Carlisle Cullen élete 8.fejezet

Aro története (második rész)



− „ Ez elég buta dolog volt, Aro - mondta nekem a férfi. Igaz, erős vagy, de technikád az nincs, de majd kitanítjuk. Ugye, Felicia?

− Természetesen, Mester!

− Maguk kicsodák, és honnan tudják a nevem?

− Én, Marcus Volturi vagyok, ő itt a segítőm, és szeretőm, Felicia.
Vámpír lettél, mint mi. Már elég régóta figyeltünk téged, Feliciával.
Aztán Felicia múltkor kiakadt azon, hogy, a szőke kis barátnőd. Hogy is hívták? Á, mindegy, rád mászott, és hát Feli nagyon megkedvelt téged. Vámpírrá akart tenni, veled akar élni, én meg nem tiltom meg neki, azt csinál, amit akar.

Feli megérezte a véred illatát, amitől bekattant, és rád vetette magát. Jelzem, eddig csak távolról figyeltünk. Letépte rólad a szeretőd, és kitekerte a nyakát, én meg kiszívtam a vérét, nehogy kárba vesszen. Aztán gyorsan leállítottam Felit, nehogy megbánja azt, hogy megölt. Megjegyzem, nem szívesen szedtem le rólad, de hát szeret téged, nekem ezt állítja. Csatlakoznál hozzánk, Aro?

− Ezt csak így közlöd velem, és azt várod el, hogy csatlakozzak hozzátok? Egy szörnyeteggé változtattatok. Ez nem természetes.

− Aro, figyelj rám, én megértem, hogy dühős vagy, de Feli nagyon odáig van érted, és nézd meg jobban, milyen gyönyörű. Csak rád vár már legalább fél éve. Gondold csak meg. Az a lány csak kihasznált téged. Mással is lefeküdt.

− Hazudsz! - kiabáltam a képébe. - Nekem nem kell, Felicia! Tönkre tettétek az életem. De mivel már nincs kihez ragaszkodnom, csatlakozom hozzátok, de nem jó szántamból.

− Köszöntünk a családban, Aro Volturi! Ezentúl ez lesz a neved.
Megtanítunk téged harcolni, és vadászni, habár ez a „vérünkben van”.

− Embert fogunk ölni?

− Igen, embert!

− Hónapok teltek el szerelmem megölése óta, még mindig fájt érte a már nem dobogó szívem. Minden nap szembe jutott gyönyörű szép szeme, a csábos ajkai, és formás alakja.
De napról-napra, hónapról-hónapra könnyebben túl léptem rajta, és kezdtem megkedvelni Felit. Sok estét töltöttünk kettesben, ezeken az estéken beszélgettünk. Láttam Marcuson örül, hogy megszabadul Felitől. A seb a szívemen kezdett begyógyulni, de egy napon szörnyű dolog történt.

Megtámadtak minket, és egy óvatlan pillanatban egy újszülött vámpír megölte második szerelmem, Felit. Azóta megfogadtam, soha nem leszek szerelmes, nagyon kegyetlenné váltam. Marcussal összeveszetem, aztán kibékültem vele, ő nem tehetett semmiről.
Mondtam neki, hogy vezető akarok lenni, segítsem nekem. Benne volt ő is, szeretett volna uralkodni. Elkezdtünk embereket vámpírokká átváltoztatni. Kiképeztük az újszülötteket.
Délen is sok háborút vezettünk.

Elfoglaltuk Mexikót, és a környező falvakat. Mexikó határánál volt egy nagyon erős csapat, a vezetőjét Máriának hívják. De fel kellett hagynunk délen a harcokkal, mert Mária csapatai erősebbek voltak, mint a mijeink.
A harc hát az nagyon veszélyes volt, rengeteg katonánk odaveszett, halottam az üvöltéseket. Ott álltunk a harcmezőn Marcusszal, szinte testvérként szerettük már akkor is egymást. Egymás szemébe néztünk „akkor harcra fel Aro” kiáltotta nekem oda.
És nekimentünk az első vámpírnak, aki a szemünk elé került. Sorban égtek a máglyák, mindenhol csak füstölt, vámpír szagot lehetet érezni. Rengeteg vámpír széttéptem, és dobtam máglyára, de közben néha ránéztem Marcusra, hogy épségben van e még. A csatát elvesztettük, ezért a Mária nevű nőnek meghagytuk a területet.

Aztán elmentünk Erdélybe, és a román területekre, letaszítani az uralkodó családot.
Hatalmas harcot vívtunk, de miénk lett Erdély, és a többi Román terület, sikeresen átvettük a hatalmat.
Azóta rengeteg ország a mi uralkodásunk alá tartozik.

Sok harc árán kerültünk mi hatalomra, drága Carlisle. És nézz körbe, ezért harcoltam én. És büszke vagyok a hatalmamra. Caius csak később csatlakozott hozzánk. Ő igazándiból nagyon jó stratéga, mikor harcra került a sor mindig kikérdeztük őt, mikor és hol lenne ideális a támadás és, hogy mekkora lenne a veszteség.

Carlisle, ez volt az én történetem. Szerelem, harc és hatalom röviden összefoglalva.

− Hát, Aro, ez a történet nagyon meghökkentő volt számomra. Őszintén sajnálom, hogy elvesztetted a szerelmed. Nem tudok mást hozzá fűzni.

− Carlisle Cullen, lennél hű barátom örökké? És köszönöm, hogy meghallgattad a történetem.

− Igazán, nincs mit, szeretem a történeteket, és számomra a megtiszteltetés, Aro Volturi, hogy barátod lehetek.

− Elmesélem neked, hogy került Eleazar hozzánk.
Egy napon Caius unatkozott, és elküldte az egyik szolgáját az erdőbe, hogy hozzon neki egy elkóborolt embert. És hát a szolgálja talált is egy embert, de arra egy másik vámpír készült vadászni, és az a másik vámpír Eleazar volt.

Kíra Caius szolgája rátámadt Eleazar-ra, és berángatta ide a palotába, az emberrel együtt. Caius érdekesen nézett Kírára.
– „ Minek hoztad őt ide Kira”?
- Mester, ez a vámpír el akarta fogyasztani az élelmed.

− Értem, Aro mi legyen vele?

− Várj, Caius, kiolvasom a gondolatait. Mivel rá jöttem nekem ez a képességem. De ez csak akkor működik, ha valakit megérintek.
Közelebb léptem Eleazarhoz.
- Te ki vagy rejtélyes idegen?
− Eleazar a nevem, a vezetéknevemre sajnos nem emlékszem. És önökben/önben kit tisztelhetek?

Ők itt az testvéreim, Caius és Marcus, én pedig, Aro Volturi vagyok.
Odaadnád a kezed? Mert így illik a bemutatkozásnál.

− Tudom, hogy mi a képességed - szólalt meg hirtelen.

− Ez érdekes, és honnan tudod?

− Azt hiszem, ez a képességem - válaszolta higgadtan.
- És mi a képességem?

− A gondolatolvasás, és ezt csak akkor tudod végezni, ha megérintesz valakit - mondta és mi nagyot néztünk. - Caius képessége a stratégia kidolgozás, Marcus pedig bölcsebb mindenkinél a földön.

− Á, ha már így ki elemeztél minket, had elemezzelek én is ki téged. Kíváncsi vagyok, mi jár a fejedben. Remélem nem bánod?

− Nem bánom.

− Nem sokra emlékszel, az emberi múltadról, azt látom. Á, szóval ő változtatott át, ez érdekes. Csatlakoznál hozzánk? Nagy szűkség lenne rád itt, Volterrában.

− Hát nem is tudom, mit mondjak. Legyen, csatlakozom hozzátok. De lenne egy feltételem.

− Hallgatom, Eleazar.

− Ha egyszer azt kérem, engedjetek el Volterrából, akkor hagyjatok élni, és engedjetek el.

− Talán teljesíthető. Testvéreim, mit szóltok hozzá?

− Hát, Aro, te tudod, kikben bízhatunk meg - mondták egyszerre testvéreim.

Azóta ő már a mi barátunk, legalábbis, nekem barátom, de sosem vallottam be neki.
Köszönöm, Carlisle, hogy végig hallgattál, ez sokat jelent nekem, de ha nem bánod most mennék a feleségemhez, bizonyára már hiányzom neki.

− Én köszönöm, hogy meghallgathattalak. És menj csak nyugodtan a feleségedhez. Viszlát, Aro - szóltam neki már az ajtóból.

Visszamentem a csöndes kis szobámba. Mélyen elgondolkodtam Aro történetén. Szörnyű, ami vele történt, de az is szörnyű, amivé vált szinte egy érzéketlen szörnyé. Aznap csak a szobámban ültem míg Eleazar be nem nyitott hozzám.

− Carlisle, beszélhetnénk? Vagy, most zavarok?

− Nem zavarsz, gyere be barátom, foglalj helyet.