Carlisle Cullen élete 38. fejezet

íme a friss :) Jó olvasást hozzá lehetek olyan pimasz, hogy komit kérhetnék?? tudom nem érdemlem meg, de jól esne és szeretném tudni mi a véleményetek :) Üdv: Solya

38. fejezet

Rosalie szemszöge:

-          Hazamegyek, és mindent elmesélek édesanyámnak, és édesapámnak, hogy tudják, mekkora egy szemét disznóhoz akartak hozzáadni – mondtam és már elindultam, mikor mind a hárman egyszerre fogták meg a karomat.
 - Nem lehet, Rosalie, most még nem tudod kontrollálni a szomjadat, és valószínűleg mind a két szülődet megölnéd – mondta Carlisle.
- Nem lennék rá képes – visítottam.
- De képes lennél, higgy nekünk, legalább Carlisle-nak - kérlelt Edward.
 - Gyere el hozzánk, mindent megbeszélünk – nézett rám Esme könyörgőn.
 - Rendben van, menjünk – egyeztem bele, majd elindultunk vissza a Cullen házhoz.

Képtelen voltam felfogni, amiket mondtak, és igazuk volt, mert a torkomban ez a tűz csak kissé csillapodott, gyűlölőm azt, ami lettem. Jelen pillanatban képes lennék megölni a szüleim, és talán jobb is, hogy nem megyek vissza, hisz apám csak a pénz miatt akart ahhoz a mocsokhoz hozzáadni, miatta váltam azzá, ami most vagyok, gyűlölöm őt, és ekkor már megfogalmazódott bennem egy szó, bosszú, bosszút állok rajtuk, szép sorjában, és Royce hagyom utoljára.

-          Rosalie, én ezt nem tanácsolnám, akármennyire is fáj, gondold meg jól – szólalt meg Edward. El is felejtettem, hogy tud a gondolataimban olvasni.

-          Örülnék, ha gyorsan kiszállnál a gondolataimból – szóltam rá ellentmondást nem tűrve.

-          Bocsánat, nem tehetek róla, de a gondolataid üvöltöttek felém, hogy úgy mondjam, túl hangosan gondolkodsz – szemén tényleg csak az látszódott, hogy nagyon sajnálja.

-          Jó megbocsátok, majd visszafogom magam, ígérem – majd gyorsan beviharoztam a házba Esme-ék után.

Írói szemszög:

A nappaliban olyan hangosan lehetett hallani az óra kattogását, hogy ez Rose fülei számára olyan volt akár egy bomba időzítőjének kattogása, igen egy bombáé, hiszen ez hamarosan robbanni fog. Esme szemei követték újdonsült gyermekét, boldog volt, mégis ideges, hisz ez a lány nem boldog, és borzalmakat élt át, tudja milyen fájdalmas, hiszen ő maga is átélte. A levegő fagyos volt. Carlisle vette át a szót.

-          Rosalie, kérlek, hidd el, a szüleid meglátogatása veszélyes lenne, még újszülött vagy.

-          Mégis mit jelent az, hogy újszülött? – kérdezte érdeklődve Rosalie.  

-          Ebben a korszakodban vagy a legerősebb, hiszen az emberi vér még a sejtjeid, a vénáid között van. Ilyenkor a legnehezebb visszafogni az ölés utáni vágyat.

-          Ez mindig így lesz? – kérdezte kétségbe esetten Rosalie.

-          Idővel könnyebb lesz, napokat, akár heteket bírsz majd ki egy–egy vadászat után – mondta megnyugtatóan Esme.

-          Ez borzasztó – mondta sírós hangon Rose, majd arcát a kezeibe temette.

Sírni szeretett volna, üvölteni, Royce örökre tönkretette őt. Várta a sós könnyeket, de azok nem folytak végig az arcán.

-          Miért nem tudok sírni? – hangja feldúlt volt.

Mély sóhaj törte meg a pár másodperces csendet, Esme volt, az arcán fájdalom tükröződött.

Edward kimenekült a házból, Carlisle fogadott gyermekével tartott, mélyen az erdő sűrűjébe mentek. Mindketten úgy érezték, ezt a két nőnek kell megbeszélnie.  Miután a férfiak távoztak Esme keserves hangon megszólalt.

-          Rosalie, légy erős, mert amit most mondani fogok, nem fog tetszeni. Azért nincsenek könnyeid, mert megálltál a fejlődésben, a szervezeted megragadt az időben, amiben most vagy, a tested nem változik többé, mivel nem változik a testünk, gyermeked sem lehet, akárcsak nekem.

Kellett egy kis idő mire a szőke lány felfogta, mit is mondott neki az előbb a vele szemben ülő, kedves arcú, Mrs. Cullen. Nem lehet gyermeke, teste nem változik, örökké 19 évesnek fog kinézni. Nem fog idős, öregasszonyként az unokái köreiben, a gyermekeivel arról beszélgetni, milyen szépen fejlődnek a gyermekeik, milyen okosak, ügyesek, szorgalmasak. Most már zokogott, ölelő karok zárták körbe, könnyek nélkül zokogott ezúttal. Felordított, majd kitörte a bejárati ajtót. Gondolatai között csak a bosszú szó járt, tervezgette, hogyan is öli meg azt az öt férfit, akik ilyen kegyetlen módon a vámpírságba taszították. Csak futott, majd beleütközött két izmos karba, felnézett, és Carlisle-t pillantotta meg.

-          Megölöm az összeset, rohadt gyilkosok, elvettek tőlem mindent, az egész életemet – zokogta.

Rosalie szemszöge:

Miután Esme közölte, hogy a testem nem változik, hogy örökké 19 évesnek fogok kinézni, és nem lehet gyermekem, és többé már sírni sem tudok, elfogott az örült düh, mégpedig azért, hogy ölhessek embereket, nem, nem is embereket, ezek állatok, de még azok is különbek. Meg fogom ölni a gyilkosaim, egyesével, Rocye King-et hagyom utoljára, had tudja meg, hogy élek, és hogy érte is el fogok menni kis idővel. Kitéptem a bejárati ajtót a helyéről, majd az erdőbe vetettem magam, csak futottam, és tervezgettem, hogyan is fogok bosszút állni, de egyszer csak két izmos kar köré keveredtem, felnéztem, és Carlisle-t pillantottam meg.

-          Megölöm az összeset, rohadt gyilkosok, elvettek tőlem mindent, az egész életemet – zokogtam.

-          Rosalie, ez nem olyan jó ötlet - szólalt meg Edward.

-          Igen, nem olyan jó, hát nézd meg mit tettek velem – majd elkezdtem arra az éjszakára gondolni, már amennyire emlékszem rá. Edward egy pillanatra megremegett arra a gondolatomra, hogy megütöttek, majd mikor azt hitték meghaltam, ott hagytak a hideg aszfalton. Ebben a pillanatban Edward Cullen felmorgott velem együtt.

-          A gazemberek - üvöltötte, az egész erdő beleremegett a hangjába. - De akkor sem teheted, azzal, hogy a tested eltűnt, és Carlisle nem ment be dolgozni, míg téged kerestek, gyanússá váltunk, minél előbb el kell költöznünk.

-          Ha már költöznötök kell, költözettek, én itt maradok, és bosszút állok – ordítottam.

-          Te is velünk jössz, legalábbis úgy reméljük – szólalt meg reménykedve Carlisle.

-          Ha azt akarjátok, hogy veletek menjek, rendben van, de előbb megölöm őket, ha tetszik ha nem – csak úgy fortyogott bennem a düh.

-          Menjünk vissza Esmehéz, kérlek, legalább vele is beszéljük meg.

-          Nem szükséges visszajönnötök, itt vagyok, ha ez minden vágyad, hogy megöld őket, tedd azt, csak ne bánd meg – olyan lágyan mondta ezt, ez a bájos nő, hogy még a hó is olvadni kezdett a hangjától.

-          Soha, de soha nem fogom megbánni, Esme, én a poklot éltem át, csak azt kapják meg, amit megérdemelnek.   

-          Rendben van, amint végeztél a bosszúddal, elmegyünk innen – mondta Esme, majd szorosan átölelt, akárcsak édesanyám, mikor nem éreztem jól magam.

-          Menjünk vissza a házba, és ott mindent, alaposan átbeszélünk – egyszerre hagyta el az a mondat Edward, és Carlisle száját.

Útközben csak terveztem a gyilkosságok hadát. De egy tényben teljesen biztos vagyok, a vérüket nem veszem, nem akarom, hogy ilyen mocsadék vére a szervezetembe kerüljön, ha tudnék hányni, valószínűleg már kijönne belőlem az utolsó étel, amit ettem. Gyorsan lezajlott a beszélgetés, Esme támogatott, habár nem örült neki, Edward teljesen elítélte, de meg is értette a dühöm, Carlisle rám bízta a döntést, tehát szabad a pálya. Eljött az első gyilkosság estélye, vad vigyor szaladt végig az arcomon, Edward állított meg a lépcső aljánál, majd megszólított.

-          Rosalie, teljesen biztos, hogy ezt akarod tenni? Még nem késő meggondolni ezt az egészet – hangjából féltés áradt.

-          Igen, Edward, teljesen biztos vagyok, sajnálom – majd szemébe néztem, és kiviharzottam a házból.

Blog Díj

Olyan nagy megtiszteltetésben van részem nekem és a blognak, hogy kaptam egy díjat Marie Anntől :D

Szeretném most "hivatalosan" is megköszönni neki!Nagyon örülök neki, hogy ezt a díjat nekem adta át hiszen nem érzem azt, hogy én ezt megérdemlem hiszen ritkán frisselek, amit nagyon sajnálok drága olvasóim. :/

A szabályokról: 

• Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról 
• A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell 
• 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
• 11 embert meg kell jelölni és linkelni 
• Nincs visszaadás/visszajelölés

11 dolog magamról:

1, Imádom a kutyákat és a cicákat két kutyusom és egy cicám van.

2, Szeretek táncolni.

3, Van egy húgom. 

4, Van egy szakmunkás bizonyítványom.

5, Kedvenc könyveim: Természetesen a Twilight saga összes része, És a fekete Tőr Testvériség története.

6, Kedvenc Íróim: Suzanne Collins, Nicholas Sparks, Lisan Jane Smith.

7, Rajóngok a vámpírnaplókért, a Penge filmekért, True blood is igen nagy kedvencem.

8, Minden zenei stílust meghallgatok, de az igazi kedvenceim a film zenék, és ilyen pörgősebb számok.

9, Szeretek a barátaimmal lógni.

10, Nagyon kritikus vagyok.

11. Kedvenc tantárgyam a Magyar irodalom :D

Kérdések válaszok :)

1. Mi az vagy ki az, ami vagy aki téged a legjobban inspirál, ha írásról, vagy valami másról van szó?
2. Az, hogy írsz, csupán véletlen, vagy már "veled született" dologként tekintesz rá?
3. Találkoztál már valaha hírességgel?
4. Van kedvenc városod/országod/helyed?
5. Van olyan hely, ahova szívesen elmennél életedben legalább egyszer?
6. Mi akartál lenni kiskorodban?
7. Melyik a kedvenc részed az írás folyamatán belül?
8. Van kedvenc íród? Ha igen, akkor ki és  miért ő?
9. Ki az a személy, aki a legszükségesebb percekben melletted áll?
10. Ha van írói álneved, akkor mi alapján választottad?
11. Ki a kedvenc színészed?
    
    1,  Filmek leginkább némelyik zene és a bétám biztatása.
    2,  Nem is tudom is- is.
    3, Igen.
    4, Nincs ilyen.
    5, Van :D Anglia, Olaszország.
    6, Jó kérdés már nem emlékszem.
    7, Mikor bele tudok bújni a szereplő bőrébe.
    8, Van egy pár fent olvasható néhány kedvenc azért őket szeretem, mert át tudom érezni mit is élhettek át a szereplők tudok vele azonosulni.
    9, A Bétám Drusilla, Apukám, és a barátaim.
    10, Becenév alapján és nekem is tetszik.
    11. Adam Sandler stb..
    
    Kérdéseim:
    1. Mi inspirál íráskor?
    2. Ki a kedvenc íród?
    3. Van kedvenc színészed ha van ki az?
    4. Van testvéred?
    5. Van kedvenc énekesed ha van ki az  és miért ő?
    6. Ha van írói álneved mi az és miért pont ezt választottad?
    7.  Mi akartál lenni kiskorodban?
    8. Mióta írsz?
    9. Mit jelent számodra az írás?
    10. Hova utaznál nagyon szívesen?

Carlisle Cullen Élete 37. fejezet

Bocsi emberkék, hogy ennyit késett csak volt egy kis technikai gond, de hála bétámnak megoldottuk Köszönöm Drusillának a segítséget :) Jó olvasást a fejihez üdv? Solya :))

 Rosalie szemszöge: Pokoli volt ez a tűz, égett minden porcikám, csak ordibálni tudtam. Könyörögtem, hogy valaki oltsa el ezt a rettenetes tűzet. De senki nem hallgatta meg a könyörgő sikolyaim. Egy nő beszélt hozzám, Dr. Carlisle Cullen felesége. Azt mondta, vámpír leszek, és ők hárman, a helyes Edward Cullen, Dr. Carlisle Cullen, és ő vámpírok egyszerűen nem akartam hinni neki. Vámpírok nem léteznek, ez képtelenség, biztos csak a tűz miatt hallucináltam az egészet. Egy hideg kéz fogta a kezem, Esme volt az, és folyamatosan beszélt hozzám, az a jeges érintés olyan jól esett az égő bőrömnek. Időnként a lépéseket számoltam, ideges lépkedések voltak ezek. Edward néha meg megszólalt, így tudtam, hogy ő járkált a szobában. Most is ezeket, az ideges lépteket számolgatom, Edward most jár a 220698. lépésénél, kétszázhúszezer- hatszázkilencvennyolcadik lépésénél. Egy hangos kuncogást hallottam, majd gyors szóváltást hallgattam Esme és Edward között. A fájdalom kezdett visszavonulót fújni, de egyszercsak hirtelen, ez a hatalmas fájdalom a szívemnél csapott le, kegyetlen erővel. A szívem csak küzdött, és küzdött, végül megszűnt dobogni. Most meghaltam, futott át az agyamon, talán a pokolban égtem, vagy csak egyszerűen tisztítótűz pusztított végig a testemen? Hirtelen pattant ki a szemem, mielőtt kigondolhattam volna, hogy felkelek, már az ajtónál is voltam, és valami féle támadó-védekező pózt vettem fel, és a torkom mélyéről morgások törtek elő. Edward felé fordultam, és csak morogtam.

- Rosalie, nyugodj meg – szólt hozzám Edward. - Mi történt velem? – krágoktam, mert nagyon kapart a torkom, bizonyára a sok kiabálástól.
 - Semmi baj, kincsem – szólalt meg most Esme.
- Mi történt velem? – a hangom már hisztérikusan csengett.
- Mint meséltem neked, kedveském, vámpír lettél, olyan, mint mi – szólalt meg megnyugtató hangon Esme.
- Vámpírok nem léteznek – üvöltöttem.
– Képtelenség, ez valami nagyon rossz vicc, hölgyem.
- Rosalie, érzed azt a kaparást a torkodban? – vette át a szót Dr. Cullen.
- Igen – válaszoltam félénken.
- Bizonyára szomjas vagy, ideje lenne vadásznod, miután vadásztál, mindent átbeszélünk, ígérem. Edward, körbenéztél az erdőben, ahogy kértem?
 - Igen, körbenéztem, Carlisle, sehol egy túrázó, biztonságos lesz Rosalie kisasszony első vadászata.
- Vadászni?? - sikoltottam fel.
- Igen – szólt ismét Edward.
- Mégis mire vadászni, és mivel, és mi ez az iszonyú kaparás? – hangom egyre jobban kétségbeesett lett.
 - Állatra Rosalie, mindannyian elkísérünk téged az első vadászatodra – mondta Dr. Cullen.
 - Mégis hogyan? – sírni lett volna kedvem.
 - Kedveském, ezt ösztönösen érezni fogod, nyugodj meg, ne legyél olyan feszült, lazíts, kérlek, nem akarunk bántani – szólalt meg ismét Esme, azonnal felegyenesedtem a támadó-védekező pózomból, valahogy benne megbíztam.
- Indulhatunk Rosalie? – kérdezte Edward, és Carlisle egyszerre.
 - Jól van induljunk – adtam meg magam. Edward ment előre, aki az ablakon távozott, majd utána Dr. Cullen, Esme előre engedett, először féltem, majd én is kivetettem magam az ablakon, és csodával határos módon nem törtem el a lábam, hanem kecsesen értem földet, és nem is fájt a talpra esés, olyan voltam akár egy macska.
 - Igen, Rosalie Hale, tényleg olyan voltál akár egy macska – kuncogott Edward.
- Te, te hallod a gondolataim?? – habogtam.
- Igen, hallom, és igen vicces volt, ahogyan az én ideges lépéseimet számolgattad – mondta, majd nagyon gyorsan eltűnt a szemem elől.
- A pimasz fráter – fújtattam, majd teljes erőmből futottam, hogy utolérjem, és jól lehordjam, hogy kinevetett engem, a híres Rosalie Lilian Hale-t.
- Edward Cullen, azonnal állj meg, mert különben – de nem tudtam folytatni a mondatot, mert egy igen csábító illatot éreztem meg a közelemben, azonnal az illat után futottam, a fák csak úgy suhantak el mellettem.
- Rosalie, lassíts kicsit – szólalt meg Edward. De engem már nem érdekelt, mert rávetettem magam egy hatalmas grizzly medvére, nagyon hadakozott az állat, de nem érdekelt, nyaki ütőerére tapadtam, és csak szívtam a vérét. Miután végeztem, akkor jöttem csak rá, mit tettem igazából, megöltem egy védtelen állatot, azért, mert a vére kellett. Erre a gondolatra elborzadtam magamtól, Edward a közelembe ért, és megölelt. Nem tagadom, jól esett ez az ölelés tőle, kicsit lenyugtatott, és végre ténylegesen felfogtam, hogy Esme Cullenek igaza volt, vámpír lettem, egy hidegvérű gyilkos, éreztem, hogy Edward erre a gondolatomra megrezzent. Gondolatban azt mondogattam, sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni, Edward Cullen.
 - Semmi baj, Rosalie, igazad van, tényleg gyilkosok vagyunk, de nézd, lehetne rosszabb is, mondjuk, ha embereket ölnél – mondta fájdalmas hangon.
 - Embereket? – sikkantottam. - Igen, Kedveském – jött oda hozzám Esme, és megölelt, olyan igazi anyai ölelés volt.
 - Hazamegyek, és mindent elmesélek édesanyámnak, és édesapámnak, hogy tudják, mekkora egy szemét disznóhoz akartak hozzáadni – és már elindultam, mikor mind a hárman egyszerre fogták meg a karomat.
 - Nem lehet, Rosalie, most még nem tudod kontrollálni a szomjadat, és valószínű mind a két szülődet megölnéd – mondta Carlisle.
- Nem lennék rá képes – visítottam.
- De képes lennél, higgy nekünk, legalább Carlisle-nak - kérlelt Edward.
 - Gyere el hozzánk, mindent megbeszélünk – nézett rám Esme könyörgőn.
 - Rendben van, menjünk – egyeztem bele, majd elindultunk vissza a Cullen házhoz.

Carlisle Cullen Élete 36. fejezet

Helló emberkék igen tudom lassan egy éve nem volt új feji szégyenlem is a pofám de vissza tértem és hoztam a fejit :D Jó olvasást hozzá üdv: Solya Utólag is Boldog nyuszit :)


Edward szemszöge:

De erre gondolni se akarok. Milyen más lennék. De mégse vagyok teljesen elkeseredve, hiszen van egy szerető családom, akikért ölni is képes lennék. Hiszem, hogy ha nem is jó annyira örökké élni, egyszer ez talán megváltozik. Teltek a napok, és költözködéshez készülődtünk picinyke családommal, az úti célunk pedig Rochester. Esme izgatottan rohangál ide-oda, mindent kétszer ellenőriz, hogy meg van e minden a dobozokban, a gondolatai eléggé pörögnek. Izgatott amiatt, hogy hogyan fognak minket fogadni ott, az új városkában. Carlislenak már van munkája a városi kórházban, nekem van helyem az iskolában, és Esme is talált egy remek állást. Minden tökéletes, azt hiszem. De az a furcsa érzés nem hagy nyugodni, valami történni fog.

− Fiam, hahó – szólított meg Carlisle.
– Igen, Carlisle?
– Mindent sikerült elpakolnod? Min aggódsz?
– Hát én izé, semmiség, csak van egy olyan érzésem, hogy történni fog valami Rochesterben.
– Jó, vagy rossz értelemben? – kérdezte elém suhanva Esme.
– Nem tudom, Esme – válaszoltam, majd lehajtottam a fejem.
– Ne légy szomorú, ha gondolod, szólj, és máshová költözünk – mondta Esme vigasztalóan, miközben átölelt.
– Nem, anya, költözzünk csak Rochesterbe – majd küldtem felé egy biztató mosolyt.
– Ez esetben, hölgyem, fiam induljunk – mondta Carlisle, majd útnak indultunk az ismeretlennek.

Első nap a suliban, szuper. A diákok megnéznek, főleg a lányok, mosolyognak és rólam álmodoznak órákon. Szörnyű, naiv kislányok, ha tudnák ki is vagyok valójában, halálra rémülnének, erre a gondolatra egy mosoly terült szét az arcomon. Egy szőke hajú lány éppen majdnem elájult ettől a mosolytól. Hűha, óvatosan Edward, róttam meg magam gondolatban, még az kéne, hogy valaki belém zúgjon, nem akarok menekülni. Már egyszer kellett ezért költöznünk. Esme ezen csak jót nevetett Carlisle-jal együtt. De ha még egyszer át kéne élnem, á, bele se akarok gondolni.
Az a lány hazáig követett, mindig attól féltem, hogy felfedi a titkunk, az valahogy nem hiányzott volna. Még idejében leléptünk.
Ez a szőke hajú lány csak bámul. Aj, még is csak menekülni kell ismét? A gondolatai másról árulkodnak, csupa hiúság, felsőbbrendűség érzése árad a gondolatai közül, mégis lágy, és kedves szándék vezérli felém. Segíteni akar beilleszkedni. Ő a suli szépsége. A neve Rosalie Lilian Hale. Hm, és ha jól hallottam Royce King menyasszonya. Hallani persze gondolatokban, és rögtön erre is gondolt Royce menyasszonya vagyok… gyakorolta a bemutatkozást, jellemző, ez is csak egy az elkényeztettet úrilányok közül, akikkel eddig találkoztam. Mély levegőt vett, és elindult felém. Gondolatai akörül forogtak, hogy is mutatkozzon be. Vicces milyenek is az emberek, hogy izgul, nagyon gyorsan ver a szíve. Izgul, üvöltenek a gondolatai, és elérkezett elém.

– Jó napot kívánok, ön bizonyára Edward Cullen, Dr. Carlisle Cullen unokaöccse, én Rosalie Lilian Hale vagyok.
– Igen Miss. Hale, jól mondta, én vagyok Edward Cullen. Segíthetek valamiben? – kérdeztem érdeklődve.
– Igazából, gondoltam én segítek önnek, Mr. Cullen. Beilleszkedni, és még meg mutatnám az iskolát.
– Nagyon kedves öntől, kisasszony, de már az igazgató megmutatta az iskolát – mondtam majd rá mosolyogtam.
– Oh, ez esetben köszöntöm az iskolánkban, Mr. Cullen.
– Örülök, hogy itt lehetek, hölgyem, ez esetben, ha nem bánja mennék az órámra. Viszlát.
– Viszlát – mondta majd ő is az órájára indult.

Hm vicces történelem óra, nekem akarják oktatni, aki átélte egy részét, ugyan már. Ez az óra is hamar elröppent, már csak egy utolsó, testnevelési óra, és végre hazamehetek, micsoda megkönnyebbülés lesz ennyi zajos gondolat után. Este vadászni megyek Esmével. Carlisle éjszakai ügyeletben van, így nem tart velünk, igen nagy kár. Testnevelés órán a tanár játék órát rendelt el. Én a futást választottam, persze emberi tempóban, igen, idegesítő volt a számomra, emberkoromban is imádtam futni, és most vámpírként is imádok, sokszor kitisztítja a fejem.


3 hónap múlva

Annyira éreztem, tudtam. Apám gondolatai üvöltöttek, bocsánatot kért százszor, de nekem csak az járt a fejemben, ez nem lehet. Amint beléptem az ajtón, sajnálatos módon láttam, hogy még is csak igazak apám gondolati. Rosalie Lilian Hale ott feküdt a kanapén, fájdalmai között sikítozva alakul éppen vámpírrá. Apám ezerszer lepörgette a gondolatait, hogy épp megmentette Rosalie-t a biztos haláltól. A vőlegénye, és a bandája megerőszakolták, sőt ütötték is, erre a gondolatra méreg gyűlt a számba. Rosalie felsikoltott, és kérlelt minket, hogy öljük meg őt. Esme arca fájdalomba torzult erre a kérésre. Sajnálja ezt a lányt. És én is sajnálom őt, hiába volt beképzelt, nem ezt érdemelte, főleg nem azt, hogy vámpír legyen belőle. Előtte állt még az élet, egyre durvábbak az emberek. Hisz még is csak egy hölgy, az istenért, így elbánni vele. Odamentem a kanapé mellé, és megfogtam Rosalie kezét, amit gyengéden megszorítottam.

 Nem lesz semmi gond, Rosalie. Esme elmeséli neked mi is történik éppen veled. Elhiszem, hogy nagyon fáj, én is átestem ezen.

–Még is mi történik velem? - ordította.
– Kedveském - vette át a szót Esme. - Éppen vámpírrá válsz.
– Anya, össze van zavarodva, a fájdalma nagyobb, mint a normális gondolkodás módja. Nem érti, vagyis nem akarja elhinni, amit mondtál neki az imént. Tele van kérdésekkel.

– Rosalie, mi mind a hárman vámpírok vagyunk, elhiszem, hogy hihetetlen számodra pedig ez igaz. Carlisle az első a családunkból, Edward a második, én pedig a harmadik tagja vagyok a családnak, és te leszel a negyedik. Carlisle talált rád, sok vért veszítettél. Megsajnált, hát hazahozott, és megkérdezte mi a véleményem arról, hogy vámpír leszel, gyorsan kellett döntenie, ezt látta helyesnek, ne haragudj meg rá. A fajtánkbéliek sokan emberi véren élnek, de mi mások vagyunk, mi csak kizárólag állati vért fogyasztunk. Megtanultunk emberek között élni, és ha szeretnéd, miután teljesen átalakultál, és felébredtél, segítünk neked embernek lenni. A vámpíroknak vannak szabályaik. Olaszországban vannak az uralkodók, Aro, Caius és Marcus. Tilos felfedni az emberek előtt, mik is vagyunk. Tilos emberi gyermekeket vámpírrá változtatni. Tilos nyilvánosan vadászni.

Esme csak mesélt, és mesélt újdonsült családtagunknak. Nem rajongtam ezért, hogy családunk tagja lesz, de megértem Carlislet, ő így látta jónak, hát elfogadom a döntését. Esme egyrészt boldog, mert kapott egy lányt, akiről gondoskodhat, és végre nem ő lesz az egyedüli nő a családban, feltéve, ha Rosalie a mi életformánk választja. Bizakodik Carlisle és Esme is, sőt én is, inkább állatok gyilkosa legyen, mint embereké. Három nap, és mindent megtudunk, hát kíváncsian várom az átalakulás végét.