Carlisle Cullen élete 39. fejezet

Rosalie szemszöge:

Eljött az első gyilkosság estélye, vad vigyor szaladt végig az arcomon, Edward állított meg a lépcső aljánál, majd megszólított.

-          Rosalie, teljesen biztos, hogy ezt akarod tenni? Még nem késő meggondolni ezt az egészet – hangjából féltés áradt.

-          Igen, Edward, teljesen biztos vagyok benne, sajnálom – majd a szemébe néztem, és kiviharzottam a házból.

Utam az erdőbe vezetett, a madarak riadtan repkedtek szét, siettem, de mégis óvatos voltam, beleszippantottam a levegőbe, sehol egy ember, így megnyugodva lassítottam a tempón.  Csak a bosszú járt a fejemben. Elsőként Andrew Hopskinssal kezdem, már gyerekkora óta ismeri azt a szemét, volt férjjelöltem, ha jól hallom megint a kocsmából ténfereg kifelé hulla részegen, mint mindig. Vele könnyű dolgom lesz, egy messzi sikátorba viszem, oda, ahol senki sem jár, majd kidobom az utcára a hulláját. Suhanok, a nyakánál fogva kapom el, rávigyorgok, látom, hogy riadt, de ez csöppet sem izgat, kifejezetten élvezem a pillanatot.

-          Rosalie Hale? – kérdezte remegve. - Az nem lehet, te halott vagy – üvöltötte krákogva. Gúnyos kacajt hallattam.

-          Hello Andrew, hatalmasat tévedsz, nagyon is élek, te mocsok, te viszont nem hiszem, hogy megéled a reggelt.

-          Mi – mi-mi mit akarsz tenni? – hangja remegett a félelemtől.

-          Azt, amit megérdemelsz, igazságot szolgáltatok, megöllek úgy, ahogy azt te tetted velem.

-          De hisz élsz, most mondtad az előbb.

-          Hm… elárulok egy titkot, amit senkinek nem tudsz már tovább adni, én nem ember vagyok, Andy, hanem vámpír.

-          Ugyan már, ne nevettess, vámpírok nem léteznek, Rose, örült vagy – mondta miközben egyre jobban a sarokba húzódott, a falhoz. Közelebb mentem, majd eltörtem a bal lábát, fájdalmában hatalmasat ordított.

-          Még mindig nem hiszed el, amit mondok? – kérdeztem és csak mosolyogtam tovább gonoszul.

-          SEGÍTSÉG, SEGÍTSÉG! 

-          Üvöltözz csak, nem hallja senki – igyekeztem minden gyűlöletem bele adni a hangomba.

-          Ne, kérlek Rosalie, ne bánts, annyira sajnálom azt az estét, Royce és John ötlete volt, esküszöm, kíméld meg az életem, könyörgöm – sírt, mint egy kisfiú, akinek elvették a játékát.

-          Te sem kímélted meg az enyém, mikor sírva könyörögtem, én miért tennék így?

-          Neee!- ordított fel.

-           Add át üdvözletem az ördögnek, te szemét – mondtam, majd oda suhantam hozzá és eltörtem a nyakát.

Kivonszoltam a holttestét egy forgalmasabb útszakaszra, ahol biztosan észreveszik az emberek, majd rohantam a következő áldozatomhoz, kettőt egy éjszaka, csak, hogy tudja az drága Royce, érte is elmegyek majd egyszer. Egy sötét rózsaszín rózsát hagyok hátra, utalva a nevemre, és arra, mit tettek velem azon a borzalmas éjszakán, elvették az ártatlanságomat, és megöltek. A rózsát Andrew mellkasán hagytam, neszt hallok, egy ember, hm… igen, hamar észreveszik a testet, azt hittem, hogy majd csak reggel akadnak rá, de tévedtem, ideje tovább állnom. Sietősen távoztam a helyszínről. A távolban még egy férfi meglepett kiáltását hallom, ahogy több emberért kiált, mert talált egy halottat. Természetesen, úgy rendeztem Andy halálát, hogy mindenki azt higgye baleset volt, részeg is volt, és igen veszélyes, ha egy kissé magas dombról bucskázik le az ember részegen, egy rossz esés láb és nyaktöréssel járhat, milyen csúnya baleset, és a rózsa, hogy került oda, ugyan kit érdekel, ezzel senki sem fog törődni.

Ismét az erdőben suhantam, elégedetten közeledtem John házához, micsoda rettenetes véletlen, hogy nincs otthon senki. Hallom, hogy fokozatosan, és lassan lélegzik, bizonyára alszik, hát nagyon remélem, hogy rémálma van, de ha nem, én ezen könnyen segítek majd. Olyan csábító a vére illata, hatalmasat nyeltem, rettentő éhes vagyok, de fontosabb a magamnak tett fogadalmam, egyik mocsoknak sem iszom a véréből, borzasztó már a tudat is, hogy a szervezetembe kerüljön a vére bármelyiknek is, bűn lenne. Kezdésnek a karját törtem el, ordítozva ébredt fel.

-          Csak nem fáj valamid, John? – kérdeztem kacarászva.

-          Rosalie? Nem, te halott vagy, biztosan álmodom.

-          Akkor szerinted ki törte el a karod?

-          Mit akarsz tőlem? – kérdezte visítva, talán a fájdalomtól, talán a félelemtől, nem tudom.

-          A halálodat, John, mivel te a halálom okoztad, ne izgulj, nem te vagy ma este az egyetlen áldozat, akin bosszút állok, te vagy a második.

-          Miről beszélsz? - kérdezte remegve, mint első áldozatom, ő is a sarokba húzódott, micsoda buta gondolat ez.  

-          Andrew már halott, Johnny.

-          Ne gyere közelebb, te örült nő – ordított rám.

-          Ugyan, már John, most félnem kéne? Jaj, te nem is tudod, halhatatlan vagyok, nem árthatsz nekem – mondtam majd odasuhantam hozzá, és eltörtem a bal lábát is.

-          ÁÁÁ, SEGÍTSÉG!

-          Ordíts csak, így hamarabb megtalálják a holttested - gonoszan néztem rá. - Ez az utolsó napod, szemét halandó.

-          Hagyj békén, ne bánts, annyira sajnálom – lihegte.

-          Késő bánat, nem gondolod? Utolsó kívánság?

-          Ne tedd, kérlek, Royce hibája, én nem gondoltam komolyan, részeg voltam, ugyan, Rose – kétségbe esett hangon esedezett fájdalmak közepette.

-          Ez engem nem érdekel, bántottál, ezért meglakolsz - egy kést rántott elő a fiókból.

-          Most ugye csak viccelsz? – kérdeztem hangos nevetés kíséretében.

-          Megöllek, ha akkor nem sikerült. most sikerülni fog – majd felém bökött a késsel. én meg egy laza mozdulattal arrébb álltam, elvesztette az egyensúlyát. és belefordult a késbe. kiserkent a vére, azonnal abbahagytam a lélegzést.

-          Így jár, aki a késekkel szórakozik. Johnny - hogy ne kelljen megvárnom kínkeserves haldoklását, még egyszer beleszúrtam a szívébe a kést, azonnal meghalt. Elővettem a rózsát, majd a kezébe tettem, és sietősen távoztam, vissza a Cullen családhoz.

Az erdőben elejtettem két szarvast, mert annyira megszomjaztam. Mélyen a gondolataim közepette voltam, mikor egyszer csak egy kemény testbe ütköztem. Majd ehhez a testhez arc, és illat is társult.

      

-          Á, szia, Edward, hát te mit keresel itt?

-          Láttam, mit műveltél, őszintén szólva kezdek félni tőled, Rosalie.

-          Ugyan már, Edward, megérdemelték, és ezt te is nagyon jól tudod.

-          Ölni fogsz még ma este?

-          Nem, ma este nem. Hagyom, hogy elterjedjenek a hírek, hogy van két halott, had tudja csak meg a nyomorult, volt férjjelöltem, hogy közeledem, tudni fogja, hogy én vagyok.

-          Én megértelek, Rose, de ez nem tesz jót neked, hidd el, ezek a képek a fejedben örökké élnek majd, biztosan ezt akarod, folytatni? – kérdezte aggódóan Edward.

-          Igen, biztos vagyok benne, mint már az elején is mondtam, biztos, ne félts engem, csak azt kapják, amit megérdemelnek – majd dacosan hátat fordítottam neki, és szaladtam a házhoz, ahol már Esme az ajtóban várt.

-          Nézd, Esme, nincs szükségem a lelki fröccsre, azt már megkaptam Edwardtól, szóval, kérlek, ha a további gyilkosságokról akarsz lebeszélni, akkor ne is szólj hozzám – mondtam morcosan.

-          Nem, Rosalie, nincs lelki fröccs, ahogy mondtad, csak tudni szeretném, hogy vagy, hogy mit érzel most, gyere be a házba és beszéljük meg jó?

-          Rendben van, Esme, talán ettől mindkettőnknek jobb lesz - beléptünk a házba, majd leültünk mindketten egy –egy székre. A házban hatalmas csend uralkodott, Carlisle abbahagyta odafenn a pakolást, és figyelmesen hallgatózott.

-           Hogy vagy? – kérdezte aggódva.

-          Tele keserűséggel, és dühvel, és fájdalommal, leginkább bánattal, ők egy óriási értéket vettek el tőlem, az életem, a lehetőségeket, azt, hogy anya lehessek. És a bosszú iránti vágyam, amit érzek, megrémiszt, mégis úgy érzem, ennyit megérdemlek az új életemtől, csupán annyit, hogy kissé jobb lesz a lelkemnek, ha igazságot szolgáltattam, tudom, ez nem az én feladatom, de mégis – elkezdetem zokogni, könnyek nélkül, és Esme ölelő karjai között sírtam, és sírtam.

-          Kedveském, nem kell ezt tenned, de értem, és megérdemlik a halált, amit tettek megbocsájthatatlan bűn, és ha ezen a korszakon túl leszel, hidd el, én segíteni fogok, hogy túl legyél rajta, rám számíthatsz, akkor könnyebb lesz tovább létezned.

-          Bízom benne, és köszönöm, hogy úgy törődsz velem, mintha az édesanyám lennél – majd nagyot sóhajtva kiváltam az anyai ölelésből, és a szobám felé indultam.

-          Nincs mit megköszönöd, csak tudd, én mindig itt leszek neked - mondta, ezután megfordult és Carlisle-al közös szobájuk felé vette az irányt.

Teltek a napok, az újságokban cikkeztek a két halálesetről, izgatottan olvastam az újságcikket, ez volt a szalagcím : Két halott egy este. „ Holtan találták Andrew Hopkins-t, Roshester negyedik leggazdagabb emberét, nem sokra rá, megtalálták John Smith holttestét is, a szobájában bukkantak rá, a nyomozás eddigi állása szerint, John Smith öngyilkosságot követett el, Adrew Hopkins halála balesetnek nyilvánítható. „

  Elmosolyodtam, milyen profin is intéztem az eddigi haláleseteket. Ma éjszaka ismét útra kelek, hogy megszabadítsam a világot egy aljas embertől.  Következő áldozatom arca lebegett a szemem előtt, ő volt az, aki ütött, míg a többiek a ruhám tépkedték le, Royce nagybátyja, George King. Ma csütörtök van, a kártyaparti napja, ahol a férfiak brandyznek, és szivaroznak. Épp a klub udvarán suhanok, majd egyenesen belépek az eldugott kis szobába, tömény dohány illat van, és persze a kellemesnek nem mondható alkohol illat, ami bántotta az orrom, és megláttam őt, George-ot, ahogy pöffeszkedik a zöld bőrfotelban, egy Brandyvel a kezében.  A szobában csak ő tartózkodott, senki más, hiszen ő a tulajdonos, így természetesen ma is későn zár.

-          Rosalie Lilian Hale, már vártalak – mondta, majd rám nevetett.

-          Bolond vagy, hogy vártál, de végül is, ha a halált vártad, hát eljöttem, remélem, boldog vagy.

-          Á, szóval te voltál. Gondolhattam volna, mindig is tudtam, hogy van benned tűz. Hm… azon az éjszakán olyan harciasan karmoltál, alig tudtam kimagyarázni az asszonynál, mik is azok a karmolások, drágám. Jobb lett volna, hogyha hagyod, hogy mind magunkévá tegyünk, és akkor nem kellett volna veréseket elszenvedned. És most, boldog feleség lehetnél, egy csodás éjszakával a hátad mögött – majd kacarászni kezdet.

-          Te mocsok, szemétláda – Edward rontott be az ablakon.

-          Edward Cullen? Hát maga meg mit keres itt?

-          Csak segítek Rosalienak véghezvinni a tervét – rám nézett majd elmosolyodott.

-          Úgyis rá jönnek, ki tette.

-          Nem, ha elég jól tereljük másra a bizonyítékot, George- szólaltam meg dühösen.

-          Tessék Rosalie, tedd a dolgod, én őrködöm – azzal Edward ott hagyott.

Futni próbált, de én nevetve kaptam el, majd egy késsel megsebeztem a combartériáját, azonnal súlyosan vérezni kezdet, és persze üvöltőzni, mint az előző kettő szánalmas féreg.

-          Oh, csak nem fáj? Tudod nekem is fájt – mondtam, majd egy gyors mozdulattal eltörtem a nyakát. Találtam egy levelet, még régebben Royce íróasztalán, ahol megfenyegeti Georgot, ha nem ad pénzt neki sürgősen, eltörhet pár csontja. Ezt a kis levélkét George író asztalán hagytam, a rózsát pedig a teste mellé tettem a padlóra, majd még belerúgtam egyet a testébe.

-          Edward, kész vagyok, jöhet a következő.

Elindultam hát utolsóelőtti áldozatomhoz, Tom Daltonhoz, ő itt a második leggazdagabb ember Rochesterben, ebből is biztosan hamar újságcikk lesz. Eddy csöndben suhant mellettem, míg le nem fékeztem egy elhagyatott kis kunyhó előtt, itt pihent ma esti következő áldozatom. Elloptam Royce fegyverét múlt éjszaka, ezzel fogom megölni gyerekkori legjobb barátját, így majd mindenki azt hiszi, ő követte el a gyilkosságokat. Hangtalanul osontam be, és gyorsan is végeztem, már nem élveztem a gyilkolást, minél hamarabb el akartam menni ebből a városból, egyszerűen nem hagytam meglepődni őt, kettétörtem a gerincét egy kemény vasdarabbal, majd messziről fejbe, és szíven lőttem. Nem akartam több felesleges locsogást. A rózsát feje mellé helyeztem. Edwarddal az oldalamon mentünk vissza Esmeékhez.

-          Holnap lesz az utolsó, Esme, még aznap este elhagyhatjuk ezt az átkozott várost.

-          Rendben van, lányom, ahogy akarod, akkor már be is pakolok az útra.

-          Köszönöm.

Fivéremnek üzentem gondolatban, hogy hagyjon magamra, mert van egy kis elintéznivalóm. Elvettem némi pénzt, emiatt az akcióm miatt, befogok törni Nancy esküvői ruhaboltjába, és ellopom a legszebb ruhát, abban ölöm meg a legaljasabb embert a világon. King-ék legaranyosabbnak hitt fiát.  Ki is választottam a nekem megfelelő darabot, kac kac kac, a gyilkos ara kár, hogy csak én tudhatom és az új családom. A pénzt a pulton hagytam Nancynek, az idős hölgynek.  Hamar eljött az utolsó gyilkos este. Kész tervvel a fejemben, esküvői ruhában, szép sminkben, kiengedett hajjal indultam el King-ék házához.  Az ajtón keresztül mentem be a házba, csak ő volt itthon, és még két őr, akik a szobája ajtaját védték, kár hogy két ártatlan léleknek is halnia kell ma este. Lőttek rám, én kitértem a golyók elől, egy gyors mozdulattal kitörtem mind két őr nyakát, majd nevetve törtem be Royce szobájának ajtaját.  Ő a sarokba húzódva piált, egyre csak a Wiskhy-s üveg nyakát szorongatta.

-          Szerbusz, volt vőlegényem, na, hogy tetszem?

-          Te, te, te halott vagy, halottnak kell lenned, ez csak egy rossz rémálom – remegett, mint a nyárfalevél.

-          Rémálom, igen az vagyok, csak élőben, jöttem bosszút állni mindazért, amit velem tettél – üvöltöttem rá.

-          Ne tedd, könyörgöm, részeg voltam, Rosalie, szépségem, könyörgöm – a padlón kúszott, akár egy féreg.

-          Az nem mentség, Royce King, csak azt kapod, amit megérdemelsz - eltörtem a bal csuklóját, majd eltörtem a bal lábát, üvöltött, és üvöltött. – Nekem is fájt – ordítottam, és zokogtam, könnyek nélkül.  Vőlegényemmel írattam, egy cetlit, amin ez állt: ˇÉn voltam az utolsó.”  A rózsát a cetli mellé tettem. Ezután fogtam a fegyverét, a kezébe erőltettem, majd a fejéhez irányítottam a fegyvert, és meghúztam a ravaszt.  A vére összemocskolta a falat, olyan volt, akár egy művészi festmény. Utoljára, még mielőtt elhagytam volna ezt a várost, meglátogattam a szüleim házát, édesanyám arcát láttam könnyben úszni, és édesapám vigasztalta őt, nem bírtam ezt a jelenetet tovább nézni, így a Cullen házhoz vettem az irányt.  Átöltöztem, és a ruhát elégettem a hátsó udvarunkon.

-          Most már mehetünk új családom, egy újélet felé.

-          Rendben van, Rosalie. Esme kedvesem, te készen vagy? – kérdezte meg Carlisle feleségét.

-          Természetesen, igen. Edward?

-          Mehetünk, anya.

Azzal útrakeltünk, az új élet felé, Tennessebe, ahol remélem, a vámpír memória ellenére elfelejthetem ezeket a borzalmakat, amit itt átéltem.