Komikat kérek szépen hozzá, mert fontos, hogy tudjam tetszik-e Nektek a történet :D
Esmevel való beszélgetés, és a spanyolnátha kitörése!
− Megtudhatom kegyed nevét?
És segíthetek önnek?
− A nevem, Esme Platt, és örülnék, hogyha segítene.
− Jöjjön velem a vizsgálóba. Várjon, segítek lábra állni.
Megindultam Esmével az oldalamon az egyik vizsgáló felé.
Tudtommal a kettes korterem szabad, ami nincs olyan messze, és ez esetünkben jó, mert szegény lány alig áll a lábán.
− Esme, hogy történt a baleset?
- Hát éppen az almafánkra másztam fel, mikor véletlenül rosszul léptem az egyik ágra, és leestem - mondta pironkodva, mikor rám nézett.
O, édes Istenem ez a mosoly, akár egy tündéré.
Szív alakú arca csak úgy vonzotta a szememet, remélem, nem veszi észre, hogy őt nézem végig.
A hangja akár egy lágy dallam a szélben, rá kell vennem, hogy többet beszéljen.
Gondolataimból Esme hangja rángatott ki.
- Carlisle, te olyan fiatal vagy, és ez a hívatás nagyon szép, mióta vagy orvos?
- Igen, tényleg szép ez a szakma, hát már egy ideje dolgozom orvosként – válaszoltam, és rá mosolyogtam, hallottam, ahogy szíve dobogása gyorsabb ütemet vesz fel. Létemben először örültem, hogy elkápráztatok valakit. Kérdésére még se mondhattam azt, hogy több mint 200 éve gyógyítok embert, és azt sem vallhattam be, hogy vámpír vagyok.
- Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha megkérdezem, mennyi idős is vagy?
- Nem nem veszem, 32 éves vagyok.
- Megkérdezhetem, hogy te mennyi idős vagy, Esme?
- Én 17 éves vagyok. Tudom, túl fiatal.
De még mennyire, hogy fiatal hozzám képest, én több mint 200 éves vagyok. Nem tudom levenni róla a szemem, bárcsak velem élné le az örökkévalóságot. Carlisle, gondolkozz túl fiatal, és nem ítélhetem örök szörnyeteg életre, elég, ha én vagyok a szörnyeteg. Ő túl, ártatlan teremtés.
- Esme, tényleg el van törve a lábad, kikeverjem én a gipszet, vagy küldjek be másik orvost, aki megcsinálja?
Annyira remélem, hogy nem taszít el magától, olyan jól érzem magam a közelében, létemben először boldognak érzem magam, ez az emberi teremtés bearanyozta a napom, örökké meg fogom őrizni az emlékeimben.
- Örülnék, ha te kevernéd ki a gipszem. Persze csak akkor, ha nem gond, és persze nem vár sürgős eset.
- Nem vár semmilyen sürgős eset.
Életemben nem tartott ilyen sokáig egy gipsz elkészítése. Tudom, ha gyors leszek, akkor gyorsan távozik ez a csodás lény az életemből, amit nem akarok. Carlisle, neki férje, és gyermekei lesznek egyszer, míg te egyedül leszel boldogtalan, de egy kicsit mégis boldog, felneveli a gyermekeit és, majd boldogan hal meg. Ostoroztam magam gondolatban. Már nem húzhatom létem legszebb perceit tovább, mert a szülei gyanakodni fognak, és tán még Esme is gyanút fog.
Odamentem Esméhez, és rátettem a gipszet a lábára, így még van tíz percem, míg megszárad a gipsz, és még beszélgethetek vele.
- Még tíz perc, és boldogan távozhatsz. De azért még három hét múlva várlak vissza kontrolra.
- Természetesen, doktor úr, visszajövök, ha úgy látja jónak – mondta, és olyan szívmelengető mosolyt küldött felém, hogyha még élnék, a szívem már majd kiugrana a helyéről, de így most úgy érzem, mintha halott szívem feltámadt volna, és pumpálná a vért, de ez lehetetlen. Szomorúan vettem észre, hogy már csak öt percem van, és ezt ki kell használnom arra, hogy jobban megismerjem ezt az angyalt.
- Esme, mit tervezel a jövőre nézve, ha szabad meg kérdeznem?
- Messze van az még, doktor úr, de talán, sőt biztosan szeretnék egy kedves férjet, későbbiekben gyermekeket. És neked mi a terved?
- Hát, nekem is hasonló terveim vannak, egy szerető kedves feleség, és gyerekek.
Persze a gyerekek nehezen teljesülhetnek. És hát, mivel vámpír vagyok, nem lehetnek gyerekeim. Persze ezt nem mondhattam el, pedig úgy érzem, bármit elmondanék neki, de nem tehetem.
- Köszönöm, a beszélgetést, Carlisle - Esme hangja szakított ki a gondolataimból.
- Várj, segítek kimenni.
- Köszönöm.
- Hát elértük az ajtót, akkor két hét múlva találkozunk.
- Természetesen, doktor úr.
- Viszlát, Esme - súgtam már csak a levegőnek, mert távozott az a lény, aki behozta a fényt az életembe.
1,5 hét múlva…
Szörnyű dolog történt. Az egyik nővér észrevette, amikor befeketült a szemem a vér látványától, ez szomorú hír, el kell költöznöm. Pedig már csak három nap választott el attól, hogy ismét lássam, azt a lényt, akibe beleszerettem első látásra.
Csak egy lehetőségem volt, bármilyen szörnyű is, holnap költözöm Chicagóba.
1918 januárja kitört a spanyolnátha, ami kegyetlenül szedi áldozatait.
2010. január 18., hétfő
2010. január 10., vasárnap
Carlisle Cullen élete 12.fejezet
KÉREK KOMMENTÁRT
Köszöntöm új rendszeres olvasóimat!!
Kívánok jó olvasást a folytatáshoz!! :)
Esmevel való találkozás
Atyaég 10 év, hogy elrepült. Ezalatt Carmenék teljesen átszoktak az állatvérre.
Londonból elköltöztünk, kerestünk Franciaországban egy erdőt, és oda építettünk egy házat. Nem dolgoztam 5 évig csak azért, hogy barátaim végre Vegák legyenek.
De most már tovább állunk, és ők elköltöznek Alaszkába, én meg költözök Romániába.
− Hát eljött a nap, mikor külön válunk. Annyira jó volt veletek ez a 10 év. És annak is örülök, hogy ti is vegetáriánusok letetek. Nagyon hiányozni fogtok, majd írjátok meg, mikor lesz az esküvő is - mondtam boldogan és kicsit fájdalmas hangon.
− Természetesen fogunk írni, és az esküvő időpontját is le fogjuk írni neked.
Te is hiányozni fogsz nekünk, drága barátom - mondta Eleazar szomorkás hangon.
− Sokat segítettél nekünk, köszönök neked mindent, Carlisle - mondta Carmen boldogan, majd megölelt.
− Hát akkor, viszlát, barátaim.
− Viszlát.
És már útnak is keltünk új életünk felé. Furcsa hogy Eleazar nem vette el Carment, pedig már több mint 10 éve vannak együtt. De nem baj ők tudják, hogy mikor jó nekik az időpont. Románia elég békés hely, habár itt jóval babonásabbak. Holnap iratkozom be az új kórházba.
Másnap…………..
„Felkeltem” felöltöztem és nekivágtam a 20 perces futáshoz, igen 20 perces, mivel a kórházba mentem, hogy aláírjam a szerződést.
Amint az erdő széléhez értem, felvettem a számomra kényelmetlen emberi tempót, és kisétáltam az útra. 3 perc múlva már a kórházi bejárati ajtót nyitottam ki. Amint kinyitottam, megcsapott az a tipikus kórházszag. A vér illata most is csábos, de én most is leküzdöttem a bennem élő vámpírt.
Odasétáltam egy kis pulthoz, ahol egy kedves nővérke a kartonokat rendezte.
− Elnézést - szólítottam meg a kedves hölgyet.
− jó… jó reggelt miben segíthetek?
− Dr. Carlisle Cullen vagyok, és Dr. Kate Lopezt, és az igazgatót keresem. Mert szeretnék ebben a kórházban dolgozni Dr. Robert Wooddal már leveleztem, és azt mondta, hogy hasznomat vennék. Lenne szíves szólni nekik, ha megkérhetem?
− Természetesen szólok nekik, Doktor úr.
− Köszönöm szépen, hölgyem.
Néha jó lenne tudni mire, gondolnak az emberek körülöttem.
Ez a nővérke is, ahogy rám nézett, tuti megint elkábítottam a szépségemmel, pedig sosem áll szándékomban, ilyenkor jövök rá, hogy én nem vagyok ember, hanem vámpír vagyok. És ez elszomorít. Na, már érkezik is nővérke, hogy honnan tudom onnan, hogy egyre gyorsabban ver a szíve, ahogy közelit felém. És érzékelem még idegen vér illatát, szóval jönnek a főnökeim is.
− Jó napot, a nevem Robert Wood, én vagyok a kórház igazgatója.
Maga bizonyára Dr. Carlisle Cullen. Önnel leveleztem.
− Igen, jó napot, Dr. Carlisle Cullen - nyújtottam a kezem.
− Kate Lopez, pedig itt a főorvos, szóval a maga főnöke lesz. De nálunk nem az számít, hogy ki a főnök, hanem az számít, hogy az emberek meggyógyuljanak.
Remélem, érti.
− Természetesen, a betegek gyógyulása a cél.
− Akkor köszöntöm itt, ebben a picurka kis kórházban.
− Köszönöm. Akkor holnap már jövök is az esti műszakra.
− Rendben, viszlát.
Mielőtt hazaértem volna, elmentem vadászni. Elfogyasztottam 2 hím szarvast.
Amint hazaértem felmentem a szobámba, és lefeküdtem az ágyra, majd elővettem a kedvenc könyvem, Jane Austentól a Büszkeség és balítéletet.
Már legalább tízszer olvastam, de egyszerűen megunhatatlan egyszerűen a szerelem annyira megfogott benne.
Hamar eljött a másnap este, és én mentem is dolgozni.
1895-öt írunk. Eltelt újabb öt év, megint költöznöm kell. Kaptam levelet Carmenéktől, júniusban tartják az esküvőjüket.
És most Alaszkába tartok, barátomhoz. Egy darabig ott fogok élni, legalábbis remélem, hogy befogadnak néhány évre.
Neki indultam a hosszú útnak, ha minden jól megy, 4 nap alatt oda fogok érni.
4 nap múlva…………..
Hát itt vagyok, Alaszkában. Gyönyörű havas a táj. Lassan megláttam barátaim házát, de éreztem még három idegen vámpír szagot.
− Carlisle, Carlisle!! - jött ki boldogan futva hozzám Carmen.
− Carmen, szia, hogy vagy?
− Hello, annyira örülök, hogy látlak. Gyere beljebb. Köszönöm, kitűnően vagyok.
− Carlisle, be szeretném mutatni a testvéreim, és az édesanyám.
Anya, ő itt Carlisle Cullen, Kate, Irinia ők a testvéreim, Carlisle pedig a legjobb barátom.
− Örvendek, hölgyeim.
− Á barátom, hát megérkeztél, bocsánat, hogy késtem, csak dolgozni voltam.
Eleazar odasétált kedveséhez, és puszit nyomott a szájára.
Majd oda jött hozzám, és megölelt.
− Eleazar, örülök, hogy itt lehetek. Látom, mostanság rengeteg nő vesz körül.
− Hát tudod, kedvesem kérésére átváltoztattam testvéreit, és édesanyját. És egész jó, ha egésznap az ő társaságukban vagyok.
− Örülök, hogy boldog vagy, legalább neked meg van a családod.
− Ez szomorú, hogy még nem találtad meg a társad. De ne félj, ennek is eljön az ideje.
− Bízom is benne. Szóval, akkor júniusban tizenhatodikán lesz a nagy nap, igazam van?
− Igen, bizony így van, és szeretnélek megkérni, hogy légy te a pap, adjál össze minket. Remélem, elvállalod!
− Természetesen, számomra a megtiszteltetés.
− Én is szeretnék egy szívességet kérni, ha nem bánod?
− Mondd csak, mit szeretnél?
− Élthetnék nálatok pár évig? Elférnék még itt?
− Persze, hogy élhetsz, szívesen látunk, elférsz még bőven.
− Köszönöm.
− Igazán nincs mit.
Teltek múltak az évek lassan ideje lesz tovább állnom.
1909-et írunk. Már figyelem az éveket, sőt már a hónapokat, érzem, hogy valami közeleg, hogy jó vagy rossz, fogalmam sincs, de valami történni fog.
Beszélnem kell Eleazarral, arról, hogy tovább állok.
Nehezen, de ismét el kell válnom legjobb barátomtól.
− Eleazar úgy döntöttem, hogy elmegyek, elköltözöm Colombusba, és ott a helyi kórházban ismét orvos leszek. Köszönöm, hogy itt maradhattam jó pár évig.
− Hát, ha menni szeretnél, menj barátom, és örülök, hogy itt voltál. Jó volt ismét néhány évet együtt tölteni. De azért a lányoktól köszönj el.
− Elköszönök tőlük is, ne aggódj, búcsú nélkül nem távoznék.
Másnap hajnal……
Útnak indultam, megint. Elköszöntem barátomtól, és családjától. A lányok nem szívesen engedtek utamra, de elfogadták a döntésem.
Három nap, és odaérek Colombusba.
Már nagyon várom az új munkahelyem.
1911 nyara……………………
Ma reggel 10-re megyek dolgozni a kórházba, különleges dolgot érzek, ma valami történni fog tudom. Valami határozottan jó dolog. Ránézek az órára, ami fél tízet mutat, ideje lesz indulnom, felkapom az ingem, és már indulok is. Tíz perc alatt elértem a kórházat, életemben nem futottam még ilyen gyorsan, talán valami különleges erő vitte a lábaimat sorsom elé. Beértem a kórházba, és rögtön a szemeim meglátták a sok beteget, na, ma is sűrű napom lesz gondoltam, és közben oda intettem a mai ügyeletes nővérnek.
− Jó reggelt, Mrs. Green.
− Jó reggelt, Dr. Cullen. Ma is rengeteg betegünk van.
− Látom, megyek is, és munkához látok.
Már a sokadik beteg kér másik orvost, az az átkozott babonaság, én még a légynek sem tudnék ártani. Kiléptem az előtérbe, és megláttam őt.
Valószínűleg a lábát törhette el, mert egyik lába fel volt rakva. Azonnal megindultam felé, nem lehetett több 17-nél.
− Jó napot, Dr. Carlisle Cullen vagyok.
− Jó napot, Dr. Úr.
− Megtudhatom kegyed nevét?
És segíthetek önnek?
− A nevem, Esme Platt, és örülnék, hogyha segítene.
− Jöjjön velem a vizsgálóba. Várjon, segítek lábra állni.
Köszöntöm új rendszeres olvasóimat!!
Kívánok jó olvasást a folytatáshoz!! :)
Esmevel való találkozás
Atyaég 10 év, hogy elrepült. Ezalatt Carmenék teljesen átszoktak az állatvérre.
Londonból elköltöztünk, kerestünk Franciaországban egy erdőt, és oda építettünk egy házat. Nem dolgoztam 5 évig csak azért, hogy barátaim végre Vegák legyenek.
De most már tovább állunk, és ők elköltöznek Alaszkába, én meg költözök Romániába.
− Hát eljött a nap, mikor külön válunk. Annyira jó volt veletek ez a 10 év. És annak is örülök, hogy ti is vegetáriánusok letetek. Nagyon hiányozni fogtok, majd írjátok meg, mikor lesz az esküvő is - mondtam boldogan és kicsit fájdalmas hangon.
− Természetesen fogunk írni, és az esküvő időpontját is le fogjuk írni neked.
Te is hiányozni fogsz nekünk, drága barátom - mondta Eleazar szomorkás hangon.
− Sokat segítettél nekünk, köszönök neked mindent, Carlisle - mondta Carmen boldogan, majd megölelt.
− Hát akkor, viszlát, barátaim.
− Viszlát.
És már útnak is keltünk új életünk felé. Furcsa hogy Eleazar nem vette el Carment, pedig már több mint 10 éve vannak együtt. De nem baj ők tudják, hogy mikor jó nekik az időpont. Románia elég békés hely, habár itt jóval babonásabbak. Holnap iratkozom be az új kórházba.
Másnap…………..
„Felkeltem” felöltöztem és nekivágtam a 20 perces futáshoz, igen 20 perces, mivel a kórházba mentem, hogy aláírjam a szerződést.
Amint az erdő széléhez értem, felvettem a számomra kényelmetlen emberi tempót, és kisétáltam az útra. 3 perc múlva már a kórházi bejárati ajtót nyitottam ki. Amint kinyitottam, megcsapott az a tipikus kórházszag. A vér illata most is csábos, de én most is leküzdöttem a bennem élő vámpírt.
Odasétáltam egy kis pulthoz, ahol egy kedves nővérke a kartonokat rendezte.
− Elnézést - szólítottam meg a kedves hölgyet.
− jó… jó reggelt miben segíthetek?
− Dr. Carlisle Cullen vagyok, és Dr. Kate Lopezt, és az igazgatót keresem. Mert szeretnék ebben a kórházban dolgozni Dr. Robert Wooddal már leveleztem, és azt mondta, hogy hasznomat vennék. Lenne szíves szólni nekik, ha megkérhetem?
− Természetesen szólok nekik, Doktor úr.
− Köszönöm szépen, hölgyem.
Néha jó lenne tudni mire, gondolnak az emberek körülöttem.
Ez a nővérke is, ahogy rám nézett, tuti megint elkábítottam a szépségemmel, pedig sosem áll szándékomban, ilyenkor jövök rá, hogy én nem vagyok ember, hanem vámpír vagyok. És ez elszomorít. Na, már érkezik is nővérke, hogy honnan tudom onnan, hogy egyre gyorsabban ver a szíve, ahogy közelit felém. És érzékelem még idegen vér illatát, szóval jönnek a főnökeim is.
− Jó napot, a nevem Robert Wood, én vagyok a kórház igazgatója.
Maga bizonyára Dr. Carlisle Cullen. Önnel leveleztem.
− Igen, jó napot, Dr. Carlisle Cullen - nyújtottam a kezem.
− Kate Lopez, pedig itt a főorvos, szóval a maga főnöke lesz. De nálunk nem az számít, hogy ki a főnök, hanem az számít, hogy az emberek meggyógyuljanak.
Remélem, érti.
− Természetesen, a betegek gyógyulása a cél.
− Akkor köszöntöm itt, ebben a picurka kis kórházban.
− Köszönöm. Akkor holnap már jövök is az esti műszakra.
− Rendben, viszlát.
Mielőtt hazaértem volna, elmentem vadászni. Elfogyasztottam 2 hím szarvast.
Amint hazaértem felmentem a szobámba, és lefeküdtem az ágyra, majd elővettem a kedvenc könyvem, Jane Austentól a Büszkeség és balítéletet.
Már legalább tízszer olvastam, de egyszerűen megunhatatlan egyszerűen a szerelem annyira megfogott benne.
Hamar eljött a másnap este, és én mentem is dolgozni.
1895-öt írunk. Eltelt újabb öt év, megint költöznöm kell. Kaptam levelet Carmenéktől, júniusban tartják az esküvőjüket.
És most Alaszkába tartok, barátomhoz. Egy darabig ott fogok élni, legalábbis remélem, hogy befogadnak néhány évre.
Neki indultam a hosszú útnak, ha minden jól megy, 4 nap alatt oda fogok érni.
4 nap múlva…………..
Hát itt vagyok, Alaszkában. Gyönyörű havas a táj. Lassan megláttam barátaim házát, de éreztem még három idegen vámpír szagot.
− Carlisle, Carlisle!! - jött ki boldogan futva hozzám Carmen.
− Carmen, szia, hogy vagy?
− Hello, annyira örülök, hogy látlak. Gyere beljebb. Köszönöm, kitűnően vagyok.
− Carlisle, be szeretném mutatni a testvéreim, és az édesanyám.
Anya, ő itt Carlisle Cullen, Kate, Irinia ők a testvéreim, Carlisle pedig a legjobb barátom.
− Örvendek, hölgyeim.
− Á barátom, hát megérkeztél, bocsánat, hogy késtem, csak dolgozni voltam.
Eleazar odasétált kedveséhez, és puszit nyomott a szájára.
Majd oda jött hozzám, és megölelt.
− Eleazar, örülök, hogy itt lehetek. Látom, mostanság rengeteg nő vesz körül.
− Hát tudod, kedvesem kérésére átváltoztattam testvéreit, és édesanyját. És egész jó, ha egésznap az ő társaságukban vagyok.
− Örülök, hogy boldog vagy, legalább neked meg van a családod.
− Ez szomorú, hogy még nem találtad meg a társad. De ne félj, ennek is eljön az ideje.
− Bízom is benne. Szóval, akkor júniusban tizenhatodikán lesz a nagy nap, igazam van?
− Igen, bizony így van, és szeretnélek megkérni, hogy légy te a pap, adjál össze minket. Remélem, elvállalod!
− Természetesen, számomra a megtiszteltetés.
− Én is szeretnék egy szívességet kérni, ha nem bánod?
− Mondd csak, mit szeretnél?
− Élthetnék nálatok pár évig? Elférnék még itt?
− Persze, hogy élhetsz, szívesen látunk, elférsz még bőven.
− Köszönöm.
− Igazán nincs mit.
Teltek múltak az évek lassan ideje lesz tovább állnom.
1909-et írunk. Már figyelem az éveket, sőt már a hónapokat, érzem, hogy valami közeleg, hogy jó vagy rossz, fogalmam sincs, de valami történni fog.
Beszélnem kell Eleazarral, arról, hogy tovább állok.
Nehezen, de ismét el kell válnom legjobb barátomtól.
− Eleazar úgy döntöttem, hogy elmegyek, elköltözöm Colombusba, és ott a helyi kórházban ismét orvos leszek. Köszönöm, hogy itt maradhattam jó pár évig.
− Hát, ha menni szeretnél, menj barátom, és örülök, hogy itt voltál. Jó volt ismét néhány évet együtt tölteni. De azért a lányoktól köszönj el.
− Elköszönök tőlük is, ne aggódj, búcsú nélkül nem távoznék.
Másnap hajnal……
Útnak indultam, megint. Elköszöntem barátomtól, és családjától. A lányok nem szívesen engedtek utamra, de elfogadták a döntésem.
Három nap, és odaérek Colombusba.
Már nagyon várom az új munkahelyem.
1911 nyara……………………
Ma reggel 10-re megyek dolgozni a kórházba, különleges dolgot érzek, ma valami történni fog tudom. Valami határozottan jó dolog. Ránézek az órára, ami fél tízet mutat, ideje lesz indulnom, felkapom az ingem, és már indulok is. Tíz perc alatt elértem a kórházat, életemben nem futottam még ilyen gyorsan, talán valami különleges erő vitte a lábaimat sorsom elé. Beértem a kórházba, és rögtön a szemeim meglátták a sok beteget, na, ma is sűrű napom lesz gondoltam, és közben oda intettem a mai ügyeletes nővérnek.
− Jó reggelt, Mrs. Green.
− Jó reggelt, Dr. Cullen. Ma is rengeteg betegünk van.
− Látom, megyek is, és munkához látok.
Már a sokadik beteg kér másik orvost, az az átkozott babonaság, én még a légynek sem tudnék ártani. Kiléptem az előtérbe, és megláttam őt.
Valószínűleg a lábát törhette el, mert egyik lába fel volt rakva. Azonnal megindultam felé, nem lehetett több 17-nél.
− Jó napot, Dr. Carlisle Cullen vagyok.
− Jó napot, Dr. Úr.
− Megtudhatom kegyed nevét?
És segíthetek önnek?
− A nevem, Esme Platt, és örülnék, hogyha segítene.
− Jöjjön velem a vizsgálóba. Várjon, segítek lábra állni.
2010. január 8., péntek
2010. január 5., kedd
Carlisle Cullen élete 11. fejezet És közvélemény kutatás éredménye!! :)
SZIASZTOK!!
Köszönöm a bizalmat 17 Igen szavazat és 0 Nem szavazat természetesen folytatom a történetet. Köszönöm azoknak akik szavaztak.
Ezt a fejezetet minden olvasómnak és szavazónak Ajánlom!!!!! :)
Eleazar boldogsága és állat vérre szokása
Már 4 órája elhagytam Volterrát. Újból visszatérek a régi, megszokott életemhez.
Habár a Volterrában töltött idő sem volt felesleges.
100 évvel később…
1880-at írunk. 100 éve hagytam el Volterrát. Hihetetlen, olyan számomra, mintha csak ma történt volna. Hiányzik Eleazar, meg kéne látogatnom. Jó újból dolgozni, de kicsit hiányzik a legjobb barátom. Éppen a műszakomból tartok haza. Vettem egy kis lakást Londonban. Csak esti műszakot vállalok el, ez kezd feltűnni az embereknek, habár itt nem annyira babonásak.
Már csak két percre vagyok a lakásomtól, de érzek két vámpír szagot, és az egyik vámpír szag ismerős, de a másik teljesen ismeretlen. És ez a két idegen a lakásomban tanyázik. Kinyitom az ajtót, és felveszem a támadó állást, de az ajtóm előtt megtorpanok, ez az illat teljesen ismerős, olyan mintha Eleazar illata lenne. De az nem lehet, hiszen ő Olaszországban van. Teljesen begolyóztam, látszik, hogy vannak tünetei a több, mint kétszáz éves magányomnak. De a biztonság kedvéért felveszem a támadóállást. Kinyitom az ajtót, és kit látnak szemeim, Eleazar, aki boldogan lépdel elém, hogy meg öleljen. Hu, ezek szerint mégsem golyóztam be. Eleazar mögött pedig egy ismeretlen személy bujkál.
− Carlisle barátom, úgy örülök, hogy megtaláltalak, megtaláltunk.
Szeretnék neked bemutatni valakit. Drágám, nyugodtan előjöhetsz, Carlisle nem fog bántani. Ugye, barátom?
− Természetesen nem barátom, hisz ismersz.
− Carlisle, ő itt a kedvesem, Carmen Denali. Hamarosan elveszem feleségül, de ehhez a segítségedet kérem.
− Hello Carmen, én Carlisle Cullen vagyok, örülök, hogy megismerhetlek mondtam és kezet csókoltam Carmennak. - Látom barátom, végre megtaláltad magad mellé az örök társat. Ennek örülök, és nagyon szívesen segítek. Miben segítsek, Eleazar?
− Az állatvérre átszokást. Segítesz nekünk? - kérdezte félénken Carmen.
− Örömmel segítek nektek. De amint látom, neked Carmen van egy kis narancssárga árnyalat a szemedben, csak nem te is állatvérrel kezdted?
− Hát még csak egy hétig volt nálunk Volterrában, és sajnos nem állat vérrel kezdte, hanem embervérrel, de sikeresen rábeszéltem az állatvér fogyasztására.
− Á értem ez esetben mesélj már barátom, hogy akadtál egy ilyen tüneményes társra?
− Hát Carmen még ember volt, mikor bekerült hozzánk, éppen vacsorának hozták szegénykémet, reszketett, de tőlem nem félt. Rám nézett, és ezt mondta: „te… te is vámpír, vagy de tőled nem félek, segíts nekem, nem akarok meghalni. Látom rajtad, hogy te jó vagy.”
Még idejében szedtem le Félixet, Carmenről. Caius meg akart büntetni, mert le mertem szedni a szolgáját Carmenről. De Aro azt kérdezte: „oka volt annak, hogy megmenteted őt?”
- Igen, Mester, okom volt, ő benne van valami, ami megfogott.
- Szóval, társnak szeretnéd?
- Csak, ha ő is akarja, Mester, de igen, szeretném.
- Hát, akkor a büntetés elmélete törölve.
3 nap után megjelent az én gyönyörű hercegnőm. Végig ott voltam, míg átváltozása tartott, és sajnáltam, hogy annyit kellett szenvednie.
− Ne haragudj, hogy félbe szakítalak, de néhány dologra kíváncsi vagyok.
Először is Carment szeretném kérdezgetni, ha nem bánja.
- Milyen volt az átváltozásod? És utána mit érzékeltél?
− Hát az átváltozásom gyötrelmes volt, gyakran sikítottam, és ordítottam.
De valami enyhítette a fájdalmam, és már rá jöttem, nem valami, hanem az én életem volt, a hideg teste jól esett, ez csökkentette a tűzet! Éreztem végig a kézét, ahogy a kezem fogta és néha meg meg ölelt, már akkor tudtam, mikor először megláttam, hogy örökké szeretni fogom, és nem csak hálát fogok érezni iránta!
− Ez nagyon szép történet, köszönöm, hogy megosztottátok velem.
És azt is köszönöm, hogy meséltél az átváltozásról.
− Szívesen tettük. Reméljük, hamarosan te is társra lelsz.
− Biztosan úgy lesz, köszönöm a biztatást.
− Na, akkor kezdjünk is bele az állatvérre szokáshoz..
Igazán szép a szerelmi történetük, bárcsak én is találnék egy társat.
Végre nem csak én leszek, az egyedüli Vega vámpír, ez kicsit felvidít.
Boldog vagyok, hogy legalább barátom hűséges társra talált.
10 évvel később…
Atyaég 10 év, hogy elrepült. Ezalatt Carmenék teljesen átszoktak az állatvérre.
Londonból elköltöztünk, kerestünk Franciaországban egy erdőt, és oda építettünk egy házat. Nem dolgoztam 5 évig csak azért, hogy barátaim végre Vegák legyenek.
De most már tovább állunk, és ők elköltöznek Alaszkába, én meg költözök Romániába.
Köszönöm a bizalmat 17 Igen szavazat és 0 Nem szavazat természetesen folytatom a történetet. Köszönöm azoknak akik szavaztak.
Ezt a fejezetet minden olvasómnak és szavazónak Ajánlom!!!!! :)
Eleazar boldogsága és állat vérre szokása
Már 4 órája elhagytam Volterrát. Újból visszatérek a régi, megszokott életemhez.
Habár a Volterrában töltött idő sem volt felesleges.
100 évvel később…
1880-at írunk. 100 éve hagytam el Volterrát. Hihetetlen, olyan számomra, mintha csak ma történt volna. Hiányzik Eleazar, meg kéne látogatnom. Jó újból dolgozni, de kicsit hiányzik a legjobb barátom. Éppen a műszakomból tartok haza. Vettem egy kis lakást Londonban. Csak esti műszakot vállalok el, ez kezd feltűnni az embereknek, habár itt nem annyira babonásak.
Már csak két percre vagyok a lakásomtól, de érzek két vámpír szagot, és az egyik vámpír szag ismerős, de a másik teljesen ismeretlen. És ez a két idegen a lakásomban tanyázik. Kinyitom az ajtót, és felveszem a támadó állást, de az ajtóm előtt megtorpanok, ez az illat teljesen ismerős, olyan mintha Eleazar illata lenne. De az nem lehet, hiszen ő Olaszországban van. Teljesen begolyóztam, látszik, hogy vannak tünetei a több, mint kétszáz éves magányomnak. De a biztonság kedvéért felveszem a támadóállást. Kinyitom az ajtót, és kit látnak szemeim, Eleazar, aki boldogan lépdel elém, hogy meg öleljen. Hu, ezek szerint mégsem golyóztam be. Eleazar mögött pedig egy ismeretlen személy bujkál.
− Carlisle barátom, úgy örülök, hogy megtaláltalak, megtaláltunk.
Szeretnék neked bemutatni valakit. Drágám, nyugodtan előjöhetsz, Carlisle nem fog bántani. Ugye, barátom?
− Természetesen nem barátom, hisz ismersz.
− Carlisle, ő itt a kedvesem, Carmen Denali. Hamarosan elveszem feleségül, de ehhez a segítségedet kérem.
− Hello Carmen, én Carlisle Cullen vagyok, örülök, hogy megismerhetlek mondtam és kezet csókoltam Carmennak. - Látom barátom, végre megtaláltad magad mellé az örök társat. Ennek örülök, és nagyon szívesen segítek. Miben segítsek, Eleazar?
− Az állatvérre átszokást. Segítesz nekünk? - kérdezte félénken Carmen.
− Örömmel segítek nektek. De amint látom, neked Carmen van egy kis narancssárga árnyalat a szemedben, csak nem te is állatvérrel kezdted?
− Hát még csak egy hétig volt nálunk Volterrában, és sajnos nem állat vérrel kezdte, hanem embervérrel, de sikeresen rábeszéltem az állatvér fogyasztására.
− Á értem ez esetben mesélj már barátom, hogy akadtál egy ilyen tüneményes társra?
− Hát Carmen még ember volt, mikor bekerült hozzánk, éppen vacsorának hozták szegénykémet, reszketett, de tőlem nem félt. Rám nézett, és ezt mondta: „te… te is vámpír, vagy de tőled nem félek, segíts nekem, nem akarok meghalni. Látom rajtad, hogy te jó vagy.”
Még idejében szedtem le Félixet, Carmenről. Caius meg akart büntetni, mert le mertem szedni a szolgáját Carmenről. De Aro azt kérdezte: „oka volt annak, hogy megmenteted őt?”
- Igen, Mester, okom volt, ő benne van valami, ami megfogott.
- Szóval, társnak szeretnéd?
- Csak, ha ő is akarja, Mester, de igen, szeretném.
- Hát, akkor a büntetés elmélete törölve.
3 nap után megjelent az én gyönyörű hercegnőm. Végig ott voltam, míg átváltozása tartott, és sajnáltam, hogy annyit kellett szenvednie.
− Ne haragudj, hogy félbe szakítalak, de néhány dologra kíváncsi vagyok.
Először is Carment szeretném kérdezgetni, ha nem bánja.
- Milyen volt az átváltozásod? És utána mit érzékeltél?
− Hát az átváltozásom gyötrelmes volt, gyakran sikítottam, és ordítottam.
De valami enyhítette a fájdalmam, és már rá jöttem, nem valami, hanem az én életem volt, a hideg teste jól esett, ez csökkentette a tűzet! Éreztem végig a kézét, ahogy a kezem fogta és néha meg meg ölelt, már akkor tudtam, mikor először megláttam, hogy örökké szeretni fogom, és nem csak hálát fogok érezni iránta!
− Ez nagyon szép történet, köszönöm, hogy megosztottátok velem.
És azt is köszönöm, hogy meséltél az átváltozásról.
− Szívesen tettük. Reméljük, hamarosan te is társra lelsz.
− Biztosan úgy lesz, köszönöm a biztatást.
− Na, akkor kezdjünk is bele az állatvérre szokáshoz..
Igazán szép a szerelmi történetük, bárcsak én is találnék egy társat.
Végre nem csak én leszek, az egyedüli Vega vámpír, ez kicsit felvidít.
Boldog vagyok, hogy legalább barátom hűséges társra talált.
10 évvel később…
Atyaég 10 év, hogy elrepült. Ezalatt Carmenék teljesen átszoktak az állatvérre.
Londonból elköltöztünk, kerestünk Franciaországban egy erdőt, és oda építettünk egy házat. Nem dolgoztam 5 évig csak azért, hogy barátaim végre Vegák legyenek.
De most már tovább állunk, és ők elköltöznek Alaszkába, én meg költözök Romániába.
2010. január 2., szombat
Kérés/ Friss fejezet :)
sziasztok!!
Hamarosan érkezik a friss fejezet.
Remélem azért olvassátok a blogom mert nem nagyon látom, hogy kommenttelnétek.
És ebből arra következtetek hogy nem olvassátok a blogom!!
Ezért arra kérlek titeket írjatok csak egy sort, hogy jó vagy nem jó a történet.
30 másod perc az életből, csak ennyit kérek.
Tudom és elhiszem, hogy sok a dolgotok nekem is sok van teljesen megértem emberből vagytok ti is de csak egy apró kommentárt vagy csak egy négyzet bejelölést kérek.
A chatbe is írhattok csak tudjam, hogy jártatok erre.
Köszönöm, hogy ezt végig olvastátok!!
Puszi :Solya :)
Hamarosan érkezik a friss fejezet.
Remélem azért olvassátok a blogom mert nem nagyon látom, hogy kommenttelnétek.
És ebből arra következtetek hogy nem olvassátok a blogom!!
Ezért arra kérlek titeket írjatok csak egy sort, hogy jó vagy nem jó a történet.
30 másod perc az életből, csak ennyit kérek.
Tudom és elhiszem, hogy sok a dolgotok nekem is sok van teljesen megértem emberből vagytok ti is de csak egy apró kommentárt vagy csak egy négyzet bejelölést kérek.
A chatbe is írhattok csak tudjam, hogy jártatok erre.
Köszönöm, hogy ezt végig olvastátok!!
Puszi :Solya :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Magamról
- solya
- Egy 17 éves kedves vidám vicces és csöndes lány vagyok! szeretek táncolni és énekelni. Szeretem a focit nézni!! Imádok írni és olvasni!:) Habár a helyes írásom néha kiborító:) Imádom a húgom. A sulit nem annyira kedvelem de meg oldom :)Nagy Alkonyat saga rajongó vagyok és én a Team jasper csapatba tartozom :)