B.Ú.É.K!! :)

Kívánok nektek Szeretetben,Szerelemeben, Boldogságban, Békességben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET! ígérem össze szedem magam és sokat fogok frisselni a jövőben :) Köszönöm, hogy támogattok! :) Üdvözlettel.Solya :)

BOLDOG KARÁCSONYT!

BOLDOG KARÁCSONYT KEDVES OLVASÓIM ÉS KEDVES BLOG TÁRSAIM!! Legyen egy nagyon szeretettben gazdag napotok! :) Üdv: Solya :) (Frissel hamarosan jelentkezem!!)

Szünet!! :(

Sajnálom,hogy ismét szünetel a blog. De minden a fejre állt. Egyszerűen írói válságban szenvedek! Sajnálom. Biztos, hogy vissza fog térni az ihletem. Meg kell keresnem a gyökerét annak, hogy tudjam, miért nem tudok írni. Ha megtaláltam menni fog. És tudom most egy csomó olvasót veszitek amit teljesen megértek. Hiszen biztos szerencsétlennek gondoltok egy nem szavahihetőnek, mert mondtam, hogy a héten lesz friss közben mégse lesz. Erre ezt jelentem be. tudom szégyen és nagyon szégyenlem magam. És biztos meg is vettek. Biztos, jöhet a fejetekbe a kérdés akkor minek kezdtem el írni? A válaszom mert tudatni akartam én hogyan képzelem el ezt az egész család alakulását. Mindig és érdekelt és most is érdekel! És írnom fogom tovább a történetet. Csak értsetek meg csak ennyit kérek. Imádlak titeket olvasókat komolyan jobb emberré tesztek engem a kommentekkel. És nagyon sokat segítettek nekem. És nem akarok a sulival jönni és panaszkodni, hogy a jegyek mert megtudom oldani. De jelen pillanatban megakadtam. Ha nem értitek meg rendben akkor lehet el küldeni engem a fenébe. Aki megért és aki nem is ért meg de meg várja a frisset és olvasóm marad annak köszönöm és igyekszem magam rendbe szendi és elvarázsolni titeket az újabb fejikkel. Remélem azért nem haragszotok ha igen írjátok meg nyugodtan elfogadom és meg is értem. Hát ennyi lenne. Amint változás áll be jelzem nektek és Érkezni fog a friss feji is ígérem. Üdv:Solya

Carlisle Cullen élete 33.fejezet/ Első rész

Nászút 1. rész (Az utazás)

Esme szemszöge:

Edward egész hajnalban zongorázott nekünk. Meghitt, és tökéletes volt ez a nap a számomra.
Miután mindenkitől elbúcsúztunk, elindultunk úti célunk felé kedvesemmel.
Egyre izgatottabb lettem az út során. Férjemmel vonattal utaztunk el Rióig. Végig a kezét szorongattam, és nem tudtam leállni a beszéddel.

— Carlisle, mikor érünk oda?
— Nyugalom, édesem, nemsokára ott leszünk. Ha leszálltunk a vonatról, majd futunk egy darabig, utána pedig beülünk a csónakba, és fél óra evezéssel ott is leszünk. – mondta az utolsó mondatot suttogva, mert az emberek végig minket néztek.
— Annyira izgatott vagyok- mondtam, és szinte pattogtam.
— Tudom, látom rajtad – mondta mosolyogva.
— Mit fogunk csinálni, ha odaértünk? – kérdeztem kíváncsian.
— Hát, amit te szeretnél, kedvesem. Én arra gondoltam, megmutatom neked a teljes szigetet. Vannak különösen szép helyek, amiket imádni fogsz – mondta, majd rejtélyesen elmosolyodott.
— Na most ezzel jobban felcsigáztad a kíváncsiságom.
— Ez volt a lényeg, drágám.
— Jól van, én, most alszom egyet – rámosolyogtam férjemre, és közben rákacsintottam.
— Rendben van, drágám, gyere, dőlj a mellkasomra – rám mosolyogott. Nem kellett kétszer mondania, tettem is azt, amit mondott. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd rádőltem szerelmem mellkasára.

Imádok úgy tenni, mintha aludnék, olyan jó lenne álmodni, és a gondolatokat egy kicsi időre elfelejteni. Mi lehet, Edwarddal? Féltem őt egyedül hagyni, hisz még csak nem rég tért vissza hozzánk. Sőt, még most is félek, mi lesz, ha mi haza térünk, és ő nem lesz otthon? Nem akarom az egyetlen fiam még egyszer elveszíteni. Én is egy anya vagyok, akinek nagyon fáj a gyermeke hiánya. Látszik rajta, amikor ránézek, mennyire szenved amiatt, amit tett, míg külön volt tőlünk. Én nem ítélem el miatta, sőt, nem is ítélhetem el, hiszen kamasz volt, mikor vámpírrá vált. Ráadásul mindenkiét elvesztette, és igen fiatalon, először édesapját, majd édesanyját is. Kegyetlenül elbánt vele az élet. Belül tudom, hogy egy társra vágyik, csak mindig letagadja, de tudom, hogy jót tenne neki egy szerelem. Bárcsak megtalálná már a társát. Igaz, nagyon fiatalnak néz ki, hiszen 17 éves külseje van, de belül nagyon érett gondolkodású, komoly férfi. És amúgy, nagyon jóképű, a nők álma, a fiam. Olyan édes, mint az én férjecském. Imádom őt, olyan szexi, érzéki, lágy és végtelen nagy szíve van. (Írói megjegyzés: Esme itt a férjére gondol).

— Kedvesem, leszállunk – mondta gyengéd hangon.
— Rendben van, drágám – mondtam, majd érzékien rámosolyogtam.
— Uhm… minek köszönhetem ezt a vonzó mosolyt?
— Azért, mert megérdemled, és mert imádlak – majd egy forró csókot nyomtam, édes ajkaira.
— Határozottan tetszik nekem ez a bánásmód, lehet, hogy a sziget megtekintését elhalasztjuk egy nappal – mondta érzékien búgó hangon.
— Na de, szívem, tartsuk magunkat a napirendhez, kérlek – mondtam lágyan, miközben magamban, már elterveztem mit is, teszünk, ha odaértünk.
— Igenis, édes, jó fiú leszek, ígérem – mondta komolyan.
— Reméltem, hogy ezt mondod.
— Na és akkor, most futunk az erdőn keresztül a csónakunkhoz.
— Jó – válaszoltam, és belemerültem ismét a gondolataimba.

Végre szabadjára engedhetem a perverz fantáziám. Biztos sokan nem gondolnák, de igazán vannak pikáns gondolataim. Ha odaértünk a szigetre az lesz az első, hogy a nyakába ugrom kedvesemnek, és követelni fogom a mámoros nászéjszakát. Már hónapok óta nem voltunk együtt. Pontosan 4 hónapja, 10 napja, 2 órája, 8 perce, és 40 másodperce. Nem gondoltam, hogy ilyet a fejembe vések, de hát rég volt, na és véletlen megmaradt bennem. Azért nem voltunk együtt eddig, mert fiúnk lelki állapotával törődtünk. De most, ez nem így lesz, most csakis a Carlisle-lal fogok törődni. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem őt. Olyan jó, hogy futás közben tudok gondolkodni. A futás nálunk ösztönös, így nem kell attól félnem, hogy neki megyek egy fának.

Folytatásban jön a többi …

Vissza tértem!! :)

Üdv kedves olvasóim végre vissza tértem! Hogy friss mikor lesz nem tudom, De igyekezni fogok ígérem!! :) Remélem még kitartotok mellettem! Azon leszek, hogy minél előbb frisset hozzak nektek és kárpótoljalak titeket! :)
Üdv:Solya :)

Rossz hír :(

SZIASZTOK!

DRUSILLA VAGYOK. SOLYA ÜZENI, HOGY MINDENKITŐL ELNÉZÉST KÉR, DE KÉNYSZERSZÜNETET KELL TARTANIA A BLOGJÁN, MIVEL A GÉPE ELROMLOTT, ÍGY HÁROM HÉTIG NEM LESZ. :( NAGYON SAJNÁLJA, ÉS IGYEKSZIK MIELŐBB VISSZATÉRNI HOZZÁTOK.

PUSZI

Carlisle Cullen élete 32. fejezet

Jó olvasást a fejihez és bocsánat, hogy ennyit szenvedtem vele de számomra még mindig nem tökéletes!! :( De remélem a tinektek el nyeri majd tetszését. Íme néhány kép:

Tanya ruhája:


Kate ruhája:


Carmen Ruhája:


Carlisle Esme



Esme csokra:


Esme szemszöge:

–Kedvesem, hogyha már így együtt vagyunk, ismét a család, mi lenne, ha kitűznéd az esküvőnk napját? – kérdezte izgatottan, szerelmem.
– Szívem, ez nagyszerű lenne. Edward, kísérnél te az oltárhoz? – nagyon belelkesedtem.
– Természetesen, anya, boldogan.

– Köszönöm, fiam – mondtam boldogan.
– Egyébként, mikor szeretnéd az esküvőt?
– Mit szólnál, ha tavasszal tartanánk? Mondjuk, május 22-én?
– Nekem megfelel, édesem. Neked, fiam, alkalmas?
– Természetesen kitűnő, örülök, hogy végre elveszed anyát – mondta Edward mosolyogva.

– Akkor én elkezdem szervezni az esküvő helyszínét – mondta kedvesem.
– Én meg megszerzem az esküvői ruhám. Kedvesem, majd beszélnünk kell – mondtam félénken. Edward elől megpróbáltam elrejteni a gondolataim.
– Szívem, talán valami baj van? – kérdezte aggódva létem értelme.

– Nem igazán tudom, hogy baj-e, de ezt majd eldöntjük együtt.
– Akkor én megyek, hogy meg tudjátok beszélni – azzal Edward távozott.
– Mondhatod, drágám, hogy mi bánt – mondta kedvesem lágyan.
– Szóval, én már voltam férjnél, és hát, már ártatlan sem vagyok, érted, és nekem már nem lehet fehér ruhám.

– Drágám, ha azt vesszük te meghaltál, és újéletet kezdtél, és ebben az életedben nem voltál még férjezett. Az tény, hogy voltunk már együtt, de ez nem jelent akadályt. Nyugodtan viselhetsz fehér ruhát.
– Mi lenne, ha inkább tört fehér lenne?
– Ahogy akarod, kedvesem. Legyen hát tört fehér – mondta mosolyogva Carlisle.

Boldogan simultam szerelmem karjaiba. Utána kéne járnom, milyen is legyen az a ruha, jó, hogy tört fehér lesz, de mégis, nem mindegy, hogy milyen lesz a szabása. Gondolom, hogy a leendő férjemmel megyünk nászútra, vagyis nagyon reménykedem bene. Be kell szereznem egy igen csábos fehérnemű szettet. A legjobbat akarom nyújtani a világ legcsodálatosabb férjének, egy igazán vad, szenvedélyes nászéjszakát akarok adni neki, amit sose felejt el.
Hoppá, ezt Edward meghallhatta, mert hallottam, ahogy az ablaka nyílik, és menekül. Szegény fiú, nem irigylem a képességéért. Furcsa, hogy rejtegetnem kell a gondolataim, de idővel majd megszokom. Hosszú az örökkévalóság. Lesz időm megszokni. Gondolataimból Carlisle hangja rángatott vissza.

– Drágám, mire gondoltál, hogy Edward inkább elvonult?
– Hát, éppen a nászéjszakánk tervezgettem – sütöttem le a szemeimet.
– Á, akkor már értem, miért is menekült el a fiúnk.
– Carlisle, egyébként megyünk nászútra?
– Természetesen, édesem, ezt nem hagyhatjuk ki. Mindenről gondoskodom, ezen te ne izgasd magad. Csak mi leszünk, ketten – mondta és egy mosoly bujkált a szája szegletében.

Esküvő előtt két nappal:

Idegesen mászkáltam a házban, két nap és férjhez megyek álmaim férfijához. Én felelek a virágdíszítésért. Leendő férjem erre is gondolt, összegyűjtötte a kedvenc virágaimat. Edward lelkesen segít nekem a csokrok elkészítésében. Az egész házban terjengett a rózsa, frézia, jácint, és a narancsvirág illata. Tökéletes lett a díszítés, hála fiamnak, és persze kedvesemnek. Vendégségbe hívtuk a Denali klánt is, aminek Edward örült, csak hát Tanya rajongásának nem igazán örül. De a kedvünkért még ezt is elviseli. Olyan jó fiú ő, sok mindent elvisel még a Denali lányok rajongását is, csak azért, hogy mi szerelmemmel boldogok lehessünk. Oh, igen, ez lesz a tökéletes nagy nap a számomra.

Soha nem gondoltam volna, hogy rátalálok a boldogságra, ráadásul ez a boldogság örökké fog tartani. Örökké, ez az emberek szótárában csupán pár évtized, vagy csak pár év. Én is terveztem emberkoromban, hogy örökké, és csak pár keserves év lett belőle. De most erre nem gondolhatok. Hiszen két nap múlva, újéletemben, feleség leszek, egy olyan férfinek leszek a felesége, aki igazán szeret, és sose lenne képes bántani engem. Istenem, a szerelem csak úgy száguldozik az egész testemben. A halott szívem, mintha meg akarna dobbanni. Izgulok, pörgök, mint akit felhúztak. Ránéztem az órámra és láttam, hogy már éjfél elmúlt. Ma nem láthat meg Carlisle, az balszerencsét hozna. Már kiabáltam gondolatban, a pánik úrrá lett rajtam, az ajtón fiam tört be.

– Anya, ne aggódj, megmondtam apának, hogy nem jöhet be. Nyugalom, gyere át az én szobámba, a mai napot velem fogod tölteni, hozd a ruhád is – mondta nyugodt hangon fiam.
– Köszönöm, Edward, annyira szeretlek. Gyere, ide ölelj meg – szorosan megöleltük egymást, ettől egy kicsit megnyugodtam.
– Az egész napot végigbeszéljük. Nem fogsz unatkozni. És ha kell a segítségem, szólj. Régebben volt egy nagyon jófej barátnőm, akit a húgomnak tekintettem, ő meg tanított hajat fonni – ezeket félénken mondta.
– Szerettél volna testvért?
– Hát, szerettem volna. Egy édes, kis, bosszantó hugicát. Mindig is én akartam lenni a nagy, és okos bátyó, aki védelmezi a kishúgát – mondta szomorú éllel a hangjában.
– Megértelek téged. Biztos az én fiam is szeretett volna testvért maga mellé – mondtam bánatosan.
– Anya, ne beszéljünk most erről. Holnap férjhez mész, neked boldognak kell lenned, nem szomorkodhatsz.
– Igazad van, Edward.


Carlisle szemszöge:

Esme izgatott volt, fel-alá járkált a lakásban, mindent tökéletesnek akart tudni. Már csak két nap, és enyém lesz a világ legtökéletesebb asszonya. A mosolya, akár a napsütés, szikrázó. A szeme tele van szeretettel. Az arca, maga a békét jelentő sziget. Akárhányszor csak ránézek, ezeket a tulajdonságokat látom rajta. Ránéztem az órámra, éjfél elmúlt. Holnap veszem feleségül létem értelmét. Még szeretném látni. Éppen a szobánk felé indultam, mikor fiam elviharzott előttem, és annyit mondott nem láthatom az én egyetlen szerelmem.

– Apa, ma nem láthatod anyát. Anya gondolatai üvöltenek, és kérlel, hogy közöljem veled, ma nem láthatod, mert szerinte balszerencsét hozna. Tartsd tiszteletben ezt a kérését – mondta fiam határozottan tiltakozni sem volt időm.
– Jól van, akkor én elvonulok.
– Átmegyünk a szobámba, menj le a nappaliba, és ne less. Komolyan, ha megtudom, hogy lestél bajban leszel.
– Rendben van, fiam, megyek és nem lesek, nem akarok bajt. Tiszteletben tartom Esme kérését. És persze a tiéd is.
– Köszönöm, Carlisle.
– Nincs mit, Edward.

Jaj, ez a babona. Olyan nehéz megtartani az ígéretem. Olyan szívesen zárnám leendő feleségem a karjaimba. De az ő döntése mindennél fontosabb nekem. Vettem egy szigetet kedvesemnek nászajándékba. Esme sziget, ezt a nevet kapta. Mikor Esme ezt hitte, dolgozom, megnéztem a szigetet. Olyan gyönyörű, mint kedvesem, de mégsem az én Esmém sokkal szebb. Remélem örülni fog az ajándékomnak. Edwardtól nem tudom, mit kapunk. Nem kötötte az orromra, és ez bosszant egy kicsit. De majd idővel megtudom. Megnéztem mindent, minden a helyén volt. Készen a holnapi nagy napra. A Denali klán ma este érkezik. Kedvesem a lányokat a régi szobájában fogja fogadni, ezt fiúnk tolmácsolta nekem. Én meg elleszek, kedves Eleazar barátommal. Oh, istenem, de rég láttam. Már nagyon hiányzik. Itt lesz velem, életem legfontosabb napján, ez sokat jelent nekem. Az órák teltek, és beköszöntött az este, megérkeztek a barátaink, a lányok gyorsan köszöntöttek, majd felrohantak a menyasszonyhoz.

– Hát barátom, örülök, hogy újra látlak.
– Én is örülök, hogy ilyen örömteli esemény miatt találkoztunk ismét – mondta barátom mosolyogva.
– Elhiheted, hogy én is. Már csak pár óra, őszintén szólva kicsit izgulok.
– Én is izgultam, Carlisle, emlékszel? Minden rendben lesz.
– Hát persze, hogy emlékszem, azt nem tudom elfelejteni, fel-alá rohangáltál.
– Szép lett a díszítés. És az illatok, már pár kilométerről éreztük. A lányok nagyon lelkesek, alig várják, hogy segítsenek Esmének készülődni. Tanya meg hát azt várta, hogy Edward fiatokat lássa ismét.
– Gondoltam, barátom. Tanya szép lány, de hát a fiamnak nem ő az igazi. Nem tehetek róla. Carmennel jól megvagytok?
– Bizony, jól megvagyunk, még a mai napig ugyan úgy szeretjük egymást. Sose tudnám őt elhagyni – mondta tele szerelemmel ábrándozásával a hangjában. „Hol lehet Edward”?

– Itt vagyok, Eleazar csak vadászni voltam. Hallom Tanya is itt van, sőt érzem is.
– Edward, kedves, úgy örülök, hogy látlak.
– Szia, Tanya. Hogy vagy?
– Magányosan, de azért jól. És te, hogy vagy?
– Boldog vagyok, mert a szüleim egybe kelnek – eközben fiam rám mosolygott.
– Gyere ide, fiam, társalogjunk, úgyis ritkán tudunk másokkal beszélgetni.
– Tanya, majd később még beszélgetünk.
– Rendben van, Edward, a szavadon foglak.
– Odáig van érted, fiam. Miért nem vagytok együtt?
– Apa, ezt megbeszéltük már. Nem ő az igazi, ha eljön az igazi, meg fogod látni.
– Remélem, hamar eljön, a nagy Ő a számodra, Edward, boldogan jönnék a te esküvödre is – mondta Eleazar.
– Eleazar, messze van az még, de biztos, hogy rajta lesztek a vendéglistán. Ezt megígérem neked. Na de mesélj, mi újság van felétek?
– Megvagyunk, boldogan élünk. Amint megkaptuk a meghívót jöttünk is.

– Az jó. Nagyon is jó. Elmúlt éjfél. Apa, ma van a nagy nap.
– Atyaég, tényleg. Olyan nehéz most Esme nélkül, barátom.
– Nekem is nehéz volt, elhiheted. De amint elvonultok, lesz időtök mindent bepótolni. Főleg azt a több, mint 24 órát. Hánykor is kezdődik az esküvő?
– Egykor. A pap már itt lesz háromnegyed egyre. Ember pap, nem lesz gond, barátom?
– Nem, megoldjuk. Az a szerencse, hogy itt nem süt a nap.
– Ez így igaz. Amúgy, Eleazar, Esme üzeni, hogy csináltatott neked öltönyt, és persze a lányoknak ruhát – mondta Edward.
– Az nagyon jó, köszönöm szépen, Esme – mondta kicsit hangosabban szerelmemnek, mivel a lányok éppen hangosan nevettek.
– Szívesen, Eleazar.

1932. május 22-e délután 13:00:

Itt állok az oltárnál, és várom kedvesemet. A pap már beállt a helyére. És akkor meghallottam a nászindulót, amit Kate játszott zongorán. A következő pillanatban pedig megláttam őt, a tört fehér, egyszerű, de mégis tökéletes ruhában, Esmét a fiúnk oldalán. Gyönyörű volt, egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.

Esme szemszöge:

Hallottam, ahogy az ajtó kinyitódik, és a lányok köszönnek gyorsan szerelmemnek, és pillanatok múlva, már itt vannak bent a szobámban, és beszélgetünk. Rengeteget nevettem, de a képzeletbeli gombóc csak nőtt a torkomban. Egyszer csak Eleazar hangját hallottam meg.

– Az nagyon jó, köszönöm szépen, Esme.
– Szívesen, Eleazar – kiáltottam le, habár nem volt rá szükség.
– Mit köszönt meg a férjem? – kérdezte kíváncsian Carmen.
– Az öltönyt, amit varrattam neki.
– Értem.
– Lányok, nektek is varrattam ruhát, hogy gyönyörűek legyetek, velem együtt ezen a napon. Atyaég, elmúlt éjfél, tényleg ma megyek férjhez.
– Nyugalom, Esme, minden rendben lesz, ne izgulj – mondta Carmen higgadtan.
– Carmen, emlékszel, te is ilyen ideges voltál mielőtt hozzá mentél a férjedhez.
– Tudom. De a végén én is tudtam, hogy minden rendben lesz.
– Lányok, elbeszélgettük az időt – szólalt meg riadtan Kate.
– Mennyi az idő? Fél 12, Esme készülődnöd kell. Segítsünk?
– Köszönöm, lányok, hogy segítetek nekem. Edward bejönnél?
– Persze, anya. Itt vagyok, miben segítsek?
– Megcsinálnád a hajam?
– Hogy mi?- kérdezték kórusban ijedten a lányok.
– Jól hallottátok. Megbízom a fiamban. Gyere Edward, és csináld.
– Rendben, anya.

Edward profin megcsinálta a hajam, a lányok meg is dicsérték, azt mondták nem nézték ki egy férfiból, hogy ilyen ügyes legyen. Edward lágy hullámokat tett a hajamba. Kiemelte az arcom. Kate játssza, majd a nászindulót. Az utolsó simításokat végeztem, mikor Edward bekopogott.

– Kész vagy, anya? – kérdezte kíváncsian.
– Persze, gyere be.
– Gyönyörű vagy – mondta őszintén fiam.
– Köszönöm.
– Mehetünk?
– Induljunk, ne várakoztassuk meg a vőlegényt, még a végén „szívrohamot” kap.

1932. május 22-e 13:00:

Meghallottam a nászindulót, Kate tökéletesen játszotta el. Szépen, lassan sétáltunk Carlisle felé. Belenéztem a szemébe, és csak színtiszta szerelmet láttam benne csillogni. Megszűnt a külvilág, csak ő létezett, és tudtam, jól döntöttem, mikor igent mondtam, amikor megkérte a kezem. Már csak arra eszméltem, hogy a pap kedvesemet kérdezi akar-e hites feleségéül.

– Carlisle Cullen, akarja-e az itt megjelent Esme Anne Plattet hites feleségéül?
– Igen, akarom, örökké.
– Esme Anne Platt, akarja-e az itt megjelent Carlisle Cullent hites férjéül?
– Igen, akarom, mindennél jobban és örökké.
– Ezennel önöket házastársakká nyilvánítom, megcsókolhatja a menyasszonyt. Férjem nem is tétovázott, azonnal lecsapott az ajkaimra, miközben vaskos tapsvihar tört ki a hátunk mögött. Kate-ék azonnal a nyakamba ugrottak, és gratuláltak. Edward egész hajnalban zongorázott nekünk. Meghitt, és tökéletes volt ez a napszámomra.

Carlisle Cullen élete 32.fejezet Előzetes!!!!

Íme az előzetes! És tényleg sajnálom, hogy nem a teljes feji!! :( De még dolgozok rajta! Amint kész lesz felteszem nektek!! pontos időd még nem mondok!

Esme szemszöge:

–Kedvesem, hogyha már így együtt vagyunk, ismét a család, mi lenne, ha kitűznéd az esküvőnk napját? – kérdezte izgatottan szerelmem.
– Szívem, ez nagyszerű lenne. Edward, kísérnél te az oltárhoz? – nagyon belelkesedtem.
– Természetesen, anya, boldogan.
– Köszönöm, fiam – mondtam boldogan.
– Egyébként mikor szeretnéd az esküvőt?
– Mit szólnál, ha tavasszal tartanánk? Mondjuk, május 22-én?
– Nekem megfelel édesem. Neked, fiam, alkalmas?
– Természetesen kitűnő, örülök, hogy végre elveszed anyát – mondta Edward mosolyogva.

Carlisle Cullen élete 31.fejezet

Jó olvasást! Kérek komikat az előzőkre is válaszolni fogok ígérem! És bocsánat, hogy most frisselek!

Egy átlagos nap
Esme szemszöge:

Rengeteget mesélt nekünk, de nekem semmi más nem számított, csak az, hogy visszatért hozzánk, ezzel a világ legboldogabb vámpírja lettem. És hálát adok Istennek, hogy meghallgatta az imáim, amiket intéztem felé. Már boldog anyuka vagyok, aki visszakapta elveszettnek hitt gyermekét. A mosoly az arcomra fagyott mióta hazatért. Rengeteget beszélgetünk Edwarddal, főleg én, sajnos, meglátta a gondolataim között kedvesem tombolását. Ezután egy napig nem láttam kijönni a szobájából. Magát gyötörte, ezt fájt látnom, hisz a fiamként szeretem, és egy anyának nagyon tud fájni, ha a gyermekét szomorúnak látja. Túlságosan magába zárkózott. És ez megijeszt, nem hagyhatom, hogy magát okolja mindenért, ez az önsanyargatása nekem is fáj. Bizony még most is sanyargatja magát. Kínozza magát, beszélnem kell vele, hiszen egy hónapja csinálja ezt, nem is néz olyan gyakran Carlisle szemébe. Elhatároztam, beszélek a fiammal, ezt abba kell hagynia. Felsiettem a szobája ajtajához, majd bekopogtam, nem akart válaszolni, gondolatban levezettem, hogy rátöröm az ajtót, ha nem mondja azt, hogy bejöhetek.

– Gyere be, anya, nem szükséges betörni az ajtót.
– Edward, fiam, hagyd abba ezt az önmarcangolást, kérlek. Annyira fáj téged így látnom – mondtam fájdalmas, megtört hangon.
– Anya, sajnálom, de nem megy. Apa miattam tombolt, tönkre tettem az életeteket – mondta fájdalommal teli hangon, fiam.
– Ne mondj ilyeneket, nem tetted tönkre az életünket, épp ellenkezőleg, jobbá tetted azt, higgy nekem.
– Ez nem igaz, ezt te is tudod. Mikor elmentem, fájdalmat okoztam.
– De mikor visszatértél közénk a fájdalmat semmisé tetted – mondtam határozottan.
– De mégis okoztam fájdalmat, és ez nekem nagyon fáj – sírásba hajlott a hangja.
– Fiam, nekünk is fáj, de az a múlt. Ne hánytorgassuk fel a múltat, mindenki követ el hibát, és te jóvátetted, hisz visszatértél. Apádnak is fáj, hogy nem beszélsz vele, ne okozz fájdalmat neki, kérlek. A múlt az a múlt, ezen nem tudsz változtatni. Éljünk a jelennek, és a jövőnek. A jelen most szép és jó, mert itt vagy nekünk, és a jövőnk még szebb lesz, ezt tudnod kell.
– Köszönöm, anya, hogy még mindig hiszel bennem, és ugyanúgy szeretsz. És nem akarok többé a múltra gondolni, apának sem akarok fájdalmat okozni. Ígérem neked, hogy jó leszek, és csak a jelenre, és a szép jövőre fogok gondolni, amit veletek töltök majd el. Szeretlek, anya – olyan szorosan ölelt meg. Könnyek nélkül zokogtunk, ismét.
– Én is szeretlek, Edward. És köszönöm, hogy vagy nekem.
– Én is köszönöm, Esme, hogy vagy nekem, anyám helyet anyám vagy, sose tudom majd meghálálni.
– Hát van rá egy örökkévalóság, hogy megpróbáld, de igazán nincs miért hálásnak lenned. Ez természetes, mi egy család vagyunk, és a család összetart bármi is történjen.


Carlisle szemszöge:

A fiam hazatért, végtelen boldogság járt át. Végre újból együtt van az én kicsi családom, végre ismét teljesnek érzem magam. Már elmentem ismét dolgozni. De nem akartam túlórázni, most nem. A családommal akarok sok időt eltölteni. Hazafelé tartottam, nem gondoltam semmire, gondoltam meglepem kedvesem, és a fiam azzal, hogy korábban jöttem haza. Éppen elkaptam egy beszélgetés foszlányát, kedvesem és Edward között.

– Köszönöm anya, hogy még mindig hiszel bennem, és ugyanúgy szeretsz. És nem akarok többé a múltra gondolni, és apának sem akarok fájdalmat okozni. Ígérem neked, hogy jó leszek, és csak a jelenre, és a szép jövőre fogok gondolni, amit veletek, töltök majd el. Szeretlek, anya.
– Én is szeretlek, Edward. És köszönöm, hogy vagy nekem.
– Én is köszönöm, Esme, hogy vagy nekem, anyám helyet anyám vagy, sose tudom majd meghálálni.
– Hát, van rá egy örökkévalóság, hogy megpróbáld, de igazán nincs miért hálásnak lenned. Ez természetes, mi egy család vagyunk, és a család összetart, bármi is történjen.

Ezek a mondatok olyan boldoggá tették halott szívem, hogy nem tudom szavakba önteni. Gondolom, Edward ezt a gondolatom meghallhatta, mert Esmével rohantak hozzám. Esmének finom csókot nyomtam a szájára. Edwardot szorosan megöleltem. Edward már egy hónapja kerülte a társaságom, így jól esett, hogy ő is lejött kedvesemmel engem köszönteni.

– Sziasztok! Mi történt itthon, míg nem voltam itt?
– Semmi érdekes, apa, csak beszélgettünk anyuval. Erről-arról.
– Ennek örülök.
– Drágám, hogyhogy ilyen korán haza jöttél? - kérdezte kíváncsian kedvesem.
– Veletek akartam lenni. Amit már korábban kellett volna – mondtam bűnbánó hangon.
– Ugyan szívem, semmi gond, megvagyunk mi ketten a fiúnkkal.
– Igen apa, ezen ne izgulj, komolyan Esmével elvagyunk. Nyugodtan dolgozz sokáig.
– Nem, ebből nem engedek, veletek leszek és kész.
– Igenis főnök – mondták egyszerre.
– Összhangban a család, ezt már szeretem.
– Kedvesem, hogyha már így együtt vagyunk, ismét a család, mi lenne, ha kitűznéd az esküvőnk napját?
– Szívem, ez nagyszerű lenne. Edward kísérnél te az oltárhoz?
– Természetesen, anya, boldogan.

Díjak :D

Köszönöm a díjakat Jaspernek! :D
Blogja: http://baratoknak-jasper.blogspot.com/

Hét dolog rólam:1. Szeretem a vámpírnaplókat a kedvencem Stefan.
2. Imádom a vígjátékokat.
3. Nem láttam még az Eclipset.
4. Találkoztam már a bétámmal aki nagyon jó fej.
5. A Team Jasper táborba tartozom.
6. Kedvenc együttesem a Muse.
7. Imádom az állatokat.

Akiknek adom: Drusilla : http://thebeautyandthebear.blogspot.com/
Rita07: http://rachelhellonewyork.blogspot.com/
Grétike999: http://www.vampirvagyvalamimas.blogspot.com/
Szabina: http://lilycullenharper-szabina.blogspot.com/

Még egyszer köszönöm Jaspernek! :D

Carlisle Cullen élete 30.fejezet

Jó olvasást kívánok mindenkinek! :D

Edward visszatérése
Az árvaházban

Edward szemszöge:

Elkezdtem hát járni a világot, egy beszélgető társért. Na meg persze, legalább más országokban, városokban, falvakban tehettem igazságot. Érdekes volt más vámpírokkal találkozni. Mindenki másképp szerezte meg a vért. Például a Szlovén klán, a kórházból lopta az embervért. Ez tetszett, ez az életmód, egy ideig velük voltam. Aztán ott hagytam őket, egy idő után. Aztán hallottam, hogy a Volturi lecsapott rájuk, és mindenkit kiirtottak a Szlovén klánból. Ez a hír elszomorított. Egyre jobban hiányoztak Esmeék. Már két éve, hogy eljöttem. Nem bírom tovább, nem tudok tovább élni nélkülük. Elegem van ebből az életből, nem akarok többet embert ölni. Ismét követni fogom Carlisle elvét. Fél évig még magányosan éltem, de ismét állatokra vadásztam.

Féltem visszatérni, rettegtem mi lesz, ha többé nem akarnak látni, abba belehalnék. Elhatároztam, hogy visszamegyek, keresni kezdtem őket, először ott, ahol éltünk. Reméltem, még nem költöztek el. Félek, már épp a régi házunknál járok, az ajtó kicsapódott, és Esme vetődött a nyakamba, és könnyek nélkül zokogott, és én is vele együtt zokogtam, hiába vagyok férfi, de nekem is fájt, hogy elhagytam őket. Hallottam Carlisle boldog gondolatait, Esme gondolataiban is csak boldogságot véltem felfedezni. Nem értettem, miért nem utáltak meg engem. Egy szörnyeteg vagyok, aki fájdalmat okozott nekik, és ők mégis megölelnek.

– Edward, fiam, hát visszajöttél hozzánk. Alig hiszem el.
– Visszajöttem, anya, ne haragudj rám, nem akartam fájdalmat okozni. Egy szörnyeteg vagyok, annyira sajnálom.
– Nem vagy szörnyeteg, fiam – szólalt meg Carlisle hangjában tele boldogsággal.
– Apa, sajnálom.
– Semmi baj, fiam, gyere ide, ölelj meg, örülök, hogy visszatértél hozzánk.
– Képesek vagytok visszafogadni azok után, hogy itt hagytalak benneteket, és fájdalmat okoztam nektek?
– Igen, fiam, hisz tudjuk, hogy megbántad, és örülünk, hogy visszatértél hozzánk. Hiányoztál, és jó újra így együtt lenni, mi így vagyunk egy család – mondta Esme.
– Annyira hiányoztatok nekem. Nem akarok soha többé embert ölni, borzasztó volt, de voltak érdekes pillanataim.
– Gyere be, és mesélj nekünk – mondta Carlisle kíváncsi hangon.

Rengeteg dolgot meséltem. Merre jártam. Mit is tettem. Hogy mi történt az ismerőseimmel, Carlisle szerint szerencsém volt, hogy eljöttem, mert valószínű, hogy elvittek volna Aróhoz, ha megtudták volna a képességem. Sokáig elbeszélgettük az időt, jó két napig meséltem. Voltak pillanatok, mikor apa elszörnyedve nézett, és meg tudtam érteni. Esme boldog volt, hogy visszakapta második fiát, vagyis engem. És én boldog voltam, mert én is visszakaptam őket.

Esme szemszöge:

Ma megyünk, az árvaházba, kicsit félek, hogy mi is lesz, hogy is fogok reagálni a gyerekekre.
Mindent megvettünk tegnap, sikeresen megrendeltem a gyerekeknek a tortát, biztosan nagyon fognak neki örülni. Egy éve nem jártam náluk. Mert Edward nélkül, összetört vagyok. De remélem, a gyerekek ezt a tény feledtetik velem, vagy talán jobban felszakítják a sebet, nem tudom igazán. De örülni fogok a boldog arcoknak, amiket látni fogok. Az sütemények időben meg voltak, már az árvaház előtt állunk Carlisle-lal.

– Szívem, nem muszáj bemennünk.
– De, be kell. Menni fog.
– De ha nem bírod, csak szólj és elmegyünk.
– Úgy lesz, ne aggódj. Én érted aggódom neked menni fog?
– Persze kedvesem, erős vagyok, higgy bennem.
– Hiszek.
– Hát akkor, menjünk.
– Rendben.

Amint beléptünk elénk lépett az árvaháznak igazgatója.
– Jó reggelt, Esme.
– Jó reggelt, Izolda.
– Régen járt erre.
– Igen, és nagyon sajnálom.
– Semmi gond, örülünk, hogy eljöttél hozzánk ismét.
– Szívesen jöttem. Izolda, be szeretném mutatni a vőlegényem Dr. Carlisle Cullen-t.
– Jó reggelt, Mr. Cullen.
– Jaj, szólítson csak Carlisle-nak.
– Hát akkor örvendek, Carlisle. Te pedig szólíts csak nyugodtan Izoldának.
– Rendben, Izolda. Én is örvendek, hogy megismertelek.
– Gyertek beljebb, Esme, a gyereke nagyon várnak téged.
– Esme, Esme, de jó, hogy itt vagy – futott hozzám legkedvesebb barátom Herold. Herold még csak 9 éves, de eszes, mint egy felnőtt.
– Szia, Herold. Hogy vagy ma?
– Köszönöm jól. Ki ez az úriember melletted?
– Ő Carlisle, a vőlegényem.
– Örvendek, uram.
– Én is örvendek, Herold – mondta kedvesem szeretet teljes hangon.

Mindenki nagyon örült az édességnek, és a gyümölcsöknek. Jó volt a gyerekkel lenni. Herold, és kedvesem, nagyon összebarátkoztak, megígértette kedvesemmel, hogy legközelebb is jön. Mikor hazaértünk csak egymás karjaiban voltunk, és gondolkoztunk, szerintem mindketten Edwardon.

Már két éve, hogy elment tőlünk, de én nem adom fel a reményt, tudom, hogy vissza fog hozzánk térni, ez olyan anyai megérzés. És bízom ebben az érzésben. Carlisle azt mondta, hamarosan el kell költöznünk, de ezt nem engedem meg addig neki, míg vissza nem tér a fiunk. Kedvesem, azt mondta, várunk még félévet, és ha nem tér vissza, akkor költözünk. Fájó szívvel, de beleegyeztem, minden nap imádkozom Istenhez, hogy visszahozza hozzánk Edwardot, remélem, még engem is meghallgat Isten. Habár, vámpír vagyok, egy ördögi lény, de remélem, azért Isten lesz olyan kegyes, és elnézi ezt a kis apróságot. Igyekszem mindig a jó utat követni. Teltek a hetek, és én egyre jobban féltem, de éreztem visszajön.

Eltelt fél év, olyan gyorsan elszállt a számomra. Carlisle bejelentette, elköltözünk. Éppen pakoltam, összeszorult szívvel, mikor megéreztem egy ismerős illatot. Edward, futott át az agyamon. Nem gondolkoztam, tudtam, hazatért a fiam, kivágódtam az ajtón, és a nyakába ugrottam, és összepuszilgattam, ezután könnyek nélkül zokogtam, miközben jó szorosan öleltem őt. Soha nem akartam elereszteni, határtalanul boldog voltam, hogy visszatért.

– Edward, fiam, hát visszajöttél hozzánk. Alig hiszem el. – mondtam még mindig síros hangon.
– Visszajöttem, anya, ne haragudj rám, nem akartam fájdalmat okozni. Egy szörnyeteg vagyok, annyira sajnálom. – mondta fájdalmasan, és elgyötörten.
– Nem vagy szörnyeteg, fiam – szólalt meg Carlisle, hangjában tele boldogsággal.
– Apa, sajnálom. – mondta lehajtott fejjel kedvesemnek.
– Semmi baj, fiam, gyere ide, ölelj meg, örülök, hogy visszatértél hozzánk.
– Képesek vagytok visszafogadni azok után, hogy itt hagytalak benneteket, és fájdalmat okoztam nektek? – kérdezte felvont szemöldökkel.
– Igen, fiam, hisz tudjuk, hogy megbántad, és örülünk, hogy visszatértél hozzánk. Hiányoztál, és jó újra így együtt lenni, mi így vagyunk egy család – mondtam neki már tele boldogsággal a hangomban.
– Annyira hiányoztatok nekem. Nem akarok soha többé embert ölni, borzasztó volt, de voltak érdekes pillanataim.
– Gyere be és mesélj nekünk. – mondta Carlisle kíváncsi hangon.

Rengeteget mesélt nekünk, de nekem semmi más nem számított, csak az, hogy visszatért hozzánk ezzel a világ legboldogabb vámpírja lettem. És hálát adok Istennek, hogy meghallgatta az imái, amiket intéztem felé. Már boldog anyuka vagyok, aki visszakapta elveszetnek hitt gyermekét.

Carlisle Cullen élete 29.fejezet

Jó olvasást kívánok! :) Kérek szépen komikat! :D

Az első gyilkosság
Carlisle szemszöge:

Elment, és talán vissza se tér hozzánk. Ez fájt a legjobban, hiszen nem is hagyta, hogy megmondjam neki, hogy mindig a fiam marad, és bármikor visszatérhet hozzánk. Utána kéne mennem, de nem hagyhatom itt kedvesem, és amúgy is, Edward nagyon gyors, utol se érném, már rég messze jár, de meg kell próbálnom őt visszahozni.

– Drágám, utána kell mennem.
– Carlisle, hagyd őt. Mennie kell, vissza fog hozzánk térni.
– De te nem szeretnéd, hogy visszajöjjön?
– Mindennél jobban szeretném, de tudom, érzem, egy napon vissza fog hozzánk térni, csak légy türelemmel – mondta sírós hangján kedvesem.
– Jól van, szívem, bízok a megérzésedben. A fiúnk vissza fog jönni hozzánk.
– Igen, csak időre van szüksége.

Igaza van szerelmemnek, a fiúnknak időre, és tapasztalatokra van szüksége. Fáj, hogy elhagyott, szinte érzem a mellkasomban a fájdalmat, a fiam hiányát. Ahogy elterveztem, sok időt töltöttem kedvesemmel az elején. De később, a munkába temetkeztem. Volt, mikor hazavittem a munkám. Egyik vadászatom alkalmán, egyedül mentem, és végre tombolhattam, kiengedtem a gőzt, a fájdalmat. Több fa bánta fiam hiányát. Ezek után a földre rogytam, és zokogtam. Tudom nem férfias, de iszonyatosan kínzott Edward hiánya. Zokogtam, akár egy kisgyerek, akitől elvették a játékát, üvöltöttem. De nem enyhült a fájdalom. Sajnos később vettem észre, hogy kedvesem utánam jött, ezt nem lett volna szabad látnia, előtte erősnek kell lennem.
Ő egyszerűen odajött hozzám, és átölelt, és így zokogtunk most már ketten.

– Sajnálom, drágám, ezt nem kellet volna látnod.
– Semmi baj, neked is fáj, ideje volt, hogy kiadd magadból.
– Már fél éve elment, nem bírom, nagyon fáj. Próbáltam miattad erősnek lenni, és nem elszomorítani téged.
– Miattam nem kell erősnek látszanod. Hisz te teremtetted Edwardot, és fiadként nevelted, és én is úgy szeretem, mintha a fiam lenne, tudom, hogy mit érzel. Sose titkold az érzelmeid előttem. Azért vagyok, hogy segítsek neked. Ezért vagyunk egy pár, hogy egymást támogassuk.
– Igazad van, édesem. Szeretlek. – majd megcsókoltam őt.
– Én is szeretlek.

Már lassan egy éve, hogy elment tőlünk, gondoltam kedvesemmel elmehetnénk az árvaházba, régen járt ott, majdnem pontosan egy éve nem járt ott. Talán jót tenne neki a gyerekek közelsége. Vagy talán ezzel a döntésemmel teszem még boldogtalanabbá, nem tudom, de meg kell próbálnom. Valamivel csak sikerül kedvesem állapotát jobbá tenni, ha csak egy kicsivel is.
– Szívem, mi lenne, ha holnap ellátogatnánk az árvaházba a gyerekekhez?
– Jó ötlet, olyan rég láttam őket.
– Bizony, régen.
– Akkor megyek is, venni kell néhány dolgot a gyerekeknek.
– Veled menjek, drágám?
– Ha szeretnél. Ha nem zavarna, hogy velem kéne jönnöd.
– Ne beszélj butaságokat, szívesen elmegyek veled vásárolni.
– Jól van, öt perc és jövök, aztán indulhatunk.
– Rendben, életem.

Kedvesem tényleg öt perc alatt elkészült, kézen fogva léptünk ki a házunkból. Egy darabig futva mentünk. Aztán lelassítottunk, és tovább sétáltunk, így hamarabb beértünk a városba. Kedvesem azonnal megrohamozta a gyümölcsárust. Vett a gyermekeknek almát, narancsot, barackot, és szilvát is bőven. Ezután kedvesemmel betértünk egy cukrászdába, ahol Esme rendelt hat tortát. Hozzá rendelt még törökmézet is. Esme mondta, hogy a lányok az árvaházban nagyon szeretik a törökmézet. Abból is rendelt néhányat. Majd utunk a húsáruhoz vezetett, több kiló húst vettünk. Én boldogan költöttem a pénzt kedvesemre, ráadásul az árváknak megy, akik megérdemlik a törődést. Szép lassan mindent összegyűjtöttünk, vagyis kedvesem vásárolt meg mindent, amit kellett, ez a vásárló túra kicsit elterelte a gondolataim. De miután hazaértünk felötlött bennem a kérdés, mit csinálhat most Edward?

Edward szemszöge:

Elhagytam őket, akik szeretnek, akik megbíztak bennem, mekkora egy szörnyeteg vagyok. Fájdalmat okoztam, szegény Esme, hisz anyám helyett, anyám volt, és Carlisle annyira szeretett, és támogatott, és büszke volt rám. De tudnom kell, milyen ez az élet. Tanulnom kell a saját hibáimból. Ma este fogok először emberre vadászni, milyen kegyetlen szó ez, vadászni. De már kezdek éhes lenni. Egy sötét sikátor felé mentem, gondoltam ott senki nem lát meg, és nem lesz gondom. Hamar meghallottam egy fickó mocskos gondolatait, egy fiatal kislányt készült megerőszakolni. Ezt nem hagyhatom, a kislánynak nem mehet tönkre az élete, hisz még előtte áll az élet. Gyorsan futottam, meg kell ezt akadályoznom, már hallottam a lány könyörgő hangját. Már a férfi háta mögött álltam, és rászóltam a férfira.
– Mit csinál itt, jó ember?
– Takarodj innen, fiam, mert megbánod.
– Ezt nem hinném, inkább neked kéne félned.
– Egy ilyen taknyos kölyök nekem ne beszéljen.
– Kislány, menj innen, szaladj haza, a bácsit bízd rám, és többet ne sétálj ilyenkor sikátorokban.
– Jó – mondta remegve majd elfutott.

Megvártam, míg elég messze ért, és már csak egészen halkan hallottam a gondolatait. Majd rámorogtam a férfira. Hallottam, hogy szíve felgyorsul, éljen, az adrenalin miatt jobb lesz a vére. Azonnal belemélyesztettem fogaim a nyaki artériába, és szívtam az éltető nedűt. Isteni íze volt, sokkal jobb, mint az állati vér. Miután végeztem a férfival, a tetemét elégettem az erdőben. Megfogadtam, ezek után csak rossz emberek vérét iszom. Jó volt engedni kicsit az ösztöneimnek, de mégis bűntudatom volt. Hisz fogadott apám nem ezt tanította nekem. Minden egyes gyilkosság után Carlisle, és Esme jut eszembe. De az vigasztalt, hogy kicsit igazságot szolgáltatok, hisz bűncselekményeket akadályozok meg. De bűncselekményt is követek el, hiszen gyilkolok. Néha, mikor megéhezem, állatot ölök. Igen, állatot ölök, mert nincs mindig szívem embert ölni, bár milyen jó is az embervér. Nem sokáig bírom ezt. Keresni kéne egy társat, akivel együtt vadászhatok. Hogy legyen kivel beszélnem. Mert ebbe a magányba beleörülök. Már lassan egy éve elhagytam fogadott szüleim. Egy év magány. Lehet, kevésnek kellene tűnnie. De én úgy érzem, hogy legalább száz év. Elkezdtem hát járni a világot egy beszélgető társért. Na meg persze, legalább más országokban, városokban, falvakban tehettem igazságot.

Carlisle Cullen élete 28. fejezet

Kívánok jó olvasást a fejihez!! :)AZ előző részhez komizóknak ajánlom a fejit!! :D
Most is szépen kérem a komit! :) és remélem figyelembe veszítek hogy 00:15 perckor raktam fel :) na de jó olvasást :)

Edward elhagyja a családot

Carlisle szemszöge:

– Esme, hozzám jössz felségül? – persze illedelmesen fél térdre ereszkedtem.
– Igen – sikkantotta, és a nyakamba ugrott.

Kivettem a csokorból a gyűrűt, és ráhúztam kedvesem ujjára. Szerelmem szemei csillogtak a boldogságtól, fiúnk gratulált, és láttam, hogy is örül a boldogságunknak, de mégis láttam a szemében a fájdalmat. Talán magányos, futott át az agyamon.

– Semmi bajom, apa, nem vagyok magányos. – próbált nyugtatgatni. De én átláttam rajta.

– Ahogy gondolod, fiam. Csak aggódóm, aggódunk érted. Nehéz lehet neked egyedül.

– Már megszoktam az egyedüllétet, és jó ez így nekem. És ha arról van szó, a szerelem biztos, majd megtalál idővel, én türelmesen kivárom, ne izguljatok értem annyit.

– A szüleid vagyunk, ha nem is vérszerintiek, de szeretünk, és féltünk, ez ellen nem tehetsz semmit sem.

– Tudom, és nem is szeretnék. Én is szeretlek, titeket. – mondta mosolyogva. Majd megölelt minket. - És, mikor lesz az esküvő?

– Hát, én nem tudom. Szívem, mikor szeretnéd megtartani?

– Hát, úgy egy éven belül. Ha az megfelel? – kérdezte boldogan kedvesem.

– Persze, hogy megfelel. Nem sietünk sehová.

– Ez így igaz. Egyetértek apával. Na, de én megyek fel a szobámba, holnap dolgozat földrajzból, és történelemből átolvasom, nehogy valamire rosszul emlékezzek.

– Jól van fiam - válaszoltuk egyszerre Esmével, és összemosolyogtunk. Edward nevetve ment fel az emeletre.

Teljesen össze vagyunk hangolódva Esmével. Talán ezalatt a pár év alatt teljesen átvettük egymás gondolatait. Rájöttem, ő a tökéletes lelki társ. Már, ha egyáltalán van lelkem. A gondolataim állandóan csak körülötte forognak, kivéve persze akkor, mikor gyógyítok. De amint akad, egy kis szünetem, rögtön ő jut az eszembe. Már kezdem túlságosan is azt érezni, hogy ez a szerelem, amit kedvesem iránt érzek beteges. Már kicsit kevesebbet túlórázom, mind ezt azért, hogy több időt töltsek kedvesemmel. Persze Edward is fontos nekem, hiszen a fiamként szeretem. Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert mostanában kicsit elhanyagoltam. Remélem, ezt fiam nem veszi zokon, látom már egy ideje, hogy valami nyomja a szívét. Beszélnem kell vele a napokban, ez biztos, nem bírom elviselni, hogy valami foglalkoztatja, és ez őt aggasztja. Rá van írva minden az arcára.
4 hónap múlva:

Edward szemszöge:

Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert mostanában kicsit elhanyagoltam. Remélem, ezt fiam nem veszi zokon, látom már egy ideje, hogy valami nyomja a szívét. Beszélnem kell vele a napokban, ez biztos, nem bírom elviselni, hogy valami foglalkoztatja, és ez őt aggasztja. Rá van írva minden az arcára – hallottam meg apám gondolatait.

Igaza van, valami nyomja a szívemet egy ideje. Mégpedig az, hogy lehet, hogy nekem nem is itt kéne lennem. Kezdek meginogni abban, hogy szabályos ez az életforma, amit követünk, amit követek. Carlisle azt mondja van másik lehetőség, amit a többi vámpír követ, mi vagyunk a különcök. A többi vámpír mind embervéren él. Lehet nekem is azt az utat kéne járnom, hisz attól még, hogy Carlisle és Esme nem öltek embert, nem tudhatják melyik is az igazi élet. Követnek egy életformát, miközben a másikat nem is ismerik. Lehet a másik mód jobb, és az természetesebb is, hiszen mi szörnyek vagyunk. A pokol teremtményei. Na, jó Carlisle és Esme nem szörnyetegek, de én az vagyok, egy lelketlen szörny, egy átkozott gyilkos. Hiába állatot ölök. Ezt meg kell beszélnem apámmal. Remélem, minél előbb megejtjük ezt a beszélgetést. Nem élhetek tudatlanul, ha van másik mód, én meg akarom tapasztalni. Amint ezt végiggondoltam meghallottam fogadott apám gondolatait.

– Gyere be – szóltam ki.
– Hello, fiam. Látom, valami nyomja a szíved. Elmeséled nekem?
– Már igazság szerint vártam, mikor szeretnél velem beszélni.
– Most itt vagyok, hallgatlak.
– Kétségeim vannak.
– Mi felől?
– Az életmódunkkal kapcsolatban.
– Mondd, csak fiam hallgatlak.
– Honnan tudod, hogy ez a jó mód? Próbáltál már embervéren élni?
– Figyelj, fiam, én nem tudhatom, hogy ez jó életmód e. de tudom, hogy nem akarok embert ölni, én segíteni akarok az embereken. Eddig sokan mondták, hogy az embervér jobb. Sosem próbáltam, de nem is fogom.
– De én így, hogy döntsem el, hogy jó ez, amit teszek? – kérdeztem feszülten.
– Tudod, hogy én nem akadályozom meg azt, hogy ha akarsz, elmehetsz akármennyire is fáj. Ha te a másik életmódot választod, nem szólhatok bele. Ezt neked kell érezned. Ez a te döntésed, Edward. Helyetted nem dönthetek.
– Köszönöm, apa, hogy meghallgattál.
– Szívesen, máskor is, ha bármi van, szólj, és ha tudok, segítek neked, ezt neked is tudnod kell.
– Tudom, és kösz.
– Akkor én most mentem.
– Jól van - azzal megfordult és kiment a szobámból.

Igazán sokat segített ez a beszélgetés, ha rövid volt, akkor is. Igaza van, ez az én döntésem. Ő nem tudhatja mi a jó nekem. Ez a beszélgetés lényegre törő volt. Azt mondta, bármennyire is fájni fog, ő elenged, és élhetek másik életet. Na ez az, fájdalmat fogok okozni, ha elmegyek, de úgy érzem, el kell mennem. De nem lehetek olyan önző, hogy egy szó nélkül lépek le, el kell köszönöm a szüleimtől. Akik már sajnos nem lesznek a szüleim, miután kilépek az ajtón.
Nekem is fájni fog, hogy elmegyek, de tudnom kell, milyen a másik élet, így is, úgy is szörnyeteg vagyok. Már teljesen mindegy, a lelkem már nem létezik, az már a pokol részévé vált. Lementem a nappaliba, ahol Esméék tartózkodtak, összebújva voltak. Nem akartam őket megzavarni. De muszáj lesz elmennem. És miután embert öltem, többet nem térhetek ide vissza, és ez fog a legjobban fájni.

– Esme, Carlisle. – miután megszólítottam őket rám néztek, és tudták döntöttem.
– Mondd, fiam.
– Sajnálom, hogy fájdalmat fogok okozni, de úgy döntöttem elmegyek. Tudnom kell, milyen a másik élet.
– Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha menned kell, menj.
– Edward. Nekem nagyon fáj, hogy elmész, elvesztettem egy fiam, és most a másik is elmegy, de megértelek – mondta könnyek nélkül zokogva Esme.
– Sajnálom – mondtam. Majd elviharoztam, nem akartam a fájdalmat az arcukon látni. De ezeket a fájdalmas arcokat, sosem fogom elfelejteni.

Most már biztosan tudom, egy szörnyeteg vagyok. Tönkre tettem két,„ember” boldogságát, és ez fájt a legjobban. De mennem kellett. Bármennyire is fájt ez.

Carlisle szemszöge:

Miután lejöttem Edward szobájából, tudtam, hogy nem fog velünk maradni. Kedvesem hallotta a beszélgetésünk. Nagyon le volt törve. Félt, rettegett, hogy elveszíti második fiát is.
Belül én is ordítottam, hisz, ha elmegy, én is a fiam veszítem el. Kezdtem érezni az űrt, a nem dobogó szívem tájékán. Fájt, éreztem, hogy talán egyszer eljön ez a pillanat, ettől rettegtem mióta átváltoztattam. És tudom, hogy el fog menni. De megértem őt, tudnia kell, hogy milyen is a másik lét, a vámpírok számára a „szabályos táplálkozás”. Hallottam, ahogy emberi tempóban jött le a lépcsőn, fiúnk. Szóval, döntött.

– Esme, Carlisle. – miután megszólított minket ránéztünk kedvesemmel, és tudtuk döntött.
– Mondd, fiam – mondtam már fájdalommal teli hangon.
– Sajnálom, hogy fájdalmat fogok okozni, de úgy döntöttem, elmegyek. Tudnom kell, milyen a másik élet.
– Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha menned kell, menj – mondtam. Nem omolhatok össze most, nem, Esmének támogatásra lesz szüksége.
– Edward. Nekem nagyon fáj, hogy elmész, elvesztettem egy fiam, és most a másik is elmegy, de megértelek – mondta könnyek nélkül zokogva Esme.
– Sajnálom – mondta fiúnk is megtörten, majd távozott.

Létezésem legfájdalmasabb napja volt ez. Esme tovább zokogott, könnyek nélkül. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de tartanom kell magam. Kedvesemnek szüksége van rám, jobban, mint máskor. Elhatároztam, kevesebbet fogok dolgozni, egy ideig. És mikor úgy érzem, kedvesemnek jobb, akkor majd a munkába fogok temetkezni. Még csak pár perce lépett ki innen, máris hiányzik. A fájdalom mardosta halott szívem. De nem volt mit tenni. Elment, és talán vissza se tér hozzánk. És ez fájt a legjobban, hiszen nem is hagyta, hogy megmondjam neki, hogy mindig a fiam marad, és bármikor visszatérhet hozzánk

Carlisle Cullen élete 27. fejezet :)

Kívánok jó a olvasást a fejihez! :) Előre jelzem kicsit korhatáros! :D De tudom, hogy úgyis elolvassátok!! :D Ennek csak örülni tudok :D Remélem ehhez a részhez is kapok komit :) "Szépen nagy boci szemekkel néz" :)Szeretnék ismét köszönetet mondani Drusillának aki nagyon jó barátnőm és nagyon jó Bétám is! Aki mindig fáradozik és szakít időd arra, hogy megnézze az új fejit és ki javítsa a hibáim :D Köszönöm neked!! :D Még egyszer jó olvasást kívánok!!! :D

Esme gyűrűje :)



Az eljegyzés megtervezése/3
Leánykérés

Edward szemszöge:

– Szia, drágám. Mi ez a boldog mosoly?
– Edward, ma anyának szólított.
– Ez nagyon kedves tőle.
– Szerintem is, olyan aranyos. Egy fiamat elveszítettem, de kaptam helyette egy másikat, akit ugyanúgy szerethetek, mintha a sajátom lenne.

Carlisle szemszöge:

Mikor kedvesem közölte, hogy Edward ma anyának szólította, azonnal üzentem fiamnak, hogy köszönöm. Sőt, még a napokban beszélnem kell vele, hogy mire jutott a virág ügyben, mikorra lesz meg, és, hogy a gyűrű milyen legyen. Ma benéztem az ékszerészhez, gyönyörű gyűrűket láttam, de hát remélhetőleg, fiam rákérdezett, vagyis tapogatózott egy kicsikét. Kedvesemmel még mindig nem aludtunk egy szobában, de ezt nem bánom, nem siettetek semmit, hiszen tudom mit tett az, a vadállat férje. És amúgy is az én időmben, a férfiak úriemberek voltak, én ezt igyekszem megtartani. Habár az emberiség kezd egyre romlottabb lenni. Most kedvesem itt fekszik a karjaimban, és én simogatom a hátát, nagyon jó érzés az, hogy a közelemben van. Imádom az édes illatát, az ártatlan szemeit, és mind azt a határtalan szeretett, amit nyújtani tud.

Ő egy igazi, földre szállt angyal, akit hál Istennek, nekem küldtek, amiért ma is, és örökké hálás leszek, ha ő nem lenne, talán nem is lennék az igazi, Esme által lettem teljes, egész. Igaz, Edward itt volt nekem, de ő fiamként volt velem, és van velem mai napig. Teljesen elhatalmasodott rajtam a szerelem, a ragaszkodás, a féltés, a gyengédség, kezd bennem kialakulni az apa, és talán a leendő férj is. Azt sajnálom, hogy nekünk, vámpíroknak nem lehet gyermekük, ha nekem és Esmének gyermekünk születne, biztos olyan gyönyörű lenne, mint ő, és olyan szeretettre méltó, én azt se bánnám, ha tőlem nem örökölt volna semmit. Annyira fáj, hogy nem adhatom meg szerelmemnek ezt a lehetőséget, annyira boldoggá szeretném tenni, tudom, hogy örülne egy saját gyermeknek. Lehet, hogy nem is tőlem, de jaj, fáj, ez a tudat, remélem az évek múlásával sikerül valamit találnom erre a gondra, és majd lehet saját gyermekünk. Gondolataimból létem értelme rángatott ki.

– Drágám, min gondolkozol ennyire? Már vagy tíz perce szólongatlak, kezdesz megijeszteni.
– Bocsáss meg, szívem, nem akartalak megijeszteni. Csak azon gondolkodtam, hogy ma is milyen szép vagy, és, hogy napról napra jobban szeretlek – végül is ez is igaz volt. Nem akartam neki megmondani, hogy az fáj, hogy nem tudom őt teljesen boldoggá tenni.
– Jaj, Carlisle, ha tudnád, és most már tudni is fogod, ha elmondom, én is így érzek egyre erősebb a szerelmem irántad – mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt
– Szívem, ez most mi volt? Csak annyit hallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódik, és annyit, hogy Edward kijelenti, elmegy egy kicsit itthonról, aztán kész, az ajtó becsukódott.
– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondta csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled – hirtelen azt sem tudtam, mit is kezdjek kedvesemmel. Eddig sose akartam sürgetni, most sem akarom.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress, ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.


Esme szemszöge:

Miután szenvedélyesen megcsókoltam Carlisle-t, azonnal átfutott az agyamon, hogy szeretkezni szeretnék vele. Miután ezt kigondoltam, Edward tapintatosan távozott a házból. Nem is tudom, mit ütött belém, talán azok a szavak, amiket mondott nekem, az indított el nálam valamit, tudtam, ez ösztönös lesz. Minden porcikám őt kívánta. De volt bennem egy kicsi félsz, hiszen Carlisle több mint 200 éves, és biztosan sok nővel volt dolga. De mindent meg fogok tenni, hogy ez az este csodás legyen.

– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondtam csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek.
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.

Finoman kezdett el csókolgatni, az ajkamtól kezdte, aztán az államat csókolta, aztán a nyakam. Szinte már őrjítő lassúsággal csinálta. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a vágy. De hagytam, hogy kedvesem csináljon mindent, mert teljesen megbíztam benne. Pillanatok alatt leszaggattam róla az inget, az én felsőm is hamar lekerült a melltartómmal együtt. Kedvesem áttért melleim kényeztetésére, belőlem pedig jól eső sóhajok szakadtak fel. Nem sokáig bírtam uralkodni magamon, kezem a nadrágja felé vándorolt, de ő megállított.

– Biztos, hogy akarod? Még megállhatunk.
– Ne csigázz, kérlek, tegyük meg, biztos vagyok benne.
– Rendben.

Azonnal letéptem a nadrágját, és az egyik sarokba dobtam. Az én szoknyám is a sarokban végezte. Már csak az alsó neműink választottak el a beteljesedéstől. Hamar megszabadultunk az utolsó akadálytól is. Kedvesem azonban semmit nem sietett el, kínzó lassússággal csókolta végig a testem minden pontját. Belőlem viszont egyre gyakrabban törtek elő a jól eső sóhajok. Alig bírtam magammal, érezni akartam őt. Nem is kellett sokáig várnom, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, gyengéden és finoman hatolt belém. Olyan gyengéd volt velem, mintha össze tudnék törni, de ez nem lehetséges, hiszen vámpír vagyok én is.
Lassan, és ritmusosan mozgott, miközben szenvedélyesen csókolta az ajkaimat. Kisebb sikolyok törtek fel belőlem, kicsit szégyentelenek is tartottam magam. Ez az együttlét csodás volt. Carlisle gyengéd, és gondoskodó, életemben először jól esett a szeretkezés. A volt férjem kegyetlenségei után ez maga volt a mennyország. De én sem tétlenkedtem, ráfordítottam szerelmem a hátára, így én vettem át az irányítást. Kedvesemből finom kis morgások törtek fel. Ez arra ösztönzött, hogy gyorsabb tempót diktáljak. Csókolgattam az álla vonalát, simogattam a mellkasát. Egyre gyorsabb tempót diktáltunk. És kedvesemmel egyszerre értük el a gyönyört, kedvesem felordított, én pedig hangos sikolyban törtem ki. Finoman ismét a hátamra kerültem, és szerelmem legördült rólam.

– Köszönök, mindent. Életem legszebb élménye volt ez most. Szeretlek.
– Nem kell, semmit megköszönnöd. Én is szeretlek, jobban, mint az életemet. Költözz össze velem, kérlek. Legyen ez a szoba, a mi szobánk.
– Rendben, ide költözöm a szobánkba.
– Köszönöm, kedves.

Carlisle szemszöge:

Felejthetetlen egy éjszaka volt, amit kedvesemmel eltöltöttünk. És végre átköltözik az én szobámba, ami most már a mi szobánk. Hamar felkelt a nap. Edward nem tudom, mikor érhetett haza, de üzentem neki gondolatban, hogy ma elmegyünk az ékszerészhez. Már csak egy nap, és megkérem Esme kezét. Reggel kedvesemtől csókkal köszöntem el, és megígértem neki, hogy sietek haza. Hamar letelt a műszakom. Edward már kint várt rám a kórház előtt.

– Akkor, mehetünk, apa az ékszerészhez?
– Persze, induljunk. Megtudtad milyen gyűrűt szeretne?
– Persze.
– És milyet szeretne?
– Nem szabta meg, bármilyennek örülni fog.
– Akkor rajtunk lesz a döntés.
– Bizony.

Hamar odaértünk az ékszerészhez. Edwarddal azonnal megakadt a szemünk, egy kék szíves gyémántgyűrűn. Az eladónak határozottan elmondtuk, hogy azt szeretnénk, gyorsan meg is vettük. Útközben bementünk a virágoshoz. Gyönyörű lett a csokor. Hamar eltel a napom. Ma van kedd, az a kedd, amikor megkérem kedvesem kezét. Arra gondoltam, hogy a virágcsokorba teszem a gyűrűt. Siettem haza a munkából, elhoztam a csokrot is. Beletettem a gyűrűt. Otthon már Esme várt az ajtóban.

– Szia, édesem.
– Szia.
– Szeretnék valamit kérdezni.
– De jó illat van.
– Ez a csokor a tiéd, de előtte szeretnék valamit kérdezni.
– Persze, mondd csak.
– Esme, hozzám jössz felségül? – persze illedelmesen fél térdre ereszkedtem.
– Igen – sikkantotta, és a nyakamba ugrott.

Kivettem a csokorból a gyűrűt, és rá húztam kedvesem ujjára.

Carlisle Cullen élete 26.fejezet

Jó olvasást!! :) Kérek szépen komikat!! :) És sajnálom hogy ennyit késtem vele :( Üdv: Solya

Eljegyzés megtervezése/2


Carlisle szemszöge:

– Drágám, nem haragszol, ha elrabolom kicsit Edet?
– Nem, menjetek csak – mondta mosolyogva kedvesem.

Kiviharzottam a házból, gondolatban üzentem Edwardnak, szóljon, ha alig hallja már kedvesem gondolatait, mert az azt jelenti, ő sem fog hallani minket, és nekem ez a célom. Próbáltam többi gondolatom, fiam elől elrejteni, nem akartam, hogy a gondolataimból tudja meg, először. amit mondani akarok. Sokáig futottunk. ezt az utat persze néma csendben tettük meg. mikor fiam hirtelen megállt előttem.

– Hallótávolságon kívül vagyunk?
– Igen, apa. Mondhatod, mit szeretnél?
– Fiam, meg szeretném kérni Esme kezét.
– Ez nagyszerű, és miben segíthetek neked?
– Hát el kéne menni gyűrűt néznünk, finoman megkérdezhetnéd Esmét, hogy milyen gyűrű a kedvence, vagy milyet szeretne.
– Hát rendben, minél finomabban próbálok tapogatózni, és szívesen elkísérlek gyűrűt nézni.
– Köszönöm, fiam.
– Igazán nincs mit. És mire gondoltál még?
– Hát valamilyen, gyönyörű virágcsokorra.
– Ez teljesen jól hangzik. És még mit tervezel, lépjek le otthonról, vagy legyek otthon?
– Nyugodtan otthon maradhatsz. Ha igent mond, legalább együtt örülünk, ha nemet mondd, majd lesz kivel megbeszélnem.
– Jól van, apu, ahogy szeretnéd. Melyik napra tervezed megkérni a kezét?
– Hát arra gondoltam, két hét múlva, kérem meg a kezét, tudod csak azért, hogy legyen időm mindent megtervezni. Két hét múlva, kedden.
– Ez nagyon jól hangzik, akkor holnap suli után megyek, benézek a virágoshoz, és lerendezem a csokrot, rendben?
– Köszönöm, fiam. Akkor én kedden benézek veled az ékszerészhez.
– Jól van, de most menjünk vissza, Esme már biztosan hiányol minket.

Azzal visszaindultunk a házunkhoz. Persze Edward jóval előbb ért haza. De azért szolidaritásból lassított néha, ezért hálás is voltam neki. Egyszerre léptünk be a házba, kedvesem odasuhant Edwardhoz, és jó szorosan megölelte, utána hozzám suhant, és egy csókot nyomott a számra. Kedvesemben hatalmas a szeretett, imádom őt. Őt nem lehet nem szeretni. Akkor kedden megyek, az ékszerészhez Edwarddal izgulok, pedig ennyi magányos év után ideje lesz megállapodni. Nem félek, csak izgulok, mi lesz, ha nemet mond, ha gyorsnak találja ezt az egészet. Mi lesz, ha elhagy? Azt nem élném túl.

Edward szemszöge:

Reggel van, indulnom kell a suliba, újból indul a színjáték. Ismét jönnek a hölgyek gondolatai, hogy milyen helyes is vagyok. Ma is remek napnak nézek elébe. Esme már várt a lépcsőnél, kellemes napot kívánt, és egy puszit nyomott az arcomra. Kiléptem az ajtón, és elindultam a suliba. Kicsit bevetettem a vámpírgyorsaságom, de előtte megbizonyosodtam róla, hogy nincs embere közelben. Hazafelé megejtem a virágost, egy szép csokrot állítattok össze, Esme a legszebbet érdemli, és miután hazaértem, ki kell tapogatóznom, milyen gyűrűt is szeretne. Az első órám biosz, mindig is szerettem a biológiát, talán egyszer elvégezhetném az orvosít, Carlisle biztosan örülne neki. Meg persze Esme is boldog lenne, és persze kicsit én is, hiszen nevelő szüleim büszkék lennének rám.

Már a suli kapujában álltam, mikor meghallottam egy lány gondolatait, arról ábrándozott, hogy ő kapja meg a főszerepet a suli színdarabjában.
A Szépség, és a Szörnyeteget fogják előadni. El is felejtettem, hogy lesz valami a suliban, pedig a vámpírok nem felejtenek, lehet én csak nem akartam emlékezni. És most teljesen leköt a feladatom, amit apám adott. Persze ez a megbízás boldoggá tesz, végre valaki boldog. Néha boldogtalan vagyok, de ezt nem mutatom ki otthon. Még csak az kéne, hogy valami párt akarjanak nekem keríteni. Igen, a magány rossz dolog, és most érzem csak igazán, ha Esmeékre nézek jó érzés is tölt el, és szomorúság is, ők a tökéletes páros. Túl fiatal voltam, mikor elkapott a halálmarka. Hiszen barátnőm sem volt, sose voltam szerelmes, és most már nem is lehetek szerelmes.

De mégis reménykednem kell, hiszen sosem tudhatom, mit hoz a sors, a jövő. A nap pillanatok alatt eltelt, mikor észbe kaptam, már a virágoshoz sétáltam.
Egy kedves lány volt az eladó, olyan 22 év körüli lehetett, mosolygott, boldog ez tisztán látszik rajta. Bementem az üzletbe, az ajtóban a kis csengő megszólalt, jelezve érkezett egy vevő, ez a vevő most én voltam. Egy fiú, aki nem öregedett már jó pár éve. Rámosolyogtam a lányra, aki azonnal elpirult, utálom ezt, nem szeretek senkit sem elkápráztatni, de nem tehetek róla, ez is a képességem. A lány éppen arra gondol, milyen jóképű vagyok, és reménykedik, hogy talán elhívom valahová. Hát nagyon téved szegényke, ha tudná, hogy mi vagyok, valószínűleg inkább elkerülne, mint, hogy randizzon velem.

– Hello - szólított meg kedvesen. Miben segíthetek?
– Hello. Egy nagyon szép virágcsokrot szeretnék csináltatni.
– Értem. Mikorra kell?
– Jövő hét keddre - a lány gondolataiban az járt, hogy biztos a barátnőmnek készítettem.
– Rendben, milyen virág legyen?
– Legyen a csokor 7 szálas, legyen benne 2 szál frézia, 2 szál tulipán, 2 szál Jázmin, és egy szál vörös rózsát. És egy száz szálból álló rózsát is, és a száz rózsának a szárai legyenek tövis nélküliek.
– Ejha, ez mind egy hölgynek, szerencsés a barátnőd.
– Nem a barátnőmnek lesz, hanem édesapámnak kell, mert megkéri megint anyu kezét.
– Nagyon romantikus az apukád.
– Akkor meglesz keddre? A pénz nem számít. És egy kártyát is kérek a rózsához, a szöveg, ez legyen: örökre a tiéd, ha te is akarod.
– Ez nagyon szép. Akkor keddre kész lesz. Még valamit esetleg?
– Nem köszönöm.
– A csokrot kinek a nevére írjam? Ki jön érte?
– Oh, ja persze, Carlisle Cullen névre, és ő is jön érte.
– Rendben. Viszlát.
– Viszlát.

Amint kiértem az utcára, mélyen a gondolataimba merültem. Jöhet a kérdés, miért is ilyen sok virágból tevődik össze a csokor. Mert mindegyik virágnak más a jelentése, ezért ilyen változatos. A Frézia jelentése, mindig megbízhatsz bennem, a Tulipán jelentése, lángoló szenvedélyes szerelem, a Jázmin jelentése, elismerés, csodálás, és a Rózsa jelentése, a birtokló szerelem, a szenvedély virága. És azért kértem, hogy a száz szál rózsa tövis nélkül legyen, mert annak is jelentése van, mégpedig a szerelem első látásra. Hiszen mint tudom, első látásra beleszeretett Esmébe. Pedig, akkor Esme még igen fiatal volt. De hát a szerelem, és a sors újból összehozta őket. Kiértem az utcából, és már az erdőbe sétáltam be. Amint beértem az erdőbe, futásnak eredtem. Újból felszabadultnak éreztem magam. Gyorsan haza értem, a házba fülig érő vigyorral tértem be, hiszen büszke voltam magamra, és elhatároztam, ma először szólítom Esmét, anyunak. Amint beléptem Esme puszit nyomott az arcomra.

– Szia, Edward. Milyen napod volt? Mi ez a vigyor?
– Szia, anya. Kellemes egy nap volt. Oh, és ez a vigyor, hát nem is tudom, csak úgy ott maradt az arcomon.
– Mit mondtál az előbb?
– Mire gondolsz, anya?
– Istenem, te anyunak szólítottál. Köszönöm, fiam, köszönöm, szeretlek.
– Én is szeretlek, anya. – mondtam. Mire Esme össze-vissza puszilgatott.
– Anya, ha nem bánod, én felmegyek a szobámba, mert el kell intéznem néhány dolgot.
– Jól van, fiam, menj csak.

Egész végig Esme boldog gondolatait hallgattam. Örülök, hogy ezzel a szóval, hogy anya boldoggá tudtam őt tenni. Aztán rájöttem, hogy finoman ki kéne szimatolnom, milyen gyűrű is kellene anyunak. Ezért szépen letoltam a fenekem a nappaliba, oda, ahol megtaláltam Esmét.

– Anyu, beszélhetnénk?
– Valami gond van, fiam?
– Nem nincs, csak kérdezni szeretnék valamit.
– Kérdezz csak.
– Szóval, mikor ember voltál, és megkérték a kezed, milyen volt a gyűrűd?
– Ez most, hogy jön ide?
– Csak kíváncsi vagyok, mert tudod, ha egyszer lesz barátnőm, akit meg akarok, majd kérni, szeretném tudni, hogy milyen gyűrű is kéne.
– Értem, hát nekem volt benne néhány gyémántkő, ezüst volt, szép volt, tetszett is, csak hát így visszagondolva, megbántam, hogy igent mondtam akkor.
– Értem, és ha esetleg most, apa, megkérné a kezed, milyen gyűrűt szeretnél?
– Jézusom, ugye nem ezt tervezi?
– Nem dehogy is. Csak ha egyszer úgy határozna, de nyugalom nem láttam ilyen tervet a gondolatai között.
– Már kicsit rám ijesztettél.
– Talán nemet mondanál?
– Igent mondanék, természetesen. Csak hirtelen, ez most éppen ebben a pillanatban, kicsit meglepett. De nincs kikötésem a gyűrűvel kapcsolatban. Nem kell, hogy nagyon drága legyen, hanem az a lényeg, hogy szívből jöjjön.
– Igazad van, tényleg az a lényeg. Na jó, én visszamentem a szobámba, apa közeledik.
– Jól van, menj.
– Szia, szívem,
– Szia, drágám. Mi ez a boldog mosoly?
– Edward ma anyának szólított.
– Ez nagyon kedves tőle.
– Szerintem is, olyan aranyos. Egy fiamat elveszítettem, de kaptam helyette egy másikat, akit ugyanúgy szerethetek, mintha a sajátom lenne.

SZÜNET!!!!

Sajnálattal jelentem be hogy egy kis ideig ez a blogom szünetelni fog mivel kell egy kis gondolkodási idő, hogy majd ha vége lesz a szünetnek méltón térjen vissza történet!
A szünet oka, hogy nincs jó ötletem, hogyan is folytassam a történetet kicsit megakadtam de ha minden jól megy akkor jövőhéten már lesz friss! :)
Sajnálom, hogy egy kicsit szünetelek ezen a blogon de vigaszképpen ajánlom nektek új blogom Amely a szebb idők címet viseli!
www.newcullenstory.blogspot.com

Míg a Carlisle életéből várjátok a frisset addig bátran nézzetek be a másik blogomra is hiszen megéri. A történetben szintén benne vannak Cullenék!
Remélem megértitek a szünetet.

Üdv: Solya :)

sziasztok megnyitottam az új blogom!

Kedves olvasóim megnyitottam új blogom aminek a címe Szebb idők :)
Íme a blog címe hogy megtudjátok nézni: www.newcullenstory.blogspot.com :) A szereplők már fent vannak. Az első fejezet még a héten felkerül :)
Üdv: Solya :)

Carlisle Cullen élete 25.fejezet

Gabriella:

Jó olvasást! Kritikát is kérek! :)
Köszönöm Drusillának, hogy átnézte a fejezetet! :)

Beszélgetés Gabriellával és az eljegyzés megtervezése/1

Carlisle szemszöge:

– Köszönöm a tanácsot, erre már rájöttem. Viszlát, George - azzal elment.
Azonnal kedvesemhez indultam, akitől elég szokatlan módon, forró csókokat kaptam.
– Szívem, nem volt, miért féltékenynek lenned. Én csak a tiéd vagyok.
– Drágám, tudom, de akkor is ide pofátlankodik, és bókol itt neked, és észre se veszi, hogy velem vagy. Felháborodtam. Bocsánat, ha zavar, hogy féltékeny vagyok, ha akarod, többé nem teszem - mondtam lehajtott fejjel.
– Jaj, te kis butus, csak hogy tudd senkinek nincs esélye nálam rajtad kívül. És ha szeretnél féltékenykedni, csak bátran, legalább, tudom, hogy nagyon szeretsz. De ezt amúgy is tudom.

Ismét kaptam kedvesemtől egy finom, szenvedélyes csókot. Isteni csoda, hogy ő velem van, és elvisel, akármilyen is vagyok. Imádom ezt a nőt.
– Menjünk haza, kedves párom.
– Rendben, kincsem, menjünk.

Edward szemszöge:

Boldog vagyok, és mégsem. Hogy miért, egyszerű a válaszom. Boldog vagyok, mert Carlisle és Esme végre egymásra találtak. Ők ketten tiszta lelkek. De én már más helyzet vagyok, egy bűnös, egy szörnyeteg, hogy miért gondolom ezt? Azért, mert nem érzem magam a réginek, cccch, még jó, hogy nem érezhetem magam a réginek, hiszen vámpír vagyok, aki gyilkol, igaz nem embereket, de ártatlan állatokat ölök, nekem már nem is kéne élnem, anyámmal kéne lennem a mennyben. De nem, ehelyett itt sínylődök a földön, számomra ez a lét maga a pokol. Miért kellett engem megmenteni? Vagy, ha már megmentettek, miért nem lehetek teljesen boldog? Ránézek, fogadott apámra, elfog egy különös érzés, a magány, igen, magány, és most látom igazán, miért olyan boldog apám.

Hoppá, Esme lesz a fogadott anyám. De az igazi édesanyámat sose tudja, majd pótolni. Megkedveltem őt, de neki is várnia kell arra, hogy mikor mondom ki, anya. Carlislenál sem siettem el a dolgokat. Mindig a legjobb pillanatokban adom ki, amit érzek. Elmélyülten gondolkodom azon, hogy biztos ez e a helyes, hogy megint magamat támadom. És rá jövök, hogy igen, hiszen mindenért én vagyok a hibás, apám azt mondta, vigyázzak anyura, ehelyett mit tettem, megfertőztem a halálos korral. És én itt vagyok, és ő onnan fentről figyel apuval a jobbján. Lehet, hogy büszkék rám, lehet, hogy nem. Hiszen ki lenne büszke egy ilyen fiúra, mint amilyen én vagyok? Egy szörnyetegre, egy sátáni lényre senki nem büszke. Carlisle is vámpír és Esme is, de ők tiszta lelkűek nem tudom, miért érzem ezt, de ők jobbak, mint én, ők tudják követni a helyes utat, vagyis a helyesnek vélt utat. De én már lassan kezdek meginogni.

Kezdek kételkedni abban, hogy ez az élet kell-e nekem. El kéne mennem Olaszországba, megöletnem magam a Voulturival. Semmi értelme az életemnek, fáj, minden fáj. Azt érzem, hogy mindenki támad, engem támad. Úgy érzem, egyedül vagyok, azt érzem, senki nem szeret engem. Habár tudom, hogy ez nem teljesen igaz, Carlisle és Esme szeretnek engem. Nem akartam, de megtudtam hála a képességemnek, hogy Esme már a fiaként tekint rám. Hogy képes szeretni engem? És miért szeret? Mivel érdemlem ezt ki, ezt a hatalmas szeretetet? Úgy érzem, csak vergődöm, nem tudom mi a helyes, mi a jó, mit kéne tennem, hogy ne érezzek így. Nem értem miért nem fogadom el magam, végre olyannak amilyen vagyok. Vámpír vagyok, na és, boldognak kéne lennem, hiszen minden hiú kis ember halhatatlan akar lenni. Na, ja, igen, és ez mivel jár? Gyilkolással, de muszáj ölnünk, hiszen sokáig nem bírjuk vér nélkül. De legalább nem embert ölünk, ez talán csökkenti azt a bűnt, hogy az vagyok, ami, egy ragadozó, egy gyilkos. És tessék, megint magam ostromlom. Futok megint, mint egy őrült, ez felszabadít, menekülni próbálok magam elől, a gondolatok elől, de ez nem megy. Ha egyedül maradok, elkezdek gondolkozni, és mindenért magam okolom. Ha vannak körülöttem, akkor nem marad időm magam hibáztatni bizonyos dolgok miatt.

Irigylem, az embereket, ők bármikor öngyilkosok lehetnek, felvágják az erük vagy leugranak egy szikláról, annyi lehetőségük van. Talán meg kéne öletnem magam egy nomáddal, Carlisle szerint némelyik nomád vámpír veszélyes, nem kérdez, hanem öl. Ez kész, megint a halálon gondolkodom, ha ezt hallanák Esmeék, ezeket a gondolatokat. Apa csalódott lenne, pedig nem ő tehet róla, hogy boldogtalan vagyok. Egyszerűen ilyen a természetem, önmarcangolós típus, na, ez van és kész. Esme, abba talán bele is halna, ha ezeket a gondolatokat meghallotta volna, hiszen a gondolatai elárulták nekem nagyon szeret, egy fiát már elvesztette, nem akar még egyet elveszíteni.

Elmélkedésemből egy idegen vámpír illata rángatott ki. Megálltam, és kíváncsian hallgattam a gondolatait. Egy női vámpír volt, csak utazgat, nem régóta ő is vámpír, társat keres maga mellé. A neve Gabriella, Erdélyből jött. Megérezte az illatom, beszélgetni szeretne velem. És akkor ő kilépett a fák mögül. Gyönyörű volt, méz szőke haja a hátáig ért, a szeme vörösen izzott, alakja kecses, és vékony, úgy mozgott, mint egy profi ragadozó, kecsesen, de még is veszélyesen.

– Szia, Gabriella vagyok. Te ki vagy, szépfiú?
– Hello, Edward vagyok.
– Hogy, hogy egyedül kóborolsz?
– Nem egyedül vagyok, a családommal élek innen nem messze, most a családom más felé vadászik.
– Értem, nem akarsz a társam lenni? Nem akarok egyedül kóborolni, rossz így magányosan.
– Köszönöm az ajánlatod, kedves Gabriella, de inkább a családommal maradnék, ha nem bánod?
– Hát jó. De mesélj magadról, hogyhogy aranyszínű a szemed, és nem vörös, mint az enyém?
– Én állatokat ölök, és ezért ilyen a szemem színe, a tied azért vörös, mert te embert ölsz.
– Aha, értem már. Mióta vagy vámpír?
– 1918 óta, Carlisle Cullen talált rám, mikor spanyolnáthában haldokoltam.
– Oh, tudod, én is abban a kórban szenvedtem, egy kedves vámpír változtatott át, a neve Jasper Whitlock. Éppen Mexikóba szöktem át, már akkor a szervezetemben volt a kór, de ő megmentett. Örülnék, ha újból láthatnám, megköszönném neki a kedvességét. Emberként boldogtalan voltam, de így vámpírként, boldogabb vagyok. Tudod, végre nem kell rettegnem attól, hogy megvernek, és szóba se állnak velem.
– Értelek. Miért szöktél Mexikóba?

– Hát, apám, egy mocskos alkoholista volt, állandóan megvert minket anyuval. Egy napon, apám részegen jött haza, és agyon verte anyut. Halottam anyám sikolyait, el sem tudod képzelni, hogy milyen érzés volt. A szobám felé tartott, azt kiabálta, lesz egy jó estém, mert végre nővé avat valaki. Szó szerint betörte az ajtóm, amit kulcsra zártam, rettegtem. Kivette az övét a nadrágból, és elkezdett verni, közben röhögött, én lefagytam síkitani sem tudtam, aztán felállított az ágyról és letépte a ruhám, amiben aludtam. Elkezdett tapogatni, csókolgatni a többit nem részletezem. Másnap úgy határoztam megszökök, meg voltam alázva, férfiakat messziről elkerültem. Egy pasas szöktetett ki a mexikói határhoz, nem én voltam az egyedüli, aki menekült a múltja elől, útközben kaptam el a spanyolnáthát. Nem telt sok időbe míg teljesen lebetegedtem, aztán jött Jasper, aki azt mondta nem lesz semmi gond, ő megment, mert érzi, én jó vagyok, tegyek valami jót a világgal. Azzal megharapott, és elkezdődött az átváltozásom, pokoli kínok között.1917.-ben lettem vámpír.

– Ez borzalmas. Egy ilyen kedves lánnyal, amilyen te vagy, ilyen kegyetlenül bánjon az élet. Sajnálom, hogy ezeket meg kellett élned.
– De most mesélj te is, ne az én múltamon keseregjünk.
– Mit szeretnél tudni?
– Mindent, ami eddig veled történt. Ugye nem bánod, hogy túl kíváncsi vagyok?
– Nem bánom. Emberi életemből nem sokra emlékszem, csak édesanyám kedves mosolyára, és apám kedves szavaira. Nyugodt, békés családban éltem, apám halálosan szerelmes volt anyámba, és anyukám is így érzett apuval kapcsolatban. Édesapám behívták katonának, a háborúban meghalt. Utána rá egy hétre elkaptam a gyilkos kórt, amivel megfertőztem anyukámat. Apukám azt mondta, vigyázzak anyura, erre mit tettem, megöltem anyukám. Ő meghalt. Carlisle a fogadott apám, roppant kedves, sokat törődik velem, a fiának tekint, neki nem lehet gyermeke, sőt egyik vámpírnak sem lehet sajnos. Nem mintha valaha is tervezném. Most jelenleg boldog vagyok, hisz nevelő apám megtalálta élete szerelmét, Esmét, akit én nagyon kedvelek, egy bűbájos nő, de ő mégsem olyan, mint anya, igaz kicsit pótolja a hiányát, de teljesen nem tudja. Ennyit rólam. Nagyon sietsz? Szívesen bemutatnálak a mostani családomnak.

– Hát nem is tudom, Edward, ideje lenne tovább mennem, de ígérem, örökre megőrzöm ezt a beszélgetést, jól esett valakivel megosztanom a bánatom. Remélem nem haragszol, hosszú az örökkévalóság, biztosan találkozunk még. És nem a te hibád volt anyukád halála. Te nem tehettél semmiről.
– Nekem is jól esett a beszélgetés, sajnálom, hogy mész, de szívből remélem, hogy találkozunk még. És én is megőrzöm ezt a beszélgetést örökre. Köszönöm, hogy így gondolod. Habár sokszor érzem magam hibásnak.
– Viszlát, Edward, vigyázz magadra, a mielőbbi viszontlátásra. Ne hibáztasd magad.
– Szia, Gabriella. Ígérem, nem fogom.

Azzal tovább állt, és én ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. Ideje lenne hazatérnem. Remélem mindent megbeszéltek már otthon. Remélem, semmi komoly dolgot nem zavarok meg. Ezzel haza indultam.

Carlisle szemszöge:

Kedvesemmel hazatértünk, mélyen a gondolataikba merültünk. És azonnal eszembe jutott a legfontosabb dolog, nem várok tovább, lehet túl korai, de én megkérem Esme kezét. Hisz szeretem, és ő is szeret, van már egy fogadott fiunk, akit nagyon szeretünk. Habár eddig, Ed nem mondta kedvesemnek, hogy anya, de érzem annak is hamarosan eljön az ideje. Úgy érzem, be kell Edwardot vonnom a tervembe. Egyedül nem fog menni, kell egy kis férfiúi bíztatás nekem. Nem akarok meghátrálni, nem is áll szándékomban, hiszen álmaim nője itt van a karomban, és csak engem szeret, ennél több már nem is kell nekem. Kell, egy romantikus helyszín, ahol megkérem kedvesem kezét. Kell rózsa, nem, nem is, hanem orchidea, kedvesem kedvenc virága. Talán zenészek is kellenének, kint tarthatnánk hátul az eljegyzést, meg is kérdezem Edwardot, ha hazatért, hogy segít e nekem, és mit gondol erről. Sőt megkérem, faggassa ki Esmét, hogy mit tenne, ha én megkérném a kezét. Túl kíváncsi vagyok, és túlizgatott, csak kedvesem rá ne jöjjön, mire is készülök.

– Szívem, min elmélkedsz ennyire?
– Az hadd legyen meglepetés.
– Rendben.
– Érzem Edward illatát.
– Én is érzem. Már nagyon hiányzott, nekem. Úgy szeretem, mintha a fiam lenne.
– Ő is szeret téged kedvesem. Egyre közelebb van.
– Igen, én is érzem. Remélem, nem sértődik meg, ha jó szorosan megölelem.
– Nem hinném, hogy gondot okozna – válaszolta Edward az ajtóból.
– Szia, fiam - köszöntöttem.
– Carlisle, Esme, jó újból itthon. Mindent sikerült megbeszélnetek?
– Természetesen - válaszolta kedvesem. Azzal megölelte Edwardot.
– Drágám, nem haragszol, ha elrabolom kicsit Edet?
– Nem, menjetek csak – mondta mosolyogva kedvesem.

Carlisle Cullen élete 24.fejezet

Kívánok jó olvasást a fejihez!!
Várom a komikat :)
Üdv: Solya :)

Romantikázás Carlisle-lal

Carlisle, én is így vagyok ezzel, elhiheted, te nagyon különleges férfi vagy. Benned megbízom, számomra te vagy az igazi.

– Nekem meg te vagy az életem, kedvesem.

Esme szemszöge:

Végre fel mertem vállalni az érzéseim, ez valami mennyei érzés, végre révbe értem, megtaláltam az igazit, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Edward, szegény alibiként elment vadászni, hogy mi kettesben lehessünk kedvesemmel. Olyan jó, hogy Carlisle úgy szeret engem, mint én őt. Leírhatatlan érzés, hogy mekkora öröm volt, mikor először megcsókolt. Most pedig itt fekszem a karjaiban, ő gyengéden simogatja a hátam, miközben puszilgatja a fejem búbját. Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint most vagyok. A férjem sosem volt ilyen gyengéd, és figyelmes. Carisletól több figyelmességet, és kedvességet, szeretetet kaptam ebben a pár órában, mint valaha a férjemtől. Félek, mi van, ha csalódóm ebben a szeretett férfiban? Mi van, ha csak a látszat kedvéért ilyen kedves, mi lesz, ha ő is megver? Ha kiabál velem? Elmélkedésemből kedvesem hangja rángatott ki.

– Drágám, min gondolkozol ennyire? - kérdezte tőlem csilingelően szexi hangján.
– Semmi érdekesen. – füllentettem, amit persze nem szívesen tettem. - Vagyis mégis csak érdekes, és fontos dolgon gondolkoztam – mondtam.
– Igen, és mi az, az érdekes és fontos dolog, amin elmélkedtél, elárulod nekem?
– Csak rajtunk gondolkodtam, azon, hogy milyen jó, hogy vagy nekem. És azon mennyire szeretlek!!
– Hidd el kedvesem én is így érzek, te a világot jelented nekem, a mindent. Inkább én érzem magam szerencsésnek, hogy te itt vagy velem, és itt vagy nekem, annyi év magányosság után. Te bearanyozod a minden napjaim, miattad érdemes haza jönnöm, miattad érdemes tovább élnem/ léteznem.
– Annyira, szeretlek.

Felültem és szenvedélyesen megcsókoltam, hogy bizonyítsam mennyire is szeretem őt, és mennyire jól estek a szavai. Már biztosan tudom, ő az igazi, és nem álcázza magát, ő egyszerűen ilyen kedves, és szerethető lény. Ha ember lennék biztos, hogy a kedves szavain mélyen meghatódva, sírva csókolgatnám. De ahelyett, hogy sírtam volna csak égő érzést éreztem a szememben. Hát igen, mi már nem tudunk sírni. Jobb is, mert biztos örültnek nézne kedvesem, hogy miért is sírok.

– Életem, mi lenne, ha elvinnélek az egyik kedvenc helyemre?
– Rendben, legyen, akkor átöltözöm és mehetünk.
– Akkor megyek én is átöltözöm, ahogy te is drágám - azzal kiindult a szobámból. De én utána szóltam mielőtt még kiléphetett volna.
– Carlisle?
– Igen?
– Milyen ruhát vegyek fel?
– Te bármiben csinosan festesz.
– Na de, szívem! Most komolyan kérdezem, legyen egy egyszerű kényelmes ruha, vagy legyen komolyabb, ünnepibb ruha?
– Drágám, abban gyere, amiben jól érzed magad. De komolyabb ünnepi ruha nem kell.
– Oké köszönöm, kedves. És most kimennél, mert átöltöznék, ha megkérhetlek?
– Persze, kedvesem. – kaptam egy kis perverz félholdas mosolyt kedvesemtől.

Oda álltam szekrényem elé, hogy kiválasszam melyik ruhát is vegyem fel. A választásom egy kék, mélyen dekoltált felsőre esett, és hozzá egy kék selyemnadrágot választottam. A hajam feltűztem néhány csattal. És már készen is voltam, de még mielőtt lementem volna a nappaliba megnéztem magam a tükörben. Még mindig hihetetlen, amit a szemeim látnak, gyönyörű vagyok. Sose voltam önimádó, de ez a szett csodálatosan áll nekem. Habár most már jobb, hogy szebb vagyok, mint emberkoromban, hiszen vámpír vagyok és a, vámpírok gyönyörűek, ezzel csalogatjuk magunkhoz a gyanútlan, ártatlan embereket. Ideje lenne lemennem. Carlisle már biztosan vár. Szépen lassan megindultam a lépcsőhöz, Carlisle már várt rám a lépcső lábánál, olyan édesen mosolygott, biztos, ha ember lennék, pipacsvörös lennék. Ahogy rám néz aranybarna szemeivel, olyan megigéző, olyan csábító, vadító és egyben megnyugtató, szerelmes tekintete van.

– Gyönyörű vagy, édesem!
– Köszönöm.
– Mehetünk?- kérdezte mézes-mázosan, és nyújtotta a karját, hogy belekaroljak, amit én készségesen elfogadtam.
– Igen, mehetünk. Hova megyünk?
– Az meglepetés.
– Futva megyünk?
– Igen, ha nem gond.
– Oké, akkor menjünk.

Azzal kimentünk az ajtón, és elkezdtünk futni kéz a kézben. Kicsit gyorsabb voltam életemnél, és kicsit rossz volt, így szinte vonszolni magam mellé. De megoldottuk, hiszen rájöttem, csak kedvesem tudja, hova is megyünk.
Szép lassan lelassítottunk, és meg is álltunk. Csak most vettem észre, hogy egy gyönyörű kis tavacska mellett álltunk meg. Volt itt egy nagyon szép kis park. Éppen most alkonyodik, és én itt vagyok kézen fogva kedvesemmel és sétálgatunk.

– Hogy tetszik ez a hely, kicsim?
– Carlisle, ez meseszép, és nézd, alkonyodik, ez olyan szép, annyira szeretlek. Teljesen elvarázsolsz, túl sokat adsz nekem. Mi lesz, ha én ezt ne tudom neked viszonozni?
– Ne beszélj butaságokat, kedvesem, nekem az bőven elég, hogy szeretsz, ha kell, ezt neked egy nap legalább ezerszer elmondom. Vagy többször, ha akarod, tudod mit, amikor kéred, mondom, sőt ha nem kéred, akkor is mondom. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyit jelentesz nekem.
– Jaj, Carlisle, életemben senki nem mondod még ennyi szépet. Szeretlek - azzal meg is csókoltam, ebben a csókban minden szenvedély, vágy, szerelem benne volt, amit csak adni tudtam neki.
– Pedig igazán megérdemled ezeket az igaz szavakat. Te egy csoda vagy, egy földre szállt angyal. Nem fájt, mikor leestél a mennyből?
– Tudod, hogy nem a mennyből jöttem.
– Örökké hálás leszek az égieknek, hogy visszakaphattalak téged, és azt is, hogy nekem szántak.
– Én is teljesen így érzek.
– Visszamenjünk? Mert már nagyon hosszú ideje itt vagyunk, vagy szeretnél még maradni?
– Maradjunk még egy kicsit.
– Rendben, ha menni akarsz, csak szólj.
– Jó. Sétáljunk még, olyan meghitt így.
– Sétáljunk.

Még órákig sétálgattunk, lassan már felkel a nap is, de olyan jó most így itt lenni. Most minden olyan szép, és nyugodt. Carlisle hirtelen megfeszült mellettem. Szorosan magához húzott. Aztán inkább a háta mögé rejtett, nem értettem mi a gond, aztán én is megéreztem, gondolom egy idegen vámpír szaga lehetett. Sőt biztos.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír.
Carlisle szemszöge:
Éppen tovább sétálgattunk, létem értelmével, mikor megéreztem egy idegen férfi vámpír illatát. Azonnal megfeszültem, és kedvesem szorosan magamhoz húztam. Esme csak később érezte meg az illatát.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír. - mondtam aggodalommal teli hangon.

Meggondoltam magam, és kedvesem inkább a hátam mögé toltam. Nem tudhatom, hogy támadni akar e, mert ha igen, meg kell védenem szerelmem. Féltem őt, ő nem tud harcolni, én sajnos már harcoltam fajtám bélivel és meg kell mondanom nem szívesen öltem meg. Ha nem ölöm meg én haltam volna meg. És most így belegondolva jobb is, hogy túléltem, hiszen most már vannak szeretteim, akikre érdemes volt több mint kétszáz évet várni. És akkor kilépett a fák mögül az idegen vámpír férfi.

– Békével jöttem. - mondta mézes mázasan az idegen férfi.
– Carlisle vagyok, ő itt a kedvesem, Esme.
– George vagyok, örvendek Carlisle, kézcsókom, hölgyem. Kegyed milyen gyönyörű. Kár, hogy már foglalt, tudja nekem is kéne már egy társ.

Ez a pasas úgy beszélt, mintha ott se lettem volna. A torkom mélyéről ösztönös morgás tört fel. Nem bírtam elviselni, hogy meg próbája elcsábítani szerelmem. Még csak egy napja, hogy együtt vagyunk, és ez a ficsúr jön, és el akarja tőlem hódítani.

– Már megbocsájtson, de én is itt vagyok. – Mondtam mire kedvesem halkan felkuncogott. Á szóval tetszik neki, hogy féltékeny vagyok. A kis hamis. De hát még szép, hogy féltékeny vagyok, ki ne lenne az, minden normális férfi az, ha kedvesének udvarolnak.
– Elnézést, kicsit, elragadtattam magam. Nagyon szeretheti magát, hölgyem, csak az igazi szerelmes férfi, vámpírok képesek ölni, ha kedvesüknek már ilyen szinten udvarolnak. Büszke lehet a párjára, igazán szereti magát, de ha nem bánják, én tovább állok, örülök, kedves, hogy megismerhettem.

Oda indult kedvesem felé, de én rá morogtam. Mi az, hogy oda akar menni Esmehez, na, jó elég legyen Carlisle nem sajátíthatod ki őt.

– Nyugalom, Rómeó, csak egy kézcsókot lehelnék kedvesed kezére, tisztelet jeleként.
– Rendben, de ha….
– Köszönöm.

Kicsit arrébb álltam, de azért Esme közelében maradtam. És akkor csókot lehelt csodás kezeire ez a George.

– Viszlát, legközelebb, kedves Carlisle, örülök a találkozásnak és ügyelj, erre a gyönyörűségre kár lenne, ha valaki elvenné tőled, nagy kincs ő.
– Köszönöm a tanácsot, erre már rá jöttem. Viszlát, George - azzal elment.

Carlisle Cullen élete 23.fejezet

Jó olvasást!! :) Bocsi a késésért! Köszönet Drusillának aki van olyan kedves és mindig át nézi a fejim!! Köszönöm neked Drusilla :) A komikat szívesen várom most is Pozitív és negatív komit egyaránt!! :)

A csók, és vallomások

Aztán mikor körbenéztem, már csak Carlisle volt mellettem, és még mindig szorosan ölelt, aztán váratlan dolog történt, megpuszilta a fejem búbját. És ennyit súgott a fülembe: „Sajnálom, hogy ennyit kellett szenvedned.”
Furcsa érzés volt, hogy megpuszilta a fejem, de jól esően furcsa.

Carlisle szemszöge:

Hihetetlen milyen szörnyűségeket kellet átélnie ennek az angyalnak. Nem is tudtam mit cselekszem, csak egyszerűen megtettem, megpusziltam a fejbúbját, ki akartam vele fejezni mennyire sajnálom és, hogy nálunk jobb lesz, és én majd vigyázok rá, mindentől megvédem. Vajon most mit gondolhat rólam, rögtön megpuszilom, Istenem meg kell kérdeznem, haragszik-e rám.

– Esme, ne haragudj az érzelmi kitörésemért, vagyis a pusziért, nem akartam tolakodó lenni.
– Semmi gond, megnyugodtam tőle.
– Örülök, hogy nem zaklatott fel.
– Carlisle, nem baj, ha elmegyek fürdeni, és merre találom a fürdőt?
– Nem baj, és ki mész a nappaliból és ott van balra, amúgy néha én is szoktam fürdeni vadászat után. És ruhát majd szerzünk neked Edwarddal azonnal, oké?
– Igen, az jó lesz köszönöm.

Esme elindult fürdeni, mi addig Edwarddal nekiálltunk valami ruhát keresni neki. Habár mi férfiak vagyunk, és még nem volt sosem női vendégünk, ezért csak a mi ruhánkba tud majd öltözni ez az angyal. Én egy inget vettem ki a szekrényből Ed meg egy nadrágot vett ki a szekrényéből. Már épp végeztünk a ruha összeállításával, mikor Esme jelent meg a fürdőszoba ajtajában, a testére egy törülköző volt csavarva. Eszméletlenül gyönyörű volt.
Fiam gyorsabban kapcsolt, és odaadta az összekészített ruhát.
Esme kedvesen, ideges mosollyal megköszönte, és visszavonult a fürdőbe.
Pár perc múlva már az ingemben és Edward nadrágjában jött ki, meg kell vallani irtó szexin állt neki az ingem. De törölközőben sem volt rossz. Sőt, ő bármiben egy csábító amazon.

– Öhm, köszönöm a ruhát.
– Nincs mit, ha gondolod, elmegyünk neked holnap valami ruhát venni.
– Azt igazán megköszönném.
– Nincs mit köszönnöd, ez természetes, akkor holnap elmegyek, és hozok neked ruhákat.

Másnap elmentem, és vettem ruhákat, főként feketéket. Mert este beszéltem Edwarddal, és mondta, hogy szerinte Esme gyászolni szeretne, és inkább fekete ruhákat vegyek neki. Szóval így is tettem. Odaadtam neki a ruhákat, örült, hogy nem kényszerítem máris a felejtésre. Titokban vettem néhány színes ruhát is, ha már lejár nála a gyász, tudjon mást is viselni.

2 évvel később….

Esménél letelt a gyászidőszak már kb. fél hónapja.
Egyik este lejött velem beszélgetni ez az angyal.

– Carlisle, mondanom kell valamit.
– Ülj le, szívesen meghallgatlak.
– Ez nehéz nekem, hiszen csak nemrég bizonyosodtam meg róla, hogy szerelmes vagyok beléd.

Felálltam a székemből nem gondolkodtam, csak cselekedtem, először finom csókot leheltem Esme ajkaira, utána ő kapott szenvedélyesen az ajkaim után, és forró csókban forrtunk össze. Zihálva váltunk szét, és csendben egymás szemeibe néztünk.

– Kedves, nekem kellett volna először megvallanom az érzéseimet irántad, de féltem, hogy erre még nem vagy kész. Én is, SZERETLEK – mondtam, majd újra lecsaptam a puha ajkaira. Szenvedélyes csókban forrtunk össze.
– Hogy mondjuk el Edwardnak, mit fog hozzá szólni, hogy mi együtt vagyunk?
– Én örülök nektek, ideje volt már, állandóan az egymás iránti vágyakozásotokat, sok volt már hallgatni.
– Köszönöm, fiam, hogy megérted.
– Ugyan ez semmiség, örülök a boldogságotoknak, igazán szép pár vagytok. De én most megyek vadászni, messzebb megyek, de ne aggódjatok értem, két nap múlva jövök, ígérem – mondta komolyan. Majd megölelt minket, és elment.

– Kedvesem, beszélgessünk. El kell mondanom, hogy azért is mentettelek meg, mert szeretlek azóta a nap óta, mióta megláttalak tizenhat évesen.

– Carlisle, én is így vagyok ezzel, elhiheted, te nagyon különleges férfi vagy. Benned megbízom, számomra te vagy az igazi.

– Nekem meg te vagy az életem, kedvesem.