Carlisle Cullen Élete 7. fejezet

Aro története (Első rész)

− Az egész krisztus előtt történt. Fiatal voltam, bohém, és nem utolsó sorban szerelmes egy gyönyörű szirénbe. A lelke tiszta, a mosolya, ó, a mosolya maga a csoda volt. Azok a tengerkék szemek, és az a szőke göndör haja, ahogy a szél játszadozott vele.
Nagyon szerettem őt, ő volt az életem. Mindig titokban találkoztunk, mert egy szegény rabszolgalány volt, én meg egy nemesi családba tartoztam.
Aztán egy napon, valami váratlan történt. Éjszaka volt, sötét, éppen aludni készültem, mikor megláttam Jasmint. Így hívták, az én csodás szirénem.
Az ablakomon jött be.

Hirtelen letepert az ágyra, és rám vetette magát, én pedig nem tiltakoztam. Egy ilyen gyönyörű nőnek nem lehet nemet mondani. Hisz tudod, férfiak vagyunk.
Elvarázsolt csókjaival, az egész testem beleremegett. Én sem tétlenkedtem, ott csókoltam, ahol értem. Ő ezt halk sóhajokkal jutalmazta. Szóval, kitűnő éjszakám volt, de reggel már kínok közt ébredeztem, egy sötét kihalt helyen, és ordibáltam fájdalmamban. Nem értettem, hogy mi történik.

Szenvedtem, de nem értettem, miért hisz Jasmin, az én drágám nem bánthatott, hisz ő olyan törékeny, és tiszta szívű teremtés. Aztán hirtelen beugrott minden, betörték az ajtót, Jasmint leszedték rólam, és eltörték a nyakát, majd kiszívták a vérét. Aztán egy nő rám ugrott, és rá tapadt a nyakamra, de valaki leállította, mielőtt megölt volna. Kicipeltek az üres, sötét, és sivár utcára, majd ott hagytak. De aztán visszafordultak, és elvittek jó messze, csak azt vettem észre, hogy suhanunk. Majd egyszer csak megálltunk.

Szó szerint, ledobtak a földre.
Beszédet hallottam, de nem tudtam a hangokra figyelni, mert a fájdalmam felülkerekedett rajtam. Nem csak a testi, hanem a lelki fájdalmam is.

Elvesztettem az egyetlen, hű szerelmem, akit szerettem emberi életem során. Elhallgattak, és az egyik lehajolt hozzám, majd azt suttogta: „Most szerencséd volt, de ha Marcus nem szedi le rólad, már nem élnél. Kíváncsi vagyok, milyen vámpír leszel?!” Azonnal felfogtam, mit mondott, a vámpír. De hisz vámpírok nem is léteznek, akartam az arcába üvölteni, de nem tudtam, lassan már levegőt sem venni.

Aztán egyszer csak, elmúlt a fájdalom. Jé, ez már a pokol égető tűzének a vége? Arra gondoltam éppen, hogy fel kéne állni, és ahogy kigondoltam, már álltam is. Az első dolog, ami az eszembe jutott, az a gyilkolás, és az, hogy talán igaz, amit a nő súgott a fülembe. Azonnal a férfire néztem, ha jól emlékszem Marcus, a neve, és nekirontottam, de ő könnyű szerrel arrébb dobott, mintha csak egy falevél lennék. Repültem vagy jó 50 métert.

− „ Ez elég buta dolog volt, Aro - mondta nekem a férfi. Igaz, erős vagy, de technikád az nincs, de majd kitanítjuk. Ugye, Felicia?

− Természetesen, Mester!


írói megjegyzés ha erre jártatok akkor kérlek írjatok kritikát csak fél perc az életből!! Csak azért írjatok hogy tudjam hogy olvassátok!! üdv: solya