Carlisle Cullen élete 38. fejezet

íme a friss :) Jó olvasást hozzá lehetek olyan pimasz, hogy komit kérhetnék?? tudom nem érdemlem meg, de jól esne és szeretném tudni mi a véleményetek :) Üdv: Solya

38. fejezet

Rosalie szemszöge:

-          Hazamegyek, és mindent elmesélek édesanyámnak, és édesapámnak, hogy tudják, mekkora egy szemét disznóhoz akartak hozzáadni – mondtam és már elindultam, mikor mind a hárman egyszerre fogták meg a karomat.
 - Nem lehet, Rosalie, most még nem tudod kontrollálni a szomjadat, és valószínűleg mind a két szülődet megölnéd – mondta Carlisle.
- Nem lennék rá képes – visítottam.
- De képes lennél, higgy nekünk, legalább Carlisle-nak - kérlelt Edward.
 - Gyere el hozzánk, mindent megbeszélünk – nézett rám Esme könyörgőn.
 - Rendben van, menjünk – egyeztem bele, majd elindultunk vissza a Cullen házhoz.

Képtelen voltam felfogni, amiket mondtak, és igazuk volt, mert a torkomban ez a tűz csak kissé csillapodott, gyűlölőm azt, ami lettem. Jelen pillanatban képes lennék megölni a szüleim, és talán jobb is, hogy nem megyek vissza, hisz apám csak a pénz miatt akart ahhoz a mocsokhoz hozzáadni, miatta váltam azzá, ami most vagyok, gyűlölöm őt, és ekkor már megfogalmazódott bennem egy szó, bosszú, bosszút állok rajtuk, szép sorjában, és Royce hagyom utoljára.

-          Rosalie, én ezt nem tanácsolnám, akármennyire is fáj, gondold meg jól – szólalt meg Edward. El is felejtettem, hogy tud a gondolataimban olvasni.

-          Örülnék, ha gyorsan kiszállnál a gondolataimból – szóltam rá ellentmondást nem tűrve.

-          Bocsánat, nem tehetek róla, de a gondolataid üvöltöttek felém, hogy úgy mondjam, túl hangosan gondolkodsz – szemén tényleg csak az látszódott, hogy nagyon sajnálja.

-          Jó megbocsátok, majd visszafogom magam, ígérem – majd gyorsan beviharoztam a házba Esme-ék után.

Írói szemszög:

A nappaliban olyan hangosan lehetett hallani az óra kattogását, hogy ez Rose fülei számára olyan volt akár egy bomba időzítőjének kattogása, igen egy bombáé, hiszen ez hamarosan robbanni fog. Esme szemei követték újdonsült gyermekét, boldog volt, mégis ideges, hisz ez a lány nem boldog, és borzalmakat élt át, tudja milyen fájdalmas, hiszen ő maga is átélte. A levegő fagyos volt. Carlisle vette át a szót.

-          Rosalie, kérlek, hidd el, a szüleid meglátogatása veszélyes lenne, még újszülött vagy.

-          Mégis mit jelent az, hogy újszülött? – kérdezte érdeklődve Rosalie.  

-          Ebben a korszakodban vagy a legerősebb, hiszen az emberi vér még a sejtjeid, a vénáid között van. Ilyenkor a legnehezebb visszafogni az ölés utáni vágyat.

-          Ez mindig így lesz? – kérdezte kétségbe esetten Rosalie.

-          Idővel könnyebb lesz, napokat, akár heteket bírsz majd ki egy–egy vadászat után – mondta megnyugtatóan Esme.

-          Ez borzasztó – mondta sírós hangon Rose, majd arcát a kezeibe temette.

Sírni szeretett volna, üvölteni, Royce örökre tönkretette őt. Várta a sós könnyeket, de azok nem folytak végig az arcán.

-          Miért nem tudok sírni? – hangja feldúlt volt.

Mély sóhaj törte meg a pár másodperces csendet, Esme volt, az arcán fájdalom tükröződött.

Edward kimenekült a házból, Carlisle fogadott gyermekével tartott, mélyen az erdő sűrűjébe mentek. Mindketten úgy érezték, ezt a két nőnek kell megbeszélnie.  Miután a férfiak távoztak Esme keserves hangon megszólalt.

-          Rosalie, légy erős, mert amit most mondani fogok, nem fog tetszeni. Azért nincsenek könnyeid, mert megálltál a fejlődésben, a szervezeted megragadt az időben, amiben most vagy, a tested nem változik többé, mivel nem változik a testünk, gyermeked sem lehet, akárcsak nekem.

Kellett egy kis idő mire a szőke lány felfogta, mit is mondott neki az előbb a vele szemben ülő, kedves arcú, Mrs. Cullen. Nem lehet gyermeke, teste nem változik, örökké 19 évesnek fog kinézni. Nem fog idős, öregasszonyként az unokái köreiben, a gyermekeivel arról beszélgetni, milyen szépen fejlődnek a gyermekeik, milyen okosak, ügyesek, szorgalmasak. Most már zokogott, ölelő karok zárták körbe, könnyek nélkül zokogott ezúttal. Felordított, majd kitörte a bejárati ajtót. Gondolatai között csak a bosszú szó járt, tervezgette, hogyan is öli meg azt az öt férfit, akik ilyen kegyetlen módon a vámpírságba taszították. Csak futott, majd beleütközött két izmos karba, felnézett, és Carlisle-t pillantotta meg.

-          Megölöm az összeset, rohadt gyilkosok, elvettek tőlem mindent, az egész életemet – zokogta.

Rosalie szemszöge:

Miután Esme közölte, hogy a testem nem változik, hogy örökké 19 évesnek fogok kinézni, és nem lehet gyermekem, és többé már sírni sem tudok, elfogott az örült düh, mégpedig azért, hogy ölhessek embereket, nem, nem is embereket, ezek állatok, de még azok is különbek. Meg fogom ölni a gyilkosaim, egyesével, Rocye King-et hagyom utoljára, had tudja meg, hogy élek, és hogy érte is el fogok menni kis idővel. Kitéptem a bejárati ajtót a helyéről, majd az erdőbe vetettem magam, csak futottam, és tervezgettem, hogyan is fogok bosszút állni, de egyszer csak két izmos kar köré keveredtem, felnéztem, és Carlisle-t pillantottam meg.

-          Megölöm az összeset, rohadt gyilkosok, elvettek tőlem mindent, az egész életemet – zokogtam.

-          Rosalie, ez nem olyan jó ötlet - szólalt meg Edward.

-          Igen, nem olyan jó, hát nézd meg mit tettek velem – majd elkezdtem arra az éjszakára gondolni, már amennyire emlékszem rá. Edward egy pillanatra megremegett arra a gondolatomra, hogy megütöttek, majd mikor azt hitték meghaltam, ott hagytak a hideg aszfalton. Ebben a pillanatban Edward Cullen felmorgott velem együtt.

-          A gazemberek - üvöltötte, az egész erdő beleremegett a hangjába. - De akkor sem teheted, azzal, hogy a tested eltűnt, és Carlisle nem ment be dolgozni, míg téged kerestek, gyanússá váltunk, minél előbb el kell költöznünk.

-          Ha már költöznötök kell, költözettek, én itt maradok, és bosszút állok – ordítottam.

-          Te is velünk jössz, legalábbis úgy reméljük – szólalt meg reménykedve Carlisle.

-          Ha azt akarjátok, hogy veletek menjek, rendben van, de előbb megölöm őket, ha tetszik ha nem – csak úgy fortyogott bennem a düh.

-          Menjünk vissza Esmehéz, kérlek, legalább vele is beszéljük meg.

-          Nem szükséges visszajönnötök, itt vagyok, ha ez minden vágyad, hogy megöld őket, tedd azt, csak ne bánd meg – olyan lágyan mondta ezt, ez a bájos nő, hogy még a hó is olvadni kezdett a hangjától.

-          Soha, de soha nem fogom megbánni, Esme, én a poklot éltem át, csak azt kapják meg, amit megérdemelnek.   

-          Rendben van, amint végeztél a bosszúddal, elmegyünk innen – mondta Esme, majd szorosan átölelt, akárcsak édesanyám, mikor nem éreztem jól magam.

-          Menjünk vissza a házba, és ott mindent, alaposan átbeszélünk – egyszerre hagyta el az a mondat Edward, és Carlisle száját.

Útközben csak terveztem a gyilkosságok hadát. De egy tényben teljesen biztos vagyok, a vérüket nem veszem, nem akarom, hogy ilyen mocsadék vére a szervezetembe kerüljön, ha tudnék hányni, valószínűleg már kijönne belőlem az utolsó étel, amit ettem. Gyorsan lezajlott a beszélgetés, Esme támogatott, habár nem örült neki, Edward teljesen elítélte, de meg is értette a dühöm, Carlisle rám bízta a döntést, tehát szabad a pálya. Eljött az első gyilkosság estélye, vad vigyor szaladt végig az arcomon, Edward állított meg a lépcső aljánál, majd megszólított.

-          Rosalie, teljesen biztos, hogy ezt akarod tenni? Még nem késő meggondolni ezt az egészet – hangjából féltés áradt.

-          Igen, Edward, teljesen biztos vagyok, sajnálom – majd szemébe néztem, és kiviharzottam a házból.

Blog Díj

Olyan nagy megtiszteltetésben van részem nekem és a blognak, hogy kaptam egy díjat Marie Anntől :D

Szeretném most "hivatalosan" is megköszönni neki!Nagyon örülök neki, hogy ezt a díjat nekem adta át hiszen nem érzem azt, hogy én ezt megérdemlem hiszen ritkán frisselek, amit nagyon sajnálok drága olvasóim. :/

A szabályokról: 

• Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról 
• A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell 
• 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
• 11 embert meg kell jelölni és linkelni 
• Nincs visszaadás/visszajelölés

11 dolog magamról:

1, Imádom a kutyákat és a cicákat két kutyusom és egy cicám van.

2, Szeretek táncolni.

3, Van egy húgom. 

4, Van egy szakmunkás bizonyítványom.

5, Kedvenc könyveim: Természetesen a Twilight saga összes része, És a fekete Tőr Testvériség története.

6, Kedvenc Íróim: Suzanne Collins, Nicholas Sparks, Lisan Jane Smith.

7, Rajóngok a vámpírnaplókért, a Penge filmekért, True blood is igen nagy kedvencem.

8, Minden zenei stílust meghallgatok, de az igazi kedvenceim a film zenék, és ilyen pörgősebb számok.

9, Szeretek a barátaimmal lógni.

10, Nagyon kritikus vagyok.

11. Kedvenc tantárgyam a Magyar irodalom :D

Kérdések válaszok :)

1. Mi az vagy ki az, ami vagy aki téged a legjobban inspirál, ha írásról, vagy valami másról van szó?
2. Az, hogy írsz, csupán véletlen, vagy már "veled született" dologként tekintesz rá?
3. Találkoztál már valaha hírességgel?
4. Van kedvenc városod/országod/helyed?
5. Van olyan hely, ahova szívesen elmennél életedben legalább egyszer?
6. Mi akartál lenni kiskorodban?
7. Melyik a kedvenc részed az írás folyamatán belül?
8. Van kedvenc íród? Ha igen, akkor ki és  miért ő?
9. Ki az a személy, aki a legszükségesebb percekben melletted áll?
10. Ha van írói álneved, akkor mi alapján választottad?
11. Ki a kedvenc színészed?
    
    1,  Filmek leginkább némelyik zene és a bétám biztatása.
    2,  Nem is tudom is- is.
    3, Igen.
    4, Nincs ilyen.
    5, Van :D Anglia, Olaszország.
    6, Jó kérdés már nem emlékszem.
    7, Mikor bele tudok bújni a szereplő bőrébe.
    8, Van egy pár fent olvasható néhány kedvenc azért őket szeretem, mert át tudom érezni mit is élhettek át a szereplők tudok vele azonosulni.
    9, A Bétám Drusilla, Apukám, és a barátaim.
    10, Becenév alapján és nekem is tetszik.
    11. Adam Sandler stb..
    
    Kérdéseim:
    1. Mi inspirál íráskor?
    2. Ki a kedvenc íród?
    3. Van kedvenc színészed ha van ki az?
    4. Van testvéred?
    5. Van kedvenc énekesed ha van ki az  és miért ő?
    6. Ha van írói álneved mi az és miért pont ezt választottad?
    7.  Mi akartál lenni kiskorodban?
    8. Mióta írsz?
    9. Mit jelent számodra az írás?
    10. Hova utaznál nagyon szívesen?

Carlisle Cullen Élete 37. fejezet

Bocsi emberkék, hogy ennyit késett csak volt egy kis technikai gond, de hála bétámnak megoldottuk Köszönöm Drusillának a segítséget :) Jó olvasást a fejihez üdv? Solya :))

 Rosalie szemszöge: Pokoli volt ez a tűz, égett minden porcikám, csak ordibálni tudtam. Könyörögtem, hogy valaki oltsa el ezt a rettenetes tűzet. De senki nem hallgatta meg a könyörgő sikolyaim. Egy nő beszélt hozzám, Dr. Carlisle Cullen felesége. Azt mondta, vámpír leszek, és ők hárman, a helyes Edward Cullen, Dr. Carlisle Cullen, és ő vámpírok egyszerűen nem akartam hinni neki. Vámpírok nem léteznek, ez képtelenség, biztos csak a tűz miatt hallucináltam az egészet. Egy hideg kéz fogta a kezem, Esme volt az, és folyamatosan beszélt hozzám, az a jeges érintés olyan jól esett az égő bőrömnek. Időnként a lépéseket számoltam, ideges lépkedések voltak ezek. Edward néha meg megszólalt, így tudtam, hogy ő járkált a szobában. Most is ezeket, az ideges lépteket számolgatom, Edward most jár a 220698. lépésénél, kétszázhúszezer- hatszázkilencvennyolcadik lépésénél. Egy hangos kuncogást hallottam, majd gyors szóváltást hallgattam Esme és Edward között. A fájdalom kezdett visszavonulót fújni, de egyszercsak hirtelen, ez a hatalmas fájdalom a szívemnél csapott le, kegyetlen erővel. A szívem csak küzdött, és küzdött, végül megszűnt dobogni. Most meghaltam, futott át az agyamon, talán a pokolban égtem, vagy csak egyszerűen tisztítótűz pusztított végig a testemen? Hirtelen pattant ki a szemem, mielőtt kigondolhattam volna, hogy felkelek, már az ajtónál is voltam, és valami féle támadó-védekező pózt vettem fel, és a torkom mélyéről morgások törtek elő. Edward felé fordultam, és csak morogtam.

- Rosalie, nyugodj meg – szólt hozzám Edward. - Mi történt velem? – krágoktam, mert nagyon kapart a torkom, bizonyára a sok kiabálástól.
 - Semmi baj, kincsem – szólalt meg most Esme.
- Mi történt velem? – a hangom már hisztérikusan csengett.
- Mint meséltem neked, kedveském, vámpír lettél, olyan, mint mi – szólalt meg megnyugtató hangon Esme.
- Vámpírok nem léteznek – üvöltöttem.
– Képtelenség, ez valami nagyon rossz vicc, hölgyem.
- Rosalie, érzed azt a kaparást a torkodban? – vette át a szót Dr. Cullen.
- Igen – válaszoltam félénken.
- Bizonyára szomjas vagy, ideje lenne vadásznod, miután vadásztál, mindent átbeszélünk, ígérem. Edward, körbenéztél az erdőben, ahogy kértem?
 - Igen, körbenéztem, Carlisle, sehol egy túrázó, biztonságos lesz Rosalie kisasszony első vadászata.
- Vadászni?? - sikoltottam fel.
- Igen – szólt ismét Edward.
- Mégis mire vadászni, és mivel, és mi ez az iszonyú kaparás? – hangom egyre jobban kétségbeesett lett.
 - Állatra Rosalie, mindannyian elkísérünk téged az első vadászatodra – mondta Dr. Cullen.
 - Mégis hogyan? – sírni lett volna kedvem.
 - Kedveském, ezt ösztönösen érezni fogod, nyugodj meg, ne legyél olyan feszült, lazíts, kérlek, nem akarunk bántani – szólalt meg ismét Esme, azonnal felegyenesedtem a támadó-védekező pózomból, valahogy benne megbíztam.
- Indulhatunk Rosalie? – kérdezte Edward, és Carlisle egyszerre.
 - Jól van induljunk – adtam meg magam. Edward ment előre, aki az ablakon távozott, majd utána Dr. Cullen, Esme előre engedett, először féltem, majd én is kivetettem magam az ablakon, és csodával határos módon nem törtem el a lábam, hanem kecsesen értem földet, és nem is fájt a talpra esés, olyan voltam akár egy macska.
 - Igen, Rosalie Hale, tényleg olyan voltál akár egy macska – kuncogott Edward.
- Te, te hallod a gondolataim?? – habogtam.
- Igen, hallom, és igen vicces volt, ahogyan az én ideges lépéseimet számolgattad – mondta, majd nagyon gyorsan eltűnt a szemem elől.
- A pimasz fráter – fújtattam, majd teljes erőmből futottam, hogy utolérjem, és jól lehordjam, hogy kinevetett engem, a híres Rosalie Lilian Hale-t.
- Edward Cullen, azonnal állj meg, mert különben – de nem tudtam folytatni a mondatot, mert egy igen csábító illatot éreztem meg a közelemben, azonnal az illat után futottam, a fák csak úgy suhantak el mellettem.
- Rosalie, lassíts kicsit – szólalt meg Edward. De engem már nem érdekelt, mert rávetettem magam egy hatalmas grizzly medvére, nagyon hadakozott az állat, de nem érdekelt, nyaki ütőerére tapadtam, és csak szívtam a vérét. Miután végeztem, akkor jöttem csak rá, mit tettem igazából, megöltem egy védtelen állatot, azért, mert a vére kellett. Erre a gondolatra elborzadtam magamtól, Edward a közelembe ért, és megölelt. Nem tagadom, jól esett ez az ölelés tőle, kicsit lenyugtatott, és végre ténylegesen felfogtam, hogy Esme Cullenek igaza volt, vámpír lettem, egy hidegvérű gyilkos, éreztem, hogy Edward erre a gondolatomra megrezzent. Gondolatban azt mondogattam, sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni, Edward Cullen.
 - Semmi baj, Rosalie, igazad van, tényleg gyilkosok vagyunk, de nézd, lehetne rosszabb is, mondjuk, ha embereket ölnél – mondta fájdalmas hangon.
 - Embereket? – sikkantottam. - Igen, Kedveském – jött oda hozzám Esme, és megölelt, olyan igazi anyai ölelés volt.
 - Hazamegyek, és mindent elmesélek édesanyámnak, és édesapámnak, hogy tudják, mekkora egy szemét disznóhoz akartak hozzáadni – és már elindultam, mikor mind a hárman egyszerre fogták meg a karomat.
 - Nem lehet, Rosalie, most még nem tudod kontrollálni a szomjadat, és valószínű mind a két szülődet megölnéd – mondta Carlisle.
- Nem lennék rá képes – visítottam.
- De képes lennél, higgy nekünk, legalább Carlisle-nak - kérlelt Edward.
 - Gyere el hozzánk, mindent megbeszélünk – nézett rám Esme könyörgőn.
 - Rendben van, menjünk – egyeztem bele, majd elindultunk vissza a Cullen házhoz.

Carlisle Cullen Élete 36. fejezet

Helló emberkék igen tudom lassan egy éve nem volt új feji szégyenlem is a pofám de vissza tértem és hoztam a fejit :D Jó olvasást hozzá üdv: Solya Utólag is Boldog nyuszit :)


Edward szemszöge:

De erre gondolni se akarok. Milyen más lennék. De mégse vagyok teljesen elkeseredve, hiszen van egy szerető családom, akikért ölni is képes lennék. Hiszem, hogy ha nem is jó annyira örökké élni, egyszer ez talán megváltozik. Teltek a napok, és költözködéshez készülődtünk picinyke családommal, az úti célunk pedig Rochester. Esme izgatottan rohangál ide-oda, mindent kétszer ellenőriz, hogy meg van e minden a dobozokban, a gondolatai eléggé pörögnek. Izgatott amiatt, hogy hogyan fognak minket fogadni ott, az új városkában. Carlislenak már van munkája a városi kórházban, nekem van helyem az iskolában, és Esme is talált egy remek állást. Minden tökéletes, azt hiszem. De az a furcsa érzés nem hagy nyugodni, valami történni fog.

− Fiam, hahó – szólított meg Carlisle.
– Igen, Carlisle?
– Mindent sikerült elpakolnod? Min aggódsz?
– Hát én izé, semmiség, csak van egy olyan érzésem, hogy történni fog valami Rochesterben.
– Jó, vagy rossz értelemben? – kérdezte elém suhanva Esme.
– Nem tudom, Esme – válaszoltam, majd lehajtottam a fejem.
– Ne légy szomorú, ha gondolod, szólj, és máshová költözünk – mondta Esme vigasztalóan, miközben átölelt.
– Nem, anya, költözzünk csak Rochesterbe – majd küldtem felé egy biztató mosolyt.
– Ez esetben, hölgyem, fiam induljunk – mondta Carlisle, majd útnak indultunk az ismeretlennek.

Első nap a suliban, szuper. A diákok megnéznek, főleg a lányok, mosolyognak és rólam álmodoznak órákon. Szörnyű, naiv kislányok, ha tudnák ki is vagyok valójában, halálra rémülnének, erre a gondolatra egy mosoly terült szét az arcomon. Egy szőke hajú lány éppen majdnem elájult ettől a mosolytól. Hűha, óvatosan Edward, róttam meg magam gondolatban, még az kéne, hogy valaki belém zúgjon, nem akarok menekülni. Már egyszer kellett ezért költöznünk. Esme ezen csak jót nevetett Carlisle-jal együtt. De ha még egyszer át kéne élnem, á, bele se akarok gondolni.
Az a lány hazáig követett, mindig attól féltem, hogy felfedi a titkunk, az valahogy nem hiányzott volna. Még idejében leléptünk.
Ez a szőke hajú lány csak bámul. Aj, még is csak menekülni kell ismét? A gondolatai másról árulkodnak, csupa hiúság, felsőbbrendűség érzése árad a gondolatai közül, mégis lágy, és kedves szándék vezérli felém. Segíteni akar beilleszkedni. Ő a suli szépsége. A neve Rosalie Lilian Hale. Hm, és ha jól hallottam Royce King menyasszonya. Hallani persze gondolatokban, és rögtön erre is gondolt Royce menyasszonya vagyok… gyakorolta a bemutatkozást, jellemző, ez is csak egy az elkényeztettet úrilányok közül, akikkel eddig találkoztam. Mély levegőt vett, és elindult felém. Gondolatai akörül forogtak, hogy is mutatkozzon be. Vicces milyenek is az emberek, hogy izgul, nagyon gyorsan ver a szíve. Izgul, üvöltenek a gondolatai, és elérkezett elém.

– Jó napot kívánok, ön bizonyára Edward Cullen, Dr. Carlisle Cullen unokaöccse, én Rosalie Lilian Hale vagyok.
– Igen Miss. Hale, jól mondta, én vagyok Edward Cullen. Segíthetek valamiben? – kérdeztem érdeklődve.
– Igazából, gondoltam én segítek önnek, Mr. Cullen. Beilleszkedni, és még meg mutatnám az iskolát.
– Nagyon kedves öntől, kisasszony, de már az igazgató megmutatta az iskolát – mondtam majd rá mosolyogtam.
– Oh, ez esetben köszöntöm az iskolánkban, Mr. Cullen.
– Örülök, hogy itt lehetek, hölgyem, ez esetben, ha nem bánja mennék az órámra. Viszlát.
– Viszlát – mondta majd ő is az órájára indult.

Hm vicces történelem óra, nekem akarják oktatni, aki átélte egy részét, ugyan már. Ez az óra is hamar elröppent, már csak egy utolsó, testnevelési óra, és végre hazamehetek, micsoda megkönnyebbülés lesz ennyi zajos gondolat után. Este vadászni megyek Esmével. Carlisle éjszakai ügyeletben van, így nem tart velünk, igen nagy kár. Testnevelés órán a tanár játék órát rendelt el. Én a futást választottam, persze emberi tempóban, igen, idegesítő volt a számomra, emberkoromban is imádtam futni, és most vámpírként is imádok, sokszor kitisztítja a fejem.


3 hónap múlva

Annyira éreztem, tudtam. Apám gondolatai üvöltöttek, bocsánatot kért százszor, de nekem csak az járt a fejemben, ez nem lehet. Amint beléptem az ajtón, sajnálatos módon láttam, hogy még is csak igazak apám gondolati. Rosalie Lilian Hale ott feküdt a kanapén, fájdalmai között sikítozva alakul éppen vámpírrá. Apám ezerszer lepörgette a gondolatait, hogy épp megmentette Rosalie-t a biztos haláltól. A vőlegénye, és a bandája megerőszakolták, sőt ütötték is, erre a gondolatra méreg gyűlt a számba. Rosalie felsikoltott, és kérlelt minket, hogy öljük meg őt. Esme arca fájdalomba torzult erre a kérésre. Sajnálja ezt a lányt. És én is sajnálom őt, hiába volt beképzelt, nem ezt érdemelte, főleg nem azt, hogy vámpír legyen belőle. Előtte állt még az élet, egyre durvábbak az emberek. Hisz még is csak egy hölgy, az istenért, így elbánni vele. Odamentem a kanapé mellé, és megfogtam Rosalie kezét, amit gyengéden megszorítottam.

 Nem lesz semmi gond, Rosalie. Esme elmeséli neked mi is történik éppen veled. Elhiszem, hogy nagyon fáj, én is átestem ezen.

–Még is mi történik velem? - ordította.
– Kedveském - vette át a szót Esme. - Éppen vámpírrá válsz.
– Anya, össze van zavarodva, a fájdalma nagyobb, mint a normális gondolkodás módja. Nem érti, vagyis nem akarja elhinni, amit mondtál neki az imént. Tele van kérdésekkel.

– Rosalie, mi mind a hárman vámpírok vagyunk, elhiszem, hogy hihetetlen számodra pedig ez igaz. Carlisle az első a családunkból, Edward a második, én pedig a harmadik tagja vagyok a családnak, és te leszel a negyedik. Carlisle talált rád, sok vért veszítettél. Megsajnált, hát hazahozott, és megkérdezte mi a véleményem arról, hogy vámpír leszel, gyorsan kellett döntenie, ezt látta helyesnek, ne haragudj meg rá. A fajtánkbéliek sokan emberi véren élnek, de mi mások vagyunk, mi csak kizárólag állati vért fogyasztunk. Megtanultunk emberek között élni, és ha szeretnéd, miután teljesen átalakultál, és felébredtél, segítünk neked embernek lenni. A vámpíroknak vannak szabályaik. Olaszországban vannak az uralkodók, Aro, Caius és Marcus. Tilos felfedni az emberek előtt, mik is vagyunk. Tilos emberi gyermekeket vámpírrá változtatni. Tilos nyilvánosan vadászni.

Esme csak mesélt, és mesélt újdonsült családtagunknak. Nem rajongtam ezért, hogy családunk tagja lesz, de megértem Carlislet, ő így látta jónak, hát elfogadom a döntését. Esme egyrészt boldog, mert kapott egy lányt, akiről gondoskodhat, és végre nem ő lesz az egyedüli nő a családban, feltéve, ha Rosalie a mi életformánk választja. Bizakodik Carlisle és Esme is, sőt én is, inkább állatok gyilkosa legyen, mint embereké. Három nap, és mindent megtudunk, hát kíváncsian várom az átalakulás végét.

Carlisle Cullen élete 35. fejezet

Jó olvasást a fejihez! :) Üdv: Solya :)
Edward zongorája :)


Edward szemszöge:

Egyedül vagyok, Carlisle és Esme a saját kis szigetükön éppen boldogan el vannak. Én, ilyenkor érzem azt igazán, hogy jó így nekem. Végre nem kell azt a gondolatot hallgatnom végig, hogy ”milyen rossz lehet neki, mert nincs párja, talán magányos” stb… szeretem őket, de ezek a gondolatok egész nap kicsit frusztrálnak. Igaz, Carlisle, ő nem aggódik emiatt annyit, de Esme annál inkább aggódik miattam. Fél, hogy nekem rosszul esik az, hogy neki van párja, míg én egyedül vagyok, hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy így tökéletes, nem érti meg, hiszen ő úgy gondolkodik, mint egy anya.

Igaz, már kevesebbet gondol rá, de vannak napok, mikor végig ezen gondolkodik, általában ilyenkor szoktam elmenekülni a kedvenc fámra néhány könyvel a kezemben. Kedvenc fa, hát igen, miért pont egy fa, miért nem egy rét, vagy mondjuk egy park? Én is ezen gondolkodtam, de valahogy az a fa megnyugtat. Persze ilyenkor Esme rögtön azon aggódik, hogy megbánt ezzel, ha arra gondol, hogy nincs párom, azt hiszi, menekülök a gondolatai elől, részben igaz menekülök, de nem igazán a gondolatai miatt, hisz ő úgy szeret, mintha a fia lennék, ez olyan furcsa nekem. Az a legnagyobb félelmem, hogy igaza van. De ki vagyok én, hogy párom legyen, csak egy szörnyeteg vagyok, nekem nem ad az ég egy társat, mert én nem érdemlem meg, és én ezzel tisztában vagyok. Egy lelketlen szörny, igen, lelketlen.

A szörny nem elég kifejezés az vagyok, talán sose leszek igazán boldog, mert nekem ez nem jár. Hiába próbálom a gondolataim elterelni, erről nem megy. De érzek valamit a szívem táján, talán fájdalmat, magam sem értem ezt, ennek olyan ismeretlennek kéne lennie, én nem érezhetek fájdalmat, csak az érezhet fájdalmat, akinek lelke van. De nekem ilyen nincs, az meghalt, mikor átváltoztam egy vérszomjas vámpírrá. Az a tűz, az a fájdalom, ha eszembe jut, akkor összerezzenek, szörnyű, borzalmas, olyan, mintha a pokolban égnél. Habár sose jártam a pokolban, mégis azt gondolom olyan, mintha ott égnék, és nincs semmi, ami csökkentse azt a hatalmas, kínzó tüzet.

Ordíthatsz, vergődhetsz ,de semmi nem segít, csak a kínt érzed, és azt kívánod közben, bárcsak meghalnál. És a tűz egyszer csak csökkent, aztán egyre erősebb lett, míg nem a szívemet vette célba. A szívem küzdött, de a méreg örökre végzett vele. Örökre, milyen furcsa szó, pedig igaz, létezik, csak sajnos nem olyan jó, mint kéne. Ezek a gondolatok is a kedvenc fámon születtek meg. Sietve ugrottam le a fámról, és rohantam haza az üres házba, mert eszembe jutott egy csodás dallam, egy szívszorító csodás melódia, ami tökéletesen fog illeni a zongora lágy dallamaihoz. Csodás lesz majd élőben hallgatni, és nem csak képzeletben.

Szinte azonnal elragadtak az emlékek, amint leültem a versenyzongorámhoz. Esmééktől kaptam a jelképes 30-dik születésnapomra, amit egy tizenhét éves testben éltem meg. Furcsa voltak az a nap, vámpír létemre teljesen elfelejtettem a születésnapom, nem értettem mi ez a nagy titkolózás, nem szívesen láttam bele a fejükbe, próbáltam kívül maradni, de akkor Esme elkottyantott egy gondolat foszlányt „ remélem, sikerül őt meglepni.” És ez volt az, ami szöget ütött a fejembe, pár másodpercig nem is jutott az eszembe, hogy kit is készül meglepni fogadott anyám , talán Carlisle-nak volna a születésnapja? Tűnődtem, vagy valami évfordulójuk van? És akkor Carlisle belépett az ajtón, gyanúsan próbált ő is valamit titkolni, de ha róluk lett volna szó, biztos segítséget kértek volna tőlem egymás meglepésére. Aztán beugrott, ma lenne a 30-dik születésnapom. Ezt titkolták előlem, nagyon kedves volt tőlük. Aztán eljött az este, éreztem néhány ismerős illatot. Tanyáék ugrottak be váratlanul, és egyszer csak az ajtó kivágódott, és a szőke hajú, eperpiros színű hajtinccsel rendelkező vámpírlány a nyakamba ugrott. És bele visította a fülembe, „Boldog Harmincadik Születésnapot, Edward”. Eközben, össze-vissza puszilgatott, majd sorjában érkeztek a többiek is.

„Boldog születésnapot, Edward” hangzott kórusban, nem csak hangosan mondták ki, hanem a gondolataik is ezt üvöltötték. Esme szorosan megölelt, majd puszit nyomott a homlokomra. Carlisle-tól kaptam egy igazi, szoros, apai ölelést. Eleazar is átölelt, és elnézést kért gondolatban, Tanya kirohanásáért, erre csak biccentettem, és legyintettem egyet. Carmen lelkesen a fülembe súgta, hogy reméli hamarosan párra lelek, mert szerinte ez nem fair, hogy egy ilyen csinos 30-as, aki mindig tizenhétnek néz ki, pár nélkül van. Szoros öleléssel megköszöntem neki a jó kívánságát. Irinia és Kate egy hatalmas puszival kívántak boldog szülinapot, és a kezembe nyomtak egy reménytelenül romantikus könyvet. Ezt persze a gondolataikból tudtam meg. És mire észrevettem, hogy Carlisle, és Esme eltűntek, addigra vissza is értek, egy gyönyörű, fekete versenyzongorával. „Még egyszer Boldog Harmincadik Születésnapot, fiam” - mondták egyszerre, mire én azonnal megöleltem őket. Eddig is volt zongora a házban, de az nagyon régi volt, és sajnos az idők során tönkrement.

— Játszanál nekünk valamit? – kérdezte szívélyesen Esme.
— Természetesen, mit játsszak? – kérdeztem kíváncsian.
— Rád bízom, Edward. – mondta lágyan, soha nem hallottam még ilyen lágynak.
— Hát akkor, hallgassátok, amit most komponálok nektek. A címe: Család.
— Tökéletes a címe, halljuk hát – kérte Eleazar.

És akkor az ujjaim repültek a billentyűkön. A dal végén mindenki felállva tapsolt. A Denali klán két napot töltött nálunk, rengeteget beszélgettünk. Tökéletes volt az a nap.

Gondolataim visszaszálltak a jelenbe, és megalkottam a tökéletes zongoradarabot. A címét még nem tudom, de érzem, hogy közeleg valami új, talán ez volt ami motivált. Leírtam papírra is ezt a darabot, igaz, sose felejtek, de úgy érzem, a jövőben sokat fogom használni, vagy később dicsekedni kicsit másoknak.

Amint visszatérnek Esméék az útjukról, költözünk Rochesterbe. Esme választotta a helyet, szerinte békés kis hely lesz, szerinte tökéletes lesz hármunknak. Ami engem illet, teljesen mindegy, hol vagyunk, csak együtt legyünk, mint egy szerető család. És akkor, meg is született a dal címe a fejemben, Rochester, ez lesz a címe. Tökéletes, gondoltam, és előkaptam a papírt, amire a kottát írtam és felülre írtam címnek, Rochester. Sikeresen eltettem, egy mappába a kottát, majd visszamentem a kedvenc fámra olvasni, azokat a könyveket, amelyeket Carlisle-ék vettek nekem.

Carlisle tudományos könyveket vett nekem, orvostudomány, gyógynövények, és ismerjük meg a földünket, című könyveket. Mindegyik nagyon izgalmas, sőt inkább érdekes. Míg Esme romantikus regényeket vett nekem. A címek már elárulták miről is szólnak.

Szerelem mindenek felett, Tündéri Angyal, Harc a szerelemért és, ami igazán meglepett az egy háborús könyv volt, persze ebben is volt romantika. Na meg, még egy csomó másik könyvvel elhalmoztak, ők igazán tökéletes nevelőszülők számomra, habár már elmúltam harminc.

Erre a gondolatra felnevettem, de semmi vidámság nem volt benne. Igen, csak az idő nem mutatja rajtam a jeleit. Pedig, ha ember lehettem volna, ha nem kapom el a spanyolnáthát, akkor, most biztosan lenne egy gyönyörű feleségem, és talán gyermekeim. Hacsak nem haltam volna meg a háborúban. De erre gondolni se akarok. Milyen más lennék. De mégse vagyok teljesen elkeseredve, hiszen van egy szerető családom, akikért ölni is képes lennék. Hiszem, hogy ha nem is jó annyira örökké élni, egyszer ez talán megváltozik.

Carlisle Cullen élete 34. fejezet

Vissza tértem oly hosszú idő után. Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a frissre! De nem is rabolom tovább az időtöket jó olvasást kívánok a fejihez! :) Üdv: Solya :)

Carlisle szemszöge:

Fergeteges volt az éjszakánk. Ilyen szenvedélyt sose éltünk még át kedvesemmel, határozottan tetszett ez a stílus. Minden nap szerelmesebb leszek Esmébe. Azok a csókok, az a bizsergés, az a lángolás. És most kéz a kézben sétálunk a szigetén. El kell vinnem arra a csodás kis rétre, amit felfedtem, mikor először idejöttem körbe nézni. Biztosan tetszeni fog neki. Olyan szótlanok lettünk azt hiszem kedvesem is a gondolatiba merült. De muszáj leszek megszólalni.

— Édesem.
— Igen?
— Mire gondoltál, kicsim? – kérdeztem kíváncsian.
— Csak eszembe jutott Edward, biztos nagyon magányos nélkülünk – mondta szomorúan.
— Nem kell félteni a fiunkat, szereztem neki néhány új könyvet, teljesen le fogja magát kötni.
— Te is szereztél neki könyveket?? Én is vettem neki, néhány könyvet, remélem, nem gond.
— Drágám, ez nem lehet gond, boldog vagyok, hogy végre költöd azt a pénzt, amit az évek alatt összegyűjtöttem.
— De nem bánod, hogy nem kérdeztelek meg előtte? – kérdezte aggódó hangon.
— Dehogy bánom. De ezt most felejtsük el, hisz nem ezen akarok agyalni a nászutunkon. Nézzük meg ezt a szigetet.
— Rendben.

Ezután csak sétáltunk, szép lassan emberi tempóban, most minden annyira kellemes volt. Csak mi voltunk ketten, és a hatalmas szerelem, ami csak úgy izzik körülöttünk. Boldog vagyok, hogy Esme mégis a feleségem lett, pedig én tettem őt vámpírrá, gyűlölnie kéne. Hisz egy gyilkos szörnyet teremtettem belőle. Bár, ez így nem igaz, mert ő nem egy szörnyeteg, ő más, mint a többiek. Ő annak ellenére jó lélek, hogy vámpírrá tettem. Talán sose fogom megérteni a sorsot, hogy adhatta őt vissza nekem. De minden egyes nap hálás vagyok a teremtőnek, hogy ő az enyém. És én mindennél jobban szeretem őt. Mikor megtettem azt a lépést, hogy vámpírrá tettem, féltem, hogy erre hogyan fog majd reagálni. De ez már nem számít, hisz ő velem van és ő is, szeret. Emlékszem, mikor ő nem volt, sose voltam igazán boldog. De mióta velem van, azóta minden jó irányba változott meg. Boldog lettem. Ha vele vagyok, úgy érzem, hogy a halott szívem újra és újra érte dobban. És most itt vagyunk, ketten, fogom a kezét, és rá mosolygok. Azok a szemek egyszerűen megőrjítenek. Ha nem lennék halott, valószínű abba halnék bele, hogy annyira imádom őt. Belőle sose elég, és olyan jó, hogy ez örökké tart.

— Édesem, min gondolkozol ennyire? – szeme csillogott, és a szája kecsesen mozdult.
— Csak azon, mennyire is szeretlek téged. Mindennél jobban imádlak. És napról-napra jobban szeretlek. Mikor a szemeid varázsába kerültem, tudtam, hogy visszavonhatatlanul beléd estem.
— Oh Carlisle, ha tudnád, hogy én hogyan érzek irántad. Én is az első pillanatól kezdve szeretlek, és én is úgy érzem, hogy napról-napra jobban szeretlek. Te egy megtestesült csoda vagy a számomra. A szemeid csillogtak, mikor először rám néztél, el se akartam hinni, hogy egy ilyen férfi, mint te, így néz rám, hisz még kislány voltam, de te megláttad bennem a nőt. Szeretlek.- mondta, majd mohón kaptunk egymás ajka után.

A legszebb vallomás volt, amit valaha hallottam. Ezt ő mondta nekem, a mindenem, aki a világot jelenti a számomra, mindent. Büszke vagyok, hogy Esme az én feleségem.

— Kedvesem nem sietnénk egy kicsit kíváncsi, vagyok arra a helyre, ahová vinni szeretnél. Nézz az égre már a csillagok is, feljöttek olyan lassan jöttünk. – mondta mosolyogva Esme.
— Ne haragudj rám, azért mert lassan jöttünk, de itt forduljunk balra és ott is, leszünk, de előtte csukd be a szemed kedves. – kértem lágy hangon. Ne less.
— Jól van nem lesek. – mondta izgatottan.
— Oké még tégy öt lépést előre. És most kinyithatod a szemed. – mikor kinyitotta szemeit csodálkozott majd nyakamba ugrott és megcsókolt.
— Hisz ez gyönyörű, csodálatos. Annyira szeretlek. – aranybarna szeme csillogott a boldogságtól és a határtalan szerelemtől.

Esme szemszöge:

Az éjszakánk fergeteges volt. Igazán úgy érzem mindent megtettem ennek érdekében. Carlisle is elégedettnek tűnt. És én a fellegekben voltam az biztos ennél szebb együttlétet el se tudtam volna képzelni. De nem is én lennék, ha nem aggódnék még is valamiért, vagyis valakiért az a valaki nem más, mint Edward a fiúnk. Kedvesem hangja éleszttet fel a gondolataimból.

— Édesem.
— Igen?
— Mire gondoltál kicsim? – kérdezte kíváncsian közben rám emelte tökéletes szemeit.
— Csak eszembe jutott Edward biztos nagyon magányos nélkülünk. – mondtam szomorúan.
— Nem kell félteni a fiúnkat, szereztem neki, néhány új könyvet, teljesen le fogja magát kötni.
— Te is szereztél neki könyveket?? Én is vettem neki, néhány könyvet, remélem nem gond. – kérdeztem férjemet félénken. Igaz mondta, hogy költhetek pénzt, de mégis talán baj, hogy így tettem.
— Drágám ez nem lehet gond boldog, vagyok, hogy végre költöd azt a pénzt, amit évek alatt összegyűjtöttem. – szeme határozottan nézett hangja varázslatosan csengett.
— De nem bánod, hogy nem kérdeztelek meg előtte? – kérdeztem aggódó hangon.
— Dehogy bánom. De ezt most felejtsük el, hisz nem ezen akarok agyalni a nászutunkon. Nézzük meg ezt a szigetet. – mondta lelkesen.
— Rendben.

Ezek után szép lassan sétáltunk emberi tempóban kéz a kézben. És én boldog vagyok, mert ő az enyém ő a férjem, akiről kislánykorom óta álmodom. És itt a szigetemen boldog mosollyal az arcomon boldogan fogom kedvesem kezét, és csodálva nézem őt, amit talán észre se vesz, mivel most ő merült el a gondolataiban. Kicsit türelmetlen vagyok egy ideje már elindultunk körbe nézni, és már esteledik nem, mintha nem lenne rettentően meleg ilyenkor este is. De érdekel hová is, tartunk éppen. Hisz nőből vagyok, hajt a kíváncsiság, és ahogy szerelmem ismerem biztos valami csodásat, fogok látni. De most nem is ez jár leginkább a fejemben, hanem az, hogy milyen jó, hogy az álmom teljesült. Van egy tökéletes férjem, egy csodás fiam mi kellhetne még? Talán nagyobb család hát ez az egy, amit nem tudok megadni férjemnek gyerekeket. Pedig annyira szeretném. De nem csüggedek így mis minden tökéletes, és hát csak van egy fiúnk, akit azért lehet nevelgetni. És Edward egy roppant okos fiú. Na de most már teljesen sötét lett ki rángatom életem tökéletes párját a gondolataiból.


— Édesem min gondolkozol ennyire?
— Csak azon mennyire is szeretlek téged. Mindennél jobban imádlak. És napról-napra jobban szeretlek, mióta megláttalak csak te vagy a szívembe írva. És mikor a szemeid varázsába kerültem, tudtam beléd estem, mint vak ló a szakadékba kedvesem.
— Oh Carlisle ha tudnád én, hogy érzek irántad. Én is az első pillantól kezdve szeretlek és én is, úgy érzem napról-napra, jobban szeretlek te egy megtestesült csoda vagy a számomra. A szemeid csillogtak mikor először rám, néztél el se akartam hinni, hogy egy ilyen férfi, mint te így nézz rám, hisz még kislány voltam, de te megláttad bennem a nőt. Szeretlek.- Mondtam majd mohón, kaptunk egymás ajka után.

Egyre szenvedélyesebbek a csókjaink, de ezt egy cseppet se bánom, és ahogy csilingelő hangján elmesélte, mit is érez, halott szívem beleremegett. Ha ember lennék, valószínűleg még a lábam is beleremegett volna ebbe a beszédbe, ezekbe az igaz szavakba, és nem csak a szavai, hanem a csókjai is észveszejtőek. De azért hajt a kíváncsiság, így rá is kérdezek, mikor is érünk oda már.

— Kedvesem, nem sietnénk egy kicsit? Kíváncsi vagyok arra a helyre, ahová vinni szeretnél. Nézz az égre, már a csillagok is feljöttek, olyan lassan jöttünk –kértem a legcsábítóbb hangomon.
— Ne haragudj rám azért, mert lassan jöttünk, de itt forduljunk balra, és ott is leszünk, de előtte csukd be a szemed, kedves – kérte lágy hangon. - Ne less – mondta kuncogva.
— Jól van, nem lesek – mondtam izgatottan.
— Oké még tégy öt lépést előre, és most kinyithatod a szemed – búgta a fülembe. Mikor kinyitottam a szemeimet azonnal elámultam, majd kedvesem nyakába ugrottam, és megcsókoltam őt.
— Hisz ez gyönyörű, csodálatos. Annyira szeretlek – hatalmas szerelemmel néztem rá, és szétáradt a testemben a boldogság.

Egy csodás kis réthez érkeztünk. A rét közepén egy hatalmas tó állt, és egy barlang rajzolódott ki. Csodás volt a zuhogást hallgatni, és még az éjszakai madarak is csiripeltek. Csodálatos ez a pillanat, minden nő erről álmodozik, és én itt vagyok, és nem is akárkivel, hanem azzal a doktorral, aki megmentette az életem a nagy Ő-vel. Egymás kezét fogva, a csillagokat nézve.

— Köszönöm neked ezt a csodás pillanatot, erre örökké emlékezni fogok, arra, hogy veled voltam, és veled minden jó és szép. Annyira, hogy azt már szavakkal kifejezni, nem lehet. Nélküled én semmi nem lennék, te vagy számomra a levegő, a tenger, és az óceán, a föld, a mindenség. Érted érdemes léteznem.
— Oh kedvesem, hisz tudod, neked bármit. Te is nagyon fontos vagy a számomra, és igazad van, a mi szerelmünk szavakkal kifejezhetetlen.
— Hát akkor, elég legyen a szavakból, tégy még boldogabbá azzal, hogy a tiéd lehetek ezen a csodás éjszakán.
— Boldogan eleget teszek a kérésednek, de előtte még felkérhetem a hölgyet egy táncra? – nézett mélyen a szemembe.
— De hisz nincs is zene – szólaltam fel meglepődve.
— Kedvesem, zene nem is kell, csak engedd el magad, és hagyd, hogy vezesselek téged. – kérlelt kedvesen.
— Ahogy szeretnéd, neked bármikor – sóhajtottam fel, majd gyengéden hozzá simultam.

Lágyan keringtünk a csillagos ég alatt, a csendes zubogással és madárcsicsergéssel a hátunk mögött. Elképesztő volt. Ez a lágyság, ez a romantika, ez a sok érzelem, a gyengéd szavak, a kellemes érintések, amiket a tánc közben váltottunk. Szenvedélyes csókok árja. A hold is szépen ragyogott felettünk. Szép lassan vetkőztetni kezdtük egymást, tudtuk, nem kell a sietség. Carlisle szép lassan bevitt a barlangba, ahol meglepően meleg volt. Finoman a falnak nyomott, és elhalmozott csókokkal az egésztestem végigjárta. Mikor elérkezett a pillanat, finoman egybe forrasztotta testünk, ott a természetben, egy barlangban, amihez foghatót még sosem láttam. Tempónk nyugodt volt, mégis követelőző, tudtuk, ez nem akármilyen pillanat. Egy tökéletes nap befejezése, ez a lágy kellemes szeretkezés. A beteljesülés pillanatában én szinte csillagokat láttam, kedvesem pedig egy morgással jelezte, milyen jól is esett neki ez a szelíd tempó a tegnapi vad szeretkezésünk után. A barlangban lefeküdtünk egymás mellé, és halkan pihegtünk. Csodálatos volt ez az este és remélem a többi itt töltött napunk is tökéletes lesz.

Carlisle Cullen élete 33.fejezet/Második rész

Nászéjszaka

Esme szemszöge:

De most, ez nem így lesz, most csakis a Carlisle-lal fogok törődni. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem őt. Olyan jó, hogy futás közben tudok gondolkodni. A futás nálunk ösztönös, így nem kell attól félnem, hogy nekimegyek egy fának. Hamar odaértünk a csónakunkhoz. Én pedig tovább tervezgethettem a meghitt esténket. Már alkonyodott, igazán gyönyörű volt az ég. Olyan narancssárgás-rózsaszínes, teljesen elvarázsolt. Mikor megláttam a szigetet, levegőt is elfelejtettem venni.

.
— Hogy tetszik, kedvesem?
—Ez csodálatos, annyira köszönöm neked – majd boldogan a nyakába borultam.
— Örülök, hogy tetszik- mondta mosolyogva.
— Meddig maradunk itt, kedvesem?
— Arra gondoltam, két hetet igazán eltölthetünk itt, a szigeteden – mondta széles mosollyal az arcán.
— A mimen? – kerekedtek ki a szemeim.
— Jól hallottad, ez a sziget, teljes egészében a tiéd, a neve, Esme-sziget. Ez az ajándékom számodra.
— Édesem, annyira köszönöm. Szeretlek- majd forró csókban forrtunk össze.

Míg csókoltam Carlisle-t, addig átfutott a terv az agyamon, amint kikötünk, meg sem állunk a házig, azon belül az ágyig. Annyira felfűtött a csókkal, hogy az egész testem bizsergett. És a szívem, a halott szívem, megdobbant egy pillanatra. És a gyomrom beleremegett. Az, hogy egy szigetet kaptam kedvesemtől, túl nagy dolog volt, számomra ismeretlen volt a hatalmas szerelem. De Carlisle mellett megtapasztalom ezt. Mindent megadok neki, amit csak tudok. Előttünk áll az örökkévalóság, remélem nem fog rám unni. Csak azt sajnálom, hogy a gyermekáldást nem tudom neki megadni, pedig bármit megtennék érte. De nem szomorodhatok el, hiszen, csak a nászéjszakánk előtt állunk. Ezen az éjszakán megmutatom igen vadmacskás oldalam kedvesemnek, tudnia kell, hogy igen sokoldalú vagyok. Erre az alkalomra vettem egy igen szexi, és kihívő fehérnemű együttest. Tökéletes, vörösen izzó szett. Mikor megláttam, egyből tudtam, ez kell nekem. Igaz, hogy igazán rossz kislánynak éreztem magam, mikor felpróbáltam, de határozottan tetszett. Ha ez nem vadítja el mindig higgadt férjem, akkor nem tudom, mit teszek. Annyira jó, hogy rögtön ez a szett van a ruhám alatt, így még átöltöznöm se kell. Jóleső borzongás futott át a testemen, ahogy elképzeltem, hogy kedvesem megszabadít a zavaró ruháktól. Egyre türelmetlenebbül vártam, hogy kikössünk.

— Mikor érünk már oda? – ideges is voltam egy kicsit, de próbáltam leplezni.
— Nemsokára, édes. Mi a baj? Olyan feszültnek tűnsz.
— Semmi gond csak alig várom, hogy ott legyünk végre, kettesben, felelősség nélkül.
— Csak nem készülsz valamire?
— Dehogyis, csak azért vagyok izgatott, mert kíváncsi vagyok a szigetemre – mondtam ártatlanul pislogva.
— Értem. – eközben mélyen a szemembe nézett.

Ez az éjszaka tele lesz varázslattal. Gyöngédséggel, szerelemmel, buja vággyal. És végre eljött a pillanat, kikötöttünk. Legszívesebben már most férjem karjaiban lennék, de ezt még nem tehetem meg, türelmesnek kell lennem.

— Hát, kedvesem, itt vagyunk, akkor körbe nézünk?
— Ráér az holnap – mondtam búgó hangon.
— Rendben, kedvesem, ahogy gondolod.
— Menjünk, és nézzük meg a szobánk közelebbről – itt már csókokkal bombáztam Carlisle-t.
— Hová ez a sietség, szépségem?
— Túl sokat vártam magára, túl sokáig kellett jó kislányt játszanom, de ma igazán rossz kislány akarok lenni.
— Hm… rossz kislány. Nem kell semmi sietség. De igazán nincs ellenemre. Ez esetben, én beviszem, gyorsan a cuccaink utána pedig átviszlek a küszöbön, ahogy illik.
— Rendben, de siess – annak, hogy mennyire siessen nyomatékot adtam egy forró csókkal.
— Sietek. – azzal beviharzott.

1 percen belül a karjaiban voltam, és már mentünk is a hálószobánk felé. A szoba valami gyönyörű volt, de majd megnézem máskor… gondoltam. Mert ezt az éjszakát nem nézelődéssel akarom tölteni. Vadul, mégis szenvedélyesen ugrottam rá kedvesemre, és csókoltam, ahol értem őt. Vadul téptem szét az ingjét, zavart az a sok ruha, kedvesem rólam kapkodta le a ruhákat. Amint meglátta a fehérnemű szettem, elállt a lélegzete egy pillanatra, és mohón falt fel a szemeivel. Ezután teljesen elengedte magát, és úgy csókolt, mint eddig soha. Finoman vette le rólam a melltartót, ezután a bugyim szélét megfogva szépen lassan szedte le rólam az utolsó zavaró ruhadarabot. Remegő kézzel szabadítottam meg őt alsónadrágjától. Miután megszabadítottam őt minden zavaró tényezőtől, sokkal jobb kedvem lett. Kedvesem legérzékenyebb pontomat simogatta. Belőlem pedig előtörtek a jóleső nyögések. Olyan csodálatosan fel tud izgatni, hogy még a gondolattól is remegek. Eközben szájával mellemet csókolgatta, még több örömöt okozva nekem. Én a kezemmel férfiasságát izgattam. Közben számhoz húztam, egy forró csókra.

— Carlisle - nyögtem.
— Igen, kedvesem? – kérdezte rekedtes hangon.
— Tégy a magadévá – nyögtem vágyakozva.
— Nem kell úgy sietni – mormolta, de láttam rajta, hogy már ő sem bírja sokáig.
— Kérlek.

Szép finoman hatolt belém, belőlem pedig előtört egy halk, jóleső sikoly. Csípőm azonnal felvette szerelmem mozgását. Csókoltuk egymást, ahol csak értük. Egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam, amit kedvesem fel is vett velem együtt. Majd nem sokkal később elértem a gyönyör kapuját. A nyomomban ő is elégedett morgást hallatott.

— Ez valami fergeteges volt, sose voltunk még ilyen vadak, de ez nagyon tetszett – mondtam pihegve.
— Igen, azt hiszem, az eddigi legjobb volt, habár a többi is tökéletes volt, főleg azért, mert veled voltam – mondta kedvesem mosolyogva.
— Ugyanígy érzek én is. Ezt, egy kis szigetnézegetés után folytathatnánk. Benne lennék még egy ilyen vad, és fergeteges szeretkezésben.
— Csak egyben? – kérdezte mohón.
— Oh, te kis perverz. Na jó, nem csak egyben, hanem amennyiben csak akarod – mondtam nevetve.
— Helyes válasz, szerelmem.
— Akkor, körbenézünk egy kicsit?
— Persze, de előbb öltözzünk fel, vagy talán azt szeretnéd, hogy meztelenül nézzük meg a terepet?
— Uhm… csábító ajánlat, férjuram, de még felkapok egy fürdőruhát, úszhatnánk egyet.
— Remek, akkor én is felveszek egy fürdőnadrágot, ha körbe néztünk úszhatunk.
— Tökéletes – azzal neki vágtunk a sziget megnézésének.