Carlisle Cullen élete 13. fejezet

Komikat kérek szépen hozzá, mert fontos, hogy tudjam tetszik-e Nektek a történet :D

Esmevel való beszélgetés, és a spanyolnátha kitörése!


− Megtudhatom kegyed nevét?
És segíthetek önnek?

− A nevem, Esme Platt, és örülnék, hogyha segítene.

− Jöjjön velem a vizsgálóba. Várjon, segítek lábra állni.

Megindultam Esmével az oldalamon az egyik vizsgáló felé.
Tudtommal a kettes korterem szabad, ami nincs olyan messze, és ez esetünkben jó, mert szegény lány alig áll a lábán.

− Esme, hogy történt a baleset?

- Hát éppen az almafánkra másztam fel, mikor véletlenül rosszul léptem az egyik ágra, és leestem - mondta pironkodva, mikor rám nézett.

O, édes Istenem ez a mosoly, akár egy tündéré.
Szív alakú arca csak úgy vonzotta a szememet, remélem, nem veszi észre, hogy őt nézem végig.
A hangja akár egy lágy dallam a szélben, rá kell vennem, hogy többet beszéljen.
Gondolataimból Esme hangja rángatott ki.

- Carlisle, te olyan fiatal vagy, és ez a hívatás nagyon szép, mióta vagy orvos?

- Igen, tényleg szép ez a szakma, hát már egy ideje dolgozom orvosként – válaszoltam, és rá mosolyogtam, hallottam, ahogy szíve dobogása gyorsabb ütemet vesz fel. Létemben először örültem, hogy elkápráztatok valakit. Kérdésére még se mondhattam azt, hogy több mint 200 éve gyógyítok embert, és azt sem vallhattam be, hogy vámpír vagyok.

- Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha megkérdezem, mennyi idős is vagy?

- Nem nem veszem, 32 éves vagyok.

- Megkérdezhetem, hogy te mennyi idős vagy, Esme?

- Én 17 éves vagyok. Tudom, túl fiatal.

De még mennyire, hogy fiatal hozzám képest, én több mint 200 éves vagyok. Nem tudom levenni róla a szemem, bárcsak velem élné le az örökkévalóságot. Carlisle, gondolkozz túl fiatal, és nem ítélhetem örök szörnyeteg életre, elég, ha én vagyok a szörnyeteg. Ő túl, ártatlan teremtés.

- Esme, tényleg el van törve a lábad, kikeverjem én a gipszet, vagy küldjek be másik orvost, aki megcsinálja?
Annyira remélem, hogy nem taszít el magától, olyan jól érzem magam a közelében, létemben először boldognak érzem magam, ez az emberi teremtés bearanyozta a napom, örökké meg fogom őrizni az emlékeimben.

- Örülnék, ha te kevernéd ki a gipszem. Persze csak akkor, ha nem gond, és persze nem vár sürgős eset.

- Nem vár semmilyen sürgős eset.

Életemben nem tartott ilyen sokáig egy gipsz elkészítése. Tudom, ha gyors leszek, akkor gyorsan távozik ez a csodás lény az életemből, amit nem akarok. Carlisle, neki férje, és gyermekei lesznek egyszer, míg te egyedül leszel boldogtalan, de egy kicsit mégis boldog, felneveli a gyermekeit és, majd boldogan hal meg. Ostoroztam magam gondolatban. Már nem húzhatom létem legszebb perceit tovább, mert a szülei gyanakodni fognak, és tán még Esme is gyanút fog.

Odamentem Esméhez, és rátettem a gipszet a lábára, így még van tíz percem, míg megszárad a gipsz, és még beszélgethetek vele.

- Még tíz perc, és boldogan távozhatsz. De azért még három hét múlva várlak vissza kontrolra.

- Természetesen, doktor úr, visszajövök, ha úgy látja jónak – mondta, és olyan szívmelengető mosolyt küldött felém, hogyha még élnék, a szívem már majd kiugrana a helyéről, de így most úgy érzem, mintha halott szívem feltámadt volna, és pumpálná a vért, de ez lehetetlen. Szomorúan vettem észre, hogy már csak öt percem van, és ezt ki kell használnom arra, hogy jobban megismerjem ezt az angyalt.

- Esme, mit tervezel a jövőre nézve, ha szabad meg kérdeznem?

- Messze van az még, doktor úr, de talán, sőt biztosan szeretnék egy kedves férjet, későbbiekben gyermekeket. És neked mi a terved?

- Hát, nekem is hasonló terveim vannak, egy szerető kedves feleség, és gyerekek.

Persze a gyerekek nehezen teljesülhetnek. És hát, mivel vámpír vagyok, nem lehetnek gyerekeim. Persze ezt nem mondhattam el, pedig úgy érzem, bármit elmondanék neki, de nem tehetem.

- Köszönöm, a beszélgetést, Carlisle - Esme hangja szakított ki a gondolataimból.
- Várj, segítek kimenni.
- Köszönöm.
- Hát elértük az ajtót, akkor két hét múlva találkozunk.
- Természetesen, doktor úr.
- Viszlát, Esme - súgtam már csak a levegőnek, mert távozott az a lény, aki behozta a fényt az életembe.

1,5 hét múlva…

Szörnyű dolog történt. Az egyik nővér észrevette, amikor befeketült a szemem a vér látványától, ez szomorú hír, el kell költöznöm. Pedig már csak három nap választott el attól, hogy ismét lássam, azt a lényt, akibe beleszerettem első látásra.
Csak egy lehetőségem volt, bármilyen szörnyű is, holnap költözöm Chicagóba.

1918 januárja kitört a spanyolnátha, ami kegyetlenül szedi áldozatait.