Carlisle Cullen élete 31.fejezet

Jó olvasást! Kérek komikat az előzőkre is válaszolni fogok ígérem! És bocsánat, hogy most frisselek!

Egy átlagos nap
Esme szemszöge:

Rengeteget mesélt nekünk, de nekem semmi más nem számított, csak az, hogy visszatért hozzánk, ezzel a világ legboldogabb vámpírja lettem. És hálát adok Istennek, hogy meghallgatta az imáim, amiket intéztem felé. Már boldog anyuka vagyok, aki visszakapta elveszettnek hitt gyermekét. A mosoly az arcomra fagyott mióta hazatért. Rengeteget beszélgetünk Edwarddal, főleg én, sajnos, meglátta a gondolataim között kedvesem tombolását. Ezután egy napig nem láttam kijönni a szobájából. Magát gyötörte, ezt fájt látnom, hisz a fiamként szeretem, és egy anyának nagyon tud fájni, ha a gyermekét szomorúnak látja. Túlságosan magába zárkózott. És ez megijeszt, nem hagyhatom, hogy magát okolja mindenért, ez az önsanyargatása nekem is fáj. Bizony még most is sanyargatja magát. Kínozza magát, beszélnem kell vele, hiszen egy hónapja csinálja ezt, nem is néz olyan gyakran Carlisle szemébe. Elhatároztam, beszélek a fiammal, ezt abba kell hagynia. Felsiettem a szobája ajtajához, majd bekopogtam, nem akart válaszolni, gondolatban levezettem, hogy rátöröm az ajtót, ha nem mondja azt, hogy bejöhetek.

– Gyere be, anya, nem szükséges betörni az ajtót.
– Edward, fiam, hagyd abba ezt az önmarcangolást, kérlek. Annyira fáj téged így látnom – mondtam fájdalmas, megtört hangon.
– Anya, sajnálom, de nem megy. Apa miattam tombolt, tönkre tettem az életeteket – mondta fájdalommal teli hangon, fiam.
– Ne mondj ilyeneket, nem tetted tönkre az életünket, épp ellenkezőleg, jobbá tetted azt, higgy nekem.
– Ez nem igaz, ezt te is tudod. Mikor elmentem, fájdalmat okoztam.
– De mikor visszatértél közénk a fájdalmat semmisé tetted – mondtam határozottan.
– De mégis okoztam fájdalmat, és ez nekem nagyon fáj – sírásba hajlott a hangja.
– Fiam, nekünk is fáj, de az a múlt. Ne hánytorgassuk fel a múltat, mindenki követ el hibát, és te jóvátetted, hisz visszatértél. Apádnak is fáj, hogy nem beszélsz vele, ne okozz fájdalmat neki, kérlek. A múlt az a múlt, ezen nem tudsz változtatni. Éljünk a jelennek, és a jövőnek. A jelen most szép és jó, mert itt vagy nekünk, és a jövőnk még szebb lesz, ezt tudnod kell.
– Köszönöm, anya, hogy még mindig hiszel bennem, és ugyanúgy szeretsz. És nem akarok többé a múltra gondolni, apának sem akarok fájdalmat okozni. Ígérem neked, hogy jó leszek, és csak a jelenre, és a szép jövőre fogok gondolni, amit veletek töltök majd el. Szeretlek, anya – olyan szorosan ölelt meg. Könnyek nélkül zokogtunk, ismét.
– Én is szeretlek, Edward. És köszönöm, hogy vagy nekem.
– Én is köszönöm, Esme, hogy vagy nekem, anyám helyet anyám vagy, sose tudom majd meghálálni.
– Hát van rá egy örökkévalóság, hogy megpróbáld, de igazán nincs miért hálásnak lenned. Ez természetes, mi egy család vagyunk, és a család összetart bármi is történjen.


Carlisle szemszöge:

A fiam hazatért, végtelen boldogság járt át. Végre újból együtt van az én kicsi családom, végre ismét teljesnek érzem magam. Már elmentem ismét dolgozni. De nem akartam túlórázni, most nem. A családommal akarok sok időt eltölteni. Hazafelé tartottam, nem gondoltam semmire, gondoltam meglepem kedvesem, és a fiam azzal, hogy korábban jöttem haza. Éppen elkaptam egy beszélgetés foszlányát, kedvesem és Edward között.

– Köszönöm anya, hogy még mindig hiszel bennem, és ugyanúgy szeretsz. És nem akarok többé a múltra gondolni, és apának sem akarok fájdalmat okozni. Ígérem neked, hogy jó leszek, és csak a jelenre, és a szép jövőre fogok gondolni, amit veletek, töltök majd el. Szeretlek, anya.
– Én is szeretlek, Edward. És köszönöm, hogy vagy nekem.
– Én is köszönöm, Esme, hogy vagy nekem, anyám helyet anyám vagy, sose tudom majd meghálálni.
– Hát, van rá egy örökkévalóság, hogy megpróbáld, de igazán nincs miért hálásnak lenned. Ez természetes, mi egy család vagyunk, és a család összetart, bármi is történjen.

Ezek a mondatok olyan boldoggá tették halott szívem, hogy nem tudom szavakba önteni. Gondolom, Edward ezt a gondolatom meghallhatta, mert Esmével rohantak hozzám. Esmének finom csókot nyomtam a szájára. Edwardot szorosan megöleltem. Edward már egy hónapja kerülte a társaságom, így jól esett, hogy ő is lejött kedvesemmel engem köszönteni.

– Sziasztok! Mi történt itthon, míg nem voltam itt?
– Semmi érdekes, apa, csak beszélgettünk anyuval. Erről-arról.
– Ennek örülök.
– Drágám, hogyhogy ilyen korán haza jöttél? - kérdezte kíváncsian kedvesem.
– Veletek akartam lenni. Amit már korábban kellett volna – mondtam bűnbánó hangon.
– Ugyan szívem, semmi gond, megvagyunk mi ketten a fiúnkkal.
– Igen apa, ezen ne izgulj, komolyan Esmével elvagyunk. Nyugodtan dolgozz sokáig.
– Nem, ebből nem engedek, veletek leszek és kész.
– Igenis főnök – mondták egyszerre.
– Összhangban a család, ezt már szeretem.
– Kedvesem, hogyha már így együtt vagyunk, ismét a család, mi lenne, ha kitűznéd az esküvőnk napját?
– Szívem, ez nagyszerű lenne. Edward kísérnél te az oltárhoz?
– Természetesen, anya, boldogan.