Carlisle Cullen Élete 37. fejezet

Bocsi emberkék, hogy ennyit késett csak volt egy kis technikai gond, de hála bétámnak megoldottuk Köszönöm Drusillának a segítséget :) Jó olvasást a fejihez üdv? Solya :))

 Rosalie szemszöge: Pokoli volt ez a tűz, égett minden porcikám, csak ordibálni tudtam. Könyörögtem, hogy valaki oltsa el ezt a rettenetes tűzet. De senki nem hallgatta meg a könyörgő sikolyaim. Egy nő beszélt hozzám, Dr. Carlisle Cullen felesége. Azt mondta, vámpír leszek, és ők hárman, a helyes Edward Cullen, Dr. Carlisle Cullen, és ő vámpírok egyszerűen nem akartam hinni neki. Vámpírok nem léteznek, ez képtelenség, biztos csak a tűz miatt hallucináltam az egészet. Egy hideg kéz fogta a kezem, Esme volt az, és folyamatosan beszélt hozzám, az a jeges érintés olyan jól esett az égő bőrömnek. Időnként a lépéseket számoltam, ideges lépkedések voltak ezek. Edward néha meg megszólalt, így tudtam, hogy ő járkált a szobában. Most is ezeket, az ideges lépteket számolgatom, Edward most jár a 220698. lépésénél, kétszázhúszezer- hatszázkilencvennyolcadik lépésénél. Egy hangos kuncogást hallottam, majd gyors szóváltást hallgattam Esme és Edward között. A fájdalom kezdett visszavonulót fújni, de egyszercsak hirtelen, ez a hatalmas fájdalom a szívemnél csapott le, kegyetlen erővel. A szívem csak küzdött, és küzdött, végül megszűnt dobogni. Most meghaltam, futott át az agyamon, talán a pokolban égtem, vagy csak egyszerűen tisztítótűz pusztított végig a testemen? Hirtelen pattant ki a szemem, mielőtt kigondolhattam volna, hogy felkelek, már az ajtónál is voltam, és valami féle támadó-védekező pózt vettem fel, és a torkom mélyéről morgások törtek elő. Edward felé fordultam, és csak morogtam.

- Rosalie, nyugodj meg – szólt hozzám Edward. - Mi történt velem? – krágoktam, mert nagyon kapart a torkom, bizonyára a sok kiabálástól.
 - Semmi baj, kincsem – szólalt meg most Esme.
- Mi történt velem? – a hangom már hisztérikusan csengett.
- Mint meséltem neked, kedveském, vámpír lettél, olyan, mint mi – szólalt meg megnyugtató hangon Esme.
- Vámpírok nem léteznek – üvöltöttem.
– Képtelenség, ez valami nagyon rossz vicc, hölgyem.
- Rosalie, érzed azt a kaparást a torkodban? – vette át a szót Dr. Cullen.
- Igen – válaszoltam félénken.
- Bizonyára szomjas vagy, ideje lenne vadásznod, miután vadásztál, mindent átbeszélünk, ígérem. Edward, körbenéztél az erdőben, ahogy kértem?
 - Igen, körbenéztem, Carlisle, sehol egy túrázó, biztonságos lesz Rosalie kisasszony első vadászata.
- Vadászni?? - sikoltottam fel.
- Igen – szólt ismét Edward.
- Mégis mire vadászni, és mivel, és mi ez az iszonyú kaparás? – hangom egyre jobban kétségbeesett lett.
 - Állatra Rosalie, mindannyian elkísérünk téged az első vadászatodra – mondta Dr. Cullen.
 - Mégis hogyan? – sírni lett volna kedvem.
 - Kedveském, ezt ösztönösen érezni fogod, nyugodj meg, ne legyél olyan feszült, lazíts, kérlek, nem akarunk bántani – szólalt meg ismét Esme, azonnal felegyenesedtem a támadó-védekező pózomból, valahogy benne megbíztam.
- Indulhatunk Rosalie? – kérdezte Edward, és Carlisle egyszerre.
 - Jól van induljunk – adtam meg magam. Edward ment előre, aki az ablakon távozott, majd utána Dr. Cullen, Esme előre engedett, először féltem, majd én is kivetettem magam az ablakon, és csodával határos módon nem törtem el a lábam, hanem kecsesen értem földet, és nem is fájt a talpra esés, olyan voltam akár egy macska.
 - Igen, Rosalie Hale, tényleg olyan voltál akár egy macska – kuncogott Edward.
- Te, te hallod a gondolataim?? – habogtam.
- Igen, hallom, és igen vicces volt, ahogyan az én ideges lépéseimet számolgattad – mondta, majd nagyon gyorsan eltűnt a szemem elől.
- A pimasz fráter – fújtattam, majd teljes erőmből futottam, hogy utolérjem, és jól lehordjam, hogy kinevetett engem, a híres Rosalie Lilian Hale-t.
- Edward Cullen, azonnal állj meg, mert különben – de nem tudtam folytatni a mondatot, mert egy igen csábító illatot éreztem meg a közelemben, azonnal az illat után futottam, a fák csak úgy suhantak el mellettem.
- Rosalie, lassíts kicsit – szólalt meg Edward. De engem már nem érdekelt, mert rávetettem magam egy hatalmas grizzly medvére, nagyon hadakozott az állat, de nem érdekelt, nyaki ütőerére tapadtam, és csak szívtam a vérét. Miután végeztem, akkor jöttem csak rá, mit tettem igazából, megöltem egy védtelen állatot, azért, mert a vére kellett. Erre a gondolatra elborzadtam magamtól, Edward a közelembe ért, és megölelt. Nem tagadom, jól esett ez az ölelés tőle, kicsit lenyugtatott, és végre ténylegesen felfogtam, hogy Esme Cullenek igaza volt, vámpír lettem, egy hidegvérű gyilkos, éreztem, hogy Edward erre a gondolatomra megrezzent. Gondolatban azt mondogattam, sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni, Edward Cullen.
 - Semmi baj, Rosalie, igazad van, tényleg gyilkosok vagyunk, de nézd, lehetne rosszabb is, mondjuk, ha embereket ölnél – mondta fájdalmas hangon.
 - Embereket? – sikkantottam. - Igen, Kedveském – jött oda hozzám Esme, és megölelt, olyan igazi anyai ölelés volt.
 - Hazamegyek, és mindent elmesélek édesanyámnak, és édesapámnak, hogy tudják, mekkora egy szemét disznóhoz akartak hozzáadni – és már elindultam, mikor mind a hárman egyszerre fogták meg a karomat.
 - Nem lehet, Rosalie, most még nem tudod kontrollálni a szomjadat, és valószínű mind a két szülődet megölnéd – mondta Carlisle.
- Nem lennék rá képes – visítottam.
- De képes lennél, higgy nekünk, legalább Carlisle-nak - kérlelt Edward.
 - Gyere el hozzánk, mindent megbeszélünk – nézett rám Esme könyörgőn.
 - Rendben van, menjünk – egyeztem bele, majd elindultunk vissza a Cullen házhoz.