Carlisle Cullen élete 11. fejezet És közvélemény kutatás éredménye!! :)

SZIASZTOK!!
Köszönöm a bizalmat 17 Igen szavazat és 0 Nem szavazat természetesen folytatom a történetet. Köszönöm azoknak akik szavaztak.
Ezt a fejezetet minden olvasómnak és szavazónak Ajánlom!!!!! :)


Eleazar boldogsága és állat vérre szokása



Már 4 órája elhagytam Volterrát. Újból visszatérek a régi, megszokott életemhez.
Habár a Volterrában töltött idő sem volt felesleges.

100 évvel később…

1880-at írunk. 100 éve hagytam el Volterrát. Hihetetlen, olyan számomra, mintha csak ma történt volna. Hiányzik Eleazar, meg kéne látogatnom. Jó újból dolgozni, de kicsit hiányzik a legjobb barátom. Éppen a műszakomból tartok haza. Vettem egy kis lakást Londonban. Csak esti műszakot vállalok el, ez kezd feltűnni az embereknek, habár itt nem annyira babonásak.

Már csak két percre vagyok a lakásomtól, de érzek két vámpír szagot, és az egyik vámpír szag ismerős, de a másik teljesen ismeretlen. És ez a két idegen a lakásomban tanyázik. Kinyitom az ajtót, és felveszem a támadó állást, de az ajtóm előtt megtorpanok, ez az illat teljesen ismerős, olyan mintha Eleazar illata lenne. De az nem lehet, hiszen ő Olaszországban van. Teljesen begolyóztam, látszik, hogy vannak tünetei a több, mint kétszáz éves magányomnak. De a biztonság kedvéért felveszem a támadóállást. Kinyitom az ajtót, és kit látnak szemeim, Eleazar, aki boldogan lépdel elém, hogy meg öleljen. Hu, ezek szerint mégsem golyóztam be. Eleazar mögött pedig egy ismeretlen személy bujkál.

− Carlisle barátom, úgy örülök, hogy megtaláltalak, megtaláltunk.
Szeretnék neked bemutatni valakit. Drágám, nyugodtan előjöhetsz, Carlisle nem fog bántani. Ugye, barátom?

− Természetesen nem barátom, hisz ismersz.

− Carlisle, ő itt a kedvesem, Carmen Denali. Hamarosan elveszem feleségül, de ehhez a segítségedet kérem.

− Hello Carmen, én Carlisle Cullen vagyok, örülök, hogy megismerhetlek mondtam és kezet csókoltam Carmennak. - Látom barátom, végre megtaláltad magad mellé az örök társat. Ennek örülök, és nagyon szívesen segítek. Miben segítsek, Eleazar?

− Az állatvérre átszokást. Segítesz nekünk? - kérdezte félénken Carmen.

− Örömmel segítek nektek. De amint látom, neked Carmen van egy kis narancssárga árnyalat a szemedben, csak nem te is állatvérrel kezdted?

− Hát még csak egy hétig volt nálunk Volterrában, és sajnos nem állat vérrel kezdte, hanem embervérrel, de sikeresen rábeszéltem az állatvér fogyasztására.

− Á értem ez esetben mesélj már barátom, hogy akadtál egy ilyen tüneményes társra?

− Hát Carmen még ember volt, mikor bekerült hozzánk, éppen vacsorának hozták szegénykémet, reszketett, de tőlem nem félt. Rám nézett, és ezt mondta: „te… te is vámpír, vagy de tőled nem félek, segíts nekem, nem akarok meghalni. Látom rajtad, hogy te jó vagy.”

Még idejében szedtem le Félixet, Carmenről. Caius meg akart büntetni, mert le mertem szedni a szolgáját Carmenről. De Aro azt kérdezte: „oka volt annak, hogy megmenteted őt?”
- Igen, Mester, okom volt, ő benne van valami, ami megfogott.
- Szóval, társnak szeretnéd?
- Csak, ha ő is akarja, Mester, de igen, szeretném.
- Hát, akkor a büntetés elmélete törölve.

3 nap után megjelent az én gyönyörű hercegnőm. Végig ott voltam, míg átváltozása tartott, és sajnáltam, hogy annyit kellett szenvednie.

− Ne haragudj, hogy félbe szakítalak, de néhány dologra kíváncsi vagyok.
Először is Carment szeretném kérdezgetni, ha nem bánja.
- Milyen volt az átváltozásod? És utána mit érzékeltél?

− Hát az átváltozásom gyötrelmes volt, gyakran sikítottam, és ordítottam.
De valami enyhítette a fájdalmam, és már rá jöttem, nem valami, hanem az én életem volt, a hideg teste jól esett, ez csökkentette a tűzet! Éreztem végig a kézét, ahogy a kezem fogta és néha meg meg ölelt, már akkor tudtam, mikor először megláttam, hogy örökké szeretni fogom, és nem csak hálát fogok érezni iránta!

− Ez nagyon szép történet, köszönöm, hogy megosztottátok velem.
És azt is köszönöm, hogy meséltél az átváltozásról.

− Szívesen tettük. Reméljük, hamarosan te is társra lelsz.

− Biztosan úgy lesz, köszönöm a biztatást.

− Na, akkor kezdjünk is bele az állatvérre szokáshoz..

Igazán szép a szerelmi történetük, bárcsak én is találnék egy társat.
Végre nem csak én leszek, az egyedüli Vega vámpír, ez kicsit felvidít.
Boldog vagyok, hogy legalább barátom hűséges társra talált.

10 évvel később…

Atyaég 10 év, hogy elrepült. Ezalatt Carmenék teljesen átszoktak az állatvérre.
Londonból elköltöztünk, kerestünk Franciaországban egy erdőt, és oda építettünk egy házat. Nem dolgoztam 5 évig csak azért, hogy barátaim végre Vegák legyenek.
De most már tovább állunk, és ők elköltöznek Alaszkába, én meg költözök Romániába.