Carlisle Cullen élete 28. fejezet

Kívánok jó olvasást a fejihez!! :)AZ előző részhez komizóknak ajánlom a fejit!! :D
Most is szépen kérem a komit! :) és remélem figyelembe veszítek hogy 00:15 perckor raktam fel :) na de jó olvasást :)

Edward elhagyja a családot

Carlisle szemszöge:

– Esme, hozzám jössz felségül? – persze illedelmesen fél térdre ereszkedtem.
– Igen – sikkantotta, és a nyakamba ugrott.

Kivettem a csokorból a gyűrűt, és ráhúztam kedvesem ujjára. Szerelmem szemei csillogtak a boldogságtól, fiúnk gratulált, és láttam, hogy is örül a boldogságunknak, de mégis láttam a szemében a fájdalmat. Talán magányos, futott át az agyamon.

– Semmi bajom, apa, nem vagyok magányos. – próbált nyugtatgatni. De én átláttam rajta.

– Ahogy gondolod, fiam. Csak aggódóm, aggódunk érted. Nehéz lehet neked egyedül.

– Már megszoktam az egyedüllétet, és jó ez így nekem. És ha arról van szó, a szerelem biztos, majd megtalál idővel, én türelmesen kivárom, ne izguljatok értem annyit.

– A szüleid vagyunk, ha nem is vérszerintiek, de szeretünk, és féltünk, ez ellen nem tehetsz semmit sem.

– Tudom, és nem is szeretnék. Én is szeretlek, titeket. – mondta mosolyogva. Majd megölelt minket. - És, mikor lesz az esküvő?

– Hát, én nem tudom. Szívem, mikor szeretnéd megtartani?

– Hát, úgy egy éven belül. Ha az megfelel? – kérdezte boldogan kedvesem.

– Persze, hogy megfelel. Nem sietünk sehová.

– Ez így igaz. Egyetértek apával. Na, de én megyek fel a szobámba, holnap dolgozat földrajzból, és történelemből átolvasom, nehogy valamire rosszul emlékezzek.

– Jól van fiam - válaszoltuk egyszerre Esmével, és összemosolyogtunk. Edward nevetve ment fel az emeletre.

Teljesen össze vagyunk hangolódva Esmével. Talán ezalatt a pár év alatt teljesen átvettük egymás gondolatait. Rájöttem, ő a tökéletes lelki társ. Már, ha egyáltalán van lelkem. A gondolataim állandóan csak körülötte forognak, kivéve persze akkor, mikor gyógyítok. De amint akad, egy kis szünetem, rögtön ő jut az eszembe. Már kezdem túlságosan is azt érezni, hogy ez a szerelem, amit kedvesem iránt érzek beteges. Már kicsit kevesebbet túlórázom, mind ezt azért, hogy több időt töltsek kedvesemmel. Persze Edward is fontos nekem, hiszen a fiamként szeretem. Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert mostanában kicsit elhanyagoltam. Remélem, ezt fiam nem veszi zokon, látom már egy ideje, hogy valami nyomja a szívét. Beszélnem kell vele a napokban, ez biztos, nem bírom elviselni, hogy valami foglalkoztatja, és ez őt aggasztja. Rá van írva minden az arcára.
4 hónap múlva:

Edward szemszöge:

Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert mostanában kicsit elhanyagoltam. Remélem, ezt fiam nem veszi zokon, látom már egy ideje, hogy valami nyomja a szívét. Beszélnem kell vele a napokban, ez biztos, nem bírom elviselni, hogy valami foglalkoztatja, és ez őt aggasztja. Rá van írva minden az arcára – hallottam meg apám gondolatait.

Igaza van, valami nyomja a szívemet egy ideje. Mégpedig az, hogy lehet, hogy nekem nem is itt kéne lennem. Kezdek meginogni abban, hogy szabályos ez az életforma, amit követünk, amit követek. Carlisle azt mondja van másik lehetőség, amit a többi vámpír követ, mi vagyunk a különcök. A többi vámpír mind embervéren él. Lehet nekem is azt az utat kéne járnom, hisz attól még, hogy Carlisle és Esme nem öltek embert, nem tudhatják melyik is az igazi élet. Követnek egy életformát, miközben a másikat nem is ismerik. Lehet a másik mód jobb, és az természetesebb is, hiszen mi szörnyek vagyunk. A pokol teremtményei. Na, jó Carlisle és Esme nem szörnyetegek, de én az vagyok, egy lelketlen szörny, egy átkozott gyilkos. Hiába állatot ölök. Ezt meg kell beszélnem apámmal. Remélem, minél előbb megejtjük ezt a beszélgetést. Nem élhetek tudatlanul, ha van másik mód, én meg akarom tapasztalni. Amint ezt végiggondoltam meghallottam fogadott apám gondolatait.

– Gyere be – szóltam ki.
– Hello, fiam. Látom, valami nyomja a szíved. Elmeséled nekem?
– Már igazság szerint vártam, mikor szeretnél velem beszélni.
– Most itt vagyok, hallgatlak.
– Kétségeim vannak.
– Mi felől?
– Az életmódunkkal kapcsolatban.
– Mondd, csak fiam hallgatlak.
– Honnan tudod, hogy ez a jó mód? Próbáltál már embervéren élni?
– Figyelj, fiam, én nem tudhatom, hogy ez jó életmód e. de tudom, hogy nem akarok embert ölni, én segíteni akarok az embereken. Eddig sokan mondták, hogy az embervér jobb. Sosem próbáltam, de nem is fogom.
– De én így, hogy döntsem el, hogy jó ez, amit teszek? – kérdeztem feszülten.
– Tudod, hogy én nem akadályozom meg azt, hogy ha akarsz, elmehetsz akármennyire is fáj. Ha te a másik életmódot választod, nem szólhatok bele. Ezt neked kell érezned. Ez a te döntésed, Edward. Helyetted nem dönthetek.
– Köszönöm, apa, hogy meghallgattál.
– Szívesen, máskor is, ha bármi van, szólj, és ha tudok, segítek neked, ezt neked is tudnod kell.
– Tudom, és kösz.
– Akkor én most mentem.
– Jól van - azzal megfordult és kiment a szobámból.

Igazán sokat segített ez a beszélgetés, ha rövid volt, akkor is. Igaza van, ez az én döntésem. Ő nem tudhatja mi a jó nekem. Ez a beszélgetés lényegre törő volt. Azt mondta, bármennyire is fájni fog, ő elenged, és élhetek másik életet. Na ez az, fájdalmat fogok okozni, ha elmegyek, de úgy érzem, el kell mennem. De nem lehetek olyan önző, hogy egy szó nélkül lépek le, el kell köszönöm a szüleimtől. Akik már sajnos nem lesznek a szüleim, miután kilépek az ajtón.
Nekem is fájni fog, hogy elmegyek, de tudnom kell, milyen a másik élet, így is, úgy is szörnyeteg vagyok. Már teljesen mindegy, a lelkem már nem létezik, az már a pokol részévé vált. Lementem a nappaliba, ahol Esméék tartózkodtak, összebújva voltak. Nem akartam őket megzavarni. De muszáj lesz elmennem. És miután embert öltem, többet nem térhetek ide vissza, és ez fog a legjobban fájni.

– Esme, Carlisle. – miután megszólítottam őket rám néztek, és tudták döntöttem.
– Mondd, fiam.
– Sajnálom, hogy fájdalmat fogok okozni, de úgy döntöttem elmegyek. Tudnom kell, milyen a másik élet.
– Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha menned kell, menj.
– Edward. Nekem nagyon fáj, hogy elmész, elvesztettem egy fiam, és most a másik is elmegy, de megértelek – mondta könnyek nélkül zokogva Esme.
– Sajnálom – mondtam. Majd elviharoztam, nem akartam a fájdalmat az arcukon látni. De ezeket a fájdalmas arcokat, sosem fogom elfelejteni.

Most már biztosan tudom, egy szörnyeteg vagyok. Tönkre tettem két,„ember” boldogságát, és ez fájt a legjobban. De mennem kellett. Bármennyire is fájt ez.

Carlisle szemszöge:

Miután lejöttem Edward szobájából, tudtam, hogy nem fog velünk maradni. Kedvesem hallotta a beszélgetésünk. Nagyon le volt törve. Félt, rettegett, hogy elveszíti második fiát is.
Belül én is ordítottam, hisz, ha elmegy, én is a fiam veszítem el. Kezdtem érezni az űrt, a nem dobogó szívem tájékán. Fájt, éreztem, hogy talán egyszer eljön ez a pillanat, ettől rettegtem mióta átváltoztattam. És tudom, hogy el fog menni. De megértem őt, tudnia kell, hogy milyen is a másik lét, a vámpírok számára a „szabályos táplálkozás”. Hallottam, ahogy emberi tempóban jött le a lépcsőn, fiúnk. Szóval, döntött.

– Esme, Carlisle. – miután megszólított minket ránéztünk kedvesemmel, és tudtuk döntött.
– Mondd, fiam – mondtam már fájdalommal teli hangon.
– Sajnálom, hogy fájdalmat fogok okozni, de úgy döntöttem, elmegyek. Tudnom kell, milyen a másik élet.
– Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha menned kell, menj – mondtam. Nem omolhatok össze most, nem, Esmének támogatásra lesz szüksége.
– Edward. Nekem nagyon fáj, hogy elmész, elvesztettem egy fiam, és most a másik is elmegy, de megértelek – mondta könnyek nélkül zokogva Esme.
– Sajnálom – mondta fiúnk is megtörten, majd távozott.

Létezésem legfájdalmasabb napja volt ez. Esme tovább zokogott, könnyek nélkül. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de tartanom kell magam. Kedvesemnek szüksége van rám, jobban, mint máskor. Elhatároztam, kevesebbet fogok dolgozni, egy ideig. És mikor úgy érzem, kedvesemnek jobb, akkor majd a munkába fogok temetkezni. Még csak pár perce lépett ki innen, máris hiányzik. A fájdalom mardosta halott szívem. De nem volt mit tenni. Elment, és talán vissza se tér hozzánk. És ez fájt a legjobban, hiszen nem is hagyta, hogy megmondjam neki, hogy mindig a fiam marad, és bármikor visszatérhet hozzánk