Kívánok jó olvasást a fejihez!! :)AZ előző részhez komizóknak ajánlom a fejit!! :D
Most is szépen kérem a komit! :) és remélem figyelembe veszítek hogy 00:15 perckor raktam fel :) na de jó olvasást :)
Edward elhagyja a családot
Carlisle szemszöge:
– Esme, hozzám jössz felségül? – persze illedelmesen fél térdre ereszkedtem.
– Igen – sikkantotta, és a nyakamba ugrott.
Kivettem a csokorból a gyűrűt, és ráhúztam kedvesem ujjára. Szerelmem szemei csillogtak a boldogságtól, fiúnk gratulált, és láttam, hogy is örül a boldogságunknak, de mégis láttam a szemében a fájdalmat. Talán magányos, futott át az agyamon.
– Semmi bajom, apa, nem vagyok magányos. – próbált nyugtatgatni. De én átláttam rajta.
– Ahogy gondolod, fiam. Csak aggódóm, aggódunk érted. Nehéz lehet neked egyedül.
– Már megszoktam az egyedüllétet, és jó ez így nekem. És ha arról van szó, a szerelem biztos, majd megtalál idővel, én türelmesen kivárom, ne izguljatok értem annyit.
– A szüleid vagyunk, ha nem is vérszerintiek, de szeretünk, és féltünk, ez ellen nem tehetsz semmit sem.
– Tudom, és nem is szeretnék. Én is szeretlek, titeket. – mondta mosolyogva. Majd megölelt minket. - És, mikor lesz az esküvő?
– Hát, én nem tudom. Szívem, mikor szeretnéd megtartani?
– Hát, úgy egy éven belül. Ha az megfelel? – kérdezte boldogan kedvesem.
– Persze, hogy megfelel. Nem sietünk sehová.
– Ez így igaz. Egyetértek apával. Na, de én megyek fel a szobámba, holnap dolgozat földrajzból, és történelemből átolvasom, nehogy valamire rosszul emlékezzek.
– Jól van fiam - válaszoltuk egyszerre Esmével, és összemosolyogtunk. Edward nevetve ment fel az emeletre.
Teljesen össze vagyunk hangolódva Esmével. Talán ezalatt a pár év alatt teljesen átvettük egymás gondolatait. Rájöttem, ő a tökéletes lelki társ. Már, ha egyáltalán van lelkem. A gondolataim állandóan csak körülötte forognak, kivéve persze akkor, mikor gyógyítok. De amint akad, egy kis szünetem, rögtön ő jut az eszembe. Már kezdem túlságosan is azt érezni, hogy ez a szerelem, amit kedvesem iránt érzek beteges. Már kicsit kevesebbet túlórázom, mind ezt azért, hogy több időt töltsek kedvesemmel. Persze Edward is fontos nekem, hiszen a fiamként szeretem. Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert mostanában kicsit elhanyagoltam. Remélem, ezt fiam nem veszi zokon, látom már egy ideje, hogy valami nyomja a szívét. Beszélnem kell vele a napokban, ez biztos, nem bírom elviselni, hogy valami foglalkoztatja, és ez őt aggasztja. Rá van írva minden az arcára.
4 hónap múlva:
Edward szemszöge:
Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert mostanában kicsit elhanyagoltam. Remélem, ezt fiam nem veszi zokon, látom már egy ideje, hogy valami nyomja a szívét. Beszélnem kell vele a napokban, ez biztos, nem bírom elviselni, hogy valami foglalkoztatja, és ez őt aggasztja. Rá van írva minden az arcára – hallottam meg apám gondolatait.
Igaza van, valami nyomja a szívemet egy ideje. Mégpedig az, hogy lehet, hogy nekem nem is itt kéne lennem. Kezdek meginogni abban, hogy szabályos ez az életforma, amit követünk, amit követek. Carlisle azt mondja van másik lehetőség, amit a többi vámpír követ, mi vagyunk a különcök. A többi vámpír mind embervéren él. Lehet nekem is azt az utat kéne járnom, hisz attól még, hogy Carlisle és Esme nem öltek embert, nem tudhatják melyik is az igazi élet. Követnek egy életformát, miközben a másikat nem is ismerik. Lehet a másik mód jobb, és az természetesebb is, hiszen mi szörnyek vagyunk. A pokol teremtményei. Na, jó Carlisle és Esme nem szörnyetegek, de én az vagyok, egy lelketlen szörny, egy átkozott gyilkos. Hiába állatot ölök. Ezt meg kell beszélnem apámmal. Remélem, minél előbb megejtjük ezt a beszélgetést. Nem élhetek tudatlanul, ha van másik mód, én meg akarom tapasztalni. Amint ezt végiggondoltam meghallottam fogadott apám gondolatait.
– Gyere be – szóltam ki.
– Hello, fiam. Látom, valami nyomja a szíved. Elmeséled nekem?
– Már igazság szerint vártam, mikor szeretnél velem beszélni.
– Most itt vagyok, hallgatlak.
– Kétségeim vannak.
– Mi felől?
– Az életmódunkkal kapcsolatban.
– Mondd, csak fiam hallgatlak.
– Honnan tudod, hogy ez a jó mód? Próbáltál már embervéren élni?
– Figyelj, fiam, én nem tudhatom, hogy ez jó életmód e. de tudom, hogy nem akarok embert ölni, én segíteni akarok az embereken. Eddig sokan mondták, hogy az embervér jobb. Sosem próbáltam, de nem is fogom.
– De én így, hogy döntsem el, hogy jó ez, amit teszek? – kérdeztem feszülten.
– Tudod, hogy én nem akadályozom meg azt, hogy ha akarsz, elmehetsz akármennyire is fáj. Ha te a másik életmódot választod, nem szólhatok bele. Ezt neked kell érezned. Ez a te döntésed, Edward. Helyetted nem dönthetek.
– Köszönöm, apa, hogy meghallgattál.
– Szívesen, máskor is, ha bármi van, szólj, és ha tudok, segítek neked, ezt neked is tudnod kell.
– Tudom, és kösz.
– Akkor én most mentem.
– Jól van - azzal megfordult és kiment a szobámból.
Igazán sokat segített ez a beszélgetés, ha rövid volt, akkor is. Igaza van, ez az én döntésem. Ő nem tudhatja mi a jó nekem. Ez a beszélgetés lényegre törő volt. Azt mondta, bármennyire is fájni fog, ő elenged, és élhetek másik életet. Na ez az, fájdalmat fogok okozni, ha elmegyek, de úgy érzem, el kell mennem. De nem lehetek olyan önző, hogy egy szó nélkül lépek le, el kell köszönöm a szüleimtől. Akik már sajnos nem lesznek a szüleim, miután kilépek az ajtón.
Nekem is fájni fog, hogy elmegyek, de tudnom kell, milyen a másik élet, így is, úgy is szörnyeteg vagyok. Már teljesen mindegy, a lelkem már nem létezik, az már a pokol részévé vált. Lementem a nappaliba, ahol Esméék tartózkodtak, összebújva voltak. Nem akartam őket megzavarni. De muszáj lesz elmennem. És miután embert öltem, többet nem térhetek ide vissza, és ez fog a legjobban fájni.
– Esme, Carlisle. – miután megszólítottam őket rám néztek, és tudták döntöttem.
– Mondd, fiam.
– Sajnálom, hogy fájdalmat fogok okozni, de úgy döntöttem elmegyek. Tudnom kell, milyen a másik élet.
– Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha menned kell, menj.
– Edward. Nekem nagyon fáj, hogy elmész, elvesztettem egy fiam, és most a másik is elmegy, de megértelek – mondta könnyek nélkül zokogva Esme.
– Sajnálom – mondtam. Majd elviharoztam, nem akartam a fájdalmat az arcukon látni. De ezeket a fájdalmas arcokat, sosem fogom elfelejteni.
Most már biztosan tudom, egy szörnyeteg vagyok. Tönkre tettem két,„ember” boldogságát, és ez fájt a legjobban. De mennem kellett. Bármennyire is fájt ez.
Carlisle szemszöge:
Miután lejöttem Edward szobájából, tudtam, hogy nem fog velünk maradni. Kedvesem hallotta a beszélgetésünk. Nagyon le volt törve. Félt, rettegett, hogy elveszíti második fiát is.
Belül én is ordítottam, hisz, ha elmegy, én is a fiam veszítem el. Kezdtem érezni az űrt, a nem dobogó szívem tájékán. Fájt, éreztem, hogy talán egyszer eljön ez a pillanat, ettől rettegtem mióta átváltoztattam. És tudom, hogy el fog menni. De megértem őt, tudnia kell, hogy milyen is a másik lét, a vámpírok számára a „szabályos táplálkozás”. Hallottam, ahogy emberi tempóban jött le a lépcsőn, fiúnk. Szóval, döntött.
– Esme, Carlisle. – miután megszólított minket ránéztünk kedvesemmel, és tudtuk döntött.
– Mondd, fiam – mondtam már fájdalommal teli hangon.
– Sajnálom, hogy fájdalmat fogok okozni, de úgy döntöttem, elmegyek. Tudnom kell, milyen a másik élet.
– Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha menned kell, menj – mondtam. Nem omolhatok össze most, nem, Esmének támogatásra lesz szüksége.
– Edward. Nekem nagyon fáj, hogy elmész, elvesztettem egy fiam, és most a másik is elmegy, de megértelek – mondta könnyek nélkül zokogva Esme.
– Sajnálom – mondta fiúnk is megtörten, majd távozott.
Létezésem legfájdalmasabb napja volt ez. Esme tovább zokogott, könnyek nélkül. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de tartanom kell magam. Kedvesemnek szüksége van rám, jobban, mint máskor. Elhatároztam, kevesebbet fogok dolgozni, egy ideig. És mikor úgy érzem, kedvesemnek jobb, akkor majd a munkába fogok temetkezni. Még csak pár perce lépett ki innen, máris hiányzik. A fájdalom mardosta halott szívem. De nem volt mit tenni. Elment, és talán vissza se tér hozzánk. És ez fájt a legjobban, hiszen nem is hagyta, hogy megmondjam neki, hogy mindig a fiam marad, és bármikor visszatérhet hozzánk
2010. július 1., csütörtök
2010. június 24., csütörtök
Carlisle Cullen élete 27. fejezet :)
Kívánok jó a olvasást a fejihez! :) Előre jelzem kicsit korhatáros! :D De tudom, hogy úgyis elolvassátok!! :D Ennek csak örülni tudok :D Remélem ehhez a részhez is kapok komit :) "Szépen nagy boci szemekkel néz" :)Szeretnék ismét köszönetet mondani Drusillának aki nagyon jó barátnőm és nagyon jó Bétám is! Aki mindig fáradozik és szakít időd arra, hogy megnézze az új fejit és ki javítsa a hibáim :D Köszönöm neked!! :D Még egyszer jó olvasást kívánok!!! :D
Esme gyűrűje :)
Az eljegyzés megtervezése/3
Leánykérés
Edward szemszöge:
– Szia, drágám. Mi ez a boldog mosoly?
– Edward, ma anyának szólított.
– Ez nagyon kedves tőle.
– Szerintem is, olyan aranyos. Egy fiamat elveszítettem, de kaptam helyette egy másikat, akit ugyanúgy szerethetek, mintha a sajátom lenne.
Carlisle szemszöge:
Mikor kedvesem közölte, hogy Edward ma anyának szólította, azonnal üzentem fiamnak, hogy köszönöm. Sőt, még a napokban beszélnem kell vele, hogy mire jutott a virág ügyben, mikorra lesz meg, és, hogy a gyűrű milyen legyen. Ma benéztem az ékszerészhez, gyönyörű gyűrűket láttam, de hát remélhetőleg, fiam rákérdezett, vagyis tapogatózott egy kicsikét. Kedvesemmel még mindig nem aludtunk egy szobában, de ezt nem bánom, nem siettetek semmit, hiszen tudom mit tett az, a vadállat férje. És amúgy is az én időmben, a férfiak úriemberek voltak, én ezt igyekszem megtartani. Habár az emberiség kezd egyre romlottabb lenni. Most kedvesem itt fekszik a karjaimban, és én simogatom a hátát, nagyon jó érzés az, hogy a közelemben van. Imádom az édes illatát, az ártatlan szemeit, és mind azt a határtalan szeretett, amit nyújtani tud.
Ő egy igazi, földre szállt angyal, akit hál Istennek, nekem küldtek, amiért ma is, és örökké hálás leszek, ha ő nem lenne, talán nem is lennék az igazi, Esme által lettem teljes, egész. Igaz, Edward itt volt nekem, de ő fiamként volt velem, és van velem mai napig. Teljesen elhatalmasodott rajtam a szerelem, a ragaszkodás, a féltés, a gyengédség, kezd bennem kialakulni az apa, és talán a leendő férj is. Azt sajnálom, hogy nekünk, vámpíroknak nem lehet gyermekük, ha nekem és Esmének gyermekünk születne, biztos olyan gyönyörű lenne, mint ő, és olyan szeretettre méltó, én azt se bánnám, ha tőlem nem örökölt volna semmit. Annyira fáj, hogy nem adhatom meg szerelmemnek ezt a lehetőséget, annyira boldoggá szeretném tenni, tudom, hogy örülne egy saját gyermeknek. Lehet, hogy nem is tőlem, de jaj, fáj, ez a tudat, remélem az évek múlásával sikerül valamit találnom erre a gondra, és majd lehet saját gyermekünk. Gondolataimból létem értelme rángatott ki.
– Drágám, min gondolkozol ennyire? Már vagy tíz perce szólongatlak, kezdesz megijeszteni.
– Bocsáss meg, szívem, nem akartalak megijeszteni. Csak azon gondolkodtam, hogy ma is milyen szép vagy, és, hogy napról napra jobban szeretlek – végül is ez is igaz volt. Nem akartam neki megmondani, hogy az fáj, hogy nem tudom őt teljesen boldoggá tenni.
– Jaj, Carlisle, ha tudnád, és most már tudni is fogod, ha elmondom, én is így érzek egyre erősebb a szerelmem irántad – mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt
– Szívem, ez most mi volt? Csak annyit hallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódik, és annyit, hogy Edward kijelenti, elmegy egy kicsit itthonról, aztán kész, az ajtó becsukódott.
– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondta csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled – hirtelen azt sem tudtam, mit is kezdjek kedvesemmel. Eddig sose akartam sürgetni, most sem akarom.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress, ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.
Esme szemszöge:
Miután szenvedélyesen megcsókoltam Carlisle-t, azonnal átfutott az agyamon, hogy szeretkezni szeretnék vele. Miután ezt kigondoltam, Edward tapintatosan távozott a házból. Nem is tudom, mit ütött belém, talán azok a szavak, amiket mondott nekem, az indított el nálam valamit, tudtam, ez ösztönös lesz. Minden porcikám őt kívánta. De volt bennem egy kicsi félsz, hiszen Carlisle több mint 200 éves, és biztosan sok nővel volt dolga. De mindent meg fogok tenni, hogy ez az este csodás legyen.
– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondtam csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek.
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.
Finoman kezdett el csókolgatni, az ajkamtól kezdte, aztán az államat csókolta, aztán a nyakam. Szinte már őrjítő lassúsággal csinálta. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a vágy. De hagytam, hogy kedvesem csináljon mindent, mert teljesen megbíztam benne. Pillanatok alatt leszaggattam róla az inget, az én felsőm is hamar lekerült a melltartómmal együtt. Kedvesem áttért melleim kényeztetésére, belőlem pedig jól eső sóhajok szakadtak fel. Nem sokáig bírtam uralkodni magamon, kezem a nadrágja felé vándorolt, de ő megállított.
– Biztos, hogy akarod? Még megállhatunk.
– Ne csigázz, kérlek, tegyük meg, biztos vagyok benne.
– Rendben.
Azonnal letéptem a nadrágját, és az egyik sarokba dobtam. Az én szoknyám is a sarokban végezte. Már csak az alsó neműink választottak el a beteljesedéstől. Hamar megszabadultunk az utolsó akadálytól is. Kedvesem azonban semmit nem sietett el, kínzó lassússággal csókolta végig a testem minden pontját. Belőlem viszont egyre gyakrabban törtek elő a jól eső sóhajok. Alig bírtam magammal, érezni akartam őt. Nem is kellett sokáig várnom, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, gyengéden és finoman hatolt belém. Olyan gyengéd volt velem, mintha össze tudnék törni, de ez nem lehetséges, hiszen vámpír vagyok én is.
Lassan, és ritmusosan mozgott, miközben szenvedélyesen csókolta az ajkaimat. Kisebb sikolyok törtek fel belőlem, kicsit szégyentelenek is tartottam magam. Ez az együttlét csodás volt. Carlisle gyengéd, és gondoskodó, életemben először jól esett a szeretkezés. A volt férjem kegyetlenségei után ez maga volt a mennyország. De én sem tétlenkedtem, ráfordítottam szerelmem a hátára, így én vettem át az irányítást. Kedvesemből finom kis morgások törtek fel. Ez arra ösztönzött, hogy gyorsabb tempót diktáljak. Csókolgattam az álla vonalát, simogattam a mellkasát. Egyre gyorsabb tempót diktáltunk. És kedvesemmel egyszerre értük el a gyönyört, kedvesem felordított, én pedig hangos sikolyban törtem ki. Finoman ismét a hátamra kerültem, és szerelmem legördült rólam.
– Köszönök, mindent. Életem legszebb élménye volt ez most. Szeretlek.
– Nem kell, semmit megköszönnöd. Én is szeretlek, jobban, mint az életemet. Költözz össze velem, kérlek. Legyen ez a szoba, a mi szobánk.
– Rendben, ide költözöm a szobánkba.
– Köszönöm, kedves.
Carlisle szemszöge:
Felejthetetlen egy éjszaka volt, amit kedvesemmel eltöltöttünk. És végre átköltözik az én szobámba, ami most már a mi szobánk. Hamar felkelt a nap. Edward nem tudom, mikor érhetett haza, de üzentem neki gondolatban, hogy ma elmegyünk az ékszerészhez. Már csak egy nap, és megkérem Esme kezét. Reggel kedvesemtől csókkal köszöntem el, és megígértem neki, hogy sietek haza. Hamar letelt a műszakom. Edward már kint várt rám a kórház előtt.
– Akkor, mehetünk, apa az ékszerészhez?
– Persze, induljunk. Megtudtad milyen gyűrűt szeretne?
– Persze.
– És milyet szeretne?
– Nem szabta meg, bármilyennek örülni fog.
– Akkor rajtunk lesz a döntés.
– Bizony.
Hamar odaértünk az ékszerészhez. Edwarddal azonnal megakadt a szemünk, egy kék szíves gyémántgyűrűn. Az eladónak határozottan elmondtuk, hogy azt szeretnénk, gyorsan meg is vettük. Útközben bementünk a virágoshoz. Gyönyörű lett a csokor. Hamar eltel a napom. Ma van kedd, az a kedd, amikor megkérem kedvesem kezét. Arra gondoltam, hogy a virágcsokorba teszem a gyűrűt. Siettem haza a munkából, elhoztam a csokrot is. Beletettem a gyűrűt. Otthon már Esme várt az ajtóban.
– Szia, édesem.
– Szia.
– Szeretnék valamit kérdezni.
– De jó illat van.
– Ez a csokor a tiéd, de előtte szeretnék valamit kérdezni.
– Persze, mondd csak.
– Esme, hozzám jössz felségül? – persze illedelmesen fél térdre ereszkedtem.
– Igen – sikkantotta, és a nyakamba ugrott.
Kivettem a csokorból a gyűrűt, és rá húztam kedvesem ujjára.
Esme gyűrűje :)
Az eljegyzés megtervezése/3
Leánykérés
Edward szemszöge:
– Szia, drágám. Mi ez a boldog mosoly?
– Edward, ma anyának szólított.
– Ez nagyon kedves tőle.
– Szerintem is, olyan aranyos. Egy fiamat elveszítettem, de kaptam helyette egy másikat, akit ugyanúgy szerethetek, mintha a sajátom lenne.
Carlisle szemszöge:
Mikor kedvesem közölte, hogy Edward ma anyának szólította, azonnal üzentem fiamnak, hogy köszönöm. Sőt, még a napokban beszélnem kell vele, hogy mire jutott a virág ügyben, mikorra lesz meg, és, hogy a gyűrű milyen legyen. Ma benéztem az ékszerészhez, gyönyörű gyűrűket láttam, de hát remélhetőleg, fiam rákérdezett, vagyis tapogatózott egy kicsikét. Kedvesemmel még mindig nem aludtunk egy szobában, de ezt nem bánom, nem siettetek semmit, hiszen tudom mit tett az, a vadállat férje. És amúgy is az én időmben, a férfiak úriemberek voltak, én ezt igyekszem megtartani. Habár az emberiség kezd egyre romlottabb lenni. Most kedvesem itt fekszik a karjaimban, és én simogatom a hátát, nagyon jó érzés az, hogy a közelemben van. Imádom az édes illatát, az ártatlan szemeit, és mind azt a határtalan szeretett, amit nyújtani tud.
Ő egy igazi, földre szállt angyal, akit hál Istennek, nekem küldtek, amiért ma is, és örökké hálás leszek, ha ő nem lenne, talán nem is lennék az igazi, Esme által lettem teljes, egész. Igaz, Edward itt volt nekem, de ő fiamként volt velem, és van velem mai napig. Teljesen elhatalmasodott rajtam a szerelem, a ragaszkodás, a féltés, a gyengédség, kezd bennem kialakulni az apa, és talán a leendő férj is. Azt sajnálom, hogy nekünk, vámpíroknak nem lehet gyermekük, ha nekem és Esmének gyermekünk születne, biztos olyan gyönyörű lenne, mint ő, és olyan szeretettre méltó, én azt se bánnám, ha tőlem nem örökölt volna semmit. Annyira fáj, hogy nem adhatom meg szerelmemnek ezt a lehetőséget, annyira boldoggá szeretném tenni, tudom, hogy örülne egy saját gyermeknek. Lehet, hogy nem is tőlem, de jaj, fáj, ez a tudat, remélem az évek múlásával sikerül valamit találnom erre a gondra, és majd lehet saját gyermekünk. Gondolataimból létem értelme rángatott ki.
– Drágám, min gondolkozol ennyire? Már vagy tíz perce szólongatlak, kezdesz megijeszteni.
– Bocsáss meg, szívem, nem akartalak megijeszteni. Csak azon gondolkodtam, hogy ma is milyen szép vagy, és, hogy napról napra jobban szeretlek – végül is ez is igaz volt. Nem akartam neki megmondani, hogy az fáj, hogy nem tudom őt teljesen boldoggá tenni.
– Jaj, Carlisle, ha tudnád, és most már tudni is fogod, ha elmondom, én is így érzek egyre erősebb a szerelmem irántad – mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt
– Szívem, ez most mi volt? Csak annyit hallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódik, és annyit, hogy Edward kijelenti, elmegy egy kicsit itthonról, aztán kész, az ajtó becsukódott.
– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondta csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled – hirtelen azt sem tudtam, mit is kezdjek kedvesemmel. Eddig sose akartam sürgetni, most sem akarom.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress, ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.
Esme szemszöge:
Miután szenvedélyesen megcsókoltam Carlisle-t, azonnal átfutott az agyamon, hogy szeretkezni szeretnék vele. Miután ezt kigondoltam, Edward tapintatosan távozott a házból. Nem is tudom, mit ütött belém, talán azok a szavak, amiket mondott nekem, az indított el nálam valamit, tudtam, ez ösztönös lesz. Minden porcikám őt kívánta. De volt bennem egy kicsi félsz, hiszen Carlisle több mint 200 éves, és biztosan sok nővel volt dolga. De mindent meg fogok tenni, hogy ez az este csodás legyen.
– Semmi érdekes, ne is foglalkozz vele. Most csak velem törődj – mondtam csábosan.
– Szívem, tudod, hogy törődök veled.
– Carlisle, azt akarom, hogy szeress ma éjjel. Szeretnék veled, ma este szeretkezni. Valószínű, hogy a fiunk ezt a gondolatom hallotta meg.
– Biztos vagy benne, hogy szeretnél velem ma szeretkezni? Tudod, hogy nem sürgetlek.
– Eleget vártam már rád. Akarlak. De, ha te nem akarod.
– Jaj, dehogy is persze, hogy szeretném.
Finoman kezdett el csókolgatni, az ajkamtól kezdte, aztán az államat csókolta, aztán a nyakam. Szinte már őrjítő lassúsággal csinálta. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a vágy. De hagytam, hogy kedvesem csináljon mindent, mert teljesen megbíztam benne. Pillanatok alatt leszaggattam róla az inget, az én felsőm is hamar lekerült a melltartómmal együtt. Kedvesem áttért melleim kényeztetésére, belőlem pedig jól eső sóhajok szakadtak fel. Nem sokáig bírtam uralkodni magamon, kezem a nadrágja felé vándorolt, de ő megállított.
– Biztos, hogy akarod? Még megállhatunk.
– Ne csigázz, kérlek, tegyük meg, biztos vagyok benne.
– Rendben.
Azonnal letéptem a nadrágját, és az egyik sarokba dobtam. Az én szoknyám is a sarokban végezte. Már csak az alsó neműink választottak el a beteljesedéstől. Hamar megszabadultunk az utolsó akadálytól is. Kedvesem azonban semmit nem sietett el, kínzó lassússággal csókolta végig a testem minden pontját. Belőlem viszont egyre gyakrabban törtek elő a jól eső sóhajok. Alig bírtam magammal, érezni akartam őt. Nem is kellett sokáig várnom, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, gyengéden és finoman hatolt belém. Olyan gyengéd volt velem, mintha össze tudnék törni, de ez nem lehetséges, hiszen vámpír vagyok én is.
Lassan, és ritmusosan mozgott, miközben szenvedélyesen csókolta az ajkaimat. Kisebb sikolyok törtek fel belőlem, kicsit szégyentelenek is tartottam magam. Ez az együttlét csodás volt. Carlisle gyengéd, és gondoskodó, életemben először jól esett a szeretkezés. A volt férjem kegyetlenségei után ez maga volt a mennyország. De én sem tétlenkedtem, ráfordítottam szerelmem a hátára, így én vettem át az irányítást. Kedvesemből finom kis morgások törtek fel. Ez arra ösztönzött, hogy gyorsabb tempót diktáljak. Csókolgattam az álla vonalát, simogattam a mellkasát. Egyre gyorsabb tempót diktáltunk. És kedvesemmel egyszerre értük el a gyönyört, kedvesem felordított, én pedig hangos sikolyban törtem ki. Finoman ismét a hátamra kerültem, és szerelmem legördült rólam.
– Köszönök, mindent. Életem legszebb élménye volt ez most. Szeretlek.
– Nem kell, semmit megköszönnöd. Én is szeretlek, jobban, mint az életemet. Költözz össze velem, kérlek. Legyen ez a szoba, a mi szobánk.
– Rendben, ide költözöm a szobánkba.
– Köszönöm, kedves.
Carlisle szemszöge:
Felejthetetlen egy éjszaka volt, amit kedvesemmel eltöltöttünk. És végre átköltözik az én szobámba, ami most már a mi szobánk. Hamar felkelt a nap. Edward nem tudom, mikor érhetett haza, de üzentem neki gondolatban, hogy ma elmegyünk az ékszerészhez. Már csak egy nap, és megkérem Esme kezét. Reggel kedvesemtől csókkal köszöntem el, és megígértem neki, hogy sietek haza. Hamar letelt a műszakom. Edward már kint várt rám a kórház előtt.
– Akkor, mehetünk, apa az ékszerészhez?
– Persze, induljunk. Megtudtad milyen gyűrűt szeretne?
– Persze.
– És milyet szeretne?
– Nem szabta meg, bármilyennek örülni fog.
– Akkor rajtunk lesz a döntés.
– Bizony.
Hamar odaértünk az ékszerészhez. Edwarddal azonnal megakadt a szemünk, egy kék szíves gyémántgyűrűn. Az eladónak határozottan elmondtuk, hogy azt szeretnénk, gyorsan meg is vettük. Útközben bementünk a virágoshoz. Gyönyörű lett a csokor. Hamar eltel a napom. Ma van kedd, az a kedd, amikor megkérem kedvesem kezét. Arra gondoltam, hogy a virágcsokorba teszem a gyűrűt. Siettem haza a munkából, elhoztam a csokrot is. Beletettem a gyűrűt. Otthon már Esme várt az ajtóban.
– Szia, édesem.
– Szia.
– Szeretnék valamit kérdezni.
– De jó illat van.
– Ez a csokor a tiéd, de előtte szeretnék valamit kérdezni.
– Persze, mondd csak.
– Esme, hozzám jössz felségül? – persze illedelmesen fél térdre ereszkedtem.
– Igen – sikkantotta, és a nyakamba ugrott.
Kivettem a csokorból a gyűrűt, és rá húztam kedvesem ujjára.
2010. június 18., péntek
Carlisle Cullen élete 26.fejezet
Jó olvasást!! :) Kérek szépen komikat!! :) És sajnálom hogy ennyit késtem vele :( Üdv: Solya
Eljegyzés megtervezése/2
Carlisle szemszöge:
– Drágám, nem haragszol, ha elrabolom kicsit Edet?
– Nem, menjetek csak – mondta mosolyogva kedvesem.
Kiviharzottam a házból, gondolatban üzentem Edwardnak, szóljon, ha alig hallja már kedvesem gondolatait, mert az azt jelenti, ő sem fog hallani minket, és nekem ez a célom. Próbáltam többi gondolatom, fiam elől elrejteni, nem akartam, hogy a gondolataimból tudja meg, először. amit mondani akarok. Sokáig futottunk. ezt az utat persze néma csendben tettük meg. mikor fiam hirtelen megállt előttem.
– Hallótávolságon kívül vagyunk?
– Igen, apa. Mondhatod, mit szeretnél?
– Fiam, meg szeretném kérni Esme kezét.
– Ez nagyszerű, és miben segíthetek neked?
– Hát el kéne menni gyűrűt néznünk, finoman megkérdezhetnéd Esmét, hogy milyen gyűrű a kedvence, vagy milyet szeretne.
– Hát rendben, minél finomabban próbálok tapogatózni, és szívesen elkísérlek gyűrűt nézni.
– Köszönöm, fiam.
– Igazán nincs mit. És mire gondoltál még?
– Hát valamilyen, gyönyörű virágcsokorra.
– Ez teljesen jól hangzik. És még mit tervezel, lépjek le otthonról, vagy legyek otthon?
– Nyugodtan otthon maradhatsz. Ha igent mond, legalább együtt örülünk, ha nemet mondd, majd lesz kivel megbeszélnem.
– Jól van, apu, ahogy szeretnéd. Melyik napra tervezed megkérni a kezét?
– Hát arra gondoltam, két hét múlva, kérem meg a kezét, tudod csak azért, hogy legyen időm mindent megtervezni. Két hét múlva, kedden.
– Ez nagyon jól hangzik, akkor holnap suli után megyek, benézek a virágoshoz, és lerendezem a csokrot, rendben?
– Köszönöm, fiam. Akkor én kedden benézek veled az ékszerészhez.
– Jól van, de most menjünk vissza, Esme már biztosan hiányol minket.
Azzal visszaindultunk a házunkhoz. Persze Edward jóval előbb ért haza. De azért szolidaritásból lassított néha, ezért hálás is voltam neki. Egyszerre léptünk be a házba, kedvesem odasuhant Edwardhoz, és jó szorosan megölelte, utána hozzám suhant, és egy csókot nyomott a számra. Kedvesemben hatalmas a szeretett, imádom őt. Őt nem lehet nem szeretni. Akkor kedden megyek, az ékszerészhez Edwarddal izgulok, pedig ennyi magányos év után ideje lesz megállapodni. Nem félek, csak izgulok, mi lesz, ha nemet mond, ha gyorsnak találja ezt az egészet. Mi lesz, ha elhagy? Azt nem élném túl.
Edward szemszöge:
Reggel van, indulnom kell a suliba, újból indul a színjáték. Ismét jönnek a hölgyek gondolatai, hogy milyen helyes is vagyok. Ma is remek napnak nézek elébe. Esme már várt a lépcsőnél, kellemes napot kívánt, és egy puszit nyomott az arcomra. Kiléptem az ajtón, és elindultam a suliba. Kicsit bevetettem a vámpírgyorsaságom, de előtte megbizonyosodtam róla, hogy nincs embere közelben. Hazafelé megejtem a virágost, egy szép csokrot állítattok össze, Esme a legszebbet érdemli, és miután hazaértem, ki kell tapogatóznom, milyen gyűrűt is szeretne. Az első órám biosz, mindig is szerettem a biológiát, talán egyszer elvégezhetném az orvosít, Carlisle biztosan örülne neki. Meg persze Esme is boldog lenne, és persze kicsit én is, hiszen nevelő szüleim büszkék lennének rám.
Már a suli kapujában álltam, mikor meghallottam egy lány gondolatait, arról ábrándozott, hogy ő kapja meg a főszerepet a suli színdarabjában.
A Szépség, és a Szörnyeteget fogják előadni. El is felejtettem, hogy lesz valami a suliban, pedig a vámpírok nem felejtenek, lehet én csak nem akartam emlékezni. És most teljesen leköt a feladatom, amit apám adott. Persze ez a megbízás boldoggá tesz, végre valaki boldog. Néha boldogtalan vagyok, de ezt nem mutatom ki otthon. Még csak az kéne, hogy valami párt akarjanak nekem keríteni. Igen, a magány rossz dolog, és most érzem csak igazán, ha Esmeékre nézek jó érzés is tölt el, és szomorúság is, ők a tökéletes páros. Túl fiatal voltam, mikor elkapott a halálmarka. Hiszen barátnőm sem volt, sose voltam szerelmes, és most már nem is lehetek szerelmes.
De mégis reménykednem kell, hiszen sosem tudhatom, mit hoz a sors, a jövő. A nap pillanatok alatt eltelt, mikor észbe kaptam, már a virágoshoz sétáltam.
Egy kedves lány volt az eladó, olyan 22 év körüli lehetett, mosolygott, boldog ez tisztán látszik rajta. Bementem az üzletbe, az ajtóban a kis csengő megszólalt, jelezve érkezett egy vevő, ez a vevő most én voltam. Egy fiú, aki nem öregedett már jó pár éve. Rámosolyogtam a lányra, aki azonnal elpirult, utálom ezt, nem szeretek senkit sem elkápráztatni, de nem tehetek róla, ez is a képességem. A lány éppen arra gondol, milyen jóképű vagyok, és reménykedik, hogy talán elhívom valahová. Hát nagyon téved szegényke, ha tudná, hogy mi vagyok, valószínűleg inkább elkerülne, mint, hogy randizzon velem.
– Hello - szólított meg kedvesen. Miben segíthetek?
– Hello. Egy nagyon szép virágcsokrot szeretnék csináltatni.
– Értem. Mikorra kell?
– Jövő hét keddre - a lány gondolataiban az járt, hogy biztos a barátnőmnek készítettem.
– Rendben, milyen virág legyen?
– Legyen a csokor 7 szálas, legyen benne 2 szál frézia, 2 szál tulipán, 2 szál Jázmin, és egy szál vörös rózsát. És egy száz szálból álló rózsát is, és a száz rózsának a szárai legyenek tövis nélküliek.
– Ejha, ez mind egy hölgynek, szerencsés a barátnőd.
– Nem a barátnőmnek lesz, hanem édesapámnak kell, mert megkéri megint anyu kezét.
– Nagyon romantikus az apukád.
– Akkor meglesz keddre? A pénz nem számít. És egy kártyát is kérek a rózsához, a szöveg, ez legyen: örökre a tiéd, ha te is akarod.
– Ez nagyon szép. Akkor keddre kész lesz. Még valamit esetleg?
– Nem köszönöm.
– A csokrot kinek a nevére írjam? Ki jön érte?
– Oh, ja persze, Carlisle Cullen névre, és ő is jön érte.
– Rendben. Viszlát.
– Viszlát.
Amint kiértem az utcára, mélyen a gondolataimba merültem. Jöhet a kérdés, miért is ilyen sok virágból tevődik össze a csokor. Mert mindegyik virágnak más a jelentése, ezért ilyen változatos. A Frézia jelentése, mindig megbízhatsz bennem, a Tulipán jelentése, lángoló szenvedélyes szerelem, a Jázmin jelentése, elismerés, csodálás, és a Rózsa jelentése, a birtokló szerelem, a szenvedély virága. És azért kértem, hogy a száz szál rózsa tövis nélkül legyen, mert annak is jelentése van, mégpedig a szerelem első látásra. Hiszen mint tudom, első látásra beleszeretett Esmébe. Pedig, akkor Esme még igen fiatal volt. De hát a szerelem, és a sors újból összehozta őket. Kiértem az utcából, és már az erdőbe sétáltam be. Amint beértem az erdőbe, futásnak eredtem. Újból felszabadultnak éreztem magam. Gyorsan haza értem, a házba fülig érő vigyorral tértem be, hiszen büszke voltam magamra, és elhatároztam, ma először szólítom Esmét, anyunak. Amint beléptem Esme puszit nyomott az arcomra.
– Szia, Edward. Milyen napod volt? Mi ez a vigyor?
– Szia, anya. Kellemes egy nap volt. Oh, és ez a vigyor, hát nem is tudom, csak úgy ott maradt az arcomon.
– Mit mondtál az előbb?
– Mire gondolsz, anya?
– Istenem, te anyunak szólítottál. Köszönöm, fiam, köszönöm, szeretlek.
– Én is szeretlek, anya. – mondtam. Mire Esme össze-vissza puszilgatott.
– Anya, ha nem bánod, én felmegyek a szobámba, mert el kell intéznem néhány dolgot.
– Jól van, fiam, menj csak.
Egész végig Esme boldog gondolatait hallgattam. Örülök, hogy ezzel a szóval, hogy anya boldoggá tudtam őt tenni. Aztán rájöttem, hogy finoman ki kéne szimatolnom, milyen gyűrű is kellene anyunak. Ezért szépen letoltam a fenekem a nappaliba, oda, ahol megtaláltam Esmét.
– Anyu, beszélhetnénk?
– Valami gond van, fiam?
– Nem nincs, csak kérdezni szeretnék valamit.
– Kérdezz csak.
– Szóval, mikor ember voltál, és megkérték a kezed, milyen volt a gyűrűd?
– Ez most, hogy jön ide?
– Csak kíváncsi vagyok, mert tudod, ha egyszer lesz barátnőm, akit meg akarok, majd kérni, szeretném tudni, hogy milyen gyűrű is kéne.
– Értem, hát nekem volt benne néhány gyémántkő, ezüst volt, szép volt, tetszett is, csak hát így visszagondolva, megbántam, hogy igent mondtam akkor.
– Értem, és ha esetleg most, apa, megkérné a kezed, milyen gyűrűt szeretnél?
– Jézusom, ugye nem ezt tervezi?
– Nem dehogy is. Csak ha egyszer úgy határozna, de nyugalom nem láttam ilyen tervet a gondolatai között.
– Már kicsit rám ijesztettél.
– Talán nemet mondanál?
– Igent mondanék, természetesen. Csak hirtelen, ez most éppen ebben a pillanatban, kicsit meglepett. De nincs kikötésem a gyűrűvel kapcsolatban. Nem kell, hogy nagyon drága legyen, hanem az a lényeg, hogy szívből jöjjön.
– Igazad van, tényleg az a lényeg. Na jó, én visszamentem a szobámba, apa közeledik.
– Jól van, menj.
– Szia, szívem,
– Szia, drágám. Mi ez a boldog mosoly?
– Edward ma anyának szólított.
– Ez nagyon kedves tőle.
– Szerintem is, olyan aranyos. Egy fiamat elveszítettem, de kaptam helyette egy másikat, akit ugyanúgy szerethetek, mintha a sajátom lenne.
Eljegyzés megtervezése/2
Carlisle szemszöge:
– Drágám, nem haragszol, ha elrabolom kicsit Edet?
– Nem, menjetek csak – mondta mosolyogva kedvesem.
Kiviharzottam a házból, gondolatban üzentem Edwardnak, szóljon, ha alig hallja már kedvesem gondolatait, mert az azt jelenti, ő sem fog hallani minket, és nekem ez a célom. Próbáltam többi gondolatom, fiam elől elrejteni, nem akartam, hogy a gondolataimból tudja meg, először. amit mondani akarok. Sokáig futottunk. ezt az utat persze néma csendben tettük meg. mikor fiam hirtelen megállt előttem.
– Hallótávolságon kívül vagyunk?
– Igen, apa. Mondhatod, mit szeretnél?
– Fiam, meg szeretném kérni Esme kezét.
– Ez nagyszerű, és miben segíthetek neked?
– Hát el kéne menni gyűrűt néznünk, finoman megkérdezhetnéd Esmét, hogy milyen gyűrű a kedvence, vagy milyet szeretne.
– Hát rendben, minél finomabban próbálok tapogatózni, és szívesen elkísérlek gyűrűt nézni.
– Köszönöm, fiam.
– Igazán nincs mit. És mire gondoltál még?
– Hát valamilyen, gyönyörű virágcsokorra.
– Ez teljesen jól hangzik. És még mit tervezel, lépjek le otthonról, vagy legyek otthon?
– Nyugodtan otthon maradhatsz. Ha igent mond, legalább együtt örülünk, ha nemet mondd, majd lesz kivel megbeszélnem.
– Jól van, apu, ahogy szeretnéd. Melyik napra tervezed megkérni a kezét?
– Hát arra gondoltam, két hét múlva, kérem meg a kezét, tudod csak azért, hogy legyen időm mindent megtervezni. Két hét múlva, kedden.
– Ez nagyon jól hangzik, akkor holnap suli után megyek, benézek a virágoshoz, és lerendezem a csokrot, rendben?
– Köszönöm, fiam. Akkor én kedden benézek veled az ékszerészhez.
– Jól van, de most menjünk vissza, Esme már biztosan hiányol minket.
Azzal visszaindultunk a házunkhoz. Persze Edward jóval előbb ért haza. De azért szolidaritásból lassított néha, ezért hálás is voltam neki. Egyszerre léptünk be a házba, kedvesem odasuhant Edwardhoz, és jó szorosan megölelte, utána hozzám suhant, és egy csókot nyomott a számra. Kedvesemben hatalmas a szeretett, imádom őt. Őt nem lehet nem szeretni. Akkor kedden megyek, az ékszerészhez Edwarddal izgulok, pedig ennyi magányos év után ideje lesz megállapodni. Nem félek, csak izgulok, mi lesz, ha nemet mond, ha gyorsnak találja ezt az egészet. Mi lesz, ha elhagy? Azt nem élném túl.
Edward szemszöge:
Reggel van, indulnom kell a suliba, újból indul a színjáték. Ismét jönnek a hölgyek gondolatai, hogy milyen helyes is vagyok. Ma is remek napnak nézek elébe. Esme már várt a lépcsőnél, kellemes napot kívánt, és egy puszit nyomott az arcomra. Kiléptem az ajtón, és elindultam a suliba. Kicsit bevetettem a vámpírgyorsaságom, de előtte megbizonyosodtam róla, hogy nincs embere közelben. Hazafelé megejtem a virágost, egy szép csokrot állítattok össze, Esme a legszebbet érdemli, és miután hazaértem, ki kell tapogatóznom, milyen gyűrűt is szeretne. Az első órám biosz, mindig is szerettem a biológiát, talán egyszer elvégezhetném az orvosít, Carlisle biztosan örülne neki. Meg persze Esme is boldog lenne, és persze kicsit én is, hiszen nevelő szüleim büszkék lennének rám.
Már a suli kapujában álltam, mikor meghallottam egy lány gondolatait, arról ábrándozott, hogy ő kapja meg a főszerepet a suli színdarabjában.
A Szépség, és a Szörnyeteget fogják előadni. El is felejtettem, hogy lesz valami a suliban, pedig a vámpírok nem felejtenek, lehet én csak nem akartam emlékezni. És most teljesen leköt a feladatom, amit apám adott. Persze ez a megbízás boldoggá tesz, végre valaki boldog. Néha boldogtalan vagyok, de ezt nem mutatom ki otthon. Még csak az kéne, hogy valami párt akarjanak nekem keríteni. Igen, a magány rossz dolog, és most érzem csak igazán, ha Esmeékre nézek jó érzés is tölt el, és szomorúság is, ők a tökéletes páros. Túl fiatal voltam, mikor elkapott a halálmarka. Hiszen barátnőm sem volt, sose voltam szerelmes, és most már nem is lehetek szerelmes.
De mégis reménykednem kell, hiszen sosem tudhatom, mit hoz a sors, a jövő. A nap pillanatok alatt eltelt, mikor észbe kaptam, már a virágoshoz sétáltam.
Egy kedves lány volt az eladó, olyan 22 év körüli lehetett, mosolygott, boldog ez tisztán látszik rajta. Bementem az üzletbe, az ajtóban a kis csengő megszólalt, jelezve érkezett egy vevő, ez a vevő most én voltam. Egy fiú, aki nem öregedett már jó pár éve. Rámosolyogtam a lányra, aki azonnal elpirult, utálom ezt, nem szeretek senkit sem elkápráztatni, de nem tehetek róla, ez is a képességem. A lány éppen arra gondol, milyen jóképű vagyok, és reménykedik, hogy talán elhívom valahová. Hát nagyon téved szegényke, ha tudná, hogy mi vagyok, valószínűleg inkább elkerülne, mint, hogy randizzon velem.
– Hello - szólított meg kedvesen. Miben segíthetek?
– Hello. Egy nagyon szép virágcsokrot szeretnék csináltatni.
– Értem. Mikorra kell?
– Jövő hét keddre - a lány gondolataiban az járt, hogy biztos a barátnőmnek készítettem.
– Rendben, milyen virág legyen?
– Legyen a csokor 7 szálas, legyen benne 2 szál frézia, 2 szál tulipán, 2 szál Jázmin, és egy szál vörös rózsát. És egy száz szálból álló rózsát is, és a száz rózsának a szárai legyenek tövis nélküliek.
– Ejha, ez mind egy hölgynek, szerencsés a barátnőd.
– Nem a barátnőmnek lesz, hanem édesapámnak kell, mert megkéri megint anyu kezét.
– Nagyon romantikus az apukád.
– Akkor meglesz keddre? A pénz nem számít. És egy kártyát is kérek a rózsához, a szöveg, ez legyen: örökre a tiéd, ha te is akarod.
– Ez nagyon szép. Akkor keddre kész lesz. Még valamit esetleg?
– Nem köszönöm.
– A csokrot kinek a nevére írjam? Ki jön érte?
– Oh, ja persze, Carlisle Cullen névre, és ő is jön érte.
– Rendben. Viszlát.
– Viszlát.
Amint kiértem az utcára, mélyen a gondolataimba merültem. Jöhet a kérdés, miért is ilyen sok virágból tevődik össze a csokor. Mert mindegyik virágnak más a jelentése, ezért ilyen változatos. A Frézia jelentése, mindig megbízhatsz bennem, a Tulipán jelentése, lángoló szenvedélyes szerelem, a Jázmin jelentése, elismerés, csodálás, és a Rózsa jelentése, a birtokló szerelem, a szenvedély virága. És azért kértem, hogy a száz szál rózsa tövis nélkül legyen, mert annak is jelentése van, mégpedig a szerelem első látásra. Hiszen mint tudom, első látásra beleszeretett Esmébe. Pedig, akkor Esme még igen fiatal volt. De hát a szerelem, és a sors újból összehozta őket. Kiértem az utcából, és már az erdőbe sétáltam be. Amint beértem az erdőbe, futásnak eredtem. Újból felszabadultnak éreztem magam. Gyorsan haza értem, a házba fülig érő vigyorral tértem be, hiszen büszke voltam magamra, és elhatároztam, ma először szólítom Esmét, anyunak. Amint beléptem Esme puszit nyomott az arcomra.
– Szia, Edward. Milyen napod volt? Mi ez a vigyor?
– Szia, anya. Kellemes egy nap volt. Oh, és ez a vigyor, hát nem is tudom, csak úgy ott maradt az arcomon.
– Mit mondtál az előbb?
– Mire gondolsz, anya?
– Istenem, te anyunak szólítottál. Köszönöm, fiam, köszönöm, szeretlek.
– Én is szeretlek, anya. – mondtam. Mire Esme össze-vissza puszilgatott.
– Anya, ha nem bánod, én felmegyek a szobámba, mert el kell intéznem néhány dolgot.
– Jól van, fiam, menj csak.
Egész végig Esme boldog gondolatait hallgattam. Örülök, hogy ezzel a szóval, hogy anya boldoggá tudtam őt tenni. Aztán rájöttem, hogy finoman ki kéne szimatolnom, milyen gyűrű is kellene anyunak. Ezért szépen letoltam a fenekem a nappaliba, oda, ahol megtaláltam Esmét.
– Anyu, beszélhetnénk?
– Valami gond van, fiam?
– Nem nincs, csak kérdezni szeretnék valamit.
– Kérdezz csak.
– Szóval, mikor ember voltál, és megkérték a kezed, milyen volt a gyűrűd?
– Ez most, hogy jön ide?
– Csak kíváncsi vagyok, mert tudod, ha egyszer lesz barátnőm, akit meg akarok, majd kérni, szeretném tudni, hogy milyen gyűrű is kéne.
– Értem, hát nekem volt benne néhány gyémántkő, ezüst volt, szép volt, tetszett is, csak hát így visszagondolva, megbántam, hogy igent mondtam akkor.
– Értem, és ha esetleg most, apa, megkérné a kezed, milyen gyűrűt szeretnél?
– Jézusom, ugye nem ezt tervezi?
– Nem dehogy is. Csak ha egyszer úgy határozna, de nyugalom nem láttam ilyen tervet a gondolatai között.
– Már kicsit rám ijesztettél.
– Talán nemet mondanál?
– Igent mondanék, természetesen. Csak hirtelen, ez most éppen ebben a pillanatban, kicsit meglepett. De nincs kikötésem a gyűrűvel kapcsolatban. Nem kell, hogy nagyon drága legyen, hanem az a lényeg, hogy szívből jöjjön.
– Igazad van, tényleg az a lényeg. Na jó, én visszamentem a szobámba, apa közeledik.
– Jól van, menj.
– Szia, szívem,
– Szia, drágám. Mi ez a boldog mosoly?
– Edward ma anyának szólított.
– Ez nagyon kedves tőle.
– Szerintem is, olyan aranyos. Egy fiamat elveszítettem, de kaptam helyette egy másikat, akit ugyanúgy szerethetek, mintha a sajátom lenne.
2010. június 1., kedd
SZÜNET!!!!
Sajnálattal jelentem be hogy egy kis ideig ez a blogom szünetelni fog mivel kell egy kis gondolkodási idő, hogy majd ha vége lesz a szünetnek méltón térjen vissza történet!
A szünet oka, hogy nincs jó ötletem, hogyan is folytassam a történetet kicsit megakadtam de ha minden jól megy akkor jövőhéten már lesz friss! :)
Sajnálom, hogy egy kicsit szünetelek ezen a blogon de vigaszképpen ajánlom nektek új blogom Amely a szebb idők címet viseli!
www.newcullenstory.blogspot.com
Míg a Carlisle életéből várjátok a frisset addig bátran nézzetek be a másik blogomra is hiszen megéri. A történetben szintén benne vannak Cullenék!
Remélem megértitek a szünetet.
Üdv: Solya :)
A szünet oka, hogy nincs jó ötletem, hogyan is folytassam a történetet kicsit megakadtam de ha minden jól megy akkor jövőhéten már lesz friss! :)
Sajnálom, hogy egy kicsit szünetelek ezen a blogon de vigaszképpen ajánlom nektek új blogom Amely a szebb idők címet viseli!
www.newcullenstory.blogspot.com
Míg a Carlisle életéből várjátok a frisset addig bátran nézzetek be a másik blogomra is hiszen megéri. A történetben szintén benne vannak Cullenék!
Remélem megértitek a szünetet.
Üdv: Solya :)
2010. május 17., hétfő
sziasztok megnyitottam az új blogom!
Kedves olvasóim megnyitottam új blogom aminek a címe Szebb idők :)
Íme a blog címe hogy megtudjátok nézni: www.newcullenstory.blogspot.com :) A szereplők már fent vannak. Az első fejezet még a héten felkerül :)
Üdv: Solya :)
Íme a blog címe hogy megtudjátok nézni: www.newcullenstory.blogspot.com :) A szereplők már fent vannak. Az első fejezet még a héten felkerül :)
Üdv: Solya :)
2010. május 16., vasárnap
Carlisle Cullen élete 25.fejezet
Gabriella:
Jó olvasást! Kritikát is kérek! :)
Köszönöm Drusillának, hogy átnézte a fejezetet! :)
Beszélgetés Gabriellával és az eljegyzés megtervezése/1
Carlisle szemszöge:
– Köszönöm a tanácsot, erre már rájöttem. Viszlát, George - azzal elment.
Azonnal kedvesemhez indultam, akitől elég szokatlan módon, forró csókokat kaptam.
– Szívem, nem volt, miért féltékenynek lenned. Én csak a tiéd vagyok.
– Drágám, tudom, de akkor is ide pofátlankodik, és bókol itt neked, és észre se veszi, hogy velem vagy. Felháborodtam. Bocsánat, ha zavar, hogy féltékeny vagyok, ha akarod, többé nem teszem - mondtam lehajtott fejjel.
– Jaj, te kis butus, csak hogy tudd senkinek nincs esélye nálam rajtad kívül. És ha szeretnél féltékenykedni, csak bátran, legalább, tudom, hogy nagyon szeretsz. De ezt amúgy is tudom.
Ismét kaptam kedvesemtől egy finom, szenvedélyes csókot. Isteni csoda, hogy ő velem van, és elvisel, akármilyen is vagyok. Imádom ezt a nőt.
– Menjünk haza, kedves párom.
– Rendben, kincsem, menjünk.
Edward szemszöge:
Boldog vagyok, és mégsem. Hogy miért, egyszerű a válaszom. Boldog vagyok, mert Carlisle és Esme végre egymásra találtak. Ők ketten tiszta lelkek. De én már más helyzet vagyok, egy bűnös, egy szörnyeteg, hogy miért gondolom ezt? Azért, mert nem érzem magam a réginek, cccch, még jó, hogy nem érezhetem magam a réginek, hiszen vámpír vagyok, aki gyilkol, igaz nem embereket, de ártatlan állatokat ölök, nekem már nem is kéne élnem, anyámmal kéne lennem a mennyben. De nem, ehelyett itt sínylődök a földön, számomra ez a lét maga a pokol. Miért kellett engem megmenteni? Vagy, ha már megmentettek, miért nem lehetek teljesen boldog? Ránézek, fogadott apámra, elfog egy különös érzés, a magány, igen, magány, és most látom igazán, miért olyan boldog apám.
Hoppá, Esme lesz a fogadott anyám. De az igazi édesanyámat sose tudja, majd pótolni. Megkedveltem őt, de neki is várnia kell arra, hogy mikor mondom ki, anya. Carlislenál sem siettem el a dolgokat. Mindig a legjobb pillanatokban adom ki, amit érzek. Elmélyülten gondolkodom azon, hogy biztos ez e a helyes, hogy megint magamat támadom. És rá jövök, hogy igen, hiszen mindenért én vagyok a hibás, apám azt mondta, vigyázzak anyura, ehelyett mit tettem, megfertőztem a halálos korral. És én itt vagyok, és ő onnan fentről figyel apuval a jobbján. Lehet, hogy büszkék rám, lehet, hogy nem. Hiszen ki lenne büszke egy ilyen fiúra, mint amilyen én vagyok? Egy szörnyetegre, egy sátáni lényre senki nem büszke. Carlisle is vámpír és Esme is, de ők tiszta lelkűek nem tudom, miért érzem ezt, de ők jobbak, mint én, ők tudják követni a helyes utat, vagyis a helyesnek vélt utat. De én már lassan kezdek meginogni.
Kezdek kételkedni abban, hogy ez az élet kell-e nekem. El kéne mennem Olaszországba, megöletnem magam a Voulturival. Semmi értelme az életemnek, fáj, minden fáj. Azt érzem, hogy mindenki támad, engem támad. Úgy érzem, egyedül vagyok, azt érzem, senki nem szeret engem. Habár tudom, hogy ez nem teljesen igaz, Carlisle és Esme szeretnek engem. Nem akartam, de megtudtam hála a képességemnek, hogy Esme már a fiaként tekint rám. Hogy képes szeretni engem? És miért szeret? Mivel érdemlem ezt ki, ezt a hatalmas szeretetet? Úgy érzem, csak vergődöm, nem tudom mi a helyes, mi a jó, mit kéne tennem, hogy ne érezzek így. Nem értem miért nem fogadom el magam, végre olyannak amilyen vagyok. Vámpír vagyok, na és, boldognak kéne lennem, hiszen minden hiú kis ember halhatatlan akar lenni. Na, ja, igen, és ez mivel jár? Gyilkolással, de muszáj ölnünk, hiszen sokáig nem bírjuk vér nélkül. De legalább nem embert ölünk, ez talán csökkenti azt a bűnt, hogy az vagyok, ami, egy ragadozó, egy gyilkos. És tessék, megint magam ostromlom. Futok megint, mint egy őrült, ez felszabadít, menekülni próbálok magam elől, a gondolatok elől, de ez nem megy. Ha egyedül maradok, elkezdek gondolkozni, és mindenért magam okolom. Ha vannak körülöttem, akkor nem marad időm magam hibáztatni bizonyos dolgok miatt.
Irigylem, az embereket, ők bármikor öngyilkosok lehetnek, felvágják az erük vagy leugranak egy szikláról, annyi lehetőségük van. Talán meg kéne öletnem magam egy nomáddal, Carlisle szerint némelyik nomád vámpír veszélyes, nem kérdez, hanem öl. Ez kész, megint a halálon gondolkodom, ha ezt hallanák Esmeék, ezeket a gondolatokat. Apa csalódott lenne, pedig nem ő tehet róla, hogy boldogtalan vagyok. Egyszerűen ilyen a természetem, önmarcangolós típus, na, ez van és kész. Esme, abba talán bele is halna, ha ezeket a gondolatokat meghallotta volna, hiszen a gondolatai elárulták nekem nagyon szeret, egy fiát már elvesztette, nem akar még egyet elveszíteni.
Elmélkedésemből egy idegen vámpír illata rángatott ki. Megálltam, és kíváncsian hallgattam a gondolatait. Egy női vámpír volt, csak utazgat, nem régóta ő is vámpír, társat keres maga mellé. A neve Gabriella, Erdélyből jött. Megérezte az illatom, beszélgetni szeretne velem. És akkor ő kilépett a fák mögül. Gyönyörű volt, méz szőke haja a hátáig ért, a szeme vörösen izzott, alakja kecses, és vékony, úgy mozgott, mint egy profi ragadozó, kecsesen, de még is veszélyesen.
– Szia, Gabriella vagyok. Te ki vagy, szépfiú?
– Hello, Edward vagyok.
– Hogy, hogy egyedül kóborolsz?
– Nem egyedül vagyok, a családommal élek innen nem messze, most a családom más felé vadászik.
– Értem, nem akarsz a társam lenni? Nem akarok egyedül kóborolni, rossz így magányosan.
– Köszönöm az ajánlatod, kedves Gabriella, de inkább a családommal maradnék, ha nem bánod?
– Hát jó. De mesélj magadról, hogyhogy aranyszínű a szemed, és nem vörös, mint az enyém?
– Én állatokat ölök, és ezért ilyen a szemem színe, a tied azért vörös, mert te embert ölsz.
– Aha, értem már. Mióta vagy vámpír?
– 1918 óta, Carlisle Cullen talált rám, mikor spanyolnáthában haldokoltam.
– Oh, tudod, én is abban a kórban szenvedtem, egy kedves vámpír változtatott át, a neve Jasper Whitlock. Éppen Mexikóba szöktem át, már akkor a szervezetemben volt a kór, de ő megmentett. Örülnék, ha újból láthatnám, megköszönném neki a kedvességét. Emberként boldogtalan voltam, de így vámpírként, boldogabb vagyok. Tudod, végre nem kell rettegnem attól, hogy megvernek, és szóba se állnak velem.
– Értelek. Miért szöktél Mexikóba?
– Hát, apám, egy mocskos alkoholista volt, állandóan megvert minket anyuval. Egy napon, apám részegen jött haza, és agyon verte anyut. Halottam anyám sikolyait, el sem tudod képzelni, hogy milyen érzés volt. A szobám felé tartott, azt kiabálta, lesz egy jó estém, mert végre nővé avat valaki. Szó szerint betörte az ajtóm, amit kulcsra zártam, rettegtem. Kivette az övét a nadrágból, és elkezdett verni, közben röhögött, én lefagytam síkitani sem tudtam, aztán felállított az ágyról és letépte a ruhám, amiben aludtam. Elkezdett tapogatni, csókolgatni a többit nem részletezem. Másnap úgy határoztam megszökök, meg voltam alázva, férfiakat messziről elkerültem. Egy pasas szöktetett ki a mexikói határhoz, nem én voltam az egyedüli, aki menekült a múltja elől, útközben kaptam el a spanyolnáthát. Nem telt sok időbe míg teljesen lebetegedtem, aztán jött Jasper, aki azt mondta nem lesz semmi gond, ő megment, mert érzi, én jó vagyok, tegyek valami jót a világgal. Azzal megharapott, és elkezdődött az átváltozásom, pokoli kínok között.1917.-ben lettem vámpír.
– Ez borzalmas. Egy ilyen kedves lánnyal, amilyen te vagy, ilyen kegyetlenül bánjon az élet. Sajnálom, hogy ezeket meg kellett élned.
– De most mesélj te is, ne az én múltamon keseregjünk.
– Mit szeretnél tudni?
– Mindent, ami eddig veled történt. Ugye nem bánod, hogy túl kíváncsi vagyok?
– Nem bánom. Emberi életemből nem sokra emlékszem, csak édesanyám kedves mosolyára, és apám kedves szavaira. Nyugodt, békés családban éltem, apám halálosan szerelmes volt anyámba, és anyukám is így érzett apuval kapcsolatban. Édesapám behívták katonának, a háborúban meghalt. Utána rá egy hétre elkaptam a gyilkos kórt, amivel megfertőztem anyukámat. Apukám azt mondta, vigyázzak anyura, erre mit tettem, megöltem anyukám. Ő meghalt. Carlisle a fogadott apám, roppant kedves, sokat törődik velem, a fiának tekint, neki nem lehet gyermeke, sőt egyik vámpírnak sem lehet sajnos. Nem mintha valaha is tervezném. Most jelenleg boldog vagyok, hisz nevelő apám megtalálta élete szerelmét, Esmét, akit én nagyon kedvelek, egy bűbájos nő, de ő mégsem olyan, mint anya, igaz kicsit pótolja a hiányát, de teljesen nem tudja. Ennyit rólam. Nagyon sietsz? Szívesen bemutatnálak a mostani családomnak.
– Hát nem is tudom, Edward, ideje lenne tovább mennem, de ígérem, örökre megőrzöm ezt a beszélgetést, jól esett valakivel megosztanom a bánatom. Remélem nem haragszol, hosszú az örökkévalóság, biztosan találkozunk még. És nem a te hibád volt anyukád halála. Te nem tehettél semmiről.
– Nekem is jól esett a beszélgetés, sajnálom, hogy mész, de szívből remélem, hogy találkozunk még. És én is megőrzöm ezt a beszélgetést örökre. Köszönöm, hogy így gondolod. Habár sokszor érzem magam hibásnak.
– Viszlát, Edward, vigyázz magadra, a mielőbbi viszontlátásra. Ne hibáztasd magad.
– Szia, Gabriella. Ígérem, nem fogom.
Azzal tovább állt, és én ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. Ideje lenne hazatérnem. Remélem mindent megbeszéltek már otthon. Remélem, semmi komoly dolgot nem zavarok meg. Ezzel haza indultam.
Carlisle szemszöge:
Kedvesemmel hazatértünk, mélyen a gondolataikba merültünk. És azonnal eszembe jutott a legfontosabb dolog, nem várok tovább, lehet túl korai, de én megkérem Esme kezét. Hisz szeretem, és ő is szeret, van már egy fogadott fiunk, akit nagyon szeretünk. Habár eddig, Ed nem mondta kedvesemnek, hogy anya, de érzem annak is hamarosan eljön az ideje. Úgy érzem, be kell Edwardot vonnom a tervembe. Egyedül nem fog menni, kell egy kis férfiúi bíztatás nekem. Nem akarok meghátrálni, nem is áll szándékomban, hiszen álmaim nője itt van a karomban, és csak engem szeret, ennél több már nem is kell nekem. Kell, egy romantikus helyszín, ahol megkérem kedvesem kezét. Kell rózsa, nem, nem is, hanem orchidea, kedvesem kedvenc virága. Talán zenészek is kellenének, kint tarthatnánk hátul az eljegyzést, meg is kérdezem Edwardot, ha hazatért, hogy segít e nekem, és mit gondol erről. Sőt megkérem, faggassa ki Esmét, hogy mit tenne, ha én megkérném a kezét. Túl kíváncsi vagyok, és túlizgatott, csak kedvesem rá ne jöjjön, mire is készülök.
– Szívem, min elmélkedsz ennyire?
– Az hadd legyen meglepetés.
– Rendben.
– Érzem Edward illatát.
– Én is érzem. Már nagyon hiányzott, nekem. Úgy szeretem, mintha a fiam lenne.
– Ő is szeret téged kedvesem. Egyre közelebb van.
– Igen, én is érzem. Remélem, nem sértődik meg, ha jó szorosan megölelem.
– Nem hinném, hogy gondot okozna – válaszolta Edward az ajtóból.
– Szia, fiam - köszöntöttem.
– Carlisle, Esme, jó újból itthon. Mindent sikerült megbeszélnetek?
– Természetesen - válaszolta kedvesem. Azzal megölelte Edwardot.
– Drágám, nem haragszol, ha elrabolom kicsit Edet?
– Nem, menjetek csak – mondta mosolyogva kedvesem.
Jó olvasást! Kritikát is kérek! :)
Köszönöm Drusillának, hogy átnézte a fejezetet! :)
Beszélgetés Gabriellával és az eljegyzés megtervezése/1
Carlisle szemszöge:
– Köszönöm a tanácsot, erre már rájöttem. Viszlát, George - azzal elment.
Azonnal kedvesemhez indultam, akitől elég szokatlan módon, forró csókokat kaptam.
– Szívem, nem volt, miért féltékenynek lenned. Én csak a tiéd vagyok.
– Drágám, tudom, de akkor is ide pofátlankodik, és bókol itt neked, és észre se veszi, hogy velem vagy. Felháborodtam. Bocsánat, ha zavar, hogy féltékeny vagyok, ha akarod, többé nem teszem - mondtam lehajtott fejjel.
– Jaj, te kis butus, csak hogy tudd senkinek nincs esélye nálam rajtad kívül. És ha szeretnél féltékenykedni, csak bátran, legalább, tudom, hogy nagyon szeretsz. De ezt amúgy is tudom.
Ismét kaptam kedvesemtől egy finom, szenvedélyes csókot. Isteni csoda, hogy ő velem van, és elvisel, akármilyen is vagyok. Imádom ezt a nőt.
– Menjünk haza, kedves párom.
– Rendben, kincsem, menjünk.
Edward szemszöge:
Boldog vagyok, és mégsem. Hogy miért, egyszerű a válaszom. Boldog vagyok, mert Carlisle és Esme végre egymásra találtak. Ők ketten tiszta lelkek. De én már más helyzet vagyok, egy bűnös, egy szörnyeteg, hogy miért gondolom ezt? Azért, mert nem érzem magam a réginek, cccch, még jó, hogy nem érezhetem magam a réginek, hiszen vámpír vagyok, aki gyilkol, igaz nem embereket, de ártatlan állatokat ölök, nekem már nem is kéne élnem, anyámmal kéne lennem a mennyben. De nem, ehelyett itt sínylődök a földön, számomra ez a lét maga a pokol. Miért kellett engem megmenteni? Vagy, ha már megmentettek, miért nem lehetek teljesen boldog? Ránézek, fogadott apámra, elfog egy különös érzés, a magány, igen, magány, és most látom igazán, miért olyan boldog apám.
Hoppá, Esme lesz a fogadott anyám. De az igazi édesanyámat sose tudja, majd pótolni. Megkedveltem őt, de neki is várnia kell arra, hogy mikor mondom ki, anya. Carlislenál sem siettem el a dolgokat. Mindig a legjobb pillanatokban adom ki, amit érzek. Elmélyülten gondolkodom azon, hogy biztos ez e a helyes, hogy megint magamat támadom. És rá jövök, hogy igen, hiszen mindenért én vagyok a hibás, apám azt mondta, vigyázzak anyura, ehelyett mit tettem, megfertőztem a halálos korral. És én itt vagyok, és ő onnan fentről figyel apuval a jobbján. Lehet, hogy büszkék rám, lehet, hogy nem. Hiszen ki lenne büszke egy ilyen fiúra, mint amilyen én vagyok? Egy szörnyetegre, egy sátáni lényre senki nem büszke. Carlisle is vámpír és Esme is, de ők tiszta lelkűek nem tudom, miért érzem ezt, de ők jobbak, mint én, ők tudják követni a helyes utat, vagyis a helyesnek vélt utat. De én már lassan kezdek meginogni.
Kezdek kételkedni abban, hogy ez az élet kell-e nekem. El kéne mennem Olaszországba, megöletnem magam a Voulturival. Semmi értelme az életemnek, fáj, minden fáj. Azt érzem, hogy mindenki támad, engem támad. Úgy érzem, egyedül vagyok, azt érzem, senki nem szeret engem. Habár tudom, hogy ez nem teljesen igaz, Carlisle és Esme szeretnek engem. Nem akartam, de megtudtam hála a képességemnek, hogy Esme már a fiaként tekint rám. Hogy képes szeretni engem? És miért szeret? Mivel érdemlem ezt ki, ezt a hatalmas szeretetet? Úgy érzem, csak vergődöm, nem tudom mi a helyes, mi a jó, mit kéne tennem, hogy ne érezzek így. Nem értem miért nem fogadom el magam, végre olyannak amilyen vagyok. Vámpír vagyok, na és, boldognak kéne lennem, hiszen minden hiú kis ember halhatatlan akar lenni. Na, ja, igen, és ez mivel jár? Gyilkolással, de muszáj ölnünk, hiszen sokáig nem bírjuk vér nélkül. De legalább nem embert ölünk, ez talán csökkenti azt a bűnt, hogy az vagyok, ami, egy ragadozó, egy gyilkos. És tessék, megint magam ostromlom. Futok megint, mint egy őrült, ez felszabadít, menekülni próbálok magam elől, a gondolatok elől, de ez nem megy. Ha egyedül maradok, elkezdek gondolkozni, és mindenért magam okolom. Ha vannak körülöttem, akkor nem marad időm magam hibáztatni bizonyos dolgok miatt.
Irigylem, az embereket, ők bármikor öngyilkosok lehetnek, felvágják az erük vagy leugranak egy szikláról, annyi lehetőségük van. Talán meg kéne öletnem magam egy nomáddal, Carlisle szerint némelyik nomád vámpír veszélyes, nem kérdez, hanem öl. Ez kész, megint a halálon gondolkodom, ha ezt hallanák Esmeék, ezeket a gondolatokat. Apa csalódott lenne, pedig nem ő tehet róla, hogy boldogtalan vagyok. Egyszerűen ilyen a természetem, önmarcangolós típus, na, ez van és kész. Esme, abba talán bele is halna, ha ezeket a gondolatokat meghallotta volna, hiszen a gondolatai elárulták nekem nagyon szeret, egy fiát már elvesztette, nem akar még egyet elveszíteni.
Elmélkedésemből egy idegen vámpír illata rángatott ki. Megálltam, és kíváncsian hallgattam a gondolatait. Egy női vámpír volt, csak utazgat, nem régóta ő is vámpír, társat keres maga mellé. A neve Gabriella, Erdélyből jött. Megérezte az illatom, beszélgetni szeretne velem. És akkor ő kilépett a fák mögül. Gyönyörű volt, méz szőke haja a hátáig ért, a szeme vörösen izzott, alakja kecses, és vékony, úgy mozgott, mint egy profi ragadozó, kecsesen, de még is veszélyesen.
– Szia, Gabriella vagyok. Te ki vagy, szépfiú?
– Hello, Edward vagyok.
– Hogy, hogy egyedül kóborolsz?
– Nem egyedül vagyok, a családommal élek innen nem messze, most a családom más felé vadászik.
– Értem, nem akarsz a társam lenni? Nem akarok egyedül kóborolni, rossz így magányosan.
– Köszönöm az ajánlatod, kedves Gabriella, de inkább a családommal maradnék, ha nem bánod?
– Hát jó. De mesélj magadról, hogyhogy aranyszínű a szemed, és nem vörös, mint az enyém?
– Én állatokat ölök, és ezért ilyen a szemem színe, a tied azért vörös, mert te embert ölsz.
– Aha, értem már. Mióta vagy vámpír?
– 1918 óta, Carlisle Cullen talált rám, mikor spanyolnáthában haldokoltam.
– Oh, tudod, én is abban a kórban szenvedtem, egy kedves vámpír változtatott át, a neve Jasper Whitlock. Éppen Mexikóba szöktem át, már akkor a szervezetemben volt a kór, de ő megmentett. Örülnék, ha újból láthatnám, megköszönném neki a kedvességét. Emberként boldogtalan voltam, de így vámpírként, boldogabb vagyok. Tudod, végre nem kell rettegnem attól, hogy megvernek, és szóba se állnak velem.
– Értelek. Miért szöktél Mexikóba?
– Hát, apám, egy mocskos alkoholista volt, állandóan megvert minket anyuval. Egy napon, apám részegen jött haza, és agyon verte anyut. Halottam anyám sikolyait, el sem tudod képzelni, hogy milyen érzés volt. A szobám felé tartott, azt kiabálta, lesz egy jó estém, mert végre nővé avat valaki. Szó szerint betörte az ajtóm, amit kulcsra zártam, rettegtem. Kivette az övét a nadrágból, és elkezdett verni, közben röhögött, én lefagytam síkitani sem tudtam, aztán felállított az ágyról és letépte a ruhám, amiben aludtam. Elkezdett tapogatni, csókolgatni a többit nem részletezem. Másnap úgy határoztam megszökök, meg voltam alázva, férfiakat messziről elkerültem. Egy pasas szöktetett ki a mexikói határhoz, nem én voltam az egyedüli, aki menekült a múltja elől, útközben kaptam el a spanyolnáthát. Nem telt sok időbe míg teljesen lebetegedtem, aztán jött Jasper, aki azt mondta nem lesz semmi gond, ő megment, mert érzi, én jó vagyok, tegyek valami jót a világgal. Azzal megharapott, és elkezdődött az átváltozásom, pokoli kínok között.1917.-ben lettem vámpír.
– Ez borzalmas. Egy ilyen kedves lánnyal, amilyen te vagy, ilyen kegyetlenül bánjon az élet. Sajnálom, hogy ezeket meg kellett élned.
– De most mesélj te is, ne az én múltamon keseregjünk.
– Mit szeretnél tudni?
– Mindent, ami eddig veled történt. Ugye nem bánod, hogy túl kíváncsi vagyok?
– Nem bánom. Emberi életemből nem sokra emlékszem, csak édesanyám kedves mosolyára, és apám kedves szavaira. Nyugodt, békés családban éltem, apám halálosan szerelmes volt anyámba, és anyukám is így érzett apuval kapcsolatban. Édesapám behívták katonának, a háborúban meghalt. Utána rá egy hétre elkaptam a gyilkos kórt, amivel megfertőztem anyukámat. Apukám azt mondta, vigyázzak anyura, erre mit tettem, megöltem anyukám. Ő meghalt. Carlisle a fogadott apám, roppant kedves, sokat törődik velem, a fiának tekint, neki nem lehet gyermeke, sőt egyik vámpírnak sem lehet sajnos. Nem mintha valaha is tervezném. Most jelenleg boldog vagyok, hisz nevelő apám megtalálta élete szerelmét, Esmét, akit én nagyon kedvelek, egy bűbájos nő, de ő mégsem olyan, mint anya, igaz kicsit pótolja a hiányát, de teljesen nem tudja. Ennyit rólam. Nagyon sietsz? Szívesen bemutatnálak a mostani családomnak.
– Hát nem is tudom, Edward, ideje lenne tovább mennem, de ígérem, örökre megőrzöm ezt a beszélgetést, jól esett valakivel megosztanom a bánatom. Remélem nem haragszol, hosszú az örökkévalóság, biztosan találkozunk még. És nem a te hibád volt anyukád halála. Te nem tehettél semmiről.
– Nekem is jól esett a beszélgetés, sajnálom, hogy mész, de szívből remélem, hogy találkozunk még. És én is megőrzöm ezt a beszélgetést örökre. Köszönöm, hogy így gondolod. Habár sokszor érzem magam hibásnak.
– Viszlát, Edward, vigyázz magadra, a mielőbbi viszontlátásra. Ne hibáztasd magad.
– Szia, Gabriella. Ígérem, nem fogom.
Azzal tovább állt, és én ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. Ideje lenne hazatérnem. Remélem mindent megbeszéltek már otthon. Remélem, semmi komoly dolgot nem zavarok meg. Ezzel haza indultam.
Carlisle szemszöge:
Kedvesemmel hazatértünk, mélyen a gondolataikba merültünk. És azonnal eszembe jutott a legfontosabb dolog, nem várok tovább, lehet túl korai, de én megkérem Esme kezét. Hisz szeretem, és ő is szeret, van már egy fogadott fiunk, akit nagyon szeretünk. Habár eddig, Ed nem mondta kedvesemnek, hogy anya, de érzem annak is hamarosan eljön az ideje. Úgy érzem, be kell Edwardot vonnom a tervembe. Egyedül nem fog menni, kell egy kis férfiúi bíztatás nekem. Nem akarok meghátrálni, nem is áll szándékomban, hiszen álmaim nője itt van a karomban, és csak engem szeret, ennél több már nem is kell nekem. Kell, egy romantikus helyszín, ahol megkérem kedvesem kezét. Kell rózsa, nem, nem is, hanem orchidea, kedvesem kedvenc virága. Talán zenészek is kellenének, kint tarthatnánk hátul az eljegyzést, meg is kérdezem Edwardot, ha hazatért, hogy segít e nekem, és mit gondol erről. Sőt megkérem, faggassa ki Esmét, hogy mit tenne, ha én megkérném a kezét. Túl kíváncsi vagyok, és túlizgatott, csak kedvesem rá ne jöjjön, mire is készülök.
– Szívem, min elmélkedsz ennyire?
– Az hadd legyen meglepetés.
– Rendben.
– Érzem Edward illatát.
– Én is érzem. Már nagyon hiányzott, nekem. Úgy szeretem, mintha a fiam lenne.
– Ő is szeret téged kedvesem. Egyre közelebb van.
– Igen, én is érzem. Remélem, nem sértődik meg, ha jó szorosan megölelem.
– Nem hinném, hogy gondot okozna – válaszolta Edward az ajtóból.
– Szia, fiam - köszöntöttem.
– Carlisle, Esme, jó újból itthon. Mindent sikerült megbeszélnetek?
– Természetesen - válaszolta kedvesem. Azzal megölelte Edwardot.
– Drágám, nem haragszol, ha elrabolom kicsit Edet?
– Nem, menjetek csak – mondta mosolyogva kedvesem.
2010. május 1., szombat
Carlisle Cullen élete 24.fejezet
Kívánok jó olvasást a fejihez!!
Várom a komikat :)
Üdv: Solya :)
Romantikázás Carlisle-lal
Carlisle, én is így vagyok ezzel, elhiheted, te nagyon különleges férfi vagy. Benned megbízom, számomra te vagy az igazi.
– Nekem meg te vagy az életem, kedvesem.
Esme szemszöge:
Végre fel mertem vállalni az érzéseim, ez valami mennyei érzés, végre révbe értem, megtaláltam az igazit, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Edward, szegény alibiként elment vadászni, hogy mi kettesben lehessünk kedvesemmel. Olyan jó, hogy Carlisle úgy szeret engem, mint én őt. Leírhatatlan érzés, hogy mekkora öröm volt, mikor először megcsókolt. Most pedig itt fekszem a karjaiban, ő gyengéden simogatja a hátam, miközben puszilgatja a fejem búbját. Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint most vagyok. A férjem sosem volt ilyen gyengéd, és figyelmes. Carisletól több figyelmességet, és kedvességet, szeretetet kaptam ebben a pár órában, mint valaha a férjemtől. Félek, mi van, ha csalódóm ebben a szeretett férfiban? Mi van, ha csak a látszat kedvéért ilyen kedves, mi lesz, ha ő is megver? Ha kiabál velem? Elmélkedésemből kedvesem hangja rángatott ki.
– Drágám, min gondolkozol ennyire? - kérdezte tőlem csilingelően szexi hangján.
– Semmi érdekesen. – füllentettem, amit persze nem szívesen tettem. - Vagyis mégis csak érdekes, és fontos dolgon gondolkoztam – mondtam.
– Igen, és mi az, az érdekes és fontos dolog, amin elmélkedtél, elárulod nekem?
– Csak rajtunk gondolkodtam, azon, hogy milyen jó, hogy vagy nekem. És azon mennyire szeretlek!!
– Hidd el kedvesem én is így érzek, te a világot jelented nekem, a mindent. Inkább én érzem magam szerencsésnek, hogy te itt vagy velem, és itt vagy nekem, annyi év magányosság után. Te bearanyozod a minden napjaim, miattad érdemes haza jönnöm, miattad érdemes tovább élnem/ léteznem.
– Annyira, szeretlek.
Felültem és szenvedélyesen megcsókoltam, hogy bizonyítsam mennyire is szeretem őt, és mennyire jól estek a szavai. Már biztosan tudom, ő az igazi, és nem álcázza magát, ő egyszerűen ilyen kedves, és szerethető lény. Ha ember lennék biztos, hogy a kedves szavain mélyen meghatódva, sírva csókolgatnám. De ahelyett, hogy sírtam volna csak égő érzést éreztem a szememben. Hát igen, mi már nem tudunk sírni. Jobb is, mert biztos örültnek nézne kedvesem, hogy miért is sírok.
– Életem, mi lenne, ha elvinnélek az egyik kedvenc helyemre?
– Rendben, legyen, akkor átöltözöm és mehetünk.
– Akkor megyek én is átöltözöm, ahogy te is drágám - azzal kiindult a szobámból. De én utána szóltam mielőtt még kiléphetett volna.
– Carlisle?
– Igen?
– Milyen ruhát vegyek fel?
– Te bármiben csinosan festesz.
– Na de, szívem! Most komolyan kérdezem, legyen egy egyszerű kényelmes ruha, vagy legyen komolyabb, ünnepibb ruha?
– Drágám, abban gyere, amiben jól érzed magad. De komolyabb ünnepi ruha nem kell.
– Oké köszönöm, kedves. És most kimennél, mert átöltöznék, ha megkérhetlek?
– Persze, kedvesem. – kaptam egy kis perverz félholdas mosolyt kedvesemtől.
Oda álltam szekrényem elé, hogy kiválasszam melyik ruhát is vegyem fel. A választásom egy kék, mélyen dekoltált felsőre esett, és hozzá egy kék selyemnadrágot választottam. A hajam feltűztem néhány csattal. És már készen is voltam, de még mielőtt lementem volna a nappaliba megnéztem magam a tükörben. Még mindig hihetetlen, amit a szemeim látnak, gyönyörű vagyok. Sose voltam önimádó, de ez a szett csodálatosan áll nekem. Habár most már jobb, hogy szebb vagyok, mint emberkoromban, hiszen vámpír vagyok és a, vámpírok gyönyörűek, ezzel csalogatjuk magunkhoz a gyanútlan, ártatlan embereket. Ideje lenne lemennem. Carlisle már biztosan vár. Szépen lassan megindultam a lépcsőhöz, Carlisle már várt rám a lépcső lábánál, olyan édesen mosolygott, biztos, ha ember lennék, pipacsvörös lennék. Ahogy rám néz aranybarna szemeivel, olyan megigéző, olyan csábító, vadító és egyben megnyugtató, szerelmes tekintete van.
– Gyönyörű vagy, édesem!
– Köszönöm.
– Mehetünk?- kérdezte mézes-mázosan, és nyújtotta a karját, hogy belekaroljak, amit én készségesen elfogadtam.
– Igen, mehetünk. Hova megyünk?
– Az meglepetés.
– Futva megyünk?
– Igen, ha nem gond.
– Oké, akkor menjünk.
Azzal kimentünk az ajtón, és elkezdtünk futni kéz a kézben. Kicsit gyorsabb voltam életemnél, és kicsit rossz volt, így szinte vonszolni magam mellé. De megoldottuk, hiszen rájöttem, csak kedvesem tudja, hova is megyünk.
Szép lassan lelassítottunk, és meg is álltunk. Csak most vettem észre, hogy egy gyönyörű kis tavacska mellett álltunk meg. Volt itt egy nagyon szép kis park. Éppen most alkonyodik, és én itt vagyok kézen fogva kedvesemmel és sétálgatunk.
– Hogy tetszik ez a hely, kicsim?
– Carlisle, ez meseszép, és nézd, alkonyodik, ez olyan szép, annyira szeretlek. Teljesen elvarázsolsz, túl sokat adsz nekem. Mi lesz, ha én ezt ne tudom neked viszonozni?
– Ne beszélj butaságokat, kedvesem, nekem az bőven elég, hogy szeretsz, ha kell, ezt neked egy nap legalább ezerszer elmondom. Vagy többször, ha akarod, tudod mit, amikor kéred, mondom, sőt ha nem kéred, akkor is mondom. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyit jelentesz nekem.
– Jaj, Carlisle, életemben senki nem mondod még ennyi szépet. Szeretlek - azzal meg is csókoltam, ebben a csókban minden szenvedély, vágy, szerelem benne volt, amit csak adni tudtam neki.
– Pedig igazán megérdemled ezeket az igaz szavakat. Te egy csoda vagy, egy földre szállt angyal. Nem fájt, mikor leestél a mennyből?
– Tudod, hogy nem a mennyből jöttem.
– Örökké hálás leszek az égieknek, hogy visszakaphattalak téged, és azt is, hogy nekem szántak.
– Én is teljesen így érzek.
– Visszamenjünk? Mert már nagyon hosszú ideje itt vagyunk, vagy szeretnél még maradni?
– Maradjunk még egy kicsit.
– Rendben, ha menni akarsz, csak szólj.
– Jó. Sétáljunk még, olyan meghitt így.
– Sétáljunk.
Még órákig sétálgattunk, lassan már felkel a nap is, de olyan jó most így itt lenni. Most minden olyan szép, és nyugodt. Carlisle hirtelen megfeszült mellettem. Szorosan magához húzott. Aztán inkább a háta mögé rejtett, nem értettem mi a gond, aztán én is megéreztem, gondolom egy idegen vámpír szaga lehetett. Sőt biztos.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír.
Carlisle szemszöge:
Éppen tovább sétálgattunk, létem értelmével, mikor megéreztem egy idegen férfi vámpír illatát. Azonnal megfeszültem, és kedvesem szorosan magamhoz húztam. Esme csak később érezte meg az illatát.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír. - mondtam aggodalommal teli hangon.
Meggondoltam magam, és kedvesem inkább a hátam mögé toltam. Nem tudhatom, hogy támadni akar e, mert ha igen, meg kell védenem szerelmem. Féltem őt, ő nem tud harcolni, én sajnos már harcoltam fajtám bélivel és meg kell mondanom nem szívesen öltem meg. Ha nem ölöm meg én haltam volna meg. És most így belegondolva jobb is, hogy túléltem, hiszen most már vannak szeretteim, akikre érdemes volt több mint kétszáz évet várni. És akkor kilépett a fák mögül az idegen vámpír férfi.
– Békével jöttem. - mondta mézes mázasan az idegen férfi.
– Carlisle vagyok, ő itt a kedvesem, Esme.
– George vagyok, örvendek Carlisle, kézcsókom, hölgyem. Kegyed milyen gyönyörű. Kár, hogy már foglalt, tudja nekem is kéne már egy társ.
Ez a pasas úgy beszélt, mintha ott se lettem volna. A torkom mélyéről ösztönös morgás tört fel. Nem bírtam elviselni, hogy meg próbája elcsábítani szerelmem. Még csak egy napja, hogy együtt vagyunk, és ez a ficsúr jön, és el akarja tőlem hódítani.
– Már megbocsájtson, de én is itt vagyok. – Mondtam mire kedvesem halkan felkuncogott. Á szóval tetszik neki, hogy féltékeny vagyok. A kis hamis. De hát még szép, hogy féltékeny vagyok, ki ne lenne az, minden normális férfi az, ha kedvesének udvarolnak.
– Elnézést, kicsit, elragadtattam magam. Nagyon szeretheti magát, hölgyem, csak az igazi szerelmes férfi, vámpírok képesek ölni, ha kedvesüknek már ilyen szinten udvarolnak. Büszke lehet a párjára, igazán szereti magát, de ha nem bánják, én tovább állok, örülök, kedves, hogy megismerhettem.
Oda indult kedvesem felé, de én rá morogtam. Mi az, hogy oda akar menni Esmehez, na, jó elég legyen Carlisle nem sajátíthatod ki őt.
– Nyugalom, Rómeó, csak egy kézcsókot lehelnék kedvesed kezére, tisztelet jeleként.
– Rendben, de ha….
– Köszönöm.
Kicsit arrébb álltam, de azért Esme közelében maradtam. És akkor csókot lehelt csodás kezeire ez a George.
– Viszlát, legközelebb, kedves Carlisle, örülök a találkozásnak és ügyelj, erre a gyönyörűségre kár lenne, ha valaki elvenné tőled, nagy kincs ő.
– Köszönöm a tanácsot, erre már rá jöttem. Viszlát, George - azzal elment.
Várom a komikat :)
Üdv: Solya :)
Romantikázás Carlisle-lal
Carlisle, én is így vagyok ezzel, elhiheted, te nagyon különleges férfi vagy. Benned megbízom, számomra te vagy az igazi.
– Nekem meg te vagy az életem, kedvesem.
Esme szemszöge:
Végre fel mertem vállalni az érzéseim, ez valami mennyei érzés, végre révbe értem, megtaláltam az igazit, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Edward, szegény alibiként elment vadászni, hogy mi kettesben lehessünk kedvesemmel. Olyan jó, hogy Carlisle úgy szeret engem, mint én őt. Leírhatatlan érzés, hogy mekkora öröm volt, mikor először megcsókolt. Most pedig itt fekszem a karjaiban, ő gyengéden simogatja a hátam, miközben puszilgatja a fejem búbját. Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint most vagyok. A férjem sosem volt ilyen gyengéd, és figyelmes. Carisletól több figyelmességet, és kedvességet, szeretetet kaptam ebben a pár órában, mint valaha a férjemtől. Félek, mi van, ha csalódóm ebben a szeretett férfiban? Mi van, ha csak a látszat kedvéért ilyen kedves, mi lesz, ha ő is megver? Ha kiabál velem? Elmélkedésemből kedvesem hangja rángatott ki.
– Drágám, min gondolkozol ennyire? - kérdezte tőlem csilingelően szexi hangján.
– Semmi érdekesen. – füllentettem, amit persze nem szívesen tettem. - Vagyis mégis csak érdekes, és fontos dolgon gondolkoztam – mondtam.
– Igen, és mi az, az érdekes és fontos dolog, amin elmélkedtél, elárulod nekem?
– Csak rajtunk gondolkodtam, azon, hogy milyen jó, hogy vagy nekem. És azon mennyire szeretlek!!
– Hidd el kedvesem én is így érzek, te a világot jelented nekem, a mindent. Inkább én érzem magam szerencsésnek, hogy te itt vagy velem, és itt vagy nekem, annyi év magányosság után. Te bearanyozod a minden napjaim, miattad érdemes haza jönnöm, miattad érdemes tovább élnem/ léteznem.
– Annyira, szeretlek.
Felültem és szenvedélyesen megcsókoltam, hogy bizonyítsam mennyire is szeretem őt, és mennyire jól estek a szavai. Már biztosan tudom, ő az igazi, és nem álcázza magát, ő egyszerűen ilyen kedves, és szerethető lény. Ha ember lennék biztos, hogy a kedves szavain mélyen meghatódva, sírva csókolgatnám. De ahelyett, hogy sírtam volna csak égő érzést éreztem a szememben. Hát igen, mi már nem tudunk sírni. Jobb is, mert biztos örültnek nézne kedvesem, hogy miért is sírok.
– Életem, mi lenne, ha elvinnélek az egyik kedvenc helyemre?
– Rendben, legyen, akkor átöltözöm és mehetünk.
– Akkor megyek én is átöltözöm, ahogy te is drágám - azzal kiindult a szobámból. De én utána szóltam mielőtt még kiléphetett volna.
– Carlisle?
– Igen?
– Milyen ruhát vegyek fel?
– Te bármiben csinosan festesz.
– Na de, szívem! Most komolyan kérdezem, legyen egy egyszerű kényelmes ruha, vagy legyen komolyabb, ünnepibb ruha?
– Drágám, abban gyere, amiben jól érzed magad. De komolyabb ünnepi ruha nem kell.
– Oké köszönöm, kedves. És most kimennél, mert átöltöznék, ha megkérhetlek?
– Persze, kedvesem. – kaptam egy kis perverz félholdas mosolyt kedvesemtől.
Oda álltam szekrényem elé, hogy kiválasszam melyik ruhát is vegyem fel. A választásom egy kék, mélyen dekoltált felsőre esett, és hozzá egy kék selyemnadrágot választottam. A hajam feltűztem néhány csattal. És már készen is voltam, de még mielőtt lementem volna a nappaliba megnéztem magam a tükörben. Még mindig hihetetlen, amit a szemeim látnak, gyönyörű vagyok. Sose voltam önimádó, de ez a szett csodálatosan áll nekem. Habár most már jobb, hogy szebb vagyok, mint emberkoromban, hiszen vámpír vagyok és a, vámpírok gyönyörűek, ezzel csalogatjuk magunkhoz a gyanútlan, ártatlan embereket. Ideje lenne lemennem. Carlisle már biztosan vár. Szépen lassan megindultam a lépcsőhöz, Carlisle már várt rám a lépcső lábánál, olyan édesen mosolygott, biztos, ha ember lennék, pipacsvörös lennék. Ahogy rám néz aranybarna szemeivel, olyan megigéző, olyan csábító, vadító és egyben megnyugtató, szerelmes tekintete van.
– Gyönyörű vagy, édesem!
– Köszönöm.
– Mehetünk?- kérdezte mézes-mázosan, és nyújtotta a karját, hogy belekaroljak, amit én készségesen elfogadtam.
– Igen, mehetünk. Hova megyünk?
– Az meglepetés.
– Futva megyünk?
– Igen, ha nem gond.
– Oké, akkor menjünk.
Azzal kimentünk az ajtón, és elkezdtünk futni kéz a kézben. Kicsit gyorsabb voltam életemnél, és kicsit rossz volt, így szinte vonszolni magam mellé. De megoldottuk, hiszen rájöttem, csak kedvesem tudja, hova is megyünk.
Szép lassan lelassítottunk, és meg is álltunk. Csak most vettem észre, hogy egy gyönyörű kis tavacska mellett álltunk meg. Volt itt egy nagyon szép kis park. Éppen most alkonyodik, és én itt vagyok kézen fogva kedvesemmel és sétálgatunk.
– Hogy tetszik ez a hely, kicsim?
– Carlisle, ez meseszép, és nézd, alkonyodik, ez olyan szép, annyira szeretlek. Teljesen elvarázsolsz, túl sokat adsz nekem. Mi lesz, ha én ezt ne tudom neked viszonozni?
– Ne beszélj butaságokat, kedvesem, nekem az bőven elég, hogy szeretsz, ha kell, ezt neked egy nap legalább ezerszer elmondom. Vagy többször, ha akarod, tudod mit, amikor kéred, mondom, sőt ha nem kéred, akkor is mondom. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyit jelentesz nekem.
– Jaj, Carlisle, életemben senki nem mondod még ennyi szépet. Szeretlek - azzal meg is csókoltam, ebben a csókban minden szenvedély, vágy, szerelem benne volt, amit csak adni tudtam neki.
– Pedig igazán megérdemled ezeket az igaz szavakat. Te egy csoda vagy, egy földre szállt angyal. Nem fájt, mikor leestél a mennyből?
– Tudod, hogy nem a mennyből jöttem.
– Örökké hálás leszek az égieknek, hogy visszakaphattalak téged, és azt is, hogy nekem szántak.
– Én is teljesen így érzek.
– Visszamenjünk? Mert már nagyon hosszú ideje itt vagyunk, vagy szeretnél még maradni?
– Maradjunk még egy kicsit.
– Rendben, ha menni akarsz, csak szólj.
– Jó. Sétáljunk még, olyan meghitt így.
– Sétáljunk.
Még órákig sétálgattunk, lassan már felkel a nap is, de olyan jó most így itt lenni. Most minden olyan szép, és nyugodt. Carlisle hirtelen megfeszült mellettem. Szorosan magához húzott. Aztán inkább a háta mögé rejtett, nem értettem mi a gond, aztán én is megéreztem, gondolom egy idegen vámpír szaga lehetett. Sőt biztos.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír.
Carlisle szemszöge:
Éppen tovább sétálgattunk, létem értelmével, mikor megéreztem egy idegen férfi vámpír illatát. Azonnal megfeszültem, és kedvesem szorosan magamhoz húztam. Esme csak később érezte meg az illatát.
– Carlisle, mi az, egy idegen vámpír?
– Igen, kedvesem, egy másik vámpír. - mondtam aggodalommal teli hangon.
Meggondoltam magam, és kedvesem inkább a hátam mögé toltam. Nem tudhatom, hogy támadni akar e, mert ha igen, meg kell védenem szerelmem. Féltem őt, ő nem tud harcolni, én sajnos már harcoltam fajtám bélivel és meg kell mondanom nem szívesen öltem meg. Ha nem ölöm meg én haltam volna meg. És most így belegondolva jobb is, hogy túléltem, hiszen most már vannak szeretteim, akikre érdemes volt több mint kétszáz évet várni. És akkor kilépett a fák mögül az idegen vámpír férfi.
– Békével jöttem. - mondta mézes mázasan az idegen férfi.
– Carlisle vagyok, ő itt a kedvesem, Esme.
– George vagyok, örvendek Carlisle, kézcsókom, hölgyem. Kegyed milyen gyönyörű. Kár, hogy már foglalt, tudja nekem is kéne már egy társ.
Ez a pasas úgy beszélt, mintha ott se lettem volna. A torkom mélyéről ösztönös morgás tört fel. Nem bírtam elviselni, hogy meg próbája elcsábítani szerelmem. Még csak egy napja, hogy együtt vagyunk, és ez a ficsúr jön, és el akarja tőlem hódítani.
– Már megbocsájtson, de én is itt vagyok. – Mondtam mire kedvesem halkan felkuncogott. Á szóval tetszik neki, hogy féltékeny vagyok. A kis hamis. De hát még szép, hogy féltékeny vagyok, ki ne lenne az, minden normális férfi az, ha kedvesének udvarolnak.
– Elnézést, kicsit, elragadtattam magam. Nagyon szeretheti magát, hölgyem, csak az igazi szerelmes férfi, vámpírok képesek ölni, ha kedvesüknek már ilyen szinten udvarolnak. Büszke lehet a párjára, igazán szereti magát, de ha nem bánják, én tovább állok, örülök, kedves, hogy megismerhettem.
Oda indult kedvesem felé, de én rá morogtam. Mi az, hogy oda akar menni Esmehez, na, jó elég legyen Carlisle nem sajátíthatod ki őt.
– Nyugalom, Rómeó, csak egy kézcsókot lehelnék kedvesed kezére, tisztelet jeleként.
– Rendben, de ha….
– Köszönöm.
Kicsit arrébb álltam, de azért Esme közelében maradtam. És akkor csókot lehelt csodás kezeire ez a George.
– Viszlát, legközelebb, kedves Carlisle, örülök a találkozásnak és ügyelj, erre a gyönyörűségre kár lenne, ha valaki elvenné tőled, nagy kincs ő.
– Köszönöm a tanácsot, erre már rá jöttem. Viszlát, George - azzal elment.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
Magamról
- solya
- Egy 17 éves kedves vidám vicces és csöndes lány vagyok! szeretek táncolni és énekelni. Szeretem a focit nézni!! Imádok írni és olvasni!:) Habár a helyes írásom néha kiborító:) Imádom a húgom. A sulit nem annyira kedvelem de meg oldom :)Nagy Alkonyat saga rajongó vagyok és én a Team jasper csapatba tartozom :)