Carlisle Cullen élete 24.fejezet

Kívánok jó olvasást a fejihez!!
Várom a komikat :)
Üdv: Solya :)

Romantikázás Carlisle-lal

Carlisle, én is így vagyok ezzel, elhiheted, te nagyon különleges férfi vagy. Benned megbízom, számomra te vagy az igazi.

– Nekem meg te vagy az életem, kedvesem.

Esme szemszöge:

Végre fel mertem vállalni az érzéseim, ez valami mennyei érzés, végre révbe értem, megtaláltam az igazit, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Edward, szegény alibiként elment vadászni, hogy mi kettesben lehessünk kedvesemmel. Olyan jó, hogy Carlisle úgy szeret engem, mint én őt. Leírhatatlan érzés, hogy mekkora öröm volt, mikor először megcsókolt. Most pedig itt fekszem a karjaiban, ő gyengéden simogatja a hátam, miközben puszilgatja a fejem búbját. Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint most vagyok. A férjem sosem volt ilyen gyengéd, és figyelmes. Carisletól több figyelmességet, és kedvességet, szeretetet kaptam ebben a pár órában, mint valaha a férjemtől. Félek, mi van, ha csalódóm ebben a szeretett férfiban? Mi van, ha csak a látszat kedvéért ilyen kedves, mi lesz, ha ő is megver? Ha kiabál velem? Elmélkedésemből kedvesem hangja rángatott ki.

– Drágám, min gondolkozol ennyire? - kérdezte tőlem csilingelően szexi hangján.
– Semmi érdekesen. – füllentettem, amit persze nem szívesen tettem. - Vagyis mégis csak érdekes, és fontos dolgon gondolkoztam – mondtam.
– Igen, és mi az, az érdekes és fontos dolog, amin elmélkedtél, elárulod nekem?
– Csak rajtunk gondolkodtam, azon, hogy milyen jó, hogy vagy nekem. És azon mennyire szeretlek!!
– Hidd el kedvesem én is így érzek, te a világot jelented nekem, a mindent. Inkább én érzem magam szerencsésnek, hogy te itt vagy velem, és itt vagy nekem, annyi év magányosság után. Te bearanyozod a minden napjaim, miattad érdemes haza jönnöm, miattad érdemes tovább élnem/ léteznem.
– Annyira, szeretlek.

Felültem és szenvedélyesen megcsókoltam, hogy bizonyítsam mennyire is szeretem őt, és mennyire jól estek a szavai. Már biztosan tudom, ő az igazi, és nem álcázza magát, ő egyszerűen ilyen kedves, és szerethető lény. Ha ember lennék biztos, hogy a kedves szavain mélyen meghatódva, sírva csókolgatnám. De ahelyett, hogy sírtam volna csak égő érzést éreztem a szememben. Hát igen, mi már nem tudunk sírni. Jobb is, mert biztos örültnek nézne kedvesem, hogy miért is sírok.

– Életem, mi lenne, ha elvinnélek az egyik kedvenc helyemre?
– Rendben, legyen, akkor átöltözöm és mehetünk.
– Akkor megyek én is átöltözöm, ahogy te is drágám - azzal kiindult a szobámból. De én utána szóltam mielőtt még kiléphetett volna.
– Carlisle?
– Igen?
– Milyen ruhát vegyek fel?
– Te bármiben csinosan festesz.
– Na de, szívem! Most komolyan kérdezem, legyen egy egyszerű kényelmes ruha, vagy legyen komolyabb, ünnepibb ruha?
– Drágám, abban gyere, amiben jól érzed magad. De komolyabb ünnepi ruha nem kell.
– Oké köszönöm, kedves. És most kimennél, mert átöltöznék, ha megkérhetlek?
– Persze, kedvesem. – kaptam egy kis perverz félholdas mosolyt kedvesemtől.

Oda álltam szekrényem elé, hogy kiválasszam melyik ruhát is vegyem fel. A választásom egy kék, mélyen dekoltált felsőre esett, és hozzá egy kék selyemnadrágot választottam. A hajam feltűztem néhány csattal. És már készen is voltam, de még mielőtt lementem volna a nappaliba megnéztem magam a tükörben. Még mindig hihetetlen, amit a szemeim látnak, gyönyörű vagyok. Sose voltam önimádó, de ez a szett csodálatosan áll nekem. Habár most már jobb, hogy szebb vagyok, mint emberkoromban, hiszen vámpír vagyok és a, vámpírok gyönyörűek, ezzel csalogatjuk magunkhoz a gyanútlan, ártatlan embereket. Ideje lenne lemennem. Carlisle már biztosan vár. Szépen lassan megindultam a lépcsőhöz, Carlisle már várt rám a lépcső lábánál, olyan édesen mosolygott, biztos, ha ember lennék, pipacsvörös lennék. Ahogy rám néz aranybarna szemeivel, olyan megigéző, olyan csábító, vadító és egyben megnyugtató, szerelmes tekintete van.

– Gyönyörű vagy, édesem!
– Köszönöm.
– Mehetünk?- kérdezte mézes-mázosan, és nyújtotta a karját, hogy belekaroljak, amit én készségesen elfogadtam.
– Igen, mehetünk. Hova megyünk?
– Az meglepetés.
– Futva megyünk?
– Igen, ha nem gond.
– Oké, akkor menjünk.

Azzal kimentünk az ajtón, és elkezdtünk futni kéz a kézben. Kicsit gyorsabb voltam életemnél, és kicsit rossz volt, így szinte vonszolni magam mellé. De megoldottuk, hiszen rájöttem, csak kedvesem tudja, hova is megyünk.
Szép lassan lelassítottunk, és meg is álltunk. Csak most vettem észre, hogy egy gyönyörű kis tavacska mellett álltunk meg. Volt itt egy nagyon szép kis park. Éppen most alkonyodik, és én itt vagyok kézen fogva kedvesemmel és sétálgatunk.

– Hogy tetszik ez a hely, kicsim?
– Carlisle, ez meseszép, és nézd, alkonyodik, ez olyan szép, annyira szeretlek. Teljesen elvarázsolsz, túl sokat adsz nekem. Mi lesz, ha én ezt ne tudom neked viszonozni?
– Ne beszélj butaságokat, kedvesem, nekem az bőven elég, hogy szeretsz, ha kell, ezt neked egy nap legalább ezerszer elmondom. Vagy többször, ha akarod, tudod mit, amikor kéred, mondom, sőt ha nem kéred, akkor is mondom. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyit jelentesz nekem.
– Jaj, Carlisle, életemben senki nem mondod még ennyi szépet. Szeretlek - azzal meg is csókoltam, ebben a csókban minden szenvedély, vágy, szerelem benne volt, amit csak adni tudtam neki.
– Pedig igazán megérdemled ezeket az igaz szavakat. Te egy csoda vagy, egy földre szállt angyal. Nem fájt, mikor leestél a mennyből?
– Tudod, hogy nem a mennyből jöttem.
– Örökké hálás leszek az égieknek, hogy visszakaphattalak téged, és azt is, hogy nekem szántak.
– Én is teljesen így érzek.
– Visszamenjünk? Mert már nagyon hosszú ideje itt vagyunk, vagy szeretnél még maradni?
– Maradjunk még egy kicsit.
– Rendben, ha menni akarsz, csak szólj.
– Jó. Sétáljunk még, olyan meghitt így.
– Sétáljunk.

Még órákig sétálgattunk, lassan már felkel a nap is, de olyan jó most így itt lenni. Most minden olyan szép, és nyugodt. Carlisle hirtelen megfeszült mellettem. Szorosan magához húzott. Aztán inkább a háta mögé rejtett, nem értettem mi a gond, aztán én is megéreztem, gondolom egy idegen vámpír szaga lehetett. Sőt biztos.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír.
Carlisle szemszöge:
Éppen tovább sétálgattunk, létem értelmével, mikor megéreztem egy idegen férfi vámpír illatát. Azonnal megfeszültem, és kedvesem szorosan magamhoz húztam. Esme csak később érezte meg az illatát.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír. - mondtam aggodalommal teli hangon.

Meggondoltam magam, és kedvesem inkább a hátam mögé toltam. Nem tudhatom, hogy támadni akar e, mert ha igen, meg kell védenem szerelmem. Féltem őt, ő nem tud harcolni, én sajnos már harcoltam fajtám bélivel és meg kell mondanom nem szívesen öltem meg. Ha nem ölöm meg én haltam volna meg. És most így belegondolva jobb is, hogy túléltem, hiszen most már vannak szeretteim, akikre érdemes volt több mint kétszáz évet várni. És akkor kilépett a fák mögül az idegen vámpír férfi.

– Békével jöttem. - mondta mézes mázasan az idegen férfi.
– Carlisle vagyok, ő itt a kedvesem, Esme.
– George vagyok, örvendek Carlisle, kézcsókom, hölgyem. Kegyed milyen gyönyörű. Kár, hogy már foglalt, tudja nekem is kéne már egy társ.

Ez a pasas úgy beszélt, mintha ott se lettem volna. A torkom mélyéről ösztönös morgás tört fel. Nem bírtam elviselni, hogy meg próbája elcsábítani szerelmem. Még csak egy napja, hogy együtt vagyunk, és ez a ficsúr jön, és el akarja tőlem hódítani.

– Már megbocsájtson, de én is itt vagyok. – Mondtam mire kedvesem halkan felkuncogott. Á szóval tetszik neki, hogy féltékeny vagyok. A kis hamis. De hát még szép, hogy féltékeny vagyok, ki ne lenne az, minden normális férfi az, ha kedvesének udvarolnak.
– Elnézést, kicsit, elragadtattam magam. Nagyon szeretheti magát, hölgyem, csak az igazi szerelmes férfi, vámpírok képesek ölni, ha kedvesüknek már ilyen szinten udvarolnak. Büszke lehet a párjára, igazán szereti magát, de ha nem bánják, én tovább állok, örülök, kedves, hogy megismerhettem.

Oda indult kedvesem felé, de én rá morogtam. Mi az, hogy oda akar menni Esmehez, na, jó elég legyen Carlisle nem sajátíthatod ki őt.

– Nyugalom, Rómeó, csak egy kézcsókot lehelnék kedvesed kezére, tisztelet jeleként.
– Rendben, de ha….
– Köszönöm.

Kicsit arrébb álltam, de azért Esme közelében maradtam. És akkor csókot lehelt csodás kezeire ez a George.

– Viszlát, legközelebb, kedves Carlisle, örülök a találkozásnak és ügyelj, erre a gyönyörűségre kár lenne, ha valaki elvenné tőled, nagy kincs ő.
– Köszönöm a tanácsot, erre már rá jöttem. Viszlát, George - azzal elment.