Carlisle Cullen élete - 1. fejezet

Az átváltozás és apám elvesztése

1640-ben születtem. A nevem: Carlisle Cullen. Édes apám anglikán lelkész volt. Bizonyára mindenkiben meg fordul a kérdés hogy, hogy élek még? Elmesélem nektek a történetem. Szóval, mint említettem 1640 tájékán születtem. Az én időmbe még az emberek hittek a vámpírok, boszorkányok és egyéb sátáni lények létezésében. Apám is, egy volt közülük, és üldözte az ilyen lényeket. Persze, általában mindig ártatlan embereket öltek meg. Én nem mindig bírtam elviselni apám viselkedését. Arra gondoltam, segítek neki elkapni néhány vámpírt. „Sajnos én sikerrel is jártam” annak idején így gondoltam, de ma már nem bánom. De ne szaladjunk ennyire előre. Sosem szerettem az erőszakot. De hát mégis csak segíteni akartam jó apámnak, tulajdonképpen bizonyítani akartam neki. Az egyik falu mellett bele futottam néhány igazi vámpírba, csapdát állítottam nekik, de az egyik rám ugrott, és megharapott. De sikerül levetnem őt magamról. Valószínű nagyon éhes lehetett már, hogy így rám vetette magát. Innentől sejtettem, hogy nagy a baj. Arra is gondoltam felkeresem apámat, de rájöttem, hogy ez nagyon nem jó ötlet valószínűleg engem saját tulajdon fiát is megölette volna. Miközben átváltozásom tartott egy rakás rohadó krumpli alá rejtőztem el. Olyan érzésem volt, mintha valaki elevenen égetne. Átjárta az egész testem a tűz, ordibáltam fájdalmamban, közben halottam a kereső kutyák ugatását, de nagyon bíztam benne, hogy nem találnak meg. Halottam még a falubeliek kiabálását is, akik engem kerestek. Csak nem az apám hangját hallom?

–Carlisle fiam merre vagy? Válaszolj fiam! Halottam a hangján a szomorúságot.
- Ugyan Anthony nagyon sajnálatos, de a fia már két napja eltűnt bizonyára már nem él. Mondta egy női hang, mint ha mosoly bujkált volna a hangjában.

Na ezt a hangot bármikor felismerem, Julia apám talpnyalója. Tudom én, hogy nem sajnálja, hogy eltűntem. Ugyan is volt egy esetem. 18 voltam, és volt egy nagyon jó barátnőm Elisabeth ő 16 volt, mikor Julia azzal vádoltam meg, hogy ő egy boszorkány, ja és, megátkozta őt, na persze meg azt állította, hogy látta repülni. Bezzeg ezt apám rögtön el is hitte, nem látta a fától az erdőt. Elcipelték őt egy elhagyatott kis faházikóba. Ezt nem, engedhettem, hogy legjobb barátomat elégessék egy máglyán, én tudom, hogy ártatlan. Meg kell őt mentenem apám távol volt az ő talpnyalójával megint boszorkány vadászaton. Én ezt kihasználva gondoltam megmentem Elisabeth-et, tudtam, merre van az a faház, de ezt apám nem tudta, hogy tudom. Hu két őr őrzi a házat, valahogy be kell, hogy osonjak! Á ott az ablak és pont az erdőre néz, ezért tuti nem látnak be és nem is, látnak meg. Benéztem az ablakon, és mit láttam, a legkedvesebb barátom megkötözve, és még a száját is, betömték. Hogy lehet apám, és a falubeliek ilyen kegyetlenek? Sose bírtam az erőszakot, ezt többször mondtam már apámnak, de sose hallgatott rám. Bemásztam az, ablakon lehúztam a barátomnak a szemfedőjét, és kioldottam a kendőt, amivel be volt kötve a szája.

– Cshh. semmi gond, Elisabeth, én nem akarlak bántani, kiszabadítalak.
– Jaj Carlisle annyira félek, ma hajnalban akarnak a máglyán elégetni. Nem akarok ilyen fiatalon meghalni, én családot szeretnék, megesküszöm neked, nem vagyok boszorkány! Mondta nekem keserűséggel a hangjában.
– Tudom, ne aggódj nekem is, fáj, hogy ezt művelik, ezért jöttem el érted.
– Elkötöttem neked egy lovat, hogy azzal el tudj menekülni.

– Drága Carlisle, az isten áldjon meg a jóságodért, és az éles látásodért. Neked olyan nemes a lelked köszönöm, hogy megadod az esélyt arra, hogy családom lehessen - hangjában csak őszinte hálát halottam.
− Jó, de most nincs időnk a hálálkodásra, sietnünk kell, mindjárt felkel a Nap.
– oké, te nem tartasz velem?
- mennék én de, akkor gyanúsított leszek és nagyon gyorsan vissza, kell érnem a házunkhoz.
– ó igazad van, nagyon fogsz hiányozni, drága barátom.
Te is fogsz nekem de, most menj, segítek felülni a lóra.
– köszönöm még egyszer, drága barátom, remélem neked is jó életed lesz.
− viszlát, Elisabeth
− viszlát, Carlisle. Na most futás haza. Hu, ha jól látom még apám nem ért haza hála a jó égnek. Gyorsan befeküdtem az ágyamba. Halottam, hogy hangosan bevágódik a bejárati ajtónk. Kinyílt az én szobaajtóm is.

– Látja Julia mondtam én, hogy a fiam alszik és semmi köze, nem lehet Elisabeth eltűnéséhez.
– Látom Anthony de, mivan ha a fia színleli az alvást?
– Na látja hozzá értem, és meg se mozdult, most már hagyja abba az összeesküvés elméleteit, és most menjen haza.
– Rendben maga szerint milyen mesze lehet a lány?

– Talán már egy másik faluban jár, nem tudom Julia, de most menjen és pihenjen, mert ma is sok boszorkány és vámpír van még szabadon, az utcán.
− Rendben akkor ma még látjuk egymást, Anthony.

Az a tudat vigasztalt, hogy legalább egy embernek segíthettem, örülök, hogy sikerült megszöknie. Már nem hallom a kutató csoportot, szóval apám feladta a keresésem. Ennyi volt többet nem hallok apámról. Hát akkor, ennyi apám, bánnom, hogy nem tudtam személyesen elbúcsúzni. Kb. olyan három napig, szenvedhetem mire a szívem, ütötte az utolsót vadul küzdött, de fel adta a küzdelmet. Mikor rájöttem, hogy én is vámpír lettem próbáltam öngyilkos lenni, megpróbáltam vízbe fulladni, levetettem magam egy szikláról, de nem haltam meg!
Próbáltam magam éheztetni nem akartam gyilkos szörnyeteg lenni. Egyik éjjel meghallottam az erdőben egy csoport szarvast. És rájöttem, hogy nem kell embert ölnöm, élhetek állat véren. Az nap este elfogyasztottam hat szarvast! Nagyon gyenge lehettem már, mert szinte egymás után fogyasztottam el őket. Még maradtam egy darabig a faluban pontosan fél évig. Apám meghalt az eltűnésem után három hónappal. Beosontam a házunkba az éjszaka közepén és elhoztam egy keresztet, amit apám faragott a saját kézével. Ott voltam a temetésén fájt a szívem, azért mert elvesztettem édesapám akármennyire is, sok ártatlan ember is öltek meg, mert ő hitt annak a Julia-nak. Sok tervem volt minél előbb ott akartam hagyni a falut, már semmi nem kötött ide. Gondoltam bejárom az országokat. Szinte egész Európát körbe jártam. Arra is rá jöttem jobb, ha felhős országokat választok, mert a napon csillog a bőröm is igen csak feltűnő, lennék. Elszomorodtam egy pillanatra, mindig is szerettem a napfényt és kár, hogy csak akkor mehetek a napra, ha egyedül vagyok. Elvégeztem az orvosit, négyszer, természetesen esti tagozaton. Jártam még történelem szakra, és nyelvi tagozatra is már hat nyelven tudok folyékonyan beszélni. Tudok németül, spanyolul, oroszul, olaszul, japánul és magyarul. A legnehezebben a magyart tanultam meg. Kezdő orvosként dolgoztam, egy kicsike kórházba egy faluban. Imádtam a munkámat eleinte nagyon sokszor elkapott a vér utáni vágy, de ilyenkor kimentem a friss levegőre, mert muszáj volt kitisztítanom a fejem. Mindig csak 4-5 évig lehettem valahol, különben hamar gyanakodni kezdenének, hogy nem öregszem. Sose voltam boldog, a költözések miatt. Imádtam az összes kollégám. Ma volt az utolsó napom. Cindy már az ajtóban várt egy csésze kávéval.
− Jó estét Dr. Cullen. Örülök, hogy látom annyira fog hiányozni maga kitűnő, munkaerő remélem a másik kórházban is, imádni fogják magát – mondta szomorúsággal, de egyben kedvességgel a hangjában.
− jó estét Cindy, köszönöm szépen a jó kívánságait. Köszönöm a kávét is, de megyek is, ha nem sértődik meg, mert várnak a betegek.
− jaj, ne butáskodjon Dr. Cullen. Menjen csak, a betegek, nem várhatnak. Első a kötelesség.

Mielőtt elmentem volna a betegeimhez, beleittam a kávéba, iszonyatos volt. Számomra minden ital, és étel olyan volt, mintha földet, ennék, vagy innék. Kedvesen rá mosolyogtam Cindy-re, és elmentem, de még hátra szóltam
− Még egyszer köszönöm a kávét.
Meg se vártam a válaszát mentem is tovább. Behoztak egy sérült gyereket, aki leesett a fáról ,felajánlottam Peternek, hogy ellátom én a kisfiút, de a szülei nem engedték meg, hogy kezeljem a fiút, az emberek még mindig babonásak. De legalább, már kevésbé babonásak. Peter a munkatársam, és nagyon jó barát. Sajnálom azt, hogy el kell mennem, szerettem ezt a helyet, és Petert is fájó szívvel hagytam itt. Miután lejárt a műszakom, mindenkitől gyors búcsút vettem. Otthon már minden össze volt pakolva, útra készen álltam. Futásnak eredtem, és elhagytam a falut.