Látogatás Volterrában, és a Volturi klán
Három év elteltével újból útra keltem. Úticélom, Olaszország. Még negyven perc futás, és eljutok Itáliába. Úgy döntöttem egy ideig csak lézengeni fogok a világban, hátha megtalálom a párom, vagy egy családot, akik szívesen befogadnak. Mélyen a gondolataimba merültem, mikor hirtelen arra eszméltem, hogy valaminek neki ütköztem. Felnéztem, és két vámpírral találtam magam szemben. Amit először megfigyeltem, az a szemük színe volt, vörös színben pompázott, szóval ők embert ölnek.
− Már megbocsásson, de maga, hogy kerül ide és, hogy merészel erre járkálni? Ez a volturi klán területe.
− Elnézést, én ezt nem tudtam. Kik tartoznak a volturi családhoz? És kik ők? És mit csinálnak? - kérdeztem rögtön azt, ami az eszembe jutott.
− Te tényleg nem tudod, hogy kik ők? - kérdezte hitetlenkedve a kinézetéből ítélve egy testőr.
− Sajnálom, de tényleg nem tudom kik ők. Létezésem során még nem hallottam róluk.
− Hát jó, ha nem hallottál még róluk elviszünk hozzájuk - jelentette ki egy magas fekete hajú pasas.
Tíz perc futás után elértünk egy hatalmas kapu elé, az ajtót kinyitotta a másik testőr kinézetű férfi. Beléptünk, a kapun túl hatalmas udvar tárult elém, rengeteg csuklyás vámpírt láttam, valószínű ők is testőrök. Azután megálltunk egy alagút előtt, és lecsúsztunk rajta, onnan még rengeteg lépcső vezetett. Sötét volt, de hála a vámpírlátásnak mindent tökéletesen láttam. Meg álltunk egy hatalmas ajtó előtt, kitárták az ajtót, és én beléptem. Hatalmas trónterem volt az ajtó mögött, és akkor megláttam őket, a három vezetőt. Tökéletes, fából faragott trónon ültek, egyenes, büszke, de még is kecses tartással. És akkor, aki középen ült felállt, lesétált elém megállt velem szemben, és belenézett a szemeimbe.
− Üdvözöllek Volterrában! Aro Volturi vagyok. Ők ott a testvéreim, Marcus Volturi és Caius Volturi. Mi járatban vagy errefelé, ha kérdezhetem? És ki vagy te?
− Az én nevem, Carlisle Cullen. Csak át utazóban vagyok - odanyújtottam a kezem üdvözlésképpen, és ő megfogta.
− Hm, ez nagyon érdekes. Testvéreim, ő tényleg nem hallott rólunk, és még a törvényeinket sem szegte meg. És ő nem úgy él, mint mi, ő állat véren él - mondta álmélkodva testvéreinek.
− Már elnézést, de ön ezt honnan tudja, hiszen csak még nem is beszélgettünk - kérdezetem hitetlenkedve.
− Ha lehetne, akkor tegezzük, egymást. Szólíts csak, Aronak. Én pedig szólíthatlak Carlisle-nak?
− Köszönöm a bizalmat, Aro - mondtam határozottan.
− Nem tesz semmit. Ők itt a testőreim Jane, Alec, Demetri, Félix és Eleazar.
Jane, képes fájdalmat okozni. Alec az ellentéte, ő elveszi az érzékeidet. Félix megérzi az érzelmeket, és Elezar felméri a képességeket. Eleazar roppant nagy segítség számomra, általa találtam rá Jane-re, és Alec-re. Demetri pedig nyomkövető bárkit megtalál, előle nem lehet elmenekülni.
− Na de, Aro, nem veszélyes ezt az információt kiadnod? - kérdezte felháborodva Caius.
− Én nem adom tovább senkinek, ezt a bizalmas információt.
− Ezt gondoltam, ezért is osztottam meg veled. Eleazar?
− Igen? - fordult Aróhoz a felszólított személy.
− Carlisle-nak van valami különleges képessége? - kérdezte kíváncsisággal a hangjában.
− Mester, Carlisle, különleges képessége az önkontroll. Ez annyit jelent, hogy képes megállni azt, hogy embert öljön.
− Hm, ez érdekes. Köszönöm Eleazar.
− Carlisle, megkérhetlek, hogy mesélj magadról?
− Természetesen, Aro. 1640-ben születtem. Apám, üldözte a vámpírokat. Az átváltozásom után három hónappal meghalt.
– Ó ez sajnálatos, őszinte részvétem.
– Köszönöm. 1663-ban változtam vámpírrá. Utazgattam a világban, elvégeztem az orvosit, négyszer, esti tagozaton. Kb. mindig 4-5 évente költöztem, mert ugye az embereknek gyanús, hogy nem öregszem, mint ők. Hat különböző nyelven tudok. Történelem szakon is végeztem, akár történelem tanár is lehetnék. De én jobban szeretek embereket gyógyítani. Nincs párom, se családom. Találkoztam néhány nomád, de kedves vámpírral. Ők csak egy hétig tartózkodtak nálam. Egyik nap elhatároztam, hogy eljövők Olaszországba. Kérdezhetnék én is valamit?
− Persze - válaszolta Aro. - Csak nyugodtan mindenre válaszolok, csak kérdezz bátran.
− Mi ez a hely, ahol most vagyunk? És körbe nézhetnék? - kérdeztem kíváncsian.
− Hát persze! Gyere, megmutatom – mondta és odavezetett egy ablakhoz. - Ez itt Volterra, de már mondtam az elején, amikor bemutatkoztam. Természetesen megnézheted, Eleazar majd körbevezet az este.
− Jaj, tényleg, ne haragudj, ezek szerint az én vámpír memóriám kicsit leblokkolt.
− Semmi gond. Maradj itt nálunk egy ideig. Szívesen megismernélek egy kicsit jobban - mondta kedvességgel a hangjában.
− Köszönöm a meghívást, szívesen maradok, de persze csak akkor, ha nem zavarok.
− Nem zavarsz, szívesen látunk! Eleazar megmutatja a szobádat.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
- Remélem, még este beszélgetünk.
- Természetesen, este meglátogatlak.
- Hát akkor kívánok neked jó városnézést.
- Köszönöm szépen, Aro.
2009. november 29., vasárnap
2009. november 28., szombat
New Moon beszámoló kicsit későn de megérkezett!
New Moon beszámoló
Hát, sziasztok!
Aki nem látta filmet az ne olvassa szerintem mert mindent leírtam a filmről!
Sikeresen eljutottam barátnőmmel a moziba.
Igaz a közlekedés ellnem volt, de mindegy lényeg hogy eljutottunk a moziba.
A fél ötös vetítésre ültünk be barátnőmmel.
Egész nap totál izgatottak voltunk hatalmas sor állt a pénztárnál, mondom barátnőmnek, hogy nem lesz jegyünk a végén.
Nagy nehezen oda jutottunk a pénztárhoz, mondom a pénztáros csávónak 2 diákjegyet az újholdra.
A szívem majd kiugrott a helyéből annyira izgultam kéri a csávó a diákjainkat sikerült késve azt is oda adnom.
Megvettük a jegyet.
Be is ültünk a helyünkre, kényelmesen elhelyezkedtünk.
Mint tudjuk, mindig vannak reklámok a filmek előtt barátnőm már tiszta ideg volt „miért kellenek reklámok” kérdezte. Mondom, mert szükségesnek látják.
És elkezdődött a film.
Innentől SPOILER!
Nagyon tetszett az a jelenet mikor Bella azt álmodja, hogy beszél a nagyijával. És elkezdi mondani, hogy be mutatom edward... és rájön, hogy ő öregedett meg és Edward még mindig úgy néz ki, mint egy 17 éves.
És felébred, az apja bejön és mondja neki boldog születésnapot és elsüt, egy elég hülye poént idézem: az ott csak nem egy ősz hajszál?
Szegény Bella ettől totál kibukott.
A másik kedvenc jelenetem mikor Alice leugrik a lépcsőről Bella élé és elég hangosan mondja, hogy boldog születésnapot. Meg az is tetszett, hogy Jasper kicsit befolyásolta Bella érzéseit a bulival kapcsolatban.
Aztán az amikor Jasper mondani akarja boldog születésnapot, de helyette azt mondja boldog á mindegy nem számít.
Aztán eljön az este Bella megvágja az ujját a csomagoló papírral és Jasper bevadul, imádom a vámpír gyorsaságot.
Amimkor Edward szakít Bellával hát én ott elsírtam magam. Mikor Edward ad egy puszit Bella homlokára látszik rajta a szenvedés rob játéka nagyon jó.
Aztán telnek a hónapok Bella folyamatosan ír e- maileket Alice-nek, írja, neki olyan érzése van mintha egy lyukat ütöttek volna a mellkasába. Egyetlen vigasza van Jacob. Azt is leírja, hogy rémálmai vannak és mindent meg tesz, hogy a képzelete maga elé vetítse Edward képét.
Aztán elmegy sziklát ugrani az szívbe markoló jelenet. Mondja Bella Edwardnak (vizójának) ugrás előtt te akartad, hogy ember legyek és csak így maradsz velem és leugrik a szikláról.
A vízben Bella látja a vörösséget és hátrálni kezd és beveri a fejét egy sziklába.
Jake és Bella az autóban Jake mondja, itt felém 42 fok van.
Megállnak kocsival és Jacob megérzi, a vámpír szagot Bella körbenéz és meglátja Carlisle autóját.
Kiszáll az autóból és bemegy a házba Jacob pedig tiszta ideg, hogy Bella bemegy a házba, ugye ha a házában rátámad, egy vámpír nem védheti meg.
Alice áll az ajtóban és Bella kicsit meglepődik, de utána a nyakába veti magát.
Bella elmeséli mit csinált nélkülük.
Jake bemegy a házba és látja nincs semmi baja Bellának. Jake már az ajtóban áll és meg akarja csókolni Bellát, de a telefon megcsörren.
Jake mondja Charlie temetés intéz, Alice megjelenik, mondja látta, hogy Edward öngyilkos akar, lenni ezért elmegy Volterrába megöletni magát.
Elmennek Volterrába Bella még idejében meg menti Edwardot.
Edward bevallja Bellának, hogy mindig szereti és nem szánalomból akart öngyilkos lenni.
Megérkeznek a három vezető elé.
Félix és Edward harc az hatalmas volt. Aro tesztelte a képességeket Bellán, de egyik sem működött aztán nagyon röhögtem mikor összecsapta a kezét és elkezdett örülni a fejének.
Mikor Aroék mondják, távozzatok, de majd visszavárják őket, de már úgy hogy Bella is vámpír.
Közben az egyik vámpír hozza az embereket és lehet hallani a sikolyokat.
Bella ezt a jelenetet újból álmodja és felkiabál álmából, hogy ne bántsák, őket Edward ott van az ágyánál és mondja cssh semmi gond álmodj, én itt vagyok.
Bella mondja, vámpír akar, már lenni Edward azt mondja nem lesz, az majd valahogy kicselezik Aroékat.
Bella kipattan az ágyból és azt mondja nem és a következő jelenet Cullen nappali szavazást kér a családtól. Alice igennel szavaz Jasper is igennel szavaz és hozzá teszi csak azért, igen mert, hogy ne érezzen késztetést arra, hogy folyton megölje.
Rosalie nemmel szavaz, de megköszöni neki, hogy megmentette edet.
Emmett felkapja Bellát és meg pörgeti, és úgy mondja, hogy ő igennel szavaz.
Esme szintén igennel szavaz már csak Carlisle marad ő is igennel szavaz, Edward kérdezi, az apját miért teszik ezt ellene?
Carlisle erre csak ennyit válaszol, nem hagyom, hogy a fiamat megöljék.
Hazafelé tartanak a Cullen villából Edék Jacob el állja az utat. Ki szálnak beszélgetnek. Ed megköszöni Jacobnak, hogy támogatta lelkileg Bella-t és, hogy megvédték Viktóriától.
Jake bemérgesedik és átváltozik farkassá és meg akarja támadni Ewardot de Bella közéjük áll és ezt mondja: Ha egymást bántjátok, azzal engem bántotok ezzel jacob elmegy.
Edward meg kérdezi Bellát, hogy hozzá megy e feleségül és ezzel vége a filmnek.
SPOILER VÉGE!!
Az egész filmet elmeséltem sajnálom, de egyszerűen nekem az egész nagyon tetszett.
Mikor vége lett a filmnek barátnőmmel át beszélgettük a filmet és nagyon örültünk az élménynek, aki nem látta annak csak ajánlani tudom a filmet. Főleg a látvány miatt és a harcok se rosszak.
az esetleges helyes írási hibákért bocsánatot kérek!!
Hát, sziasztok!
Aki nem látta filmet az ne olvassa szerintem mert mindent leírtam a filmről!
Sikeresen eljutottam barátnőmmel a moziba.
Igaz a közlekedés ellnem volt, de mindegy lényeg hogy eljutottunk a moziba.
A fél ötös vetítésre ültünk be barátnőmmel.
Egész nap totál izgatottak voltunk hatalmas sor állt a pénztárnál, mondom barátnőmnek, hogy nem lesz jegyünk a végén.
Nagy nehezen oda jutottunk a pénztárhoz, mondom a pénztáros csávónak 2 diákjegyet az újholdra.
A szívem majd kiugrott a helyéből annyira izgultam kéri a csávó a diákjainkat sikerült késve azt is oda adnom.
Megvettük a jegyet.
Be is ültünk a helyünkre, kényelmesen elhelyezkedtünk.
Mint tudjuk, mindig vannak reklámok a filmek előtt barátnőm már tiszta ideg volt „miért kellenek reklámok” kérdezte. Mondom, mert szükségesnek látják.
És elkezdődött a film.
Innentől SPOILER!
Nagyon tetszett az a jelenet mikor Bella azt álmodja, hogy beszél a nagyijával. És elkezdi mondani, hogy be mutatom edward... és rájön, hogy ő öregedett meg és Edward még mindig úgy néz ki, mint egy 17 éves.
És felébred, az apja bejön és mondja neki boldog születésnapot és elsüt, egy elég hülye poént idézem: az ott csak nem egy ősz hajszál?
Szegény Bella ettől totál kibukott.
A másik kedvenc jelenetem mikor Alice leugrik a lépcsőről Bella élé és elég hangosan mondja, hogy boldog születésnapot. Meg az is tetszett, hogy Jasper kicsit befolyásolta Bella érzéseit a bulival kapcsolatban.
Aztán az amikor Jasper mondani akarja boldog születésnapot, de helyette azt mondja boldog á mindegy nem számít.
Aztán eljön az este Bella megvágja az ujját a csomagoló papírral és Jasper bevadul, imádom a vámpír gyorsaságot.
Amimkor Edward szakít Bellával hát én ott elsírtam magam. Mikor Edward ad egy puszit Bella homlokára látszik rajta a szenvedés rob játéka nagyon jó.
Aztán telnek a hónapok Bella folyamatosan ír e- maileket Alice-nek, írja, neki olyan érzése van mintha egy lyukat ütöttek volna a mellkasába. Egyetlen vigasza van Jacob. Azt is leírja, hogy rémálmai vannak és mindent meg tesz, hogy a képzelete maga elé vetítse Edward képét.
Aztán elmegy sziklát ugrani az szívbe markoló jelenet. Mondja Bella Edwardnak (vizójának) ugrás előtt te akartad, hogy ember legyek és csak így maradsz velem és leugrik a szikláról.
A vízben Bella látja a vörösséget és hátrálni kezd és beveri a fejét egy sziklába.
Jake és Bella az autóban Jake mondja, itt felém 42 fok van.
Megállnak kocsival és Jacob megérzi, a vámpír szagot Bella körbenéz és meglátja Carlisle autóját.
Kiszáll az autóból és bemegy a házba Jacob pedig tiszta ideg, hogy Bella bemegy a házba, ugye ha a házában rátámad, egy vámpír nem védheti meg.
Alice áll az ajtóban és Bella kicsit meglepődik, de utána a nyakába veti magát.
Bella elmeséli mit csinált nélkülük.
Jake bemegy a házba és látja nincs semmi baja Bellának. Jake már az ajtóban áll és meg akarja csókolni Bellát, de a telefon megcsörren.
Jake mondja Charlie temetés intéz, Alice megjelenik, mondja látta, hogy Edward öngyilkos akar, lenni ezért elmegy Volterrába megöletni magát.
Elmennek Volterrába Bella még idejében meg menti Edwardot.
Edward bevallja Bellának, hogy mindig szereti és nem szánalomból akart öngyilkos lenni.
Megérkeznek a három vezető elé.
Félix és Edward harc az hatalmas volt. Aro tesztelte a képességeket Bellán, de egyik sem működött aztán nagyon röhögtem mikor összecsapta a kezét és elkezdett örülni a fejének.
Mikor Aroék mondják, távozzatok, de majd visszavárják őket, de már úgy hogy Bella is vámpír.
Közben az egyik vámpír hozza az embereket és lehet hallani a sikolyokat.
Bella ezt a jelenetet újból álmodja és felkiabál álmából, hogy ne bántsák, őket Edward ott van az ágyánál és mondja cssh semmi gond álmodj, én itt vagyok.
Bella mondja, vámpír akar, már lenni Edward azt mondja nem lesz, az majd valahogy kicselezik Aroékat.
Bella kipattan az ágyból és azt mondja nem és a következő jelenet Cullen nappali szavazást kér a családtól. Alice igennel szavaz Jasper is igennel szavaz és hozzá teszi csak azért, igen mert, hogy ne érezzen késztetést arra, hogy folyton megölje.
Rosalie nemmel szavaz, de megköszöni neki, hogy megmentette edet.
Emmett felkapja Bellát és meg pörgeti, és úgy mondja, hogy ő igennel szavaz.
Esme szintén igennel szavaz már csak Carlisle marad ő is igennel szavaz, Edward kérdezi, az apját miért teszik ezt ellene?
Carlisle erre csak ennyit válaszol, nem hagyom, hogy a fiamat megöljék.
Hazafelé tartanak a Cullen villából Edék Jacob el állja az utat. Ki szálnak beszélgetnek. Ed megköszöni Jacobnak, hogy támogatta lelkileg Bella-t és, hogy megvédték Viktóriától.
Jake bemérgesedik és átváltozik farkassá és meg akarja támadni Ewardot de Bella közéjük áll és ezt mondja: Ha egymást bántjátok, azzal engem bántotok ezzel jacob elmegy.
Edward meg kérdezi Bellát, hogy hozzá megy e feleségül és ezzel vége a filmnek.
SPOILER VÉGE!!
Az egész filmet elmeséltem sajnálom, de egyszerűen nekem az egész nagyon tetszett.
Mikor vége lett a filmnek barátnőmmel át beszélgettük a filmet és nagyon örültünk az élménynek, aki nem látta annak csak ajánlani tudom a filmet. Főleg a látvány miatt és a harcok se rosszak.
az esetleges helyes írási hibákért bocsánatot kérek!!
2009. november 20., péntek
Carlisle Cullen élete 4.fejezet
A nagy beszélgetés
Mindenki kicsörtetett a szobájából, én pedig már a nappaliban álltam. Amanda és Tom arcán kíváncsiságot láttam, míg Chris arcán érdeklődést, és értetlenséget. A csend kezdett kínossá válni, ezért én törtem meg.
− Figyeljetek, azért hívtalak le titeket, mert lenne néhány kérdésem hozzátok. Ugye nem bánjátok, ha egy kicsit kérdezősködöm?
− Ugyan, miért bánnánk?
Tom gyanúsan nézett a válaszoló Chrisre.
− Megbocsátanál egy percre, Carlisle? - kérdezte tőlem Tom. Tudtam, hogy van valami titkuk valamitől félnek, na de mitől?
− Természetesen, menjetek csak.
Tomék már vagy negyed órája elmentek beszélgetni. Valamit titkolnak, de nem tudom mit, és azt nem szeretem, hogyha nem őszinték hozzám. Talán valami sötét titok a múltból? De hát az a múlt miért kéne, hogy érdekeljen?
− Amanda, tudod, hogy mit titkolnak? Őszintén válaszolj!
− Én nem tudok semmit, Carlisle, csak 1 éve, ismerem őket!
− Értem.
Szóval Amandának fogalma sincs, hogy miért titkolóznak a srácok. Remélem, minél előbb megtudjuk a választ. Tomék most jöttek vissza. Úgy látom megbeszéltek a problémát.
− Nos, barátaim, akkor kérdezhetek? - kérdeztem kíváncsian.
− Természetesen. Csak először mondanunk kell valamit.
− Hallgatom.
− Szóval 5 évvel ezelőtt mi is állat véren éltünk, de egyszer csak elveszettük a fejünket Chris-szel és lemészároltunk egy fél falut. Hiába már két éve éltünk állat véren, de elcsábultunk. Mi annyira sajnáljuk, nem akartunk ezt elmondani neked, mert tudtuk, hogy csalódást okozunk neked, és megértjük, ha már nem látsz minket szívesen az otthonodban.
Az agyam hirtelen leállt, nem tudtam mit reagálni. Többször megpróbáltam összefoglalni a hallottakat, hogy ők is éltek állat véren, de nem voltak elég erősek, és megöltek rengeteg embert. Rengeteg ártatlan embert, akiknek családjuk volt, és azóta is ember véren élnek.
− Értem, szóval, ezért vonultatok félre beszélgetni. Én nem haragszom rátok, az a múlt, és azért fáj a gondolat, mert rengeteg embert megöltetek de, nem hibáztathatlak benneteket a múlt miatt. Nyugodtan maradhattok nálam, ameddig csak akartok.
Ezzel a hírrel tényleg nem tudtam most mit kezdeni, ezért úgy döntöttem inkább a kérdéseimre összpontosítok, amiket már 3 napja fel akarok tenni nekik.
− Kérlek titeket, figyeljetek rám, már három napja kérdezgetni akarlak titeket, és most már belekezdenék, ha nem gond?
− Nem gond, csak nyugodtan, szívesen válaszolunk.
− Mióta vagytok vámpírok? És ki változtatott át titeket?
− Én 1690 óta vagyok vámpír, szóval már 10 éve - válaszolta Chris.
− Én viszont 1686 óta - válaszolta nemes egyszerűséggel Tom.
− Hát én csak 1695 óta vagyok vámpír - mondta Amanda félénken. - Én nem tudom ki változtatott át, sajnos arra nem emlékszem, sőt még a családomra sem - mondta teli szomorúsággal a hangjában.
− Hát engem egy öreg, nomád vámpír változtatott át, akkor mikor az erdőben sétálgattam, iszonyat gyorsan történt minden. Egyszer csak egy árnyat láttam elhúzni a fák között, nagyon megijedtem, és azonnal gyorsabban, kezdtem szedni a lábaim. De utolért, ráugrott a nyakamra, és megharapott. Iszonyatos kínt éreztem, majd felordítottam fájdalmamban. De valami, vagy valaki megzavarhatta mielőtt végleg megölt volna. Rettenetes kínokat éltem át, azt hittem, hogy már a pokolban égek, de egyszer csak szűnni kezdett a fájdalom, azt hittem már vége a fájdalmaknak, de tévedtem helyette sokkal erősebb fájdalom következett. De hát ezt ti is átéltétek, nem szeretném ezt tovább mesélni. A lényeg az, hogy miután átváltoztam fogalmam sem volt, hogy mit is tegyek. Napokig kóboroltam az erdőben, míg egy gyanútlan turistacsoport arra nem tévedt, és én elvesztettem a fejem, rájuk támadtam, mind az öt embert megöltem fél perc alatt. Azóta ember véren életem, de egyszer csak rá akadtam Tomra, és átváltoztattam.
- Na akkor már nem is kell mesélnem - mondta enyhe mosollyal a hangjában Tom. - De ha gondolod, mesélhetek? Na Carlisle mi legyen, meséljek?
− Mesélj nekem akkor az emberi életedről - mondtam neki határozottan.
− Mint tudjátok engem Chris változtatott át. Az életem nem volt valami rózsás, az emberek kerültek apámat gyűlöltem. Amikor naponta megvert, miután hazajött a kocsmából. Volt mikor anyámat is megverte, sőt néha húgomat is elkapta. Néhányszor a hajánál fogva, én ezt nem néztem tétlenül, ezért mindig én kaptam a több verést. Napokig nem mertem kilépni az utcára rettegtem az emberektől, de leginkább apámtól rettegtem. Anyám rengeteget sírt a vállamon, én pedig mindig próbáltam erős maradni a szemében. Ez sikerült is, de miután ő elment sírtam, habár apám azt mondta, hogy egy igazi férfi sosem sír. Aztán egy napon megérkezett a megváltás számunkra, apánk meghalt. Nem tudtuk eltemetni őt, nem volt pénzünk. Anyám nemsokára meghalt, a húgom férjhez ment, én meg egyedül maradtam. Teljesen el voltam keseredve, se családom, se senkim. Aztán egy napon egy elhagyatott úton sétáltam magányosan, senki nem járt arra még a madár se. Hangosan gondolkodtam „Istenem miért nincs senkim a világon egy testvér, vagy egy barát?” És akkor meghallottam a hátam mögött egy hangot.
„Hello, én Chris vagyok. Hát te, ki vagy és nem félsz így egyedül kóborolni?
− Hello, a nevem Tom, és nincs miért félnem, nincs senkim, akinek hiányoznék.
− Ha mondanék neked valamit, elhinnéd?
− Attól függ mi az?
− Én, vámpír vagyok, és szükségem lenne egy barátra.
− Vámpír? Haha, ezt most valami vicc? – kérdeztem, de már késő volt, nyakon harapott, és elkezdődött az átváltozásom. „
Hihetetlen milyen történeteket hallottam. Tom története meghökkentett.
Szegény Amanda pedig nem emlékszik semmire. O, és Chris hát az ő története, se semmi az biztos.
− Köszönöm a beszélgetést, nagyon érdekes múltatok van. Amanda, nagyon sajnálom, hogy te nem emlékszel semmire.
− Van valami különleges képességetek? – jutott még eszembe. A képességek, mindig olyan izgalmasak.
− Hát igazából Chrisnek az a képessége, hogy csak az igazat tudod neki mondani, nem tudsz neki hazudni.
Amandának a képessége a tűz gyújtás, és tárgyak mozgatása a gondolatával.
Én pedig meg tudom állítani az időt.
− Hu, ezek igazán érdekes képességek. Szeretnék többet is megtudni róluk.
− Köszönjük. Neked van valami különleges képességed?
− Hát nekem hatalmas önuralmam van. Erre büszke is vagyok. Még egyszer, nagyon szépen köszönöm, hogy őszinték voltatok velem és megosztottátok velem az életeteket.
1 hét múlva
− Carlisle, köszönjük, hogy itt maradhattunk nálad. Sose felejtünk el téged. Hiányozni fogsz nekünk, de nekünk tovább kell mennünk. Reméljük, továbbra is szép életed lesz. Amint tudunk, meglátogatunk téged.
− Sziasztok - köszöntem el szomorúan.
− Szia - kiabáltak vissza a távolból.
Hát elmentek. Nagyon sajnálom, mert most újból egyedül tengethetem a napjaimat. Ma megyek dolgozni először, legalább a betegek várnak rám.
Mindenki kicsörtetett a szobájából, én pedig már a nappaliban álltam. Amanda és Tom arcán kíváncsiságot láttam, míg Chris arcán érdeklődést, és értetlenséget. A csend kezdett kínossá válni, ezért én törtem meg.
− Figyeljetek, azért hívtalak le titeket, mert lenne néhány kérdésem hozzátok. Ugye nem bánjátok, ha egy kicsit kérdezősködöm?
− Ugyan, miért bánnánk?
Tom gyanúsan nézett a válaszoló Chrisre.
− Megbocsátanál egy percre, Carlisle? - kérdezte tőlem Tom. Tudtam, hogy van valami titkuk valamitől félnek, na de mitől?
− Természetesen, menjetek csak.
Tomék már vagy negyed órája elmentek beszélgetni. Valamit titkolnak, de nem tudom mit, és azt nem szeretem, hogyha nem őszinték hozzám. Talán valami sötét titok a múltból? De hát az a múlt miért kéne, hogy érdekeljen?
− Amanda, tudod, hogy mit titkolnak? Őszintén válaszolj!
− Én nem tudok semmit, Carlisle, csak 1 éve, ismerem őket!
− Értem.
Szóval Amandának fogalma sincs, hogy miért titkolóznak a srácok. Remélem, minél előbb megtudjuk a választ. Tomék most jöttek vissza. Úgy látom megbeszéltek a problémát.
− Nos, barátaim, akkor kérdezhetek? - kérdeztem kíváncsian.
− Természetesen. Csak először mondanunk kell valamit.
− Hallgatom.
− Szóval 5 évvel ezelőtt mi is állat véren éltünk, de egyszer csak elveszettük a fejünket Chris-szel és lemészároltunk egy fél falut. Hiába már két éve éltünk állat véren, de elcsábultunk. Mi annyira sajnáljuk, nem akartunk ezt elmondani neked, mert tudtuk, hogy csalódást okozunk neked, és megértjük, ha már nem látsz minket szívesen az otthonodban.
Az agyam hirtelen leállt, nem tudtam mit reagálni. Többször megpróbáltam összefoglalni a hallottakat, hogy ők is éltek állat véren, de nem voltak elég erősek, és megöltek rengeteg embert. Rengeteg ártatlan embert, akiknek családjuk volt, és azóta is ember véren élnek.
− Értem, szóval, ezért vonultatok félre beszélgetni. Én nem haragszom rátok, az a múlt, és azért fáj a gondolat, mert rengeteg embert megöltetek de, nem hibáztathatlak benneteket a múlt miatt. Nyugodtan maradhattok nálam, ameddig csak akartok.
Ezzel a hírrel tényleg nem tudtam most mit kezdeni, ezért úgy döntöttem inkább a kérdéseimre összpontosítok, amiket már 3 napja fel akarok tenni nekik.
− Kérlek titeket, figyeljetek rám, már három napja kérdezgetni akarlak titeket, és most már belekezdenék, ha nem gond?
− Nem gond, csak nyugodtan, szívesen válaszolunk.
− Mióta vagytok vámpírok? És ki változtatott át titeket?
− Én 1690 óta vagyok vámpír, szóval már 10 éve - válaszolta Chris.
− Én viszont 1686 óta - válaszolta nemes egyszerűséggel Tom.
− Hát én csak 1695 óta vagyok vámpír - mondta Amanda félénken. - Én nem tudom ki változtatott át, sajnos arra nem emlékszem, sőt még a családomra sem - mondta teli szomorúsággal a hangjában.
− Hát engem egy öreg, nomád vámpír változtatott át, akkor mikor az erdőben sétálgattam, iszonyat gyorsan történt minden. Egyszer csak egy árnyat láttam elhúzni a fák között, nagyon megijedtem, és azonnal gyorsabban, kezdtem szedni a lábaim. De utolért, ráugrott a nyakamra, és megharapott. Iszonyatos kínt éreztem, majd felordítottam fájdalmamban. De valami, vagy valaki megzavarhatta mielőtt végleg megölt volna. Rettenetes kínokat éltem át, azt hittem, hogy már a pokolban égek, de egyszer csak szűnni kezdett a fájdalom, azt hittem már vége a fájdalmaknak, de tévedtem helyette sokkal erősebb fájdalom következett. De hát ezt ti is átéltétek, nem szeretném ezt tovább mesélni. A lényeg az, hogy miután átváltoztam fogalmam sem volt, hogy mit is tegyek. Napokig kóboroltam az erdőben, míg egy gyanútlan turistacsoport arra nem tévedt, és én elvesztettem a fejem, rájuk támadtam, mind az öt embert megöltem fél perc alatt. Azóta ember véren életem, de egyszer csak rá akadtam Tomra, és átváltoztattam.
- Na akkor már nem is kell mesélnem - mondta enyhe mosollyal a hangjában Tom. - De ha gondolod, mesélhetek? Na Carlisle mi legyen, meséljek?
− Mesélj nekem akkor az emberi életedről - mondtam neki határozottan.
− Mint tudjátok engem Chris változtatott át. Az életem nem volt valami rózsás, az emberek kerültek apámat gyűlöltem. Amikor naponta megvert, miután hazajött a kocsmából. Volt mikor anyámat is megverte, sőt néha húgomat is elkapta. Néhányszor a hajánál fogva, én ezt nem néztem tétlenül, ezért mindig én kaptam a több verést. Napokig nem mertem kilépni az utcára rettegtem az emberektől, de leginkább apámtól rettegtem. Anyám rengeteget sírt a vállamon, én pedig mindig próbáltam erős maradni a szemében. Ez sikerült is, de miután ő elment sírtam, habár apám azt mondta, hogy egy igazi férfi sosem sír. Aztán egy napon megérkezett a megváltás számunkra, apánk meghalt. Nem tudtuk eltemetni őt, nem volt pénzünk. Anyám nemsokára meghalt, a húgom férjhez ment, én meg egyedül maradtam. Teljesen el voltam keseredve, se családom, se senkim. Aztán egy napon egy elhagyatott úton sétáltam magányosan, senki nem járt arra még a madár se. Hangosan gondolkodtam „Istenem miért nincs senkim a világon egy testvér, vagy egy barát?” És akkor meghallottam a hátam mögött egy hangot.
„Hello, én Chris vagyok. Hát te, ki vagy és nem félsz így egyedül kóborolni?
− Hello, a nevem Tom, és nincs miért félnem, nincs senkim, akinek hiányoznék.
− Ha mondanék neked valamit, elhinnéd?
− Attól függ mi az?
− Én, vámpír vagyok, és szükségem lenne egy barátra.
− Vámpír? Haha, ezt most valami vicc? – kérdeztem, de már késő volt, nyakon harapott, és elkezdődött az átváltozásom. „
Hihetetlen milyen történeteket hallottam. Tom története meghökkentett.
Szegény Amanda pedig nem emlékszik semmire. O, és Chris hát az ő története, se semmi az biztos.
− Köszönöm a beszélgetést, nagyon érdekes múltatok van. Amanda, nagyon sajnálom, hogy te nem emlékszel semmire.
− Van valami különleges képességetek? – jutott még eszembe. A képességek, mindig olyan izgalmasak.
− Hát igazából Chrisnek az a képessége, hogy csak az igazat tudod neki mondani, nem tudsz neki hazudni.
Amandának a képessége a tűz gyújtás, és tárgyak mozgatása a gondolatával.
Én pedig meg tudom állítani az időt.
− Hu, ezek igazán érdekes képességek. Szeretnék többet is megtudni róluk.
− Köszönjük. Neked van valami különleges képességed?
− Hát nekem hatalmas önuralmam van. Erre büszke is vagyok. Még egyszer, nagyon szépen köszönöm, hogy őszinték voltatok velem és megosztottátok velem az életeteket.
1 hét múlva
− Carlisle, köszönjük, hogy itt maradhattunk nálad. Sose felejtünk el téged. Hiányozni fogsz nekünk, de nekünk tovább kell mennünk. Reméljük, továbbra is szép életed lesz. Amint tudunk, meglátogatunk téged.
− Sziasztok - köszöntem el szomorúan.
− Szia - kiabáltak vissza a távolból.
Hát elmentek. Nagyon sajnálom, mert most újból egyedül tengethetem a napjaimat. Ma megyek dolgozni először, legalább a betegek várnak rám.
Hellosztok!!
Sziasztok!
Ma lesz friss olyan 11-körül és sajnálom, hogy ennyit késett a fejezett de ihlet hiányvolt. Remélem azért még szívesen olvassátok a blogomat.
Én csak jövőhéten megyek megnézni a New moon-t több blogon olvastam, hogy a többségnek tetszett! Ha láttam majd én is nyilatkozom néhány mondatot, hogy nekem tetszett e.
üdv : Solya :)
Ma lesz friss olyan 11-körül és sajnálom, hogy ennyit késett a fejezett de ihlet hiányvolt. Remélem azért még szívesen olvassátok a blogomat.
Én csak jövőhéten megyek megnézni a New moon-t több blogon olvastam, hogy a többségnek tetszett! Ha láttam majd én is nyilatkozom néhány mondatot, hogy nekem tetszett e.
üdv : Solya :)
2009. november 16., hétfő
Carlisle Cullen élete 3.fejezet
Az állbetegség, és önostorozás
Még mindig futottam, és azon törtem a fejem mi lett volna, ha nem változtam volna át. Talán már rég halott lennék, ebben a percben szívesen haltam volna meg. Kész csőd az életem, nincs párom, a barátaimat nem sikerült rászoktatni az állati vérre. Minek élek még? Egy szörnyeteg vagyok, nem is kéne léteznem, talán sose lesz családom. Nem akarok így örök életet. Én családot szeretnék, ha ember maradtam volna, akkor talán lett volna rá lehetőségem. Istenem, de jó lenne, egy csodás feleség gyerekek, lehetne egy kamasz fiam, vagy lányom, aki néha összeveszne velem kicsit, hogy engedjem el szórakozni a barátokkal. De nem nekem ez valószínűleg soha nem adatik meg. Elég Carlisle Cullen, szedd össze magad! Ne légy borúlátó, majd csak találsz magadnak családot. Hu, már mindjárt ott leszek a kórház előtt. Le kell lassítanom, mert még a végén meglátnak, habár, ha meg is látnának, akkor is csak egy csíkot látnának elsuhanni. De nem kockáztatom meg a lebukás esélyét. Bementem az ajtón, és egy igen csinos nővérke jött elém.
− Á, bizonyára maga Carlisle Cullen. Örvendek a szerencsének, a nevem, Kamilla Cranford.
− Igen, én vagyok. Én is örvendek a találkozásnak, Kamilla. Szólaltam meg rekedtes hangon. Mivel most beteget játszom egy hétig, mert a barátaimmal akarok lenni.
− Ó jaj, csak nem beteg doktor úr? - kérdezte aggódással a hangjában.
− De sajnos igen, azért jöttem, hogy szóljak a főnök úrnak, hogy csak jövő héten kezdenék, ha nem lenne gond.
− Ó várjon, egy pillanatot mindjárt megkérdezem a reggeli ügyeletes nővért, hogy látta-e a főorvos urat.
− Nagyon szépen köszönöm! - engedtem felé egy kedves mosolyt. Halottam, hogy a szíve lelassul, utána pedig háromszor olyan gyorsan ver. Hu, ezek szerint működik ez a vonzerőm, habár nem szeretem használni, nem is akartam elkápráztatni Kamillát.
− A főorvos úr 10 perc múlva ér be. Megvárja őt, doktor úr?
− Igen, megvárom köszönöm a kedvességét.
− Jaj, szívesen tettem. De most mennem kell, hívnak egy beteghez. Remélem, még látjuk egymást.
− Én is remélem, viszlát, Kamilla - köszöntem el tőle kedvesen.
Leültem egy székre, mégse álldogáljak, gyanús lesz, ha nem fájlalom a lábam.
Vajon mit csinálnak a barátaim? Remélem, jól érzik magukat. Na, mikorra ér már ide, a főnők? Már 15 perce várok rá. Nem baj, muszáj lesz meg várnom, nem léphetek le, csak úgy. Azt gondolná felelőtlen vagyok, még a végén ki is rúgna.
- Doktor Carlisle Cullent keresem.
− Itt vagyok - álltam fel a székből és oda léptem egy őszülő 50 év körüli férfihoz.
− Jó napot, a nevem, Alex Mendez, én vagyok a maga főnöke. Halottam, hogy keresett. Miben segíthetek?
− Az a helyzet, hogy megfáztam, és szólni akartam önnek, hogy csak jövő héten kezdenék, ha nem lenne gond.
− Hát nagy szükség lenne magára, de betegen nem várhatom el öntől, hogy dolgozzon. Menjen haza, és pihenjen jövő héten, várjuk magát.
− Köszönöm a jó indulatát. Akkor jövő héten jövök.
− Rendben, és jobbulást.
Ki is mentem a kórház ajtaján. Bevetettem magam az erdő sűrűjébe, de mielőtt futni kezdtem volna, körbenéztem, nehogy meglássanak.
Tíz perc alatt hazaértem, barátaim már az ajtóban vártak.
− Szia! - köszöntöttek mosollyal az arcukon.
− Sziasztok! - üdvözöltem őket én is mosolyogva.
− Mi jót csináltatok, míg távol voltam? - kérdeztem őket kíváncsian.
− Kicsit kitakarítottuk a házat. Meg átrendeztük egy kicsit a bútorokat, azután elmentünk vadászni. Reméljük nem gond, ha egy kicsit átalakítottuk a házat? Az irodád meghagytuk olyannak, amilyen volt.
− Természetesen nem gond. Merre voltatok vadászni?
− Hát az erdőben voltunk, elkaptunk néhány szarvast. Nem volt kedvünk messze menni a várostól. Most nem akartunk embert ölni, és csak is a te jókedvedért megyünk az erdőbe vadászni. Nagyon megkedveltünk téged.
− Köszönöm nektek, hogy elviselitek az én kedvemért az állatvért – mondtam meghatódva.
Ilyen rendes barátokat, a kedvemért nem öltek ma embert, ez jó érzéssel tölt el. Talán mégse olyan csőd az életem. A mosolyt le se lehetett egész nap vakarni az arcomról, ezt barátaim is észrevették. Az én boldogságomat látva, nekik is nagyon jó kedvük volt ma.
Bementem velük a házba, megnéztem mit is alakítottak át pontosan. Beléptem és tátva maradt a szám. Egy porszem sem volt a bútorokon és az asztalokon, igen alapos munkát végeztek Chris-ék.
− Nagyon jó lett minden, elismerésem nektek. Kinek az ötlete volt az átrendezés?
− Igazából Amandának jutott eszébe, neked akartunk jót, így praktikusabb az elrendezés, de ha nem tetszik, akkor visszarendezzük.
− Dehogy rendezitek vissza, sokkal jobb ez az elrendezés, mint az előző elrendezésem. Köszönöm nektek!
− Igazán nincs mit.
Mindenki elvonult a szobájába, én felmentem a dolgozó szobámba, és elővettem a kedvenc könyvem, amit huszadjára olvasok már ki. A könyvet egy óra alatt olvastam el, ez a hátránya, ha vámpír vagy, mindent gyorsan csinálsz. Már eltelt megint egy óra, és unatkozom. Talán most kéne kérdezősködnöm.
- Chris, Amanda, Tom lejönnétek a nappaliba beszélgetni egy kicsit? - szólaltam meg, nem kiabáltam, hiszen a hallásunk ezerszer jobb, mint az embereké.
Még mindig futottam, és azon törtem a fejem mi lett volna, ha nem változtam volna át. Talán már rég halott lennék, ebben a percben szívesen haltam volna meg. Kész csőd az életem, nincs párom, a barátaimat nem sikerült rászoktatni az állati vérre. Minek élek még? Egy szörnyeteg vagyok, nem is kéne léteznem, talán sose lesz családom. Nem akarok így örök életet. Én családot szeretnék, ha ember maradtam volna, akkor talán lett volna rá lehetőségem. Istenem, de jó lenne, egy csodás feleség gyerekek, lehetne egy kamasz fiam, vagy lányom, aki néha összeveszne velem kicsit, hogy engedjem el szórakozni a barátokkal. De nem nekem ez valószínűleg soha nem adatik meg. Elég Carlisle Cullen, szedd össze magad! Ne légy borúlátó, majd csak találsz magadnak családot. Hu, már mindjárt ott leszek a kórház előtt. Le kell lassítanom, mert még a végén meglátnak, habár, ha meg is látnának, akkor is csak egy csíkot látnának elsuhanni. De nem kockáztatom meg a lebukás esélyét. Bementem az ajtón, és egy igen csinos nővérke jött elém.
− Á, bizonyára maga Carlisle Cullen. Örvendek a szerencsének, a nevem, Kamilla Cranford.
− Igen, én vagyok. Én is örvendek a találkozásnak, Kamilla. Szólaltam meg rekedtes hangon. Mivel most beteget játszom egy hétig, mert a barátaimmal akarok lenni.
− Ó jaj, csak nem beteg doktor úr? - kérdezte aggódással a hangjában.
− De sajnos igen, azért jöttem, hogy szóljak a főnök úrnak, hogy csak jövő héten kezdenék, ha nem lenne gond.
− Ó várjon, egy pillanatot mindjárt megkérdezem a reggeli ügyeletes nővért, hogy látta-e a főorvos urat.
− Nagyon szépen köszönöm! - engedtem felé egy kedves mosolyt. Halottam, hogy a szíve lelassul, utána pedig háromszor olyan gyorsan ver. Hu, ezek szerint működik ez a vonzerőm, habár nem szeretem használni, nem is akartam elkápráztatni Kamillát.
− A főorvos úr 10 perc múlva ér be. Megvárja őt, doktor úr?
− Igen, megvárom köszönöm a kedvességét.
− Jaj, szívesen tettem. De most mennem kell, hívnak egy beteghez. Remélem, még látjuk egymást.
− Én is remélem, viszlát, Kamilla - köszöntem el tőle kedvesen.
Leültem egy székre, mégse álldogáljak, gyanús lesz, ha nem fájlalom a lábam.
Vajon mit csinálnak a barátaim? Remélem, jól érzik magukat. Na, mikorra ér már ide, a főnők? Már 15 perce várok rá. Nem baj, muszáj lesz meg várnom, nem léphetek le, csak úgy. Azt gondolná felelőtlen vagyok, még a végén ki is rúgna.
- Doktor Carlisle Cullent keresem.
− Itt vagyok - álltam fel a székből és oda léptem egy őszülő 50 év körüli férfihoz.
− Jó napot, a nevem, Alex Mendez, én vagyok a maga főnöke. Halottam, hogy keresett. Miben segíthetek?
− Az a helyzet, hogy megfáztam, és szólni akartam önnek, hogy csak jövő héten kezdenék, ha nem lenne gond.
− Hát nagy szükség lenne magára, de betegen nem várhatom el öntől, hogy dolgozzon. Menjen haza, és pihenjen jövő héten, várjuk magát.
− Köszönöm a jó indulatát. Akkor jövő héten jövök.
− Rendben, és jobbulást.
Ki is mentem a kórház ajtaján. Bevetettem magam az erdő sűrűjébe, de mielőtt futni kezdtem volna, körbenéztem, nehogy meglássanak.
Tíz perc alatt hazaértem, barátaim már az ajtóban vártak.
− Szia! - köszöntöttek mosollyal az arcukon.
− Sziasztok! - üdvözöltem őket én is mosolyogva.
− Mi jót csináltatok, míg távol voltam? - kérdeztem őket kíváncsian.
− Kicsit kitakarítottuk a házat. Meg átrendeztük egy kicsit a bútorokat, azután elmentünk vadászni. Reméljük nem gond, ha egy kicsit átalakítottuk a házat? Az irodád meghagytuk olyannak, amilyen volt.
− Természetesen nem gond. Merre voltatok vadászni?
− Hát az erdőben voltunk, elkaptunk néhány szarvast. Nem volt kedvünk messze menni a várostól. Most nem akartunk embert ölni, és csak is a te jókedvedért megyünk az erdőbe vadászni. Nagyon megkedveltünk téged.
− Köszönöm nektek, hogy elviselitek az én kedvemért az állatvért – mondtam meghatódva.
Ilyen rendes barátokat, a kedvemért nem öltek ma embert, ez jó érzéssel tölt el. Talán mégse olyan csőd az életem. A mosolyt le se lehetett egész nap vakarni az arcomról, ezt barátaim is észrevették. Az én boldogságomat látva, nekik is nagyon jó kedvük volt ma.
Bementem velük a házba, megnéztem mit is alakítottak át pontosan. Beléptem és tátva maradt a szám. Egy porszem sem volt a bútorokon és az asztalokon, igen alapos munkát végeztek Chris-ék.
− Nagyon jó lett minden, elismerésem nektek. Kinek az ötlete volt az átrendezés?
− Igazából Amandának jutott eszébe, neked akartunk jót, így praktikusabb az elrendezés, de ha nem tetszik, akkor visszarendezzük.
− Dehogy rendezitek vissza, sokkal jobb ez az elrendezés, mint az előző elrendezésem. Köszönöm nektek!
− Igazán nincs mit.
Mindenki elvonult a szobájába, én felmentem a dolgozó szobámba, és elővettem a kedvenc könyvem, amit huszadjára olvasok már ki. A könyvet egy óra alatt olvastam el, ez a hátránya, ha vámpír vagy, mindent gyorsan csinálsz. Már eltelt megint egy óra, és unatkozom. Talán most kéne kérdezősködnöm.
- Chris, Amanda, Tom lejönnétek a nappaliba beszélgetni egy kicsit? - szólaltam meg, nem kiabáltam, hiszen a hallásunk ezerszer jobb, mint az embereké.
2009. november 13., péntek
Carlisle Cullen élete 2.fejezet
Megérkezett a második fejezet! Remélem tetszeni fog nektek!
üdv:Solya :)
2. Fejezet
Idegen vámpírok
Futottam és futottam, nem is tudtam, merre menjek. Talán új házamhoz kéne mennem, és le kéne pakolnom a néhány holmimat. Végre hazaértem, ez a ház is csodálatos, a fal vajszínű, a bútorok gyönyörű antik darabok, amik kitűnően illenek a ház belsejéhez. Körülbelül egy órán keresztül csak csodáltam az új otthonom. Miután körbe néztem rögtön ki is választottam magamnak a dolgozó szobámat, aminek fehér fala volt és volt benne egy hatalmas ablak is, ami pont az erdőre nézett, a falon egy kép volt, ami egy kis falucskát ábrázolt. Ez eszembe jutatta a kis falut, ahol éltem eddig, és halott szívembe bekúszott a magány érzése. Ha dobogna a szívem már rég megszakadt volna a fájdalmában, fájt a magány. Létezésem alatt most éreztem leginkább, hogy milyen egyedül is vagyok. Már hetven éve vagyok vámpír. Ó te jó ég, néha én sem hiszem ezt el. Hetven éve apám meghalt, ő volt az utolsó családtagom. Na de nem szomorkodom tovább, hiszek benne, hogy jobb lesz az életem. Bementem a hálószobámba a szobának világoskék színe volt, az ágyam mellett volt egy kis szekrény azon egy kislámpa állt, itt is nagy ablakok, nyíltak az erdő déli részére biztosítva így remek kilátást. Imádom ezt a szobát. Habár nekem nincs is szükségem ágyra, mivel nem alszom, de muszáj fent tartani a látszatott. Végül is bevonultam a dolgozó szobámba, és elő vettem a kedvenc könyvem. Imádok olvasni ez a szenvedélyem, mikor nem vagyok a kórházban, mindig olvasok. Most is a dolgozó szobámban, ülök és olvasok. Hú, már négy napja nem vadásztam el kéne mennem. Letettem a könyvem, és kivágtattam a házból. Ó, a futást imádom, a szél belefúj az arcomba olyan, mintha repülnék, annyira szabadnak érzem magam. Megfeszültem, és abbahagytam a futást, mert idegen szagot éreztem, mire a torkom mélyéről reflexszerűen vad morgás tört fel. A következő pillanatban három vámpírral találtam magam szemben. A szemük vörösen izzott, ők valószínűleg emberekkel táplálkoznak.
− Nyugalom, békés szándékkal jöttünk. A nevem, Tom, ők itt a társaim, Amanda és Chris.
Szép lassan emelkedtem fel a támadó állásomból.
− Az én nevem, Carlisle Cullen. Itt lakom a közelben.
− Te itt élsz? - A hangjában hitetlenkedést éreztem.
− Igen, itt, a kórházban dolgozom, mint orvos - mondtam büszkén, és határozottan.
− Te a kórházban dolgozol? De hogyan hiszen te is vámpír vagy, hogyhogy nem ölsz embert? Hogy tudod ezt megállni? - kérdezte tőlem Chris hitetlenkedve.
− Én állatvéren élek, és már hetven éve követem ezt az életmódot. Még sosem öltem embert. Erre büszke is vagyok. - De ti mi járatban vagytok erre? - kérdeztem kíváncsian.
− Mi csak erre jártunk és vadásztunk. Soha nem hallottunk még olyan vámpírról, aki még nem ölt embert. Te vagy az első, habár nem sok mindenkivel találkoztunk még utunk során.
− Nekem is ti vagytok az első ismerőseim. Tényleg, nem találkoztatok olyannal, mint én?
− Nem, sajnos nem. De szívesen megismernénk egy kicsit közelebbről, ezt az életmódot habár szerintem ez természetellenes! Nem bánod, hogyha csatlakoznánk hozzád egy kis időre? -
Ezen a kérdésen nem gondolkodtam, sokat azonnal rá vágtam a válaszom.
− Természetesen, csatlakozzatok hozzám bátran - mondtam boldogan. - Számomra a megtiszteltetés, hogy ki próbáljátok az én életmódom. - Nagyon belelkesültem, hogy lehet, nem leszek sokáig magányos, ha csak egy rövid ideig is.
− Velem tartanátok már most is? Éppen vadászni indultam.
− Hát, ha nem bánnod, akkor csatlakozunk hozzád!
−Nem, dehogy bánom! Kövessetek! Arra gondoltam, hogy vadászhatnánk szarvasra. Mit szóltok?
−Szarvasra? Nincs esetleg valamilyen más állat? - kérdezte panaszosan Amanda.
−Természetesen van más állat is. Ajánlom nektek az oroszlánt és a pumát. A hegyekben megbújik néhány. A ragadozóknak jobb az íze, mint a növényevőknek. Induljunk - mondtam határozottan.
−Menjünk! - mondták egyszerre.
Eszméletlen gyorsan száguldoztunk, kikapcsoltam az agyam működését, és az ösztöneimre hagyatkoztam. Beleszagoltam a levegőbe, és megéreztem egy medve illatát. Azonnal az illat nyomába eredtem, az állat gyanútlanul szaglászott, de amikor megérezte a veszélyt rám vicsorgott, de már késő volt, rá vetettem magam a nyaki-ütőerére, és elkezdetem szívni a számomra éltető vérét.
Ismét bele szippantottam a levegőbe, és megéreztem egy szarvast. Rögtön utána vetettem magam, ő előbb megérezte a veszélyt, mint az előző áldozatom. A szarvas megpróbált elmenekülni, de én utolértem, leszorítottam őt a földre, és megkerestem a nyaki-ütőerét, majd vele is végeztem, most már jól lakottan figyeltem új ismerőseim vadászását. Chris rávetette magát egy pumára, a puma küzdött, morgott, karmolt, de ez nem használt, Chris csak nevetve ölte meg áldozatát.
Amanda egy farkast kapott el, ő is gyorsan, kecsesen végzett kiszemeltjével.
Tom egy nőstény oroszlánra akarta rávetni magát, de az oroszlán nem hagyta magát könnyen. Nagyon gyorsan futott, de hiába, mi vámpírok mindenkinél, és mindennél gyorsabbak vagyunk.
Amanda jött oda hozzám először, miután végzett áldozatával.
− Ó, Jézusom, ez szörnyű volt. Nem hiszem el, hogy te képes vagy így élni - mondta hisztérikus hangon.
− Amanda, ne beszélj így, igazán örülhetnél, hogy Carlisle hajlandó volt megmutatni az életmódját - szólt rá ingerülten Tom, Amandára.
−Semmi gond, Tom, elhiszem, hogy nektek nem valami finom az állatvér, hiszen megszoktátok az embervért, így nehezebb átállni.
−Hát, tényleg nem valami jó - fintorgott Chris, és egy kicsit Tom is.
−Tudom. Gyertek, megmutatom az otthonom.
− Ez igazán remek ötlet. Köszönjük a meghívást - mondták egyszerre lelkesen.
Visszafutottunk a házamhoz, bevezettem őket a napaliba. Csodálkozó tekinteteteket láttam magam előtt. Körbe vezettem őket a házban. Beléptünk a dolgozó szobámba.
−Üljetek le.
−Köszönjük. Gyönyörű a házad. Te rendezted be? - kérdezte csodás dallamos hangján Amanda.
−Igen én rendeztem be a szobát. Meddig szándékoztok maradni? Nem azért kérdezem, mert nem látlak titeket szívesen, nagyon is örülök, hogy itt vagytok.
− Hát, ha nem zavarunk még maradnánk néhány hétig. De valószínű nem fogunk rá szokni az állatvérre. Mi megértjük, ha már ezek után nem látsz minket szívesen.
− Jaj, erről szó sincs, maradjatok addig, ameddig csak akartok, de ha lehet a közelben ne vadászatok emberre.
− Ez természetes, nem akarunk bajba sodorni - mondta őszintén Chris és Tom egyszerre.
− Akkor ezt megbeszéltük. Megmutatom a szobátokat.
Mindenkinek megmutattam a szobáját, le se jöttek egész este. Na, nem baj majd holnap kifaggatom őket. Egész este a kérdéseimen törtem a fejem. Reggel 8-kor léptek ki szinte egyszerre a szobájukból a vendégeim.
− Jó reggelt! - köszöntem kicsi szomorúsággal a hangomban.
− Viszont! Valami baj van? Carlisle, olyan furcsa a hangod!
Na tessék én terveztem el, hogy kérdezni fogok, erre ők kérdeznek, ez remek, mondhatom.
− Nem, nincs semmi gond. De most be kell mennem a kórházba, ha megbocsátotok.
− Persze, csak nyugodtan.
− Addig is, míg távol vagyok, érezzétek magatokat otthon! Akkor, sziasztok!
− Szia! - köszöntek el kórusban
üdv:Solya :)
2. Fejezet
Idegen vámpírok
Futottam és futottam, nem is tudtam, merre menjek. Talán új házamhoz kéne mennem, és le kéne pakolnom a néhány holmimat. Végre hazaértem, ez a ház is csodálatos, a fal vajszínű, a bútorok gyönyörű antik darabok, amik kitűnően illenek a ház belsejéhez. Körülbelül egy órán keresztül csak csodáltam az új otthonom. Miután körbe néztem rögtön ki is választottam magamnak a dolgozó szobámat, aminek fehér fala volt és volt benne egy hatalmas ablak is, ami pont az erdőre nézett, a falon egy kép volt, ami egy kis falucskát ábrázolt. Ez eszembe jutatta a kis falut, ahol éltem eddig, és halott szívembe bekúszott a magány érzése. Ha dobogna a szívem már rég megszakadt volna a fájdalmában, fájt a magány. Létezésem alatt most éreztem leginkább, hogy milyen egyedül is vagyok. Már hetven éve vagyok vámpír. Ó te jó ég, néha én sem hiszem ezt el. Hetven éve apám meghalt, ő volt az utolsó családtagom. Na de nem szomorkodom tovább, hiszek benne, hogy jobb lesz az életem. Bementem a hálószobámba a szobának világoskék színe volt, az ágyam mellett volt egy kis szekrény azon egy kislámpa állt, itt is nagy ablakok, nyíltak az erdő déli részére biztosítva így remek kilátást. Imádom ezt a szobát. Habár nekem nincs is szükségem ágyra, mivel nem alszom, de muszáj fent tartani a látszatott. Végül is bevonultam a dolgozó szobámba, és elő vettem a kedvenc könyvem. Imádok olvasni ez a szenvedélyem, mikor nem vagyok a kórházban, mindig olvasok. Most is a dolgozó szobámban, ülök és olvasok. Hú, már négy napja nem vadásztam el kéne mennem. Letettem a könyvem, és kivágtattam a házból. Ó, a futást imádom, a szél belefúj az arcomba olyan, mintha repülnék, annyira szabadnak érzem magam. Megfeszültem, és abbahagytam a futást, mert idegen szagot éreztem, mire a torkom mélyéről reflexszerűen vad morgás tört fel. A következő pillanatban három vámpírral találtam magam szemben. A szemük vörösen izzott, ők valószínűleg emberekkel táplálkoznak.
− Nyugalom, békés szándékkal jöttünk. A nevem, Tom, ők itt a társaim, Amanda és Chris.
Szép lassan emelkedtem fel a támadó állásomból.
− Az én nevem, Carlisle Cullen. Itt lakom a közelben.
− Te itt élsz? - A hangjában hitetlenkedést éreztem.
− Igen, itt, a kórházban dolgozom, mint orvos - mondtam büszkén, és határozottan.
− Te a kórházban dolgozol? De hogyan hiszen te is vámpír vagy, hogyhogy nem ölsz embert? Hogy tudod ezt megállni? - kérdezte tőlem Chris hitetlenkedve.
− Én állatvéren élek, és már hetven éve követem ezt az életmódot. Még sosem öltem embert. Erre büszke is vagyok. - De ti mi járatban vagytok erre? - kérdeztem kíváncsian.
− Mi csak erre jártunk és vadásztunk. Soha nem hallottunk még olyan vámpírról, aki még nem ölt embert. Te vagy az első, habár nem sok mindenkivel találkoztunk még utunk során.
− Nekem is ti vagytok az első ismerőseim. Tényleg, nem találkoztatok olyannal, mint én?
− Nem, sajnos nem. De szívesen megismernénk egy kicsit közelebbről, ezt az életmódot habár szerintem ez természetellenes! Nem bánod, hogyha csatlakoznánk hozzád egy kis időre? -
Ezen a kérdésen nem gondolkodtam, sokat azonnal rá vágtam a válaszom.
− Természetesen, csatlakozzatok hozzám bátran - mondtam boldogan. - Számomra a megtiszteltetés, hogy ki próbáljátok az én életmódom. - Nagyon belelkesültem, hogy lehet, nem leszek sokáig magányos, ha csak egy rövid ideig is.
− Velem tartanátok már most is? Éppen vadászni indultam.
− Hát, ha nem bánnod, akkor csatlakozunk hozzád!
−Nem, dehogy bánom! Kövessetek! Arra gondoltam, hogy vadászhatnánk szarvasra. Mit szóltok?
−Szarvasra? Nincs esetleg valamilyen más állat? - kérdezte panaszosan Amanda.
−Természetesen van más állat is. Ajánlom nektek az oroszlánt és a pumát. A hegyekben megbújik néhány. A ragadozóknak jobb az íze, mint a növényevőknek. Induljunk - mondtam határozottan.
−Menjünk! - mondták egyszerre.
Eszméletlen gyorsan száguldoztunk, kikapcsoltam az agyam működését, és az ösztöneimre hagyatkoztam. Beleszagoltam a levegőbe, és megéreztem egy medve illatát. Azonnal az illat nyomába eredtem, az állat gyanútlanul szaglászott, de amikor megérezte a veszélyt rám vicsorgott, de már késő volt, rá vetettem magam a nyaki-ütőerére, és elkezdetem szívni a számomra éltető vérét.
Ismét bele szippantottam a levegőbe, és megéreztem egy szarvast. Rögtön utána vetettem magam, ő előbb megérezte a veszélyt, mint az előző áldozatom. A szarvas megpróbált elmenekülni, de én utolértem, leszorítottam őt a földre, és megkerestem a nyaki-ütőerét, majd vele is végeztem, most már jól lakottan figyeltem új ismerőseim vadászását. Chris rávetette magát egy pumára, a puma küzdött, morgott, karmolt, de ez nem használt, Chris csak nevetve ölte meg áldozatát.
Amanda egy farkast kapott el, ő is gyorsan, kecsesen végzett kiszemeltjével.
Tom egy nőstény oroszlánra akarta rávetni magát, de az oroszlán nem hagyta magát könnyen. Nagyon gyorsan futott, de hiába, mi vámpírok mindenkinél, és mindennél gyorsabbak vagyunk.
Amanda jött oda hozzám először, miután végzett áldozatával.
− Ó, Jézusom, ez szörnyű volt. Nem hiszem el, hogy te képes vagy így élni - mondta hisztérikus hangon.
− Amanda, ne beszélj így, igazán örülhetnél, hogy Carlisle hajlandó volt megmutatni az életmódját - szólt rá ingerülten Tom, Amandára.
−Semmi gond, Tom, elhiszem, hogy nektek nem valami finom az állatvér, hiszen megszoktátok az embervért, így nehezebb átállni.
−Hát, tényleg nem valami jó - fintorgott Chris, és egy kicsit Tom is.
−Tudom. Gyertek, megmutatom az otthonom.
− Ez igazán remek ötlet. Köszönjük a meghívást - mondták egyszerre lelkesen.
Visszafutottunk a házamhoz, bevezettem őket a napaliba. Csodálkozó tekinteteteket láttam magam előtt. Körbe vezettem őket a házban. Beléptünk a dolgozó szobámba.
−Üljetek le.
−Köszönjük. Gyönyörű a házad. Te rendezted be? - kérdezte csodás dallamos hangján Amanda.
−Igen én rendeztem be a szobát. Meddig szándékoztok maradni? Nem azért kérdezem, mert nem látlak titeket szívesen, nagyon is örülök, hogy itt vagytok.
− Hát, ha nem zavarunk még maradnánk néhány hétig. De valószínű nem fogunk rá szokni az állatvérre. Mi megértjük, ha már ezek után nem látsz minket szívesen.
− Jaj, erről szó sincs, maradjatok addig, ameddig csak akartok, de ha lehet a közelben ne vadászatok emberre.
− Ez természetes, nem akarunk bajba sodorni - mondta őszintén Chris és Tom egyszerre.
− Akkor ezt megbeszéltük. Megmutatom a szobátokat.
Mindenkinek megmutattam a szobáját, le se jöttek egész este. Na, nem baj majd holnap kifaggatom őket. Egész este a kérdéseimen törtem a fejem. Reggel 8-kor léptek ki szinte egyszerre a szobájukból a vendégeim.
− Jó reggelt! - köszöntem kicsi szomorúsággal a hangomban.
− Viszont! Valami baj van? Carlisle, olyan furcsa a hangod!
Na tessék én terveztem el, hogy kérdezni fogok, erre ők kérdeznek, ez remek, mondhatom.
− Nem, nincs semmi gond. De most be kell mennem a kórházba, ha megbocsátotok.
− Persze, csak nyugodtan.
− Addig is, míg távol vagyok, érezzétek magatokat otthon! Akkor, sziasztok!
− Szia! - köszöntek el kórusban
2009. november 12., csütörtök
sziasztok!! :)
Sziasztok!:) Ha minden jól megy holnap már olvashatjátok a friss fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek. Legyetek szívesek ha erre jártok kommentárt írni mert innen tudom csak meg, hogy mi a véleményetek a történetről. Írhattok nekem negatív és Pozitív kritikát is. Szívesen fogadom mind kettőt de ha negatív kritikát írtok kérlek indokoljátok, hogy miért nem tetszett. És igyekszem majd akkor változtatni azért ,hogy nektek jó legyen!
Üdv: Solya :)
Üdv: Solya :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
Magamról
- solya
- Egy 17 éves kedves vidám vicces és csöndes lány vagyok! szeretek táncolni és énekelni. Szeretem a focit nézni!! Imádok írni és olvasni!:) Habár a helyes írásom néha kiborító:) Imádom a húgom. A sulit nem annyira kedvelem de meg oldom :)Nagy Alkonyat saga rajongó vagyok és én a Team jasper csapatba tartozom :)