Naptár :)

Látogató számláló

Friss

Kedves olvasóim!! :)

Íme tessék megérkezett Carlisle Cullen életéne 39. fejezete. Jó olvasást kívánok hozzá :) Üdv: Solya :)

Ha van kedvetek nézzetek be az új blogomra :)

www.newcullenstory.blogspot.com

Örömmel jelentem be a rendszeres olvasok száma elérte a 68főt!!!! :D Köszönöm!! :) ezer köszönet a 68 rendszeres olvasóért!! soha nem gondoltam volna, hogy lesztek ennyien. de hála az istenek tévedtem és letettek ennyien! :) Remélem lesztek többen is :)

Üdv: Solya

2009. december 31., csütörtök

Carlisle Cullen élete 10.fejezet


Ezzel a fejezettel kívánok mindenkinek
BOLDOG ÚJ ÉVET!!
Kérlek titeket hagyjatok magatok után komentet!! Előre is köszi a komentekért.


Volterra elhagyása


− Köszönöm, hogy vadászol velem állatra, ez sokat jelent nekem.

Kiugrottunk az ablakon, és nekivágtunk a vadászatnak.

− Carlisle, neked melyik állat a kedvenced? Melyiknek jobb a vére? Inkább így kérdezem.

− Hát, nekem a szarvas a kedvencem, gondolom, mert arra vadásztam először, de állítom neked, hogy a ragadozó állatoké jobb - adtam választ Eleazarnak.

− Hát akkor, ha nem bánod megyek, és keresek egy oroszlánt.

− Nem bánom, menjél csak.

− Rendben, akkor majd megkereslek, miután végeztem. Szia.

− Szia.

És már el is viharzott. Na, tessék, ismét itt vagyok, magányosan, nagyon jó, hogy újból átadhatom magam a gondolataimnak. Már itt vagyok 1740 óta, 40 éve, most nem hivatalos forrásból 1780-at írunk a Volturi klánnál. Túl sok idő telt el, azóta, hogy nem gyógyítottam embert. Aro legalább az első 10 évben megpróbált lebeszélni az állat vérről, de én makacson ragaszkodtam az életmódomhoz. 20 évig viszont én próbáltam leszoktatni az ember vérről, de sajnos hiába.

Caius napról napra jobban gyűlölt, de Marcus egyre jobban kedvelt. Döntöttem, amint visszaérünk Eleazarral a vadászatból, közlöm Aróval, hogy tovább állok. Nehéz döntés, de szeretnék újból embereket gyógyítani. Nehéz döntés, mert Eleazar nagyon jó barátom lett, és őt nehéz szívvel hagyom itt, habár szívem már nem dobog, de akkor is rossz csak így itt hagyni egy hű barátot.

Ő egy igaz nemes lelkű „ember”. Az elmúlt 40 év alatt ő támogatott a leginkább, kedves volt, lelket öntött belém, mikor rám tört a magány érzése. Olyan lett számomra mintha testvérem lenne. Aro, hát ő más tészta. Ő kedves is tud lenni a szíve mélyén, de neki vezetőként az is a dolga, hogy kegyetlen legyen. Bár néha a kegyetlenkedést túlzásba viszi.

Nem gondolkodtam tovább, hiszen vadászni jöttem. Kikapcsoltam az agyam, és az áldozatomra kezdtem koncentrálni, ami egy ragadozó volt, a hűvös bokorban megbújt hiéna. Az agyamat rögtön elborította az a bizonyos vörös köd. Rohantam az áldozatom felé, aki csak most érzékelte a veszélyt, de már késő, rávetettem magam a nyakiűtőerére, és már szívtam is a számomra éltető friss vérét.

− Carlisle? Végeztél?

− Áh, Eleazar. Mond mit kérdeztél?

− Barátom csak azt, hogy végeztél-e már, mert én igen. Visszamehetünk a kastélyba, vagy sétáljunk még?

− Igen barátom végeztem. Sétáljunk, mert szeretnék veled valami nagyon fontosról beszélni.

− Csak nincs valami nagy baj?

− Nem nincs. Tudod vadászat előtt gondolkoztam, és már túl sok időt töltöttem itt Volterrában. Jó itt, meg minden, de már hiányzik a gyógyítás. Eltelt 40 év, és ez sok idő. Hozzád kerültem itt a legközelebb, te vagy az első igaz barátom, létezésem óta. Fáj a nem dobogó szívem, azért mert itt hagylak téged. Remélem, megbocsájtasz nekem azért, hogy elhagyom Volterrát, és ráadásul még Olaszországot is, de őszintén kívánom, hogy majd még találkozzunk, vagy, hogy minél előbb felkeress engem. Mond csak, nem tartanál velem? Tudom, hogy ez hirtelen jött, és mit is gondolok, hisz te ide tartozol, és amúgy is Aro nem engedne, ahhoz túl értékes a képességed.

− Carlisle állj, állj, állj, ne siess. Az állításaid mind igazak. Egy: nem vagyok rád mérges, teljesen megértelek, csodálom, hogy egyáltalán 40 évig kibírtad itt, ennyi emberi véren élő vámpírral. Kettő: azt is megértem, hogy hiányzik a hivatásod. Három: nagyon fogsz hiányozni.

Eleazar közelebb lépett hozzám, és szorosan megölelt.

− Te is nagyon hiányozni fogsz - öleltem őt vissza jó szorosan, úgy ahogy egy baráthoz, vagy testvérhez illik. Menjünk vissza, hiszen a hírt Aróékkal is közölnöm kell.

− Menjünk.

2 órával később………..

Visszaértünk. Azonnal a trónterembe mentem, hogy bejelentsem, el szándékozom hagyni Olaszországot.
- Aro, Marcus és Caius el szándékozom hagyni Volterrát. Szeretném a jóváhagyásotokat kérni.
- Ha ezt kéred barátom - szólalt meg Aro először. - Távozz békével, és remélem, hogy még visszatérsz hozzánk, ha nem is örökre, de azért látogatóba.
- Részemről is rendben - mondta Caius hatalmas vigyorral az arcán.
- Hát Carlisle Cullen, kezdtelek megkedvelni, sajnálom, hogy elmész, de rendben, menj békével.
- Köszönöm a jóváhagyást, hát akkor, mennék is csomagolni.
- Természetesen, menj csak - mondták egyszerre.

Barátom elkísért a szobámig, sőt segített elpakolni azt a néhány holmimat, ami volt nálam.
- Viszlát, és köszönöm a vendéglátást.
- Viszlát - harsogták egyszerre.
És már futásnak is eredtem.

4 órával később…….

Már 4 órája elhagytam Volterrát. Újból visszatérek a régi, megszokott életemhez.
Habár a Volterrában töltött idő sem volt felesleges.

2009. december 24., csütörtök

Carlisle Cullen élete 9.fejezet

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!
A kilencedik fejezettel kívánok nektek Boldog Karácsonyt!!!!
És ezt a fejezetet külön ajánlom kedves barátnőmnek Drusillának aki rengeteget segít a blogom szerkesztésében! Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz!!





A festmény és egy ember halála


− Carlisle, beszélhetnénk? Vagy, most zavarok?

− Nem zavarsz, gyere be barátom, foglalj helyet.

− Csak nincs valami baj, barátom? - kérdeztem kicsit feszültséggel a hangomban.

− Hát nincs baj, csak hát Aro kéri, hogy jelenj meg, mert valamit akar. Azt nem árulta el, hogy mit szeretne.

− Ó értem, azt hittem valami baj van. Olyan furcsa a hangod, biztos, hogy nincs baj?

− Teljesen biztos, de inkább menjünk, nehogy a mesterem leszedje a fejem.

− Rendben, induljunk.
Fogalmam sincs, mit akarhat, Aro. Talán valami bűnt követtem el? De hisz biztos semmi bűnöm nem volt, arra emlékeznék. Itt valami nagyon nagy baj lesz, de lehet, hogy tévedek.

− Carlisle, Carlisle hahó, figyelj rám, hé, ne hozd rám a frászt. Valami baj van?

− Nem, semmi baj nincs. Csak elgondolkodtam.

− Már vagy öt perce szólongattalak.

− Bocsánat.

− Semmi gond, de ide értünk.

− O, oké.

− Beléptem egy műterem kinézetű szobába. És egy vásznat láttam meg, mögötte pedig egy embert, akinek a kezében ecset és festék volt. Aro kedvesen rám mosolygott, Marcus és Caius is itt volt. Caius végignézett rajtam, láttam az utálatot a szemében. Marcus még mindig tartózkodott tőlem, de legalább ő nem utált.

− Á kedves barátom, üdvözöllek a köreikben. Ő itt Daniel, a festőm. Megkértem, hogy fessen rólunk egy képet remélem nem bánod?

− Természetesen semmi problémám ezzel. És én is rajta lennék a festményen? És miért, ha kérdezhetem?!

− Nem rajta lennél, hanem rajta leszel, drága barátom, és azért mert te vagy az első civil vámpír, akiben megbízom, és az első, aki a barátomnak tudhatja magát.

− Ez esetben köszönöm, és nekem a megtiszteltetés, hogy rajta lehetek a festményen.

− Akkor vágjunk is bele. Daniel, hol szeretnél minket lefesteni?

− Aro, kegyelmes uram, arra gondoltam, hogy az erkélyre állnának ki, onnan tökéletes lenne lefestenem önöket. Ha az uraságának is megfelel?

− Hát Daniel, te vagy a művész, tehát emberek irány az erkély.

Kimentünk az erkélyre, Dan mindenkit a helyére állított. A vezetőket előre, én, Aro háta mögé kerültem. Dan 4 napig dolgozott a festményen, de csak azért, mert én is kértem tőle egy festményt, méghozzá ennek a festménynek a másolatát.

− Köszönöm a munkát, Daniel. Sajnálom az életedet - mondta neki Aro. Tekintetem rá kaptam Arora.
− Barátom, ugye nem?
− De barátom, sajnálom, ha nem szeretnéd végignézni, kimehetsz.
Akkor engedelmeddel én távozom.
− Mit nem kell végignéznie? - kérdezte remegő hangon Dan. - A halálod - mondta Aro, és már csak egy ordítást hallottam.

Rohantam, ahogy csak tudtam nem akartam már itt lenni egy újabb emberélet, csak azért mert lefestett minket. Minő fájdalom ez nekem. Kedvelem Arót, de én ezt nem tudom elviselni. Már eltelt egy hét mióta Aro megölte Danielt. Egy hét, mióta nem mozdultam ki a szobámból. Kopogást hallottam. –
- Ki az? - szóltam ki végül, de feleslegesen, hiszen tudtam kiállt az ajtó túl oldalán Eleazar.

− Eleazar vagyok, Carlisle, beengedsz? Már egy hete nem vadásztál aggódom érted.

− Én nekem ez nem megy barátom az, az ember nekem a gyógyítás az életem, és ezt szörnyű volt hallani, és a tudat, hogy nem küzdöttem Aro akarata ellen.

− Carl figyelj rám, sajnos ez az élet rendje, én megértem, hogy te nem akarsz embert ölni, és tisztellek is, azért mert soha nem öltél embert, de ez ellen nem tudunk mit tenni.

− Jaj Eleazar, mi lelketlen szörnyek vagyunk, nekem már lassan fáj ez a lét. És tudom, hogy sajnos ez az életrendje, de lehetnétek ti is „Vegák”.

− Nekünk ez irtó nehéz lenne, nekem se kellemes az a tudat, hogy embereket kell ölnöm, de ha ellenszegülök Aro parancsainak meghalok, megölnek érted?

− Megértem. Sajnálom, hogy így kikészültem, ne haragudj, Eleazar. Menjünk vadászni. De tudod én csak állatot ölök, ha már ez a sorsunk lelketlen szörnyeknek.

− Rendben menjük vadászni, elkapok én is egy állatot, ha az téged felvidít. Talán még engem is feldobna, ha nem kellene most embert ölnöm.

− Köszönöm, hogy vadászol velem állatra, ez sokat jelent nekem.

Kiugrottunk az ablakon és nekivágtunk a vadászatnak.

2009. december 13., vasárnap

Carlisle Cullen élete 8.fejezet

Aro története (második rész)



− „ Ez elég buta dolog volt, Aro - mondta nekem a férfi. Igaz, erős vagy, de technikád az nincs, de majd kitanítjuk. Ugye, Felicia?

− Természetesen, Mester!

− Maguk kicsodák, és honnan tudják a nevem?

− Én, Marcus Volturi vagyok, ő itt a segítőm, és szeretőm, Felicia.
Vámpír lettél, mint mi. Már elég régóta figyeltünk téged, Feliciával.
Aztán Felicia múltkor kiakadt azon, hogy, a szőke kis barátnőd. Hogy is hívták? Á, mindegy, rád mászott, és hát Feli nagyon megkedvelt téged. Vámpírrá akart tenni, veled akar élni, én meg nem tiltom meg neki, azt csinál, amit akar.

Feli megérezte a véred illatát, amitől bekattant, és rád vetette magát. Jelzem, eddig csak távolról figyeltünk. Letépte rólad a szeretőd, és kitekerte a nyakát, én meg kiszívtam a vérét, nehogy kárba vesszen. Aztán gyorsan leállítottam Felit, nehogy megbánja azt, hogy megölt. Megjegyzem, nem szívesen szedtem le rólad, de hát szeret téged, nekem ezt állítja. Csatlakoznál hozzánk, Aro?

− Ezt csak így közlöd velem, és azt várod el, hogy csatlakozzak hozzátok? Egy szörnyeteggé változtattatok. Ez nem természetes.

− Aro, figyelj rám, én megértem, hogy dühős vagy, de Feli nagyon odáig van érted, és nézd meg jobban, milyen gyönyörű. Csak rád vár már legalább fél éve. Gondold csak meg. Az a lány csak kihasznált téged. Mással is lefeküdt.

− Hazudsz! - kiabáltam a képébe. - Nekem nem kell, Felicia! Tönkre tettétek az életem. De mivel már nincs kihez ragaszkodnom, csatlakozom hozzátok, de nem jó szántamból.

− Köszöntünk a családban, Aro Volturi! Ezentúl ez lesz a neved.
Megtanítunk téged harcolni, és vadászni, habár ez a „vérünkben van”.

− Embert fogunk ölni?

− Igen, embert!

− Hónapok teltek el szerelmem megölése óta, még mindig fájt érte a már nem dobogó szívem. Minden nap szembe jutott gyönyörű szép szeme, a csábos ajkai, és formás alakja.
De napról-napra, hónapról-hónapra könnyebben túl léptem rajta, és kezdtem megkedvelni Felit. Sok estét töltöttünk kettesben, ezeken az estéken beszélgettünk. Láttam Marcuson örül, hogy megszabadul Felitől. A seb a szívemen kezdett begyógyulni, de egy napon szörnyű dolog történt.

Megtámadtak minket, és egy óvatlan pillanatban egy újszülött vámpír megölte második szerelmem, Felit. Azóta megfogadtam, soha nem leszek szerelmes, nagyon kegyetlenné váltam. Marcussal összeveszetem, aztán kibékültem vele, ő nem tehetett semmiről.
Mondtam neki, hogy vezető akarok lenni, segítsem nekem. Benne volt ő is, szeretett volna uralkodni. Elkezdtünk embereket vámpírokká átváltoztatni. Kiképeztük az újszülötteket.
Délen is sok háborút vezettünk.

Elfoglaltuk Mexikót, és a környező falvakat. Mexikó határánál volt egy nagyon erős csapat, a vezetőjét Máriának hívják. De fel kellett hagynunk délen a harcokkal, mert Mária csapatai erősebbek voltak, mint a mijeink.
A harc hát az nagyon veszélyes volt, rengeteg katonánk odaveszett, halottam az üvöltéseket. Ott álltunk a harcmezőn Marcusszal, szinte testvérként szerettük már akkor is egymást. Egymás szemébe néztünk „akkor harcra fel Aro” kiáltotta nekem oda.
És nekimentünk az első vámpírnak, aki a szemünk elé került. Sorban égtek a máglyák, mindenhol csak füstölt, vámpír szagot lehetet érezni. Rengeteg vámpír széttéptem, és dobtam máglyára, de közben néha ránéztem Marcusra, hogy épségben van e még. A csatát elvesztettük, ezért a Mária nevű nőnek meghagytuk a területet.

Aztán elmentünk Erdélybe, és a román területekre, letaszítani az uralkodó családot.
Hatalmas harcot vívtunk, de miénk lett Erdély, és a többi Román terület, sikeresen átvettük a hatalmat.
Azóta rengeteg ország a mi uralkodásunk alá tartozik.

Sok harc árán kerültünk mi hatalomra, drága Carlisle. És nézz körbe, ezért harcoltam én. És büszke vagyok a hatalmamra. Caius csak később csatlakozott hozzánk. Ő igazándiból nagyon jó stratéga, mikor harcra került a sor mindig kikérdeztük őt, mikor és hol lenne ideális a támadás és, hogy mekkora lenne a veszteség.

Carlisle, ez volt az én történetem. Szerelem, harc és hatalom röviden összefoglalva.

− Hát, Aro, ez a történet nagyon meghökkentő volt számomra. Őszintén sajnálom, hogy elvesztetted a szerelmed. Nem tudok mást hozzá fűzni.

− Carlisle Cullen, lennél hű barátom örökké? És köszönöm, hogy meghallgattad a történetem.

− Igazán, nincs mit, szeretem a történeteket, és számomra a megtiszteltetés, Aro Volturi, hogy barátod lehetek.

− Elmesélem neked, hogy került Eleazar hozzánk.
Egy napon Caius unatkozott, és elküldte az egyik szolgáját az erdőbe, hogy hozzon neki egy elkóborolt embert. És hát a szolgálja talált is egy embert, de arra egy másik vámpír készült vadászni, és az a másik vámpír Eleazar volt.

Kíra Caius szolgája rátámadt Eleazar-ra, és berángatta ide a palotába, az emberrel együtt. Caius érdekesen nézett Kírára.
– „ Minek hoztad őt ide Kira”?
- Mester, ez a vámpír el akarta fogyasztani az élelmed.

− Értem, Aro mi legyen vele?

− Várj, Caius, kiolvasom a gondolatait. Mivel rá jöttem nekem ez a képességem. De ez csak akkor működik, ha valakit megérintek.
Közelebb léptem Eleazarhoz.
- Te ki vagy rejtélyes idegen?
− Eleazar a nevem, a vezetéknevemre sajnos nem emlékszem. És önökben/önben kit tisztelhetek?

Ők itt az testvéreim, Caius és Marcus, én pedig, Aro Volturi vagyok.
Odaadnád a kezed? Mert így illik a bemutatkozásnál.

− Tudom, hogy mi a képességed - szólalt meg hirtelen.

− Ez érdekes, és honnan tudod?

− Azt hiszem, ez a képességem - válaszolta higgadtan.
- És mi a képességem?

− A gondolatolvasás, és ezt csak akkor tudod végezni, ha megérintesz valakit - mondta és mi nagyot néztünk. - Caius képessége a stratégia kidolgozás, Marcus pedig bölcsebb mindenkinél a földön.

− Á, ha már így ki elemeztél minket, had elemezzelek én is ki téged. Kíváncsi vagyok, mi jár a fejedben. Remélem nem bánod?

− Nem bánom.

− Nem sokra emlékszel, az emberi múltadról, azt látom. Á, szóval ő változtatott át, ez érdekes. Csatlakoznál hozzánk? Nagy szűkség lenne rád itt, Volterrában.

− Hát nem is tudom, mit mondjak. Legyen, csatlakozom hozzátok. De lenne egy feltételem.

− Hallgatom, Eleazar.

− Ha egyszer azt kérem, engedjetek el Volterrából, akkor hagyjatok élni, és engedjetek el.

− Talán teljesíthető. Testvéreim, mit szóltok hozzá?

− Hát, Aro, te tudod, kikben bízhatunk meg - mondták egyszerre testvéreim.

Azóta ő már a mi barátunk, legalábbis, nekem barátom, de sosem vallottam be neki.
Köszönöm, Carlisle, hogy végig hallgattál, ez sokat jelent nekem, de ha nem bánod most mennék a feleségemhez, bizonyára már hiányzom neki.

− Én köszönöm, hogy meghallgathattalak. És menj csak nyugodtan a feleségedhez. Viszlát, Aro - szóltam neki már az ajtóból.

Visszamentem a csöndes kis szobámba. Mélyen elgondolkodtam Aro történetén. Szörnyű, ami vele történt, de az is szörnyű, amivé vált szinte egy érzéketlen szörnyé. Aznap csak a szobámban ültem míg Eleazar be nem nyitott hozzám.

− Carlisle, beszélhetnénk? Vagy, most zavarok?

− Nem zavarsz, gyere be barátom, foglalj helyet.

2009. december 8., kedd

Carlisle Cullen Élete 7. fejezet

Aro története (Első rész)

− Az egész krisztus előtt történt. Fiatal voltam, bohém, és nem utolsó sorban szerelmes egy gyönyörű szirénbe. A lelke tiszta, a mosolya, ó, a mosolya maga a csoda volt. Azok a tengerkék szemek, és az a szőke göndör haja, ahogy a szél játszadozott vele.
Nagyon szerettem őt, ő volt az életem. Mindig titokban találkoztunk, mert egy szegény rabszolgalány volt, én meg egy nemesi családba tartoztam.
Aztán egy napon, valami váratlan történt. Éjszaka volt, sötét, éppen aludni készültem, mikor megláttam Jasmint. Így hívták, az én csodás szirénem.
Az ablakomon jött be.

Hirtelen letepert az ágyra, és rám vetette magát, én pedig nem tiltakoztam. Egy ilyen gyönyörű nőnek nem lehet nemet mondani. Hisz tudod, férfiak vagyunk.
Elvarázsolt csókjaival, az egész testem beleremegett. Én sem tétlenkedtem, ott csókoltam, ahol értem. Ő ezt halk sóhajokkal jutalmazta. Szóval, kitűnő éjszakám volt, de reggel már kínok közt ébredeztem, egy sötét kihalt helyen, és ordibáltam fájdalmamban. Nem értettem, hogy mi történik.

Szenvedtem, de nem értettem, miért hisz Jasmin, az én drágám nem bánthatott, hisz ő olyan törékeny, és tiszta szívű teremtés. Aztán hirtelen beugrott minden, betörték az ajtót, Jasmint leszedték rólam, és eltörték a nyakát, majd kiszívták a vérét. Aztán egy nő rám ugrott, és rá tapadt a nyakamra, de valaki leállította, mielőtt megölt volna. Kicipeltek az üres, sötét, és sivár utcára, majd ott hagytak. De aztán visszafordultak, és elvittek jó messze, csak azt vettem észre, hogy suhanunk. Majd egyszer csak megálltunk.

Szó szerint, ledobtak a földre.
Beszédet hallottam, de nem tudtam a hangokra figyelni, mert a fájdalmam felülkerekedett rajtam. Nem csak a testi, hanem a lelki fájdalmam is.

Elvesztettem az egyetlen, hű szerelmem, akit szerettem emberi életem során. Elhallgattak, és az egyik lehajolt hozzám, majd azt suttogta: „Most szerencséd volt, de ha Marcus nem szedi le rólad, már nem élnél. Kíváncsi vagyok, milyen vámpír leszel?!” Azonnal felfogtam, mit mondott, a vámpír. De hisz vámpírok nem is léteznek, akartam az arcába üvölteni, de nem tudtam, lassan már levegőt sem venni.

Aztán egyszer csak, elmúlt a fájdalom. Jé, ez már a pokol égető tűzének a vége? Arra gondoltam éppen, hogy fel kéne állni, és ahogy kigondoltam, már álltam is. Az első dolog, ami az eszembe jutott, az a gyilkolás, és az, hogy talán igaz, amit a nő súgott a fülembe. Azonnal a férfire néztem, ha jól emlékszem Marcus, a neve, és nekirontottam, de ő könnyű szerrel arrébb dobott, mintha csak egy falevél lennék. Repültem vagy jó 50 métert.

− „ Ez elég buta dolog volt, Aro - mondta nekem a férfi. Igaz, erős vagy, de technikád az nincs, de majd kitanítjuk. Ugye, Felicia?

− Természetesen, Mester!


írói megjegyzés ha erre jártatok akkor kérlek írjatok kritikát csak fél perc az életből!! Csak azért írjatok hogy tudjam hogy olvassátok!! üdv: solya

2009. december 3., csütörtök

Carlisle Cullen Élete 6.fejezet

Eleazar barátsága


Eleazarral kisétáltunk a trónteremből. Kaptam egy nagyon szép tágas szobát. Eleazar, nekem roppant kedvesnek tűnik. A szobámig csak mesélt, érdekesebbnél érdekesebb történeteket. Elmesélte, hogy mióta Aróék az uralkodó család, és mióta Volterrában él, kicsit boldogabb, de egyáltalán nem olyan ez az élet, amilyenre vágyik. Ő is egyedül lézengett, ameddig Caius egyik testőre rá nem talált. És Aro megmondta, hogy Eleazarnak még hasznát veszik. Körülbelül harminc éve szolgálja Arót, de már nagyon unja. Magányos, ő is, mint én. Valamint hozzám hasonlóan szerető társra, és egy családra vágyik. Szeretne végre ismét szabad lenni, olyan szabad lenni, mint én. Új barátomat is egy nomád vámpír változtatta át. 26 éves volt mikor átváltozott, éppen egy lányt kellett volna kényszerből feleségül vennie. Élvezi a vámpírságot, de azt mondja, hogy szerető társ nélkül nem az igazi. Lassan már egy félórája beszélgetünk, és úgy érzem Eleazar, és én nagyon jóban leszünk.

− Carlisle?
− Igen, Eleazar?
− Mesélnél nekem egy kicsit többet magadról?

− Persze mit szeretnél tudni?
− Hát nem is tudom, hogy szabad e megkérdeznem.

− Na, kérdezd bátran.

− Szóval neked… mikor ember voltál.

− Igen, mi volt akkor?

− Szóval volt neked menyasszonyod, vagy akár párod? Vagy mindig egyedül éltél?

− Hát menyasszonyom nem volt, de barátnőm volt. De a nő kihasznált, csak egy-két éjszakára kelletem neki. Pedig én kedveltem a hölgyet.

− Ó, ez kellemetlen. Én nem akarok a magánszférádba férkőzni. Remélem nem gond, hogy többet szeretnék rólad tudni. Nagyon rokonszenves vagy nekem, van egy olyan érzésem remek barátok lehetnénk.

− Nem sérted meg a magánéletem. Amúgy nekem is az az érzésem, hogy remek barátok lehetnénk. És kérdezz bátran bármit, úgyis szólni fogok, ha valamit már nem szeretnék veled megosztani.

− Köszönöm, a bizalmat. Carlisle, azt hiszem lassan mennünk kéne, mert fel fog kelni a nap. És Arónak megígérted, hogy este még beszélsz vele. Remélem nem fog érte haragudni, hogy feltartottam a vendégét.

− Ne félj, megmondom neki, hogy nem te tehetsz a késésemről. Hiszen, tényleg nem tehetsz róla.
− Oké, akkor odakísérlek Aro dolgozószobájába. És köszönöm az őszinte beszélgetést. Olyan jó volt végre megosztanom az érzéseimet valakivel.

− Nekem is öröm volt beszélgetni. Remélem, még sokat beszélünk az itt tartózkodásom alatt.

Megérkeztünk Aro dolgozó szobájához. Eleazar visszavonult a saját kis lakosztályába. Bekopogtam, az ajtón.

- Szabad - hangzott a válasz.
Kicsit félve léptem be az ajtón.

Aro ott ült egy kényelmes székben hátra dőlve, letette a könyvet a kezéből az asztalra, és rám nézett.

− Á, Carlisle, már azt hittem nem is jössz.

− Elnézésedet kérem, Aro. Csak elég remek társaság volt Eleazar, és nem az ő hibája, hogy nem jöttem hamarabb.

− Semmi gond. Foglalj helyet - mutatott az asztalával szembeni székre.

− Szóval szeretnék neked elmesélni az életem történetét, Carlisle. Remélem, meghallgatsz.
− Természetesen, örömmel meghallgatlak.
− Az egész még krisztus előtt történt……..

Magamról

Saját fotó
Egy 17 éves kedves vidám vicces és csöndes lány vagyok! szeretek táncolni és énekelni. Szeretem a focit nézni!! Imádok írni és olvasni!:) Habár a helyes írásom néha kiborító:) Imádom a húgom. A sulit nem annyira kedvelem de meg oldom :)Nagy Alkonyat saga rajongó vagyok és én a Team jasper csapatba tartozom :)

Elérhetőségem

Íme itt van egy e-mail cím amire bátran írhattok!
orsolya1717@freemail.hu.