Carlisle Cullen élete 35. fejezet

Jó olvasást a fejihez! :) Üdv: Solya :)
Edward zongorája :)


Edward szemszöge:

Egyedül vagyok, Carlisle és Esme a saját kis szigetükön éppen boldogan el vannak. Én, ilyenkor érzem azt igazán, hogy jó így nekem. Végre nem kell azt a gondolatot hallgatnom végig, hogy ”milyen rossz lehet neki, mert nincs párja, talán magányos” stb… szeretem őket, de ezek a gondolatok egész nap kicsit frusztrálnak. Igaz, Carlisle, ő nem aggódik emiatt annyit, de Esme annál inkább aggódik miattam. Fél, hogy nekem rosszul esik az, hogy neki van párja, míg én egyedül vagyok, hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy így tökéletes, nem érti meg, hiszen ő úgy gondolkodik, mint egy anya.

Igaz, már kevesebbet gondol rá, de vannak napok, mikor végig ezen gondolkodik, általában ilyenkor szoktam elmenekülni a kedvenc fámra néhány könyvel a kezemben. Kedvenc fa, hát igen, miért pont egy fa, miért nem egy rét, vagy mondjuk egy park? Én is ezen gondolkodtam, de valahogy az a fa megnyugtat. Persze ilyenkor Esme rögtön azon aggódik, hogy megbánt ezzel, ha arra gondol, hogy nincs párom, azt hiszi, menekülök a gondolatai elől, részben igaz menekülök, de nem igazán a gondolatai miatt, hisz ő úgy szeret, mintha a fia lennék, ez olyan furcsa nekem. Az a legnagyobb félelmem, hogy igaza van. De ki vagyok én, hogy párom legyen, csak egy szörnyeteg vagyok, nekem nem ad az ég egy társat, mert én nem érdemlem meg, és én ezzel tisztában vagyok. Egy lelketlen szörny, igen, lelketlen.

A szörny nem elég kifejezés az vagyok, talán sose leszek igazán boldog, mert nekem ez nem jár. Hiába próbálom a gondolataim elterelni, erről nem megy. De érzek valamit a szívem táján, talán fájdalmat, magam sem értem ezt, ennek olyan ismeretlennek kéne lennie, én nem érezhetek fájdalmat, csak az érezhet fájdalmat, akinek lelke van. De nekem ilyen nincs, az meghalt, mikor átváltoztam egy vérszomjas vámpírrá. Az a tűz, az a fájdalom, ha eszembe jut, akkor összerezzenek, szörnyű, borzalmas, olyan, mintha a pokolban égnél. Habár sose jártam a pokolban, mégis azt gondolom olyan, mintha ott égnék, és nincs semmi, ami csökkentse azt a hatalmas, kínzó tüzet.

Ordíthatsz, vergődhetsz ,de semmi nem segít, csak a kínt érzed, és azt kívánod közben, bárcsak meghalnál. És a tűz egyszer csak csökkent, aztán egyre erősebb lett, míg nem a szívemet vette célba. A szívem küzdött, de a méreg örökre végzett vele. Örökre, milyen furcsa szó, pedig igaz, létezik, csak sajnos nem olyan jó, mint kéne. Ezek a gondolatok is a kedvenc fámon születtek meg. Sietve ugrottam le a fámról, és rohantam haza az üres házba, mert eszembe jutott egy csodás dallam, egy szívszorító csodás melódia, ami tökéletesen fog illeni a zongora lágy dallamaihoz. Csodás lesz majd élőben hallgatni, és nem csak képzeletben.

Szinte azonnal elragadtak az emlékek, amint leültem a versenyzongorámhoz. Esmééktől kaptam a jelképes 30-dik születésnapomra, amit egy tizenhét éves testben éltem meg. Furcsa voltak az a nap, vámpír létemre teljesen elfelejtettem a születésnapom, nem értettem mi ez a nagy titkolózás, nem szívesen láttam bele a fejükbe, próbáltam kívül maradni, de akkor Esme elkottyantott egy gondolat foszlányt „ remélem, sikerül őt meglepni.” És ez volt az, ami szöget ütött a fejembe, pár másodpercig nem is jutott az eszembe, hogy kit is készül meglepni fogadott anyám , talán Carlisle-nak volna a születésnapja? Tűnődtem, vagy valami évfordulójuk van? És akkor Carlisle belépett az ajtón, gyanúsan próbált ő is valamit titkolni, de ha róluk lett volna szó, biztos segítséget kértek volna tőlem egymás meglepésére. Aztán beugrott, ma lenne a 30-dik születésnapom. Ezt titkolták előlem, nagyon kedves volt tőlük. Aztán eljött az este, éreztem néhány ismerős illatot. Tanyáék ugrottak be váratlanul, és egyszer csak az ajtó kivágódott, és a szőke hajú, eperpiros színű hajtinccsel rendelkező vámpírlány a nyakamba ugrott. És bele visította a fülembe, „Boldog Harmincadik Születésnapot, Edward”. Eközben, össze-vissza puszilgatott, majd sorjában érkeztek a többiek is.

„Boldog születésnapot, Edward” hangzott kórusban, nem csak hangosan mondták ki, hanem a gondolataik is ezt üvöltötték. Esme szorosan megölelt, majd puszit nyomott a homlokomra. Carlisle-tól kaptam egy igazi, szoros, apai ölelést. Eleazar is átölelt, és elnézést kért gondolatban, Tanya kirohanásáért, erre csak biccentettem, és legyintettem egyet. Carmen lelkesen a fülembe súgta, hogy reméli hamarosan párra lelek, mert szerinte ez nem fair, hogy egy ilyen csinos 30-as, aki mindig tizenhétnek néz ki, pár nélkül van. Szoros öleléssel megköszöntem neki a jó kívánságát. Irinia és Kate egy hatalmas puszival kívántak boldog szülinapot, és a kezembe nyomtak egy reménytelenül romantikus könyvet. Ezt persze a gondolataikból tudtam meg. És mire észrevettem, hogy Carlisle, és Esme eltűntek, addigra vissza is értek, egy gyönyörű, fekete versenyzongorával. „Még egyszer Boldog Harmincadik Születésnapot, fiam” - mondták egyszerre, mire én azonnal megöleltem őket. Eddig is volt zongora a házban, de az nagyon régi volt, és sajnos az idők során tönkrement.

— Játszanál nekünk valamit? – kérdezte szívélyesen Esme.
— Természetesen, mit játsszak? – kérdeztem kíváncsian.
— Rád bízom, Edward. – mondta lágyan, soha nem hallottam még ilyen lágynak.
— Hát akkor, hallgassátok, amit most komponálok nektek. A címe: Család.
— Tökéletes a címe, halljuk hát – kérte Eleazar.

És akkor az ujjaim repültek a billentyűkön. A dal végén mindenki felállva tapsolt. A Denali klán két napot töltött nálunk, rengeteget beszélgettünk. Tökéletes volt az a nap.

Gondolataim visszaszálltak a jelenbe, és megalkottam a tökéletes zongoradarabot. A címét még nem tudom, de érzem, hogy közeleg valami új, talán ez volt ami motivált. Leírtam papírra is ezt a darabot, igaz, sose felejtek, de úgy érzem, a jövőben sokat fogom használni, vagy később dicsekedni kicsit másoknak.

Amint visszatérnek Esméék az útjukról, költözünk Rochesterbe. Esme választotta a helyet, szerinte békés kis hely lesz, szerinte tökéletes lesz hármunknak. Ami engem illet, teljesen mindegy, hol vagyunk, csak együtt legyünk, mint egy szerető család. És akkor, meg is született a dal címe a fejemben, Rochester, ez lesz a címe. Tökéletes, gondoltam, és előkaptam a papírt, amire a kottát írtam és felülre írtam címnek, Rochester. Sikeresen eltettem, egy mappába a kottát, majd visszamentem a kedvenc fámra olvasni, azokat a könyveket, amelyeket Carlisle-ék vettek nekem.

Carlisle tudományos könyveket vett nekem, orvostudomány, gyógynövények, és ismerjük meg a földünket, című könyveket. Mindegyik nagyon izgalmas, sőt inkább érdekes. Míg Esme romantikus regényeket vett nekem. A címek már elárulták miről is szólnak.

Szerelem mindenek felett, Tündéri Angyal, Harc a szerelemért és, ami igazán meglepett az egy háborús könyv volt, persze ebben is volt romantika. Na meg, még egy csomó másik könyvvel elhalmoztak, ők igazán tökéletes nevelőszülők számomra, habár már elmúltam harminc.

Erre a gondolatra felnevettem, de semmi vidámság nem volt benne. Igen, csak az idő nem mutatja rajtam a jeleit. Pedig, ha ember lehettem volna, ha nem kapom el a spanyolnáthát, akkor, most biztosan lenne egy gyönyörű feleségem, és talán gyermekeim. Hacsak nem haltam volna meg a háborúban. De erre gondolni se akarok. Milyen más lennék. De mégse vagyok teljesen elkeseredve, hiszen van egy szerető családom, akikért ölni is képes lennék. Hiszem, hogy ha nem is jó annyira örökké élni, egyszer ez talán megváltozik.

Carlisle Cullen élete 34. fejezet

Vissza tértem oly hosszú idő után. Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a frissre! De nem is rabolom tovább az időtöket jó olvasást kívánok a fejihez! :) Üdv: Solya :)

Carlisle szemszöge:

Fergeteges volt az éjszakánk. Ilyen szenvedélyt sose éltünk még át kedvesemmel, határozottan tetszett ez a stílus. Minden nap szerelmesebb leszek Esmébe. Azok a csókok, az a bizsergés, az a lángolás. És most kéz a kézben sétálunk a szigetén. El kell vinnem arra a csodás kis rétre, amit felfedtem, mikor először idejöttem körbe nézni. Biztosan tetszeni fog neki. Olyan szótlanok lettünk azt hiszem kedvesem is a gondolatiba merült. De muszáj leszek megszólalni.

— Édesem.
— Igen?
— Mire gondoltál, kicsim? – kérdeztem kíváncsian.
— Csak eszembe jutott Edward, biztos nagyon magányos nélkülünk – mondta szomorúan.
— Nem kell félteni a fiunkat, szereztem neki néhány új könyvet, teljesen le fogja magát kötni.
— Te is szereztél neki könyveket?? Én is vettem neki, néhány könyvet, remélem, nem gond.
— Drágám, ez nem lehet gond, boldog vagyok, hogy végre költöd azt a pénzt, amit az évek alatt összegyűjtöttem.
— De nem bánod, hogy nem kérdeztelek meg előtte? – kérdezte aggódó hangon.
— Dehogy bánom. De ezt most felejtsük el, hisz nem ezen akarok agyalni a nászutunkon. Nézzük meg ezt a szigetet.
— Rendben.

Ezután csak sétáltunk, szép lassan emberi tempóban, most minden annyira kellemes volt. Csak mi voltunk ketten, és a hatalmas szerelem, ami csak úgy izzik körülöttünk. Boldog vagyok, hogy Esme mégis a feleségem lett, pedig én tettem őt vámpírrá, gyűlölnie kéne. Hisz egy gyilkos szörnyet teremtettem belőle. Bár, ez így nem igaz, mert ő nem egy szörnyeteg, ő más, mint a többiek. Ő annak ellenére jó lélek, hogy vámpírrá tettem. Talán sose fogom megérteni a sorsot, hogy adhatta őt vissza nekem. De minden egyes nap hálás vagyok a teremtőnek, hogy ő az enyém. És én mindennél jobban szeretem őt. Mikor megtettem azt a lépést, hogy vámpírrá tettem, féltem, hogy erre hogyan fog majd reagálni. De ez már nem számít, hisz ő velem van és ő is, szeret. Emlékszem, mikor ő nem volt, sose voltam igazán boldog. De mióta velem van, azóta minden jó irányba változott meg. Boldog lettem. Ha vele vagyok, úgy érzem, hogy a halott szívem újra és újra érte dobban. És most itt vagyunk, ketten, fogom a kezét, és rá mosolygok. Azok a szemek egyszerűen megőrjítenek. Ha nem lennék halott, valószínű abba halnék bele, hogy annyira imádom őt. Belőle sose elég, és olyan jó, hogy ez örökké tart.

— Édesem, min gondolkozol ennyire? – szeme csillogott, és a szája kecsesen mozdult.
— Csak azon, mennyire is szeretlek téged. Mindennél jobban imádlak. És napról-napra jobban szeretlek. Mikor a szemeid varázsába kerültem, tudtam, hogy visszavonhatatlanul beléd estem.
— Oh Carlisle, ha tudnád, hogy én hogyan érzek irántad. Én is az első pillanatól kezdve szeretlek, és én is úgy érzem, hogy napról-napra jobban szeretlek. Te egy megtestesült csoda vagy a számomra. A szemeid csillogtak, mikor először rám néztél, el se akartam hinni, hogy egy ilyen férfi, mint te, így néz rám, hisz még kislány voltam, de te megláttad bennem a nőt. Szeretlek.- mondta, majd mohón kaptunk egymás ajka után.

A legszebb vallomás volt, amit valaha hallottam. Ezt ő mondta nekem, a mindenem, aki a világot jelenti a számomra, mindent. Büszke vagyok, hogy Esme az én feleségem.

— Kedvesem nem sietnénk egy kicsit kíváncsi, vagyok arra a helyre, ahová vinni szeretnél. Nézz az égre már a csillagok is, feljöttek olyan lassan jöttünk. – mondta mosolyogva Esme.
— Ne haragudj rám, azért mert lassan jöttünk, de itt forduljunk balra és ott is, leszünk, de előtte csukd be a szemed kedves. – kértem lágy hangon. Ne less.
— Jól van nem lesek. – mondta izgatottan.
— Oké még tégy öt lépést előre. És most kinyithatod a szemed. – mikor kinyitotta szemeit csodálkozott majd nyakamba ugrott és megcsókolt.
— Hisz ez gyönyörű, csodálatos. Annyira szeretlek. – aranybarna szeme csillogott a boldogságtól és a határtalan szerelemtől.

Esme szemszöge:

Az éjszakánk fergeteges volt. Igazán úgy érzem mindent megtettem ennek érdekében. Carlisle is elégedettnek tűnt. És én a fellegekben voltam az biztos ennél szebb együttlétet el se tudtam volna képzelni. De nem is én lennék, ha nem aggódnék még is valamiért, vagyis valakiért az a valaki nem más, mint Edward a fiúnk. Kedvesem hangja éleszttet fel a gondolataimból.

— Édesem.
— Igen?
— Mire gondoltál kicsim? – kérdezte kíváncsian közben rám emelte tökéletes szemeit.
— Csak eszembe jutott Edward biztos nagyon magányos nélkülünk. – mondtam szomorúan.
— Nem kell félteni a fiúnkat, szereztem neki, néhány új könyvet, teljesen le fogja magát kötni.
— Te is szereztél neki könyveket?? Én is vettem neki, néhány könyvet, remélem nem gond. – kérdeztem férjemet félénken. Igaz mondta, hogy költhetek pénzt, de mégis talán baj, hogy így tettem.
— Drágám ez nem lehet gond boldog, vagyok, hogy végre költöd azt a pénzt, amit évek alatt összegyűjtöttem. – szeme határozottan nézett hangja varázslatosan csengett.
— De nem bánod, hogy nem kérdeztelek meg előtte? – kérdeztem aggódó hangon.
— Dehogy bánom. De ezt most felejtsük el, hisz nem ezen akarok agyalni a nászutunkon. Nézzük meg ezt a szigetet. – mondta lelkesen.
— Rendben.

Ezek után szép lassan sétáltunk emberi tempóban kéz a kézben. És én boldog vagyok, mert ő az enyém ő a férjem, akiről kislánykorom óta álmodom. És itt a szigetemen boldog mosollyal az arcomon boldogan fogom kedvesem kezét, és csodálva nézem őt, amit talán észre se vesz, mivel most ő merült el a gondolataiban. Kicsit türelmetlen vagyok egy ideje már elindultunk körbe nézni, és már esteledik nem, mintha nem lenne rettentően meleg ilyenkor este is. De érdekel hová is, tartunk éppen. Hisz nőből vagyok, hajt a kíváncsiság, és ahogy szerelmem ismerem biztos valami csodásat, fogok látni. De most nem is ez jár leginkább a fejemben, hanem az, hogy milyen jó, hogy az álmom teljesült. Van egy tökéletes férjem, egy csodás fiam mi kellhetne még? Talán nagyobb család hát ez az egy, amit nem tudok megadni férjemnek gyerekeket. Pedig annyira szeretném. De nem csüggedek így mis minden tökéletes, és hát csak van egy fiúnk, akit azért lehet nevelgetni. És Edward egy roppant okos fiú. Na de most már teljesen sötét lett ki rángatom életem tökéletes párját a gondolataiból.


— Édesem min gondolkozol ennyire?
— Csak azon mennyire is szeretlek téged. Mindennél jobban imádlak. És napról-napra jobban szeretlek, mióta megláttalak csak te vagy a szívembe írva. És mikor a szemeid varázsába kerültem, tudtam beléd estem, mint vak ló a szakadékba kedvesem.
— Oh Carlisle ha tudnád én, hogy érzek irántad. Én is az első pillantól kezdve szeretlek és én is, úgy érzem napról-napra, jobban szeretlek te egy megtestesült csoda vagy a számomra. A szemeid csillogtak mikor először rám, néztél el se akartam hinni, hogy egy ilyen férfi, mint te így nézz rám, hisz még kislány voltam, de te megláttad bennem a nőt. Szeretlek.- Mondtam majd mohón, kaptunk egymás ajka után.

Egyre szenvedélyesebbek a csókjaink, de ezt egy cseppet se bánom, és ahogy csilingelő hangján elmesélte, mit is érez, halott szívem beleremegett. Ha ember lennék, valószínűleg még a lábam is beleremegett volna ebbe a beszédbe, ezekbe az igaz szavakba, és nem csak a szavai, hanem a csókjai is észveszejtőek. De azért hajt a kíváncsiság, így rá is kérdezek, mikor is érünk oda már.

— Kedvesem, nem sietnénk egy kicsit? Kíváncsi vagyok arra a helyre, ahová vinni szeretnél. Nézz az égre, már a csillagok is feljöttek, olyan lassan jöttünk –kértem a legcsábítóbb hangomon.
— Ne haragudj rám azért, mert lassan jöttünk, de itt forduljunk balra, és ott is leszünk, de előtte csukd be a szemed, kedves – kérte lágy hangon. - Ne less – mondta kuncogva.
— Jól van, nem lesek – mondtam izgatottan.
— Oké még tégy öt lépést előre, és most kinyithatod a szemed – búgta a fülembe. Mikor kinyitottam a szemeimet azonnal elámultam, majd kedvesem nyakába ugrottam, és megcsókoltam őt.
— Hisz ez gyönyörű, csodálatos. Annyira szeretlek – hatalmas szerelemmel néztem rá, és szétáradt a testemben a boldogság.

Egy csodás kis réthez érkeztünk. A rét közepén egy hatalmas tó állt, és egy barlang rajzolódott ki. Csodás volt a zuhogást hallgatni, és még az éjszakai madarak is csiripeltek. Csodálatos ez a pillanat, minden nő erről álmodozik, és én itt vagyok, és nem is akárkivel, hanem azzal a doktorral, aki megmentette az életem a nagy Ő-vel. Egymás kezét fogva, a csillagokat nézve.

— Köszönöm neked ezt a csodás pillanatot, erre örökké emlékezni fogok, arra, hogy veled voltam, és veled minden jó és szép. Annyira, hogy azt már szavakkal kifejezni, nem lehet. Nélküled én semmi nem lennék, te vagy számomra a levegő, a tenger, és az óceán, a föld, a mindenség. Érted érdemes léteznem.
— Oh kedvesem, hisz tudod, neked bármit. Te is nagyon fontos vagy a számomra, és igazad van, a mi szerelmünk szavakkal kifejezhetetlen.
— Hát akkor, elég legyen a szavakból, tégy még boldogabbá azzal, hogy a tiéd lehetek ezen a csodás éjszakán.
— Boldogan eleget teszek a kérésednek, de előtte még felkérhetem a hölgyet egy táncra? – nézett mélyen a szemembe.
— De hisz nincs is zene – szólaltam fel meglepődve.
— Kedvesem, zene nem is kell, csak engedd el magad, és hagyd, hogy vezesselek téged. – kérlelt kedvesen.
— Ahogy szeretnéd, neked bármikor – sóhajtottam fel, majd gyengéden hozzá simultam.

Lágyan keringtünk a csillagos ég alatt, a csendes zubogással és madárcsicsergéssel a hátunk mögött. Elképesztő volt. Ez a lágyság, ez a romantika, ez a sok érzelem, a gyengéd szavak, a kellemes érintések, amiket a tánc közben váltottunk. Szenvedélyes csókok árja. A hold is szépen ragyogott felettünk. Szép lassan vetkőztetni kezdtük egymást, tudtuk, nem kell a sietség. Carlisle szép lassan bevitt a barlangba, ahol meglepően meleg volt. Finoman a falnak nyomott, és elhalmozott csókokkal az egésztestem végigjárta. Mikor elérkezett a pillanat, finoman egybe forrasztotta testünk, ott a természetben, egy barlangban, amihez foghatót még sosem láttam. Tempónk nyugodt volt, mégis követelőző, tudtuk, ez nem akármilyen pillanat. Egy tökéletes nap befejezése, ez a lágy kellemes szeretkezés. A beteljesülés pillanatában én szinte csillagokat láttam, kedvesem pedig egy morgással jelezte, milyen jól is esett neki ez a szelíd tempó a tegnapi vad szeretkezésünk után. A barlangban lefeküdtünk egymás mellé, és halkan pihegtünk. Csodálatos volt ez az este és remélem a többi itt töltött napunk is tökéletes lesz.

Carlisle Cullen élete 33.fejezet/Második rész

Nászéjszaka

Esme szemszöge:

De most, ez nem így lesz, most csakis a Carlisle-lal fogok törődni. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem őt. Olyan jó, hogy futás közben tudok gondolkodni. A futás nálunk ösztönös, így nem kell attól félnem, hogy nekimegyek egy fának. Hamar odaértünk a csónakunkhoz. Én pedig tovább tervezgethettem a meghitt esténket. Már alkonyodott, igazán gyönyörű volt az ég. Olyan narancssárgás-rózsaszínes, teljesen elvarázsolt. Mikor megláttam a szigetet, levegőt is elfelejtettem venni.

.
— Hogy tetszik, kedvesem?
—Ez csodálatos, annyira köszönöm neked – majd boldogan a nyakába borultam.
— Örülök, hogy tetszik- mondta mosolyogva.
— Meddig maradunk itt, kedvesem?
— Arra gondoltam, két hetet igazán eltölthetünk itt, a szigeteden – mondta széles mosollyal az arcán.
— A mimen? – kerekedtek ki a szemeim.
— Jól hallottad, ez a sziget, teljes egészében a tiéd, a neve, Esme-sziget. Ez az ajándékom számodra.
— Édesem, annyira köszönöm. Szeretlek- majd forró csókban forrtunk össze.

Míg csókoltam Carlisle-t, addig átfutott a terv az agyamon, amint kikötünk, meg sem állunk a házig, azon belül az ágyig. Annyira felfűtött a csókkal, hogy az egész testem bizsergett. És a szívem, a halott szívem, megdobbant egy pillanatra. És a gyomrom beleremegett. Az, hogy egy szigetet kaptam kedvesemtől, túl nagy dolog volt, számomra ismeretlen volt a hatalmas szerelem. De Carlisle mellett megtapasztalom ezt. Mindent megadok neki, amit csak tudok. Előttünk áll az örökkévalóság, remélem nem fog rám unni. Csak azt sajnálom, hogy a gyermekáldást nem tudom neki megadni, pedig bármit megtennék érte. De nem szomorodhatok el, hiszen, csak a nászéjszakánk előtt állunk. Ezen az éjszakán megmutatom igen vadmacskás oldalam kedvesemnek, tudnia kell, hogy igen sokoldalú vagyok. Erre az alkalomra vettem egy igen szexi, és kihívő fehérnemű együttest. Tökéletes, vörösen izzó szett. Mikor megláttam, egyből tudtam, ez kell nekem. Igaz, hogy igazán rossz kislánynak éreztem magam, mikor felpróbáltam, de határozottan tetszett. Ha ez nem vadítja el mindig higgadt férjem, akkor nem tudom, mit teszek. Annyira jó, hogy rögtön ez a szett van a ruhám alatt, így még átöltöznöm se kell. Jóleső borzongás futott át a testemen, ahogy elképzeltem, hogy kedvesem megszabadít a zavaró ruháktól. Egyre türelmetlenebbül vártam, hogy kikössünk.

— Mikor érünk már oda? – ideges is voltam egy kicsit, de próbáltam leplezni.
— Nemsokára, édes. Mi a baj? Olyan feszültnek tűnsz.
— Semmi gond csak alig várom, hogy ott legyünk végre, kettesben, felelősség nélkül.
— Csak nem készülsz valamire?
— Dehogyis, csak azért vagyok izgatott, mert kíváncsi vagyok a szigetemre – mondtam ártatlanul pislogva.
— Értem. – eközben mélyen a szemembe nézett.

Ez az éjszaka tele lesz varázslattal. Gyöngédséggel, szerelemmel, buja vággyal. És végre eljött a pillanat, kikötöttünk. Legszívesebben már most férjem karjaiban lennék, de ezt még nem tehetem meg, türelmesnek kell lennem.

— Hát, kedvesem, itt vagyunk, akkor körbe nézünk?
— Ráér az holnap – mondtam búgó hangon.
— Rendben, kedvesem, ahogy gondolod.
— Menjünk, és nézzük meg a szobánk közelebbről – itt már csókokkal bombáztam Carlisle-t.
— Hová ez a sietség, szépségem?
— Túl sokat vártam magára, túl sokáig kellett jó kislányt játszanom, de ma igazán rossz kislány akarok lenni.
— Hm… rossz kislány. Nem kell semmi sietség. De igazán nincs ellenemre. Ez esetben, én beviszem, gyorsan a cuccaink utána pedig átviszlek a küszöbön, ahogy illik.
— Rendben, de siess – annak, hogy mennyire siessen nyomatékot adtam egy forró csókkal.
— Sietek. – azzal beviharzott.

1 percen belül a karjaiban voltam, és már mentünk is a hálószobánk felé. A szoba valami gyönyörű volt, de majd megnézem máskor… gondoltam. Mert ezt az éjszakát nem nézelődéssel akarom tölteni. Vadul, mégis szenvedélyesen ugrottam rá kedvesemre, és csókoltam, ahol értem őt. Vadul téptem szét az ingjét, zavart az a sok ruha, kedvesem rólam kapkodta le a ruhákat. Amint meglátta a fehérnemű szettem, elállt a lélegzete egy pillanatra, és mohón falt fel a szemeivel. Ezután teljesen elengedte magát, és úgy csókolt, mint eddig soha. Finoman vette le rólam a melltartót, ezután a bugyim szélét megfogva szépen lassan szedte le rólam az utolsó zavaró ruhadarabot. Remegő kézzel szabadítottam meg őt alsónadrágjától. Miután megszabadítottam őt minden zavaró tényezőtől, sokkal jobb kedvem lett. Kedvesem legérzékenyebb pontomat simogatta. Belőlem pedig előtörtek a jóleső nyögések. Olyan csodálatosan fel tud izgatni, hogy még a gondolattól is remegek. Eközben szájával mellemet csókolgatta, még több örömöt okozva nekem. Én a kezemmel férfiasságát izgattam. Közben számhoz húztam, egy forró csókra.

— Carlisle - nyögtem.
— Igen, kedvesem? – kérdezte rekedtes hangon.
— Tégy a magadévá – nyögtem vágyakozva.
— Nem kell úgy sietni – mormolta, de láttam rajta, hogy már ő sem bírja sokáig.
— Kérlek.

Szép finoman hatolt belém, belőlem pedig előtört egy halk, jóleső sikoly. Csípőm azonnal felvette szerelmem mozgását. Csókoltuk egymást, ahol csak értük. Egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam, amit kedvesem fel is vett velem együtt. Majd nem sokkal később elértem a gyönyör kapuját. A nyomomban ő is elégedett morgást hallatott.

— Ez valami fergeteges volt, sose voltunk még ilyen vadak, de ez nagyon tetszett – mondtam pihegve.
— Igen, azt hiszem, az eddigi legjobb volt, habár a többi is tökéletes volt, főleg azért, mert veled voltam – mondta kedvesem mosolyogva.
— Ugyanígy érzek én is. Ezt, egy kis szigetnézegetés után folytathatnánk. Benne lennék még egy ilyen vad, és fergeteges szeretkezésben.
— Csak egyben? – kérdezte mohón.
— Oh, te kis perverz. Na jó, nem csak egyben, hanem amennyiben csak akarod – mondtam nevetve.
— Helyes válasz, szerelmem.
— Akkor, körbenézünk egy kicsit?
— Persze, de előbb öltözzünk fel, vagy talán azt szeretnéd, hogy meztelenül nézzük meg a terepet?
— Uhm… csábító ajánlat, férjuram, de még felkapok egy fürdőruhát, úszhatnánk egyet.
— Remek, akkor én is felveszek egy fürdőnadrágot, ha körbe néztünk úszhatunk.
— Tökéletes – azzal neki vágtunk a sziget megnézésének.