Carlisle Cullen Élete 5.fejezet

Látogatás Volterrában, és a Volturi klán

Három év elteltével újból útra keltem. Úticélom, Olaszország. Még negyven perc futás, és eljutok Itáliába. Úgy döntöttem egy ideig csak lézengeni fogok a világban, hátha megtalálom a párom, vagy egy családot, akik szívesen befogadnak. Mélyen a gondolataimba merültem, mikor hirtelen arra eszméltem, hogy valaminek neki ütköztem. Felnéztem, és két vámpírral találtam magam szemben. Amit először megfigyeltem, az a szemük színe volt, vörös színben pompázott, szóval ők embert ölnek.

− Már megbocsásson, de maga, hogy kerül ide és, hogy merészel erre járkálni? Ez a volturi klán területe.

− Elnézést, én ezt nem tudtam. Kik tartoznak a volturi családhoz? És kik ők? És mit csinálnak? - kérdeztem rögtön azt, ami az eszembe jutott.

− Te tényleg nem tudod, hogy kik ők? - kérdezte hitetlenkedve a kinézetéből ítélve egy testőr.

− Sajnálom, de tényleg nem tudom kik ők. Létezésem során még nem hallottam róluk.

− Hát jó, ha nem hallottál még róluk elviszünk hozzájuk - jelentette ki egy magas fekete hajú pasas.

Tíz perc futás után elértünk egy hatalmas kapu elé, az ajtót kinyitotta a másik testőr kinézetű férfi. Beléptünk, a kapun túl hatalmas udvar tárult elém, rengeteg csuklyás vámpírt láttam, valószínű ők is testőrök. Azután megálltunk egy alagút előtt, és lecsúsztunk rajta, onnan még rengeteg lépcső vezetett. Sötét volt, de hála a vámpírlátásnak mindent tökéletesen láttam. Meg álltunk egy hatalmas ajtó előtt, kitárták az ajtót, és én beléptem. Hatalmas trónterem volt az ajtó mögött, és akkor megláttam őket, a három vezetőt. Tökéletes, fából faragott trónon ültek, egyenes, büszke, de még is kecses tartással. És akkor, aki középen ült felállt, lesétált elém megállt velem szemben, és belenézett a szemeimbe.

− Üdvözöllek Volterrában! Aro Volturi vagyok. Ők ott a testvéreim, Marcus Volturi és Caius Volturi. Mi járatban vagy errefelé, ha kérdezhetem? És ki vagy te?

− Az én nevem, Carlisle Cullen. Csak át utazóban vagyok - odanyújtottam a kezem üdvözlésképpen, és ő megfogta.

− Hm, ez nagyon érdekes. Testvéreim, ő tényleg nem hallott rólunk, és még a törvényeinket sem szegte meg. És ő nem úgy él, mint mi, ő állat véren él - mondta álmélkodva testvéreinek.

− Már elnézést, de ön ezt honnan tudja, hiszen csak még nem is beszélgettünk - kérdezetem hitetlenkedve.

− Ha lehetne, akkor tegezzük, egymást. Szólíts csak, Aronak. Én pedig szólíthatlak Carlisle-nak?

− Köszönöm a bizalmat, Aro - mondtam határozottan.

− Nem tesz semmit. Ők itt a testőreim Jane, Alec, Demetri, Félix és Eleazar.
Jane, képes fájdalmat okozni. Alec az ellentéte, ő elveszi az érzékeidet. Félix megérzi az érzelmeket, és Elezar felméri a képességeket. Eleazar roppant nagy segítség számomra, általa találtam rá Jane-re, és Alec-re. Demetri pedig nyomkövető bárkit megtalál, előle nem lehet elmenekülni.

− Na de, Aro, nem veszélyes ezt az információt kiadnod? - kérdezte felháborodva Caius.

− Én nem adom tovább senkinek, ezt a bizalmas információt.

− Ezt gondoltam, ezért is osztottam meg veled. Eleazar?

− Igen? - fordult Aróhoz a felszólított személy.

− Carlisle-nak van valami különleges képessége? - kérdezte kíváncsisággal a hangjában.

− Mester, Carlisle, különleges képessége az önkontroll. Ez annyit jelent, hogy képes megállni azt, hogy embert öljön.

− Hm, ez érdekes. Köszönöm Eleazar.

− Carlisle, megkérhetlek, hogy mesélj magadról?

− Természetesen, Aro. 1640-ben születtem. Apám, üldözte a vámpírokat. Az átváltozásom után három hónappal meghalt.
– Ó ez sajnálatos, őszinte részvétem.
– Köszönöm. 1663-ban változtam vámpírrá. Utazgattam a világban, elvégeztem az orvosit, négyszer, esti tagozaton. Kb. mindig 4-5 évente költöztem, mert ugye az embereknek gyanús, hogy nem öregszem, mint ők. Hat különböző nyelven tudok. Történelem szakon is végeztem, akár történelem tanár is lehetnék. De én jobban szeretek embereket gyógyítani. Nincs párom, se családom. Találkoztam néhány nomád, de kedves vámpírral. Ők csak egy hétig tartózkodtak nálam. Egyik nap elhatároztam, hogy eljövők Olaszországba. Kérdezhetnék én is valamit?

− Persze - válaszolta Aro. - Csak nyugodtan mindenre válaszolok, csak kérdezz bátran.

− Mi ez a hely, ahol most vagyunk? És körbe nézhetnék? - kérdeztem kíváncsian.

− Hát persze! Gyere, megmutatom – mondta és odavezetett egy ablakhoz. - Ez itt Volterra, de már mondtam az elején, amikor bemutatkoztam. Természetesen megnézheted, Eleazar majd körbevezet az este.

− Jaj, tényleg, ne haragudj, ezek szerint az én vámpír memóriám kicsit leblokkolt.

− Semmi gond. Maradj itt nálunk egy ideig. Szívesen megismernélek egy kicsit jobban - mondta kedvességgel a hangjában.

− Köszönöm a meghívást, szívesen maradok, de persze csak akkor, ha nem zavarok.

− Nem zavarsz, szívesen látunk! Eleazar megmutatja a szobádat.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
- Remélem, még este beszélgetünk.
- Természetesen, este meglátogatlak.
- Hát akkor kívánok neked jó városnézést.
- Köszönöm szépen, Aro.