Carlisle Cullen élete 12.fejezet

KÉREK KOMMENTÁRT
Köszöntöm új rendszeres olvasóimat!!
Kívánok jó olvasást a folytatáshoz!! :)


Esmevel való találkozás

Atyaég 10 év, hogy elrepült. Ezalatt Carmenék teljesen átszoktak az állatvérre.
Londonból elköltöztünk, kerestünk Franciaországban egy erdőt, és oda építettünk egy házat. Nem dolgoztam 5 évig csak azért, hogy barátaim végre Vegák legyenek.
De most már tovább állunk, és ők elköltöznek Alaszkába, én meg költözök Romániába.

− Hát eljött a nap, mikor külön válunk. Annyira jó volt veletek ez a 10 év. És annak is örülök, hogy ti is vegetáriánusok letetek. Nagyon hiányozni fogtok, majd írjátok meg, mikor lesz az esküvő is - mondtam boldogan és kicsit fájdalmas hangon.

− Természetesen fogunk írni, és az esküvő időpontját is le fogjuk írni neked.
Te is hiányozni fogsz nekünk, drága barátom - mondta Eleazar szomorkás hangon.

− Sokat segítettél nekünk, köszönök neked mindent, Carlisle - mondta Carmen boldogan, majd megölelt.

− Hát akkor, viszlát, barátaim.

− Viszlát.

És már útnak is keltünk új életünk felé. Furcsa hogy Eleazar nem vette el Carment, pedig már több mint 10 éve vannak együtt. De nem baj ők tudják, hogy mikor jó nekik az időpont. Románia elég békés hely, habár itt jóval babonásabbak. Holnap iratkozom be az új kórházba.

Másnap…………..

„Felkeltem” felöltöztem és nekivágtam a 20 perces futáshoz, igen 20 perces, mivel a kórházba mentem, hogy aláírjam a szerződést.
Amint az erdő széléhez értem, felvettem a számomra kényelmetlen emberi tempót, és kisétáltam az útra. 3 perc múlva már a kórházi bejárati ajtót nyitottam ki. Amint kinyitottam, megcsapott az a tipikus kórházszag. A vér illata most is csábos, de én most is leküzdöttem a bennem élő vámpírt.

Odasétáltam egy kis pulthoz, ahol egy kedves nővérke a kartonokat rendezte.
− Elnézést - szólítottam meg a kedves hölgyet.

− jó… jó reggelt miben segíthetek?

− Dr. Carlisle Cullen vagyok, és Dr. Kate Lopezt, és az igazgatót keresem. Mert szeretnék ebben a kórházban dolgozni Dr. Robert Wooddal már leveleztem, és azt mondta, hogy hasznomat vennék. Lenne szíves szólni nekik, ha megkérhetem?

− Természetesen szólok nekik, Doktor úr.

− Köszönöm szépen, hölgyem.

Néha jó lenne tudni mire, gondolnak az emberek körülöttem.
Ez a nővérke is, ahogy rám nézett, tuti megint elkábítottam a szépségemmel, pedig sosem áll szándékomban, ilyenkor jövök rá, hogy én nem vagyok ember, hanem vámpír vagyok. És ez elszomorít. Na, már érkezik is nővérke, hogy honnan tudom onnan, hogy egyre gyorsabban ver a szíve, ahogy közelit felém. És érzékelem még idegen vér illatát, szóval jönnek a főnökeim is.

− Jó napot, a nevem Robert Wood, én vagyok a kórház igazgatója.
Maga bizonyára Dr. Carlisle Cullen. Önnel leveleztem.

− Igen, jó napot, Dr. Carlisle Cullen - nyújtottam a kezem.

− Kate Lopez, pedig itt a főorvos, szóval a maga főnöke lesz. De nálunk nem az számít, hogy ki a főnök, hanem az számít, hogy az emberek meggyógyuljanak.
Remélem, érti.

− Természetesen, a betegek gyógyulása a cél.

− Akkor köszöntöm itt, ebben a picurka kis kórházban.

− Köszönöm. Akkor holnap már jövök is az esti műszakra.

− Rendben, viszlát.

Mielőtt hazaértem volna, elmentem vadászni. Elfogyasztottam 2 hím szarvast.
Amint hazaértem felmentem a szobámba, és lefeküdtem az ágyra, majd elővettem a kedvenc könyvem, Jane Austentól a Büszkeség és balítéletet.
Már legalább tízszer olvastam, de egyszerűen megunhatatlan egyszerűen a szerelem annyira megfogott benne.
Hamar eljött a másnap este, és én mentem is dolgozni.


1895-öt írunk. Eltelt újabb öt év, megint költöznöm kell. Kaptam levelet Carmenéktől, júniusban tartják az esküvőjüket.

És most Alaszkába tartok, barátomhoz. Egy darabig ott fogok élni, legalábbis remélem, hogy befogadnak néhány évre.
Neki indultam a hosszú útnak, ha minden jól megy, 4 nap alatt oda fogok érni.

4 nap múlva…………..

Hát itt vagyok, Alaszkában. Gyönyörű havas a táj. Lassan megláttam barátaim házát, de éreztem még három idegen vámpír szagot.
− Carlisle, Carlisle!! - jött ki boldogan futva hozzám Carmen.

− Carmen, szia, hogy vagy?

− Hello, annyira örülök, hogy látlak. Gyere beljebb. Köszönöm, kitűnően vagyok.

− Carlisle, be szeretném mutatni a testvéreim, és az édesanyám.
Anya, ő itt Carlisle Cullen, Kate, Irinia ők a testvéreim, Carlisle pedig a legjobb barátom.

− Örvendek, hölgyeim.

− Á barátom, hát megérkeztél, bocsánat, hogy késtem, csak dolgozni voltam.
Eleazar odasétált kedveséhez, és puszit nyomott a szájára.
Majd oda jött hozzám, és megölelt.

− Eleazar, örülök, hogy itt lehetek. Látom, mostanság rengeteg nő vesz körül.

− Hát tudod, kedvesem kérésére átváltoztattam testvéreit, és édesanyját. És egész jó, ha egésznap az ő társaságukban vagyok.

− Örülök, hogy boldog vagy, legalább neked meg van a családod.

− Ez szomorú, hogy még nem találtad meg a társad. De ne félj, ennek is eljön az ideje.

− Bízom is benne. Szóval, akkor júniusban tizenhatodikán lesz a nagy nap, igazam van?

− Igen, bizony így van, és szeretnélek megkérni, hogy légy te a pap, adjál össze minket. Remélem, elvállalod!

− Természetesen, számomra a megtiszteltetés.

− Én is szeretnék egy szívességet kérni, ha nem bánod?

− Mondd csak, mit szeretnél?

− Élthetnék nálatok pár évig? Elférnék még itt?

− Persze, hogy élhetsz, szívesen látunk, elférsz még bőven.

− Köszönöm.

− Igazán nincs mit.

Teltek múltak az évek lassan ideje lesz tovább állnom.
1909-et írunk. Már figyelem az éveket, sőt már a hónapokat, érzem, hogy valami közeleg, hogy jó vagy rossz, fogalmam sincs, de valami történni fog.
Beszélnem kell Eleazarral, arról, hogy tovább állok.
Nehezen, de ismét el kell válnom legjobb barátomtól.

− Eleazar úgy döntöttem, hogy elmegyek, elköltözöm Colombusba, és ott a helyi kórházban ismét orvos leszek. Köszönöm, hogy itt maradhattam jó pár évig.

− Hát, ha menni szeretnél, menj barátom, és örülök, hogy itt voltál. Jó volt ismét néhány évet együtt tölteni. De azért a lányoktól köszönj el.

− Elköszönök tőlük is, ne aggódj, búcsú nélkül nem távoznék.

Másnap hajnal……

Útnak indultam, megint. Elköszöntem barátomtól, és családjától. A lányok nem szívesen engedtek utamra, de elfogadták a döntésem.
Három nap, és odaérek Colombusba.
Már nagyon várom az új munkahelyem.

1911 nyara……………………

Ma reggel 10-re megyek dolgozni a kórházba, különleges dolgot érzek, ma valami történni fog tudom. Valami határozottan jó dolog. Ránézek az órára, ami fél tízet mutat, ideje lesz indulnom, felkapom az ingem, és már indulok is. Tíz perc alatt elértem a kórházat, életemben nem futottam még ilyen gyorsan, talán valami különleges erő vitte a lábaimat sorsom elé. Beértem a kórházba, és rögtön a szemeim meglátták a sok beteget, na, ma is sűrű napom lesz gondoltam, és közben oda intettem a mai ügyeletes nővérnek.

− Jó reggelt, Mrs. Green.

− Jó reggelt, Dr. Cullen. Ma is rengeteg betegünk van.

− Látom, megyek is, és munkához látok.

Már a sokadik beteg kér másik orvost, az az átkozott babonaság, én még a légynek sem tudnék ártani. Kiléptem az előtérbe, és megláttam őt.
Valószínűleg a lábát törhette el, mert egyik lába fel volt rakva. Azonnal megindultam felé, nem lehetett több 17-nél.

− Jó napot, Dr. Carlisle Cullen vagyok.

− Jó napot, Dr. Úr.

− Megtudhatom kegyed nevét?
És segíthetek önnek?

− A nevem, Esme Platt, és örülnék, hogyha segítene.

− Jöjjön velem a vizsgálóba. Várjon, segítek lábra állni.