Carlisle Cullen élete 16. fejezet

Edward vámpír léte és első vadászat kezdete

– Kérem, öljön meg, mikor jön már a halál?
– Edward, semmi gond, mindjárt vége lesz a szenvedésnek, csak fél nap, és vége lesz, ígérem neked.
Fél nap, és vége lesz a pokolnak? Remélem, hogy igazat beszél ez a teremtmény. Olyan fura, dr. Cullen egy angyal lenne, aki segíteni próbál a kínokon, és fél nap múlva talán sikerül neki?

Carlisle szemszöge:

Sajnáltam ezt a fiút, szegény most szenved miattam. Már két, és fél napja szenved.
Próbálja a szenvedést visszafogni, de nem megy neki. Olyan lassan telnek a napok, órák, percek néha már azt hiszem, sose lesz vége szegény kínjainak.
Nekem is hatalmas fájdalmaim voltak. Az a tűz, szinte újból éltem vele minden fájdalmat, lassan a vége felé közeledett az átváltozása, ezt onnan tudom, hogy a szíve megállt. Mi, már meg is állt? Végre vége van a szenvedésének?


Edward szemszöge:

Kész, a szívem megállt. Meghaltam? De ha meghaltam, várjunk csak én, hogy hogy állok, és morgok Dr. Cullenre?
– Edward, ne támadj, üljünk le, és beszéljük ezt meg, nem akarok rosszat. - mondta nekem a doktor. Erre felegyenesedtem, és a doktor is felegyenesedett.

– Kövess, kérlek – mondta, és én követtem. - Foglalj helyet – ajánlotta, és én le is ültem.

– Az átváltozásod alatt beszéltem hozzád. Mennyit értettél belőle?

Gondolkoztam, és bevillant egy kép, a kórházban voltam haldokoltam és egyszer csak Carlisle beszélt hozzám, azt mondta ő egy vámpír. Hírtelen hangok kezdtek el kavarogni a fejemben. - Vajon nagyon haragszik? És hogy közöljem vele, hogy édesanyja meghalt?

– Édesanyám meghalt? – kérdeztem, majd ordítani kezdtem. - Mi az, hogy meghalt? Nem nem halhatott meg, azonnal vonja ezt vissza.

– Edward, honnan tudod, hogy meghalt, hisz nem is említettem. Nem is tudtam, hogy közöljem veled.

– De hisz az előbb mondta, hogy meghalt, tisztán hallottam. És azt is hallottam, hogy azt kérdezi, haragszom-e magára.


– Edward, én ezeket nem mondtam ki, csak gondoltam.

– Azt akarja mondani, hogy hallom a gondolatait? Ez lehetetlen, hisz meghaltam vagy nem, azt nem hiszem el, hogy vámpír vagyok. Maga bolond.

– Ed figyelj rám, nem vagyok bolond, tényleg vámpír vagyok, nem érzel a torkodban kaparást?

– De érzek. Ez most azt jelenti, hogy embert fogok ölni?

– Nem fogsz, embert ölni, nyugodj meg, mindent megmagyarázok, ígérem, csak nyugodj, meg kérlek - kérlelt.

– Rendben, várom a magyarázatát - mondtam és leültem a székre.

Carlisle szemszöge:

Hihetetlen rám akart támadni. Jó ez várható volt, de nem én nem akartam őt bántani. És hallotta a gondolataimat, szóval ő egy gondolatolvasó. Ezt majd tanulmányoznom kell, persze csak akkor, ha megengedi. Istenem, Carlisle állítsd le az orvosi éned, hisz lehet most tettél tönkre egy életet.


– Ed figyelj rám, nem vagyok, bolond tényleg vámpír vagyok, nem érzel a torkodban kaparást?

– De érzek - válaszolta. - Ez most azt jelenti, embert fogok ölni? - kérdezte kétségbeesetten. Ezt jó jelnek vettem, talán velem marad.

– Nem fogsz, embert ölni, nyugodj meg, mindent megmagyarázok, ígérem, csak nyugodj meg, kérlek - kérleltem.

– Rendben, várom a magyarázatát - mondta és elült egy székre.

– Szóval, én vámpír vagyok, mint említettem, és én nem ölök embert. Állatok vérén élek. Édesanyád kért meg, hogy mentselek meg, és én megtettem, amit kért, csak így tudtalak megmenteni.

– Nehogy anyámra merje ezt kenni.

– Nem szándékozom, nézd meg az emlékeim, ha nem hiszel nekem - azzal elkezdtem vetíteni neki az emlékeimet. Először hírtelen hátra hőkölt, aztán rám nézett, és láttam a fájdalmat a szemében. Éppen arra gondoltam milyen rossz állapotban volt Elisabeth. Véget értek az emlékeim.

– Köszönöm, hogy megmutatta, és sajnálom, hogy ordibáltam magával. Kérem, segítsen nekem, mert iszonyatosan kapar a torkom.

– Gyere, menjünk vadászni.

– És azt, hogyan kell? - kérdezte kicsit ijedten.

– Ez ösztönösen fog jönni, ne izgulj, és most gyere, inkább várj, egy percet körbe, nézzek egy kicsit jó?

– Rendben - válaszolta. És én mentem is körbe nézni.

Igaz már sötétedett, de sose lehet tudni, mikor téved az erdőbe egy ember. Nem szeretném, hogy Edward első vadászati alanya egy ember legyen. Körbe szimatoltam, és körbe néztem, de sehol a közelben nem láttam, és éreztem embert. Aggódom, hogy mi lesz, ha nem fogja ezt kedvelni, ezt az állandó bujkálást, de most biztos nagyon figyelnem kell rá. Hiszen, most újszülött és még vad. Én is ilyen lehettem, mint ő most. Na, visszatérek hozzá, mert még a végén baj lesz. így hát gondoltam egyet, és visszamentem, most már a mi házunkhoz