Naptár :)

Látogató számláló

Friss

Kedves olvasóim!! :)

Íme tessék megérkezett Carlisle Cullen életéne 39. fejezete. Jó olvasást kívánok hozzá :) Üdv: Solya :)

Ha van kedvetek nézzetek be az új blogomra :)

www.newcullenstory.blogspot.com

Örömmel jelentem be a rendszeres olvasok száma elérte a 68főt!!!! :D Köszönöm!! :) ezer köszönet a 68 rendszeres olvasóért!! soha nem gondoltam volna, hogy lesztek ennyien. de hála az istenek tévedtem és letettek ennyien! :) Remélem lesztek többen is :)

Üdv: Solya

2010. február 27., szombat

Carlisle Cullen élete 18.fejezet

Kellemes olvasást a folytatáshoz az előző komikat köszönöm szépen jól estek a biztató szavak!! :D


Esme és Carlisle története

Edward szemszöge:

– Carlisle, ne haragudj, de ki ez a lány a gondolataidban? Ha nem akarsz, nem muszáj róla mesélned, csak már lassan mindennap gondolsz rá.

– Ő, egy régi betegem volt, még 1911-ben ismertem meg, akkor lehetet olyan 16-17 éves, azóta se találkoztam olyan csodás nővel. De üljünk le, és mesélek róla.

– Rendben üljünk le, és mesélj nekem. Már láttam a fejében, ahogy visszaidézi azokat a pillanatokat.

– Szóval 1911-ben találkoztam vele, az emberek, akkor is babonásak voltak, de nem annyira, mint az én időmben.
Éppen a munkahelyemre tartottam, már akkor is éreztem, hogy valami különös dolog fog velem történni. Valami megérzés féle, olyan misztikus, érted?

− Értem, különös megérzésed volt. Akkor tulajdonképpen megérezted, hogy találkozol vele, de ezt előre nem tudhattad.

− Igen, teljesen megértettél, szóval ott jártam, hogy misztikus volt ez az érzés. Beléptem a munkahelyemre, a főnővér le is támadott, azzal, hogy újabb betegek érkeztek. Én köszöntem és megnézem a betegeim, néhány embert félt tőlem, megérezték, hogy én más vagyok ezért néha nem is hagyták, hogy kezeljem őket. Éppen egy ilyen betegtől jöttem ki csalódottan, mikor megláttam őt. Egyedül ült egy széken, és a lábát simogatta.

Hát, azt hiszem, vámpírlétemre sokott kaptam, de jó értelemben. És akkor észrevett, és belenézett a szemeimbe, azokkal a csodás mogyoróbarna szemeivel. És akkor már muszáj voltam visszatérni a jelenbe. Elkezdtem felé sétálni. Reméltem, ő nem fog elküldeni, féltem, hogy elutasítja a segítségem. Igen, vámpír létemben először féltem, azt hiszem beleszerettem első látásra eddig azt hittem, hogy ez csak könyvekbe létezik, de be kellett látnom, hogy nem. Kicsit boldog voltam, de tudtam sose lehet a párom, mert ő egy ember, és ez elszomorított, és hamarosan költöznöm is kellett.

Hát odamentem, és ezt mondtam: Jó napot, Dr. Carlisle Cullen vagyok

− Jó napot, Dr. úr.

− Megtudhatom kegyed nevét?
És segíthetek önnek?

− A nevem, Esme Anne Platt és örülnék, hogyha segítene.

− Jöjjön velem a vizsgálóba. Várjon, segítek lábra állni.




Megindultam Esmével az oldalamon az egyik vizsgáló felé.
Tudtommal a kettes kórterem szabad volt, ami nincs olyan messze, ez az esetünkben jó, mert szegény lány alig állt a lábán.

− Esme, hogy történt a baleset? - kérdeztem tőle, nagyon aggódtam érte.

- Hát éppen az almafánkra másztam fel, mikor véletlenül rosszul léptem az egyik ágra, és leestem - mondta pironkodva, mikor rám nézett.

O édes Istenem, ez a mosoly, akár egy tündéré.
Szív alakú arca csak vonzotta a szememet, reméltem, nem veszi észre, hogy őt néztem végig. Igen, ezt gondoltam, remélem, hogy nem veszi észre, hogy vonzódom hozzá.
A hangja, akár egy lágy dallam a szélben, rá kell vennem, hogy többet beszéljen. Reméltem, hogy beszédre tudom bírni.
Gondolataimból Esme hangja rángatott ki.

- Carlisle, te olyan fiatal vagy, és ez a hívatás nagyon szép, mióta vagy orvos?

- Igen, tényleg szép ez a szakma, hát már egy ideje dolgozom orvosként - válaszoltam és rámosolyogtam, hallottam, ahogy szíve dobogása gyorsabb ütemet vesz fel. Létemben először örültem, hogy elkápráztatok valakit. Kérdésére még se mondhattam azt, hogy több mint 200 éve gyógyítok embert és azt sem vallhattam be, hogy vámpír vagyok.

- Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha megkérdezem mennyi idős is vagy?

- Nem, nem veszem, 26 éves vagyok.

- Meg kérdezhetem, hogy te mennyi idős vagy Esme? - már csak kíváncsiság hajtott meg az, hogy halljam a hangját.

- Én, 17 éves vagyok. Tudom, túl fiatal.

Még mennyire, hogy fiatal hozzám képest, én több mint 200 éves vagyok. Nem tudom levenni róla a szemem, bárcsak velem élné le az örökkévalóságot. De gondolkodnom kellett, neki az emberek között van a helye. És ő túl ártatlan teremtés, ahhoz, hogy ő is vámpír legyen, mint én, mert én egy szörnyeteg vagyok, nem is kéne léteznem. Végeztem a diagnózissal.

.
- Esme, tényleg el van törve a lábad, kikeverjem én a gipszet, vagy küldjek be másik orvost, aki megcsinálja?

Annyira reméltem, hogy nem taszít el magától, olyan jól éreztem, magam a közelében, létemben először boldognak éreztem magam, ez az emberi teremtés bearanyozta a napom, örökké meg fogom őrizni az emlékeimben.

- Örülnék, ha te kevernéd ki a gipszem. Persze, csak akkor, ha nem gond, és persze nem vár sürgős eset.

- Nem vár semmilyen sürgős eset. Hála Istennek, hogy nem várt, inkább ezzel a gyönyörű angyallal kellett törődnöm.

Életemben nem tartott ilyen sokáig egy gipsz elkészítése. Tudtam, ha gyors leszek, akkor gyorsan távozik ez a csodás lény az életemből, amit nem akarok. Egyszerűen annyira megbabonázott, minden egyes vele töltött másodpercet élveztem. Boldog voltam, létemben először.

Már nem húzhatom létem legszebb perceit tovább, mert a szülei gyanakodni fognak, és tán még Esme is gyanút fog.

Odamentem Esméhez, és rátettem a gipszet a lábára, így még van tíz percem, míg megszárad a gipsz, és még beszélgethetek vele.

- Még tíz perc, és boldogan távozhatsz. De azért még három hét múlva, várlak vissza kontrollra.

- Természetesen, doktor úr, visszajövök, ha úgy látja jónak. Olyan szívmelengető mosolyt küldött felém, hogy ha még élnék, már szívem majd kiugrana a helyéről, de így úgy éreztem, mintha halott szívem feltámadt volna, és pumpálná a vért, de ez lehetetlen. Szomorúan vettem észre, hogy már csak öt percem van, és ezt ki kell használnom arra, hogy jobban megismerjem ezt az angyalt.

- Esme, mit tervezel a jövőre nézve, ha szabad megkérdeznem?

- Messze van az még, doktor úr, de talán sőt biztosan szeretnék egy kedves férjet, későbbiekben gyermekeket. És neked mi a terved?

- Hát nekem is hasonló terveim vannak, egy szerető kedves feleség, és gyerekek.

Persze a gyerekek nehezen teljesülhetnek. És hát mivel vámpír vagyok, nem lehetnek gyerekeim. Persze ezt nem mondhattam el, pedig úgy érzem, bármint elmondanék neki, de nem tehetem. Sajnos a tények azt mutatják, hogy nem lehet egy vámpírnak gyermeke.

- Köszönöm, a beszélgetést, Carlisle - Esme hangja szakított ki a gondolataimból.
- Várj, segítek kimenni.
- Köszönöm.
- Hát elértük az ajtót, akkor három hét múlva találkozunk.
- Természetesen, doktor úr.
- Viszlát, Esme - súgtam már csak a levegőnek, mert távozott az a lény, aki behozta a fényt az életembe.

Sajnos, többet nem láttam őt, mert az egyik betegnél, aki vérzett, akkor még nem volt olyan jó a kontrollom, ki kellett menekülnöm a levegőre, és később hallottam, ahogy két nővér beszélget, hogy befeketült a szemem. Ezért, azonnal el kellett költöznöm. És az óta nem láttam őt.

Láttam minden egyes gondolatát. Szinte olyan volt, mintha én lettem volna ő.
Ez az Esme, kedves teremtés lehet.

2010. február 22., hétfő

Carlisle Cullen élete 17.fejezet

Edward első vadászata, a költözés, és az újszülött évek

Carlisle szemszöge:

Én is ilyen lehettem, mint ő most. Na, visszatérek hozzá, mert még a végén baj lesz. Így hát gondoltam egyet, és visszamentem, most már a mi házunkhoz.

Edward ott várt a nappaliban.

– Edward, minden rendben van, a környéken mehetünk vadászni. Én először megnézem, hogyan vadászol, és csak utána fogok én is vadászni.

– Rendben – mondta, és közben nyelt egy nagyot. Ezek szerint ideges. Meg kell őt egy kicsit is nyugtatnom.

– Igen, ideges vagyok, de megoldom, és köszönöm, hogy gondolt arra, hogy megnyugtasson, de úgy érzem, minden rendben lesz - mondta csöppet feszülten, és határozottan.

– Hoppá, ehhez még hozzá kell szoknom, hogy olvasol a gondolataimban. Kicsit feszélyez, hogy hallod őket, mármint a gondolataim.

– Bocsánat, nem szándékosan olvastam bele, de a gondolatai ordibálnak felém.

– Semmi gond, majd visszafogom a gondolataim szárnyalását. De most menjünk, mert már irtó „éhes” lehetsz.

– Oké menjünk, és köszönöm a törődést.

– Igazán nincs mit.

És azzal nekiindultunk az első vadászatára tulajdonképpen az első közös vadászatunkra. Irtó gyorsan futott, alig tudtam vele lépést tartani, pedig én is vámpír vagyok. Igaz, hogy ő újszülött, de akkor is én nem voltam ilyen gyors. Valószínű, ez is a vámpírságához tartozik. Hirtelen fékezett le előttem.

– Doktor, érzek valamit, valami isteni illatot.

– Remek, én is érzem, hu, már a hegyekben vagyunk. Oh, akkor ez az állat valószínű egy hegyi oroszlán lesz. Szívj be egy nagy adag levegőt, és most határold be, hol van az áldozatod, pontosan azt, hogy merre található tőlünk.

– Rendben. Észak, igen északra van tőlünk.

– Remek, és most ügyelj, hogy az áldozat ne vegye észre, hogy vadászol rá, és természetesen az illatod se érezze meg, de ha meg is érzi, nincs gond, mert te gyorsabb vagy nála, de még is jobb, ha nem kell az áldozatott kergetni. Figyelj, hogy merről fúj a szél, és merre viszi az illatod.

– Hm.., délre fújja az illatom a szél ez biztos.

– Kitűnő, és most menj, és vadászd le, hisz megérdemled.

– Öm… érzek még egy ilyen remek illatot.

– Jól érzed, menj, a tied lehet, én majd fogyasztok szarvast, és most indulj már, mielőtt lelépnek a vacsoráid, kár lenne értük.

Azzal már el is indult léte első vadászatára. Villámgyors volt, azonnal leterítette első áldozatát, az állat még a veszélyt sem érezte meg, olyan gyors volt, még az én szemeimnek is gyors volt. Már csak arra eszméltem ámulatomból, hogy a másik oroszlán fogyasztását éppen befejezi.

– Elképesztő voltál, gyors és kíméletes. Jól laktál? Vagy vadásznál még?

– Hát még érzek kaparást a torkomban, de nem annyira vészes a dolog, mint amilyen volt az elején. De szívesen elejtenék még egy állatot, hogy biztosnak érezzem ezt az állapotot. Persze csak, ha magának nem gond.

– Természetesen, semmi akadálya, menj bátran. De a fejemből már biztosan kiolvastad, meg se kellett volna várnod a válaszom. És kérlek, tegezz.


– Rendben, Carlisle. És igen, láttam a fejedben a választ, de jobban szeretek beszélgetni, és hallani a te szádból a választ.

– Én is szeretek beszélgetni, és szívesen kimondom a válaszom.

– Akkor én megyek is, elejtek egy szarvast, persze csak akkor, ha te nem bánod, hogy magadra hagylak.

– Nem, nem bánom menj csak, akkor megyek én is elejtek még egy állatot.

El is indultunk különböző irányba. Azért arra ügyeltem, hogy Ed közelében maradjak. Olyan tiszteletre méltó fiú, kitűnő nevelést kapott a szüleitől. Ha lehetne gyermekem, én is olyan tiszta, és nemes lelkű fiút szeretnék, mint amilyen ő. Büszke vagyok rá. Már most úgy szeretem, mintha a fiam lenne.


Edward szemszöge:

Első vadászatom, nagyon izgulok, és ez a gondolatolvasás szinte kikészít, minden gondolata üvölt felém a doktornak. Tetszett, segített és törődött velem, irtó kedves velem. Határoljam be az áldozatom helyét, és vigyázzak, nehogy megérezzen az áldozat. Kezdem őt megkedvelni, ez az első vadászat félelmetes, de mégis izgalmas volt. Carlisle-lal megegyeztünk, hogy tegezem őt. Túl voltam első vadászatomon, hazamentünk, igen, haza az új otthonomba.

– Carlisle, el kéne mennem a cuccaimért a régi házunkba. Egy csomó könyvem, és emlékem ott van az emberi életemből, és nekem erre szükségem van.

– Majd én elmegyek, a holmidért, ma munka után. Rendben? Mindent elhozok, amit csak tudok. Téged, nem merlek kiengedni, mert a ti házatok az emberek közelében van.

– de mi lenne, ha te is velem jönnél?

– Hát jó, ezt még megbeszéljük, miután haza jöttem. És el kell intéznem anyukád temetését is. Gondolom, addig nem akarsz elmenni innen – állapította meg.

– Nem, a temetésen itt szeretnék lenni. Persze, csak akkor, ha nem gond, és természetesen csak a távolból nézném végig, nehogy rátámadjak valakire.

– Oké, akkor, ha készen leszel, a temetés után elmegyünk, elköltözünk, Wisconsinba.

– Jó, habár fáj itt hagynom mindent, de kíváncsian várom, mit hoz nekünk Wisconsin.

A temetés után, ami gyönyörű volt a maga fanyar édeskésen keserű szépségével már amennyire egy temetés szép lehet.

Elköltöztünk Wisconsinba, egy hatalmas házba, ami nagyon drága lehetett, de Carlisle azt mondta, a pénz nem számít mivel volt jó sok ideje pénzt gyűjteni. Mondjuk az a sok egyedül töltött évszázad tényleg elég.

Én felvettem a Cullen nevet. És Carlisle tulajdonképpen az apám lett, de még nem tekintem úgy igazán apámnak, mivel igazán csak egy apám volt, aki sajnos meghalt a háborúban.

A Cullen név Carlisle ötlete volt, mert valahogy még is csak vele fogok élni, és ha esetleg véletlen emberekkel kéne, találkoznom tudja azt mondani, hogy a fia vagyok. Habár nem lenne szerencsés nekem az első vámpír éveimben emberek közé mennem. Habár egyre jobban megy az egy héten háromszori vadászat ahhoz képest, hogy fél éve vagyok vámpír.

Carlisle büszke rám, azt mondta, kitűnő tanítvány vagyok, és rengeteget fejlődtem, mint tudás, mint vámpír létem eddig szakaszán.

Egyik nap érdekes gondolatok törtek utat a fejembe. Egy fiatal, szép kisasszony képe Carlisle fejében. A nevét is megtudtam, Esme. Szív alakú arc, alacsony, formásan nőies, karamellbarna haj, szép barna szempár. Mostanában egyre többet gondol erre a hölgyre. Nem merek rákérdezni, hogy ő ki, nem tudom, hogy megbántanám-e vele. Mindegy, ha akarja úgyis mesél róla.


Sokat mesélt Carlisle a múltjáról, de ezt a lányt nem említette. Olaszországban székelő uralkodó családról, a nomádokról, és vámpír legendákról mesélt nekem nagyon sokat.

1920-at írunk, pontosan 1920 december 24.-ét. Karácsony, és ismét ez a lány furakodott Carlisle gondolataiba.
– Carlisle, ne haragudj, de ki ez a lány a gondolataidban? Ha nem akarsz, nem muszáj róla mesélned, csak már lassan mindennap gondolsz rá.

– Ő egy régi betegem volt még 1911-ben ismertem meg, akkor lehetet olyan 16-17 éves, azóta se találkoztam olyan csodás nővel. De üljünk le és mesélek róla.

2010. február 20., szombat

Carlisle Cullen élete 16. fejezet

Edward vámpír léte és első vadászat kezdete

– Kérem, öljön meg, mikor jön már a halál?
– Edward, semmi gond, mindjárt vége lesz a szenvedésnek, csak fél nap, és vége lesz, ígérem neked.
Fél nap, és vége lesz a pokolnak? Remélem, hogy igazat beszél ez a teremtmény. Olyan fura, dr. Cullen egy angyal lenne, aki segíteni próbál a kínokon, és fél nap múlva talán sikerül neki?

Carlisle szemszöge:

Sajnáltam ezt a fiút, szegény most szenved miattam. Már két, és fél napja szenved.
Próbálja a szenvedést visszafogni, de nem megy neki. Olyan lassan telnek a napok, órák, percek néha már azt hiszem, sose lesz vége szegény kínjainak.
Nekem is hatalmas fájdalmaim voltak. Az a tűz, szinte újból éltem vele minden fájdalmat, lassan a vége felé közeledett az átváltozása, ezt onnan tudom, hogy a szíve megállt. Mi, már meg is állt? Végre vége van a szenvedésének?


Edward szemszöge:

Kész, a szívem megállt. Meghaltam? De ha meghaltam, várjunk csak én, hogy hogy állok, és morgok Dr. Cullenre?
– Edward, ne támadj, üljünk le, és beszéljük ezt meg, nem akarok rosszat. - mondta nekem a doktor. Erre felegyenesedtem, és a doktor is felegyenesedett.

– Kövess, kérlek – mondta, és én követtem. - Foglalj helyet – ajánlotta, és én le is ültem.

– Az átváltozásod alatt beszéltem hozzád. Mennyit értettél belőle?

Gondolkoztam, és bevillant egy kép, a kórházban voltam haldokoltam és egyszer csak Carlisle beszélt hozzám, azt mondta ő egy vámpír. Hírtelen hangok kezdtek el kavarogni a fejemben. - Vajon nagyon haragszik? És hogy közöljem vele, hogy édesanyja meghalt?

– Édesanyám meghalt? – kérdeztem, majd ordítani kezdtem. - Mi az, hogy meghalt? Nem nem halhatott meg, azonnal vonja ezt vissza.

– Edward, honnan tudod, hogy meghalt, hisz nem is említettem. Nem is tudtam, hogy közöljem veled.

– De hisz az előbb mondta, hogy meghalt, tisztán hallottam. És azt is hallottam, hogy azt kérdezi, haragszom-e magára.


– Edward, én ezeket nem mondtam ki, csak gondoltam.

– Azt akarja mondani, hogy hallom a gondolatait? Ez lehetetlen, hisz meghaltam vagy nem, azt nem hiszem el, hogy vámpír vagyok. Maga bolond.

– Ed figyelj rám, nem vagyok bolond, tényleg vámpír vagyok, nem érzel a torkodban kaparást?

– De érzek. Ez most azt jelenti, hogy embert fogok ölni?

– Nem fogsz, embert ölni, nyugodj meg, mindent megmagyarázok, ígérem, csak nyugodj, meg kérlek - kérlelt.

– Rendben, várom a magyarázatát - mondtam és leültem a székre.

Carlisle szemszöge:

Hihetetlen rám akart támadni. Jó ez várható volt, de nem én nem akartam őt bántani. És hallotta a gondolataimat, szóval ő egy gondolatolvasó. Ezt majd tanulmányoznom kell, persze csak akkor, ha megengedi. Istenem, Carlisle állítsd le az orvosi éned, hisz lehet most tettél tönkre egy életet.


– Ed figyelj rám, nem vagyok, bolond tényleg vámpír vagyok, nem érzel a torkodban kaparást?

– De érzek - válaszolta. - Ez most azt jelenti, embert fogok ölni? - kérdezte kétségbeesetten. Ezt jó jelnek vettem, talán velem marad.

– Nem fogsz, embert ölni, nyugodj meg, mindent megmagyarázok, ígérem, csak nyugodj meg, kérlek - kérleltem.

– Rendben, várom a magyarázatát - mondta és elült egy székre.

– Szóval, én vámpír vagyok, mint említettem, és én nem ölök embert. Állatok vérén élek. Édesanyád kért meg, hogy mentselek meg, és én megtettem, amit kért, csak így tudtalak megmenteni.

– Nehogy anyámra merje ezt kenni.

– Nem szándékozom, nézd meg az emlékeim, ha nem hiszel nekem - azzal elkezdtem vetíteni neki az emlékeimet. Először hírtelen hátra hőkölt, aztán rám nézett, és láttam a fájdalmat a szemében. Éppen arra gondoltam milyen rossz állapotban volt Elisabeth. Véget értek az emlékeim.

– Köszönöm, hogy megmutatta, és sajnálom, hogy ordibáltam magával. Kérem, segítsen nekem, mert iszonyatosan kapar a torkom.

– Gyere, menjünk vadászni.

– És azt, hogyan kell? - kérdezte kicsit ijedten.

– Ez ösztönösen fog jönni, ne izgulj, és most gyere, inkább várj, egy percet körbe, nézzek egy kicsit jó?

– Rendben - válaszolta. És én mentem is körbe nézni.

Igaz már sötétedett, de sose lehet tudni, mikor téved az erdőbe egy ember. Nem szeretném, hogy Edward első vadászati alanya egy ember legyen. Körbe szimatoltam, és körbe néztem, de sehol a közelben nem láttam, és éreztem embert. Aggódom, hogy mi lesz, ha nem fogja ezt kedvelni, ezt az állandó bujkálást, de most biztos nagyon figyelnem kell rá. Hiszen, most újszülött és még vad. Én is ilyen lehettem, mint ő most. Na, visszatérek hozzá, mert még a végén baj lesz. így hát gondoltam egyet, és visszamentem, most már a mi házunkhoz

2010. február 14., vasárnap

Carlisle Cullen élete - 15. fejezet

Carlisle Cullen Élete
15. fejezet

Elisabeth Masen halála és Edward vámpírrá változtatása


Fel akart kelni az ágyból, de finoman visszanyomtam.
Pihenjen, Elisabeth. Holnapra minden rendbe jön.

Ígéretet tettem ennek az asszonynak, hogy megmentem a fiát. De erre csak egy mód van, ha átváltoztatom vámpírrá.
Meg kell kérdeznem Edwardot, hogy mit szólna hozzá. Holnap meg is fogom kérdezni. Igen, ez lesz a legjobb, megkérdezem holnap.

Edward sokkal rosszabbul van, mint amilyen két napja volt.
Szomorú hír, hogy ma hajnalban Elisabeth Masen elhunyt.
A fia is egyre betegebb, nincs más választásom, nem tudom megkérdezni a fiút a sorsáról.


Olyan rossz, hogy emberek halnak meg, igaz ez a természet rendje. És most teremtsek még egy olyan természetfeletti lény, mint amilyen én vagyok? Nem is kéne léteznie a vámpíroknak. És mi van, ha nem tudom kordában tartani, vagy átszoktatni az életmódomra?
Szabadítsak még egy vámpírt az emberekre, hogy még több ember haljon meg?

Carlisle Cullen, szedd össze magad, ígéretet tettél. Le kell tolnom őt a hullaházba, és hallottá kell nyilvánítatnom. A műszakom után hazaviszem, és átváltoztatom.
Odamentem Edward ágyához, és belesúgtam a fülébe.

– Edward minden rendben lesz, megmentelek, túl fiatal vagy még a halálhoz, remélem, nem utálsz, majd azért ami leszel. És azt is remélem, hogy az én életmódom fogod választani, de azt is megértem, ha nem!

Lassan akar csak letelni a műszakom, óránként járok le a hullaházba, hogy megnézzem Edward él-e még?!

Fél óra, és lejár a műszakom. Ma ismét két betegem vesztettem el. Fájt, de ez most nem érdekelt, igazán csak az érdekelt, hogy a fiú jól legyen. Ebben a fél órában is hatalmas zűrzavar uralkodott a kórházban.

– Dr. Cullen, kérem, fáradjon a sürgőségire újabb beteg érkezett - hallottam meg Petra hangját.
– Hányasba érkezett a beteg, Petra? - Petra a főnővér.

– Nem tudtak neki kórtermet adni, mert olyan sok a beteg Dr. Cullen, a 12-es szoba elé tolták.

– Azonnal megyek, köszönöm, Petra.

– Nincs mit, Doktor úr.


Rohantam is a 12-es kórterem elé. Egy nőt hoztak be súlyos lázzal, sajnálatosan ő is elkapta a spanyolnáthát. Neki sincs sok hátra.
Lejárt a munkaidőm, de még maradtam. Megbeszéltem a főnökeimmel, hogy kiveszek két hét szabadságot. Nehezen nélkülöznek, de megértik.

Elisabeth temetését elintézem, családi kriptát nyittattok neki.
Elisabeth elmesélte, hogy a férje a háborúban meghalt.
És sajnos a testét nem találták meg. Ez szomorú, szegény fiú, egyedül, most már se anyja, se apja, borzasztó lehet neki. Igaz édesanyja haláláról még nem tud. Nem szívesen közlöm majd vele ezt a hírt.

Megpróbálok, majd az apja lenni, hátha elfogadja a közeledésem. Több évszázados magányom megtörni készül. Kapok egy társat, egy gyermeket.

Hazaértem vele. Még mielőtt megharaptam volna a fülébe súgtam - Nem lesz, semmi gond olyan leszel, mint én, remélem, az én életmódom fogod választani. Végig itt leszek melletted.

Azzal megharaptam, azonnal elkezdett hatni a mérgem, létemben először változtatok át egy embert vámpírrá, ezért Edwardot több helyen haraptam meg.
Felordított!! Ezt fájt hallanom, újból átéreztem azt a fájdalmat, amit én is éreztem az átváltozásomkor.

Leültem az ágy szélére, és megfogtam Edward kezét.
Beszéltem hozzá. Elmondtam mik a szabályok a vámpíroknál, elmondtam neki, hogy ő is vámpír lesz.

– Edward tudom, hogy hallasz, ezért beavatlak a titkokba.

– Mint mondtam vámpír vagyok, és most te is az leszel.

– Vért fogsz inni.

– Rólam tudnod kell, hogy nem ölök embert, én állati véren élek, és remélem te is ezt fogod választani.

– De nem fogom megszabni neked, ha el akarsz menni, elmehetsz.


– Van egy királyi uralkodó család, a nevük Volturi. Olaszországban székelnek, ők minden vámpírok felett állnak, ők tartanak minket kordában.

– De ha megszegjük a szabályokat, meghalunk, csak két fontos szabály van.


– Az első: Nem fedhetjük, fel a titkunkat emberek előtt= nem mondhatod el senkinek, és napfényben sem mutatkozhatsz, azt is mindjárt elmondom miért nem.

– A második: Nem vadászhatsz emberek előtt, szóval vadászat közben sem fedheted fel magad.


– A napfényre, azért nem mehetünk ki, mert csillog a bőrünk és ezzel szintén lelepleznénk magunkat a halandók előtt.

– Mi sosem halunk meg.

– A ragadozó állatok vére jobb, mint a növényevőké.

– Az átváltozásod ez a szenvedés körülbelül három napig fog tartani.

– Remélem, nem fogsz meggyűlölni. Én csak szívességet teszek édesanyádnak.



Edward szemszöge:


1918-at írunk, január van apám egy éve halt mag a háborúban. Ez hatalmas veszteség nekem, és édesanyámnak is. Be akartam állni katonának, mikor apám bejelentette behívták, de édesapám nem engedte ezeket mondta nekem:

„ Edward, fiam, egyetlen gyermekem, kérlek, nem jöhetsz, velem. Gondolj anyádra. Nem hagyhatod sose egyedül, ha én esetleg meghalnék, ígérd meg, hogy vigyázol rá! Ígérd meg, fiam.

- Apám, kérem hagy menjek én is harcolni.

- Nem fiam, neked édesanyád mellett a helyed, vigyázz rá, mert nagyon szeretem őt.


- Rendben, apám, megteszem. Kérem, vigyázzon magára, és térjen hozzánk vissza épségben.

- Megpróbálok fiam, és köszönöm, hogy vigyázol az én egyetlen szerelmemre.

- Viszlát, kedvesem – mondta atyám, és egy búcsúcsókot lehelt édesanyám ajkaira. - Fiam, akkor tedd azt, amire kértelek – mondta, majd búcsúzóul megölelt jó szorosan. „

1918 jelen napjainkban, a betegség előtt:

– Kisfiam, irány az iskola, már fél nyolc van.
– Igenis anyám, megyek már.

Remek újból hétfő van, és megint suli. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a sulit csak hát nincsenek nagyon barátaim. De a tanulással semmi gond nincsen.
Csak két igaz barátom volt, de ők is cserbenhagytak. Anthony és Alexander, ők voltak az én igaz barátaim, legalábbis én ezt hittem. De lehet, hogy erről én tehetek, hogy már nem a barátaim. Sőt biztos, hogy az én hibám, semmi kétség.

Miután apám meghalt ellöktem minden segítő kezet magam mellől. Pedig édesanyám mondta, hogy ne forduljak magamba, törődjek a barátaimmal. De én be akarom tartani az ígéretem, vigyázni fogok anyámra, és ezt is teszem mióta apám haláláról hírt szereztünk.

(Edward emlékei a tragikus hír napjáról)

„péntek volt, valahogy a szél is másként fújt ezen a napon, ahogy erre visszagondolok.
Még van két órám hátra a suliból. Jó lenne, már otthon lenni aggódom anyámért, nem szeretem őt egyedül hagyni mostanság. Éppen vége van a földrajz órámnak, ezután még egy fizika órám, és egy számtan órám van. Lassan teltek-múltak a percek legalább is én így érzem.

Addig néztem ki a fejemből, míg azon nem kaptam magam, hogy már éppen hazafelé sétálok. Már csak két ház, és otthon is leszek. Amint megérkeztem bekiabáltam anyukámnak.

– Anyu, megjöttem.
Semmi válasz, pedig szokott válaszolni, mikor megérkezem. Lehet, hogy csak elaludt.
Megyek és megnézem. – Anyu, merre vagy?

Hírtelen halk szipogás hangja ütötte meg a fülem, azonnal a hang irányába indultam.

- Anyu, anya, mi a baj miért sírsz?
- Jaj, fiam…… én istenem, nem tudom elmondani, sajnálom.
A kezembe nyomott egy távíratott, amin ez állt:

Sajnálattal közöljük Mrs. Masen, hogy tíz nappal ezelőtt a férje Mr. Masen eltűnt. Mára már bizonyos, hogy csatában életét vesztette. Az egész katonaság nevében szeretnék részvétet mondani önnek, és a családjának. Üdvözlettel: Russo őrnagy.

A kezemből kiesett a papír. Odamentem édesanyámhoz, és szorosan megöleltem. Anyámból kitört a keserves zokogás. Nekem tartanom kell magamat, hiszen férfi vagyok vagy mi fene. Ezer darabra tört a lelkem, egyik része apám azt ígérte vissza fog hozzánk térni és Isten úgy határozott, hogy nem adja vissza nekünk. Fáj, fájt, és most csalódtam, imádkoztam esténként, reggelenként, délutánonként. És mind ezt talán hiába?

Nem istenem mondd azt, hogy ez nem igaz, ez nem lehet igaz. Nem veheted el őt tőlünk, ő szeretett minket még a légynek sem tudott ártani. Ó édes istenem, most azért kell imádkoznom, hogy édesapám lelke a mennyekbe kerüljön.

Teltek múltak a hónapok, és már eltelt egy év. Kiderült, hogy nem találták meg apám holttestét. Anyám teljesen kiborult.

1918 januárjában kitört egy halálos vírus, az orvosok azt mondják, spanyolnátha, és, hogy nincs rá gyógymód. Először a spanyolok írtak erről a vírusról, és ez folyamatosan szedi az áldozatait.

Májusban az iskolából betegen jöttem haza. Iszonyatosan fájt a fejem, a torkom, és rázott a hideg.
Szinte beestem az ajtón. Anyukám meghallotta, ahogy bevágódom az ajtón, és aggódva rohant felém.

– Kisfiam, jaj, mi történt? Jézusom, te lázas vagy, azonnal hozok neked borogatást.

Két napig szenvedtem otthon, míg anyám is beteg lett, el kellett mennünk a kórházba. Napról napra súlyosbodott az állapotunk. Ez az én hibám, ha nem jövök, haza betegen, anyu se lenne beteg ahelyett, hogy vigyáztam volna rá megbetegítettem.

Vége szakadt az emlékemnek, mert csak az iszonyatos fájdalomra tudtam koncentrálni. Egy férfihang ütötte meg a fülemet, amint éppen magyaráz valamit.
Felismertem a hang tulajdonosát, dr. Cullen. Csak néhány mondatott értettem meg.

– Edward, tudom, hogy hallasz, ezért beavatlak a titkokba.

– Mint mondtam vámpír vagyok, és most te is az leszel.

– Vért fogsz inni.

– Rólam tudnod kell, hogy nem ölök embert én állati véren élek, és remélem te is ezt fogod választani.

– De nem fogom megszabni neked, ha el akarsz menni, elmehetsz.

Egy szónál leragadtam, Vámpír. Ez most valami vicc? Vámpírok nem léteznek.
De ez a pokoli tűz, amit érzek, csak nem a pokolra kerülök, mert megfertőztem édesanyám a halálos korral? Szívem egyre jobban ver, majd ki akar szakadni a mellkasomból. Egyszer csak ordibálás ütötte meg a fülem. Hisz ez én vagyok, én ordítok, ez a fájdalom miatt van. Ez a tűz a pokol tüze.

– Kérem, öljön meg, mikor jön már a halál?
– Edward, semmi gond, mindjárt vége lesz a szenvedésnek, csak fél nap és vége lesz, ígérem neked.
Félnap és vége lesz a pokolnak? Remélem, igazat beszél ez a teremtmény. Olyan fura, dr. Cullen egy angyal lenne, aki segíteni próbál a kínokon, és fél nap múlva talán sikerül neki?

2010. február 8., hétfő

Köszönet!! :D

Köszönöm mind a négy blogvezetőnek a díjat!! :D
Sokat jelent nekem, hogy gondoltatok rám is!! :D

Név szerint a blogvezetők:

Drusilla: http://drusilla1985.blogspot.com/

Arielle: http://www.arielle-fic.blogspot.com/

Szandra: http://almaim-hercege.blogspot.com/

Rami14: http://www.amarilisz-rami14.blogspot.com/

Köszönöm még egyszer!! :D

2010. február 3., szerda

Díj :D



Köszönöm szépen mind a négy blogvezetőnek, hogy engem választottak :D

http://drusilla1985.blogspot.com

http://www.arielle-fic.blogspot.com

http://almaim-hercege.blogspot.com

http://www.amarilisz-rami14.blogspot.com

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Íme a hét blog, akiknek tovább adom

1, http://www.arielle-fic.blogspot.com/

2, http://www.drusilla1985.blogspot.com/

3, http://twilightfans-vivy.blogspot.com/

4, http://robpattinsonfiction.blogspot.com/

5, http://eberalom.blogspot.com/

6, http://viharosszerelem.blogspot.com/

7, http://edencoven.blogspot.com/

1, Imádok olvasni
2, Szeretem a vígjáték filmeket és a Romantikus dolgokat
3, Szeretek a barátaimmal lógni
4, Íráshoz akkor kaptam kedvet mikor Drusilla elkezdett biztatni
5, Imádom a jó ételeket
6, Enyhe tériszonyom van
7. Imádom az állatokat

2010. február 1., hétfő

Carlisle Cullen Élete 14.fejezet

Kedves és kitartó olvasóim
örömmel közlöm, hogy itt az új feji
mihez nagyon kellemes olvasást kívánok!!
Örülnék ha pár mondatban elmondanátok, hogy tetszett a feji!!



Spanyolnátha, és Edwardék megismerése

1918 januárjában kitört a spanyolnátha, ami kegyetlenül szedi áldozatait.



Chicagóban az élet nagyon pörög, rengeteg ember él itt. A kórház tele van betegekkel, mióta kitört az új betegség a spanyolnátha, amire sajnos nincs gyógyszer. Törtem a fejem, hátha én találok majd valamilyen gyógymódot, de akárhogy kutakodtam nem találtam semmit. Fáj azt látnom, hogy az emberek szenvednek.
Ma is elvesztettem három betegem, ezt kicsit nehezen viselem.
Ez az egyedüllét is kezd ki készíteni.

Ma miután haza mentem vettem egy forró fürdőt, hátha kicsit ellazulok.
Néhány óra múlva kimásztam a kádból. Ez egy kicsit megnyugtatott, de ismét eszembe jutott a sok szenvedő ember, és ismét elszomorodtam.
Holnap szabad napos leszek, el kell mennem, vadászni.

Olyan kár, hogy nem tudok aludni. Most az alvás rengeteget segítene, nem kéne állandóan gondolkoznom a létemen, az emberek halálán, és a szeretet hiányomon.
Kellemes kis álomtalan álomba zuhannék, és ez egy kicsit segítene felejteni.
De nekem ez nem adatik meg, mert én egy szörnyeteg vagyok, és ha majd egy másik vámpír elpusztít, akkor biztosan a pokolra fogok jutni.

Igen, nekem már elveszett a lelkem azon a napon, mikor az a vámpír rám támadt. Sose voltam túlságosan vallásos, de ebben hiszek, hogy a lélek vagy mennybe, vagy a pokolra jut.

Másnap……..

Reggel van, és én ismét elmélkedem. Az a baj az örök élettel, hogy sokat lehet gondolkodni, és sosem felejtünk. Habár a felejtés helyett néha jobb emlékezni.
Mint például arra a gyönyörűséges angyalra, Esmére. Mai napig is szívesen gondolok rá vissza. Fiatal, szép, és határtalanul kedves teremtés. Amint megláttam beleszerettem. Beleszeretni? Igen, beleszeretni pedig az hittem, hogy az én fajtámbéli nem érezhet olyat. De hát ott van az ellenpélda Carmen és Eleazar. Ha egymásra néznek, sugárzik róluk a szerelem, a szeretet és a gyengédség.

Kinéztem a konyha ablakon, és már kezdett sötétedni. Ideje lesz vadásznom, addig sem gondolkodom. De még vadászat előtt az én angyalomra gondolok, habár tudom, sosem lehet enyém. Levadásztam 4 szarvast, és rájöttem, azért mert ideges vagyok. Valami megint van a levegőben. Talán újabb választás elé kerülök. Valami ismét közeleg, ez hasonló érzés mit, amikor az éreztem meg mikor Esmevel találkoztam. De ez az érzés más. Hát majd kiderül, hogy mi lesz. Alig várom, mit hoz a jövő.

1918. június 16.
Ma érkezett két új beteg, Elisabeth Masen és a fia Edward Anthony Masen. Miért is említem őket? Hát mert ők nagyon megérintettek. Az asszony kevésbé beteg, mint a fia, azt mondanám a fiú fog előbb távozni az élők sorából.
Már két napja itt vannak.

– Asszonyom magának pihennie kell. Ne erőlködjön, a fia jól lesz.
– Dr. Úr, legyen szíves, tegyen meg mindent a fiamért. Ne hagyja meghalni, én tudom, hogy képes meg menteni. Mentse meg, kérem.
– Minden tőlem telhetőt megteszek.

Gyönyörű zöld szemei könyörögtek, ahogy belenézett az én arany szemeimbe, tudtam, hogy meg kell mentenem a fiút. De honnan tudhatja a titkom? Á biztosan nem tudja. De én ki vagyok, hogy a fiú helyet döntsek.

– Kérem, mentse meg én tudom, hogy maga jó. Kérem, a kedvemért tegye meg, előtte áll az élet. Még a szerelmet sem tapasztalta. Kérem, ő túl fiatal a halálhoz. Én nem számítok, csak ő számít. Ígérje meg, hogy megmenti.
– Ígérem.
Fel kart kelni az ágyból, de finoman visszanyomtam az ágyra. Pihenjen, Elisabeth. Holnapra minden rendbe jön.

Magamról

Saját fotó
Egy 17 éves kedves vidám vicces és csöndes lány vagyok! szeretek táncolni és énekelni. Szeretem a focit nézni!! Imádok írni és olvasni!:) Habár a helyes írásom néha kiborító:) Imádom a húgom. A sulit nem annyira kedvelem de meg oldom :)Nagy Alkonyat saga rajongó vagyok és én a Team jasper csapatba tartozom :)

Elérhetőségem

Íme itt van egy e-mail cím amire bátran írhattok!
orsolya1717@freemail.hu.