Carlisle Cullen élete 27. fejezet :)

Kívánok jó a olvasást a fejihez! :) Előre jelzem kicsit korhatáros! :D De tudom, hogy úgyis elolvassátok!! :D Ennek csak örülni tudok :D Remélem ehhez a részhez is kapok komit :) "Szépen nagy boci szemekkel néz" :)Szeretnék ismét köszönetet mondani Drusillának aki nagyon jó barátnőm és nagyon jó Bétám is! Aki mindig fáradozik és szakít időd arra, hogy megnézze az új fejit és ki javítsa a hibáim :D Köszönöm neked!! :D Még egyszer jó olvasást kívánok!!! :D

Esme gyűrűje :)



Az eljegyzés megtervezése/3
Leánykérés

Edward szemszöge:

– Szia, drágám. Mi ez a boldog mosoly?
– Edward, ma anyának szólított.
– Ez nagyon kedves tőle.
– Szerintem is, olyan aranyos. Egy fiamat elveszítettem, de kaptam helyette egy másikat, akit ugyanúgy szerethetek, mintha a sajátom lenne.

Carlisle szemszöge:

Mikor kedvesem közölte, hogy Edward ma anyának szólította, azonnal üzentem fiamnak, hogy köszönöm. Sőt, még a napokban beszélnem kell vele, hogy mire jutott a virág ügyben, mikorra lesz meg, és, hogy a gyűrű milyen legyen. Ma benéztem az ékszerészhez, gyönyörű gyűrűket láttam, de hát remélhetőleg, fiam rákérdezett, vagyis tapogatózott egy kicsikét. Kedvesemmel még mindig nem aludtunk egy szobában, de ezt nem bánom, nem siettetek semmit, hiszen tudom mit tett az, a vadállat férje. És amúgy is az én időmben, a férfiak úriemberek voltak, én ezt igyekszem megtartani. Habár az emberiség kezd egyre romlottabb lenni. Most kedvesem itt fekszik a karjaimban, és én simogatom a hátát, nagyon jó érzés az, hogy a közelemben van. Imádom az édes illatát, az ártatlan szemeit, és mind azt a határtalan szeretett, amit nyújtani tud.

Ő egy igazi, földre szállt angyal, akit hál Istennek, nekem küldtek, amiért ma is, és örökké hálás leszek, ha ő nem lenne, talán nem is lennék az igazi, Esme által lettem teljes, egész. Igaz, Edward itt volt nekem, de ő fiamként volt velem, és van velem mai napig. Teljesen elhatalmasodott rajtam a szerelem, a ragaszkodás, a féltés, a gyengédség, kezd bennem kialakulni az apa, és talán a leendő férj is. Azt sajnálom, hogy nekünk, vámpíroknak nem lehet gyermekük, ha nekem és Esmének gyermekünk születne, biztos olyan gyönyörű lenne, mint ő, és olyan szeretettre méltó, én azt se bánnám, ha tőlem nem örökölt volna semmit. Annyira fáj, hogy nem adhatom meg szerelmemnek ezt a lehetőséget, annyira boldoggá szeretném tenni, tudom, hogy örülne egy saját gyermeknek. Lehet, hogy nem is tőlem, de jaj, fáj, ez a tudat, remélem az évek múlásával sikerül valamit találnom erre a gondra, és majd lehet saját gyermekünk. Gondolataimból létem értelme rángatott ki.

– Drágám, min gondolkozol ennyire? Már vagy tíz perce szólongatlak, kezdesz megijeszteni.
– Bocsáss meg, szívem, nem akartalak megijeszteni. Csak azon gondolkodtam, hogy ma is milyen szép vagy, és, hogy napról napra jobban szeretlek – végül is ez is igaz volt. Nem akartam neki megmondani, hogy az fáj, hogy nem tudom őt teljesen boldoggá tenni.
– Jaj, Carlisle, ha tudnád, és most már tudni is fogod, ha elmondom, én is így érzek egyre erősebb a szerelmem irántad – mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt
– Szívem, ez most mi volt? Csak annyit hallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódik, és annyit, hogy Edward kijelenti, elmegy egy kicsit itthonról, aztán kész, az ajtó becsukódott.
– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondta csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled – hirtelen azt sem tudtam, mit is kezdjek kedvesemmel. Eddig sose akartam sürgetni, most sem akarom.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress, ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.


Esme szemszöge:

Miután szenvedélyesen megcsókoltam Carlisle-t, azonnal átfutott az agyamon, hogy szeretkezni szeretnék vele. Miután ezt kigondoltam, Edward tapintatosan távozott a házból. Nem is tudom, mit ütött belém, talán azok a szavak, amiket mondott nekem, az indított el nálam valamit, tudtam, ez ösztönös lesz. Minden porcikám őt kívánta. De volt bennem egy kicsi félsz, hiszen Carlisle több mint 200 éves, és biztosan sok nővel volt dolga. De mindent meg fogok tenni, hogy ez az este csodás legyen.

– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondtam csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek.
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.

Finoman kezdett el csókolgatni, az ajkamtól kezdte, aztán az államat csókolta, aztán a nyakam. Szinte már őrjítő lassúsággal csinálta. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a vágy. De hagytam, hogy kedvesem csináljon mindent, mert teljesen megbíztam benne. Pillanatok alatt leszaggattam róla az inget, az én felsőm is hamar lekerült a melltartómmal együtt. Kedvesem áttért melleim kényeztetésére, belőlem pedig jól eső sóhajok szakadtak fel. Nem sokáig bírtam uralkodni magamon, kezem a nadrágja felé vándorolt, de ő megállított.

– Biztos, hogy akarod? Még megállhatunk.
– Ne csigázz, kérlek, tegyük meg, biztos vagyok benne.
– Rendben.

Azonnal letéptem a nadrágját, és az egyik sarokba dobtam. Az én szoknyám is a sarokban végezte. Már csak az alsó neműink választottak el a beteljesedéstől. Hamar megszabadultunk az utolsó akadálytól is. Kedvesem azonban semmit nem sietett el, kínzó lassússággal csókolta végig a testem minden pontját. Belőlem viszont egyre gyakrabban törtek elő a jól eső sóhajok. Alig bírtam magammal, érezni akartam őt. Nem is kellett sokáig várnom, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, gyengéden és finoman hatolt belém. Olyan gyengéd volt velem, mintha össze tudnék törni, de ez nem lehetséges, hiszen vámpír vagyok én is.
Lassan, és ritmusosan mozgott, miközben szenvedélyesen csókolta az ajkaimat. Kisebb sikolyok törtek fel belőlem, kicsit szégyentelenek is tartottam magam. Ez az együttlét csodás volt. Carlisle gyengéd, és gondoskodó, életemben először jól esett a szeretkezés. A volt férjem kegyetlenségei után ez maga volt a mennyország. De én sem tétlenkedtem, ráfordítottam szerelmem a hátára, így én vettem át az irányítást. Kedvesemből finom kis morgások törtek fel. Ez arra ösztönzött, hogy gyorsabb tempót diktáljak. Csókolgattam az álla vonalát, simogattam a mellkasát. Egyre gyorsabb tempót diktáltunk. És kedvesemmel egyszerre értük el a gyönyört, kedvesem felordított, én pedig hangos sikolyban törtem ki. Finoman ismét a hátamra kerültem, és szerelmem legördült rólam.

– Köszönök, mindent. Életem legszebb élménye volt ez most. Szeretlek.
– Nem kell, semmit megköszönnöd. Én is szeretlek, jobban, mint az életemet. Költözz össze velem, kérlek. Legyen ez a szoba, a mi szobánk.
– Rendben, ide költözöm a szobánkba.
– Köszönöm, kedves.

Carlisle szemszöge:

Felejthetetlen egy éjszaka volt, amit kedvesemmel eltöltöttünk. És végre átköltözik az én szobámba, ami most már a mi szobánk. Hamar felkelt a nap. Edward nem tudom, mikor érhetett haza, de üzentem neki gondolatban, hogy ma elmegyünk az ékszerészhez. Már csak egy nap, és megkérem Esme kezét. Reggel kedvesemtől csókkal köszöntem el, és megígértem neki, hogy sietek haza. Hamar letelt a műszakom. Edward már kint várt rám a kórház előtt.

– Akkor, mehetünk, apa az ékszerészhez?
– Persze, induljunk. Megtudtad milyen gyűrűt szeretne?
– Persze.
– És milyet szeretne?
– Nem szabta meg, bármilyennek örülni fog.
– Akkor rajtunk lesz a döntés.
– Bizony.

Hamar odaértünk az ékszerészhez. Edwarddal azonnal megakadt a szemünk, egy kék szíves gyémántgyűrűn. Az eladónak határozottan elmondtuk, hogy azt szeretnénk, gyorsan meg is vettük. Útközben bementünk a virágoshoz. Gyönyörű lett a csokor. Hamar eltel a napom. Ma van kedd, az a kedd, amikor megkérem kedvesem kezét. Arra gondoltam, hogy a virágcsokorba teszem a gyűrűt. Siettem haza a munkából, elhoztam a csokrot is. Beletettem a gyűrűt. Otthon már Esme várt az ajtóban.

– Szia, édesem.
– Szia.
– Szeretnék valamit kérdezni.
– De jó illat van.
– Ez a csokor a tiéd, de előtte szeretnék valamit kérdezni.
– Persze, mondd csak.
– Esme, hozzám jössz felségül? – persze illedelmesen fél térdre ereszkedtem.
– Igen – sikkantotta, és a nyakamba ugrott.

Kivettem a csokorból a gyűrűt, és rá húztam kedvesem ujjára.