Carlisle Cullen élete 33.fejezet/ Első rész

Nászút 1. rész (Az utazás)

Esme szemszöge:

Edward egész hajnalban zongorázott nekünk. Meghitt, és tökéletes volt ez a nap a számomra.
Miután mindenkitől elbúcsúztunk, elindultunk úti célunk felé kedvesemmel.
Egyre izgatottabb lettem az út során. Férjemmel vonattal utaztunk el Rióig. Végig a kezét szorongattam, és nem tudtam leállni a beszéddel.

— Carlisle, mikor érünk oda?
— Nyugalom, édesem, nemsokára ott leszünk. Ha leszálltunk a vonatról, majd futunk egy darabig, utána pedig beülünk a csónakba, és fél óra evezéssel ott is leszünk. – mondta az utolsó mondatot suttogva, mert az emberek végig minket néztek.
— Annyira izgatott vagyok- mondtam, és szinte pattogtam.
— Tudom, látom rajtad – mondta mosolyogva.
— Mit fogunk csinálni, ha odaértünk? – kérdeztem kíváncsian.
— Hát, amit te szeretnél, kedvesem. Én arra gondoltam, megmutatom neked a teljes szigetet. Vannak különösen szép helyek, amiket imádni fogsz – mondta, majd rejtélyesen elmosolyodott.
— Na most ezzel jobban felcsigáztad a kíváncsiságom.
— Ez volt a lényeg, drágám.
— Jól van, én, most alszom egyet – rámosolyogtam férjemre, és közben rákacsintottam.
— Rendben van, drágám, gyere, dőlj a mellkasomra – rám mosolyogott. Nem kellett kétszer mondania, tettem is azt, amit mondott. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd rádőltem szerelmem mellkasára.

Imádok úgy tenni, mintha aludnék, olyan jó lenne álmodni, és a gondolatokat egy kicsi időre elfelejteni. Mi lehet, Edwarddal? Féltem őt egyedül hagyni, hisz még csak nem rég tért vissza hozzánk. Sőt, még most is félek, mi lesz, ha mi haza térünk, és ő nem lesz otthon? Nem akarom az egyetlen fiam még egyszer elveszíteni. Én is egy anya vagyok, akinek nagyon fáj a gyermeke hiánya. Látszik rajta, amikor ránézek, mennyire szenved amiatt, amit tett, míg külön volt tőlünk. Én nem ítélem el miatta, sőt, nem is ítélhetem el, hiszen kamasz volt, mikor vámpírrá vált. Ráadásul mindenkiét elvesztette, és igen fiatalon, először édesapját, majd édesanyját is. Kegyetlenül elbánt vele az élet. Belül tudom, hogy egy társra vágyik, csak mindig letagadja, de tudom, hogy jót tenne neki egy szerelem. Bárcsak megtalálná már a társát. Igaz, nagyon fiatalnak néz ki, hiszen 17 éves külseje van, de belül nagyon érett gondolkodású, komoly férfi. És amúgy, nagyon jóképű, a nők álma, a fiam. Olyan édes, mint az én férjecském. Imádom őt, olyan szexi, érzéki, lágy és végtelen nagy szíve van. (Írói megjegyzés: Esme itt a férjére gondol).

— Kedvesem, leszállunk – mondta gyengéd hangon.
— Rendben van, drágám – mondtam, majd érzékien rámosolyogtam.
— Uhm… minek köszönhetem ezt a vonzó mosolyt?
— Azért, mert megérdemled, és mert imádlak – majd egy forró csókot nyomtam, édes ajkaira.
— Határozottan tetszik nekem ez a bánásmód, lehet, hogy a sziget megtekintését elhalasztjuk egy nappal – mondta érzékien búgó hangon.
— Na de, szívem, tartsuk magunkat a napirendhez, kérlek – mondtam lágyan, miközben magamban, már elterveztem mit is, teszünk, ha odaértünk.
— Igenis, édes, jó fiú leszek, ígérem – mondta komolyan.
— Reméltem, hogy ezt mondod.
— Na és akkor, most futunk az erdőn keresztül a csónakunkhoz.
— Jó – válaszoltam, és belemerültem ismét a gondolataimba.

Végre szabadjára engedhetem a perverz fantáziám. Biztos sokan nem gondolnák, de igazán vannak pikáns gondolataim. Ha odaértünk a szigetre az lesz az első, hogy a nyakába ugrom kedvesemnek, és követelni fogom a mámoros nászéjszakát. Már hónapok óta nem voltunk együtt. Pontosan 4 hónapja, 10 napja, 2 órája, 8 perce, és 40 másodperce. Nem gondoltam, hogy ilyet a fejembe vések, de hát rég volt, na és véletlen megmaradt bennem. Azért nem voltunk együtt eddig, mert fiúnk lelki állapotával törődtünk. De most, ez nem így lesz, most csakis a Carlisle-lal fogok törődni. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem őt. Olyan jó, hogy futás közben tudok gondolkodni. A futás nálunk ösztönös, így nem kell attól félnem, hogy neki megyek egy fának.

Folytatásban jön a többi …