Carlisle Cullen élete 10.fejezet

Ezzel a fejezettel kívánok mindenkinek
BOLDOG ÚJ ÉVET!!
Kérlek titeket hagyjatok magatok után komentet!! Előre is köszi a komentekért.


Volterra elhagyása


− Köszönöm, hogy vadászol velem állatra, ez sokat jelent nekem.

Kiugrottunk az ablakon, és nekivágtunk a vadászatnak.

− Carlisle, neked melyik állat a kedvenced? Melyiknek jobb a vére? Inkább így kérdezem.

− Hát, nekem a szarvas a kedvencem, gondolom, mert arra vadásztam először, de állítom neked, hogy a ragadozó állatoké jobb - adtam választ Eleazarnak.

− Hát akkor, ha nem bánod megyek, és keresek egy oroszlánt.

− Nem bánom, menjél csak.

− Rendben, akkor majd megkereslek, miután végeztem. Szia.

− Szia.

És már el is viharzott. Na, tessék, ismét itt vagyok, magányosan, nagyon jó, hogy újból átadhatom magam a gondolataimnak. Már itt vagyok 1740 óta, 40 éve, most nem hivatalos forrásból 1780-at írunk a Volturi klánnál. Túl sok idő telt el, azóta, hogy nem gyógyítottam embert. Aro legalább az első 10 évben megpróbált lebeszélni az állat vérről, de én makacson ragaszkodtam az életmódomhoz. 20 évig viszont én próbáltam leszoktatni az ember vérről, de sajnos hiába.

Caius napról napra jobban gyűlölt, de Marcus egyre jobban kedvelt. Döntöttem, amint visszaérünk Eleazarral a vadászatból, közlöm Aróval, hogy tovább állok. Nehéz döntés, de szeretnék újból embereket gyógyítani. Nehéz döntés, mert Eleazar nagyon jó barátom lett, és őt nehéz szívvel hagyom itt, habár szívem már nem dobog, de akkor is rossz csak így itt hagyni egy hű barátot.

Ő egy igaz nemes lelkű „ember”. Az elmúlt 40 év alatt ő támogatott a leginkább, kedves volt, lelket öntött belém, mikor rám tört a magány érzése. Olyan lett számomra mintha testvérem lenne. Aro, hát ő más tészta. Ő kedves is tud lenni a szíve mélyén, de neki vezetőként az is a dolga, hogy kegyetlen legyen. Bár néha a kegyetlenkedést túlzásba viszi.

Nem gondolkodtam tovább, hiszen vadászni jöttem. Kikapcsoltam az agyam, és az áldozatomra kezdtem koncentrálni, ami egy ragadozó volt, a hűvös bokorban megbújt hiéna. Az agyamat rögtön elborította az a bizonyos vörös köd. Rohantam az áldozatom felé, aki csak most érzékelte a veszélyt, de már késő, rávetettem magam a nyakiűtőerére, és már szívtam is a számomra éltető friss vérét.

− Carlisle? Végeztél?

− Áh, Eleazar. Mond mit kérdeztél?

− Barátom csak azt, hogy végeztél-e már, mert én igen. Visszamehetünk a kastélyba, vagy sétáljunk még?

− Igen barátom végeztem. Sétáljunk, mert szeretnék veled valami nagyon fontosról beszélni.

− Csak nincs valami nagy baj?

− Nem nincs. Tudod vadászat előtt gondolkoztam, és már túl sok időt töltöttem itt Volterrában. Jó itt, meg minden, de már hiányzik a gyógyítás. Eltelt 40 év, és ez sok idő. Hozzád kerültem itt a legközelebb, te vagy az első igaz barátom, létezésem óta. Fáj a nem dobogó szívem, azért mert itt hagylak téged. Remélem, megbocsájtasz nekem azért, hogy elhagyom Volterrát, és ráadásul még Olaszországot is, de őszintén kívánom, hogy majd még találkozzunk, vagy, hogy minél előbb felkeress engem. Mond csak, nem tartanál velem? Tudom, hogy ez hirtelen jött, és mit is gondolok, hisz te ide tartozol, és amúgy is Aro nem engedne, ahhoz túl értékes a képességed.

− Carlisle állj, állj, állj, ne siess. Az állításaid mind igazak. Egy: nem vagyok rád mérges, teljesen megértelek, csodálom, hogy egyáltalán 40 évig kibírtad itt, ennyi emberi véren élő vámpírral. Kettő: azt is megértem, hogy hiányzik a hivatásod. Három: nagyon fogsz hiányozni.

Eleazar közelebb lépett hozzám, és szorosan megölelt.

− Te is nagyon hiányozni fogsz - öleltem őt vissza jó szorosan, úgy ahogy egy baráthoz, vagy testvérhez illik. Menjünk vissza, hiszen a hírt Aróékkal is közölnöm kell.

− Menjünk.

2 órával később………..

Visszaértünk. Azonnal a trónterembe mentem, hogy bejelentsem, el szándékozom hagyni Olaszországot.
- Aro, Marcus és Caius el szándékozom hagyni Volterrát. Szeretném a jóváhagyásotokat kérni.
- Ha ezt kéred barátom - szólalt meg Aro először. - Távozz békével, és remélem, hogy még visszatérsz hozzánk, ha nem is örökre, de azért látogatóba.
- Részemről is rendben - mondta Caius hatalmas vigyorral az arcán.
- Hát Carlisle Cullen, kezdtelek megkedvelni, sajnálom, hogy elmész, de rendben, menj békével.
- Köszönöm a jóváhagyást, hát akkor, mennék is csomagolni.
- Természetesen, menj csak - mondták egyszerre.

Barátom elkísért a szobámig, sőt segített elpakolni azt a néhány holmimat, ami volt nálam.
- Viszlát, és köszönöm a vendéglátást.
- Viszlát - harsogták egyszerre.
És már futásnak is eredtem.

4 órával később…….

Már 4 órája elhagytam Volterrát. Újból visszatérek a régi, megszokott életemhez.
Habár a Volterrában töltött idő sem volt felesleges.